Kelet Magyarország, 2006. augusztus (63. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-03 / 180. szám

2006. augusztus 3., csütörtök .■aa KÉPES KRÓNIKA /16 • Hűsítő központok. Négy­száz „hűsítő központot" hoztak létre New Yorkban, hogy a 38 fokos hőségben az idős és sze­gény embereknek legyen hova bemenekülniük. Ez csak egy az intézkedéseknek a sorában, amelyeket Michael Bloomberg, a metropolis polgármestere tett. Tízezren halhattak meg Budapest (FH) - Legalább tízezren hal­hattak meg Észak-Koreában az országot súj­tó áradások miatt. Közben Phenjan eluta­sított több segélyajánlatot is, azt állítva: sa­ját maga is meg tudja oldani a problémát. A dél-koreai Jó barátok nevű segélyszerve­zet állítása szerint legalább négyezer eltűn­tet tartanak nyilván, és arra számítanak, hogy. a halottak és eltűntek száma eléri a tízezret. Az észak-koreai állami hírügynök­ség korábban azt jelentette, hogy több szá­zan tűntek el vagy haltak meg a júliusi vi­harok miatt kialakult áradásokban. Az ENSZ becslése szerint nagyjából 60 ezer em­ber vált hajléktalanná, vagy kellett elmene­külnie az áradások következtében. 22 hónapos vízisíelő Menomonie MTI) - Feltehetően ifjúsági ví- zisí-korrekord dőlt meg az Egyesült Államok­ban egy 22 hónapos fiúcska révén. A beszél­ni még nemigen tudó gyermek egy hete kezd­te a sportot, azóta min­dennap űzi, és eddig csak egyszer bukott. A vontató motorcsó­nakot a szülei vezetik, nem túl gyorsan, de persze nem is túl las­san, hiszen akkor lehe­tetlen lenne síelni. 1,6 százalékkal London (MTI) - Az egyik legnevesebb brit rockzenekar, a Rolling Stones csupán töredékét fizette be adóba az el­múlt két évtizedben szer­zett hatalmas vagyoná­nak. Hollandiában köz­zétett adatok szerint a rockbanda 450 millió dolláros jöve­delméből mindössze 7,2 milliót fi­zetett be adó­ba, ami a tel­jes summá­nak 1,6 százaléka. Télen-nyáron nép­szerű (Fotó: Archív) Hőségben szaunába London (MTI) - Mi­nél inkább dőltek a melegrekordok Nagy-Britanniában júniusban és július­ban, annál jobban nőtt a forgalom a szaunákban. A local- life.co.uk portál inter­netes felmérése sze­rint ebben a két hó­napban a tavalyi év azonos időszakához képest 25 százalékkal többen keresték fel az izzasztókamrákat. A jelentős növeke­désben különösen nagy szerepet ját­szott a július, amely 1914 óta a legfor­róbb hetedik hónap volt a szigetország­ban. A konditerme­ket túl izzasztónak találhatták: ezeknek a látogatottsága ugyanis júniusban és júliusban több mint ötven százalékkal csökkent. Sarkiróka -kölykök hűsölésképpen jeget nyalogatnak a kánikulában egy állatkert­ben, a Virginia állambeli Williamsburgben. (Fotó: MTI) Két barát beszélget:- Hallottad? A Kovács anyósa beleesett a kanálisba.- Szegény asszony!- De időben érkezett segítség, és kihúz­ták.- Szegény Kovács! További viccek: humor.szon.hu KIÜT Miljenko Turk Si­mone, amint Marina Comparato Giacinta sze­repét énekli W. A. Mo­zart La finta semplice (A színlelt együgyű) című, * gyermekkori operájának főpróbáján. (Fotó: epa) V. , A „Begolyózott" szék Zágráb (MTI) - „Begolyó­zott” egy faszék Horvátor­szágban: rabul ejtett egy fér­fit a heréinél fogva. Az ille­tő meztelenül úszkált a ten­ger hűs vízében, majd pedig a parton egy faszéken kezdett napozni. Amikor fel akart állni, rémülten vette észre, hogy csak nagy vér- és egyéb áldozat árán teheti, mert he­réi beakadtak az ülőke desz­kalapocskái közötti résbe. A magyarázat egyszerű fizika: a hideg tengerben kisebbek lesznek a tárgyak - pl. go­lyók -, a meleg napsütésben viszont nagyobbak, mert ki­tágulnak. Kellemetlen fogsá­gából a strand személyzete szabadította ki: szétvágta a faszéket. Jogsi: csak óvatosan lopni Cleveland (MTI) - Lényegé­ben „tükröt” tartott a pincér­nő orra elé egy fiatal nő az Egyesült Államokban, amikor az megkérte, igazolja, hogy nagykorú, és kaphat szeszes italt: a pincérnő magát láthat­ta, ugyanis saját, ellopott jogo­sítványát tartották a képe elé. Grönlandi sör Berlin (MTI) - Legalább két­ezer éves vízből főznek sört Grönlandon, garantálva, hogy az alapanyag mentes a civilizá­ciós szennyeződésektől. A víz az évezredek során egészen mostanáig abszolúte Jegelve” volt, utolsó cseppjéig, ugyanis az örök jégtakaróból nyerik, ez a biztosíték szennymentességé­re. A grönlandi óvizű sör al­Kiszolgálta a vendéget, majd elosont telefonálni a rendőr­ségnek. A jogosítványt koráb­ban lopták el a pincérnőtől hi­telkártyájával együtt, amelyről ezerdollárnyi - bő 200 ezer fo­rintnyi - összeget költöttek vá­sárlásra. A balszerencsés tol­vajt a rendőrség letartóztatta. tiszta óvízből koholtartalma 5,5 százalékos, azaz a nedű elég erős. Ára is: 5 euró egy palackkal (fél lite­ressel), azaz csaknem 1400 fo­rint. Grönland serfőzdéje évi 4000 hektoliteres kapacitású, és a dán piacokon kívülre is ka­csintgat. A hatalmas, 2,2 millió négyzetkilométeres sziget 85 százalékát jégpáncél fedi, he­lyenként 4 küométer vastagon. Vidám Szeretné megtalálni őszinte, igazi párját Kalderás Nikolett, aki optimistán, vi­dáman tekint a jö­vőbe. (Fotó: Sipeki Péter) Kannibálok utódai vagyunk is A Homo antecessor főleg gyerekeket és fiatalokat fogyasztott - alkalmanként. Róma (MTI) - Kannibálok kései utódai vagyunk - a legújabb bizonyíték erre a spanyolországi Atapuerco he­gyeiben rejtőző Gran Dolina­barlangban van, ahol már ko­rábban is találtak több száz­ezer éves ősembermaradvá­nyokat. A rituálé része Itt bukkantak rá 1994-ben a Homo antecessorra, amely mintegy 800 ezer évvel ezelőtt élt. Nemrég újabb maradvá­nyokat találtak, és ma össze­sen száz kövületet tanulmá­nyoztak a paleontológusok - írta a La Repubblica című olasz napilap. Ma már csak gyermekjáték Az eddigi vizsgálatok alap­ján bizonyosra veszik, hogy a Homo antecessor kannibál volt. Nem a saját csoportjához tartozókat ette meg, hanem olyanokat, akikhez máshon­nan jutott hozzá, főleg gyere­keket és fiatalokat. Valószínű­leg inkább rituálék részeként, (Fotó: Archív) semmint éhsége csillapítására fogyasztotta el őket. A térség­ben van egy másik jelentős le­lőhely is, a Sima de los Hue- sos, ahol eddig csaknem öt­ezer emberi kövületet talál­tak, köztük 30 Neander-völ- gyiét. Az egyik, meglepően jó állapotban megmaradt kopo­nyáról megállapították, hogy „tulajdonosa” kannibalizmus áldozata lett. Erről árulkodik az, hogy a koponyacsontokon éles eszköz véste nyomok lát­hatók, a fejről tehát minden bizonnyal lefejtették a húst. Nem bizonyított „Mivel ezek a maradványok legrégibb európai elődeinktől származnak, állíthatjuk, hogy kannibálok leszármazottai va­gyunk” - jelentette ki az ása­tások vezetője. Az utolsó nép, amely inten­zív módon gyakorolta a kan­nibalizmust, az anasazi volt, amely 800 évvel ezelőtt élt a mai amerikai Colorado állam délnyugati részén. Pápua-Új- Guineában is véltek kanniba­lizmusra utaló jeleket találni, de eddig nem tudták bizonyí­tani, hogy az emberevés ott is elterjedt szokás lett volna. Majdnem 101 kis- és nagy macska egy lakásban- Egy idő után már fo­galmuk sem volt arról, hogy mennyit (h)almoz- tak fel. Aliso Viejo (MTI) - Az utób­bi évek legnagyobb macskafo­gásával büszkélkedhetnek az Egyesült Államokban azok a rendőrök, akik 82 macskát fog­laltak le és távolítottak el egy amerikai házaspár otthonából, miután a szomszédok arra pa­naszkodtak, hogy három ház- tömbnyire bűzlik a macskalak. Az 51 éves Lester McCor­mick és vele egyidős felesége, Nancy eredetileg azért kezdte hazahordani a cicákat, hogy azok nehogy az utcára kerül­jenek, egy idő után aztán már fogalmuk sem volt róla, meny­nyit (h)almoztak fel. A házaspár csupán azt a há­rom cicát tartotta meg, amely a leghosszabb ideje élt nála. Elkobzásukat nem ússzák meg olcsón, minden egyes macs­káért 70 dollárt (bő 14 ezer fo­rintot) kell fizetniük, azaz összesen 1,1 millió forintnyi összeget. Csupán hétnapos a hannoveri állatkert kis vízilova, akiről azt sem tudjuk, fiú-e vagy lány, mert a mamája senkit nem enged a közelébe. (Fotó: EPA) é

Next

/
Thumbnails
Contents