Kelet Magyarország, 2006. augusztus (63. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-30 / 203. szám
2006. augusztus 30., szerda /» MAGYARORSZÁG • Bajban. Még ezen a héten elkészül Marion Jones amerikai sztáratléta doppingtesztjének ellenőrző próbája. Az első, június 23- án elvégzett A teszt eredménye pozitív lett, a sydneyi olimpia háromszoros aranyérmesének szervezetében állóképesség-javító eritropoetint (EPO) találtak. Szép Ferencet gyászolják Mátészalka (KM) - A Mátészalkai MTM elnöksége, sportolói, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség fájdalommal búcsúzik Szép Ferenctől, aki meghatározó alakja volt a megye és a város sportjának. Szép Ferenc, mint futballista Szálkán kezdte és fejezte be pályafutását. Több alkalommal szerepelt a megyei válogatottban. Visszavonulása után a járási labdarúgó-szövetség elnöke lett, illetve tagja volt az MLSZ elnökségének. Nyugdíjasként a mátészalkai városkörzeti szövetség első embereként dolgozott, annak megszűnését követően az MMTK felügyelő bizottsági tagjaként ténykedett. Munkáját jó néhányszor jutalmazták elismeréssel és kitüntetésekkel. Temetése augusztus 31-én, 14 órakor lesz a mátészalkai köztemetőben. | MAI SPORTMŰSOR Labdarúgás. Magyar Kupa, országos főtábla, 2. forduló (kezdés: 16): Nylrbátor-Tuzsér Érdért SE, v.: Nagy R. Volán-Sényó-Kazincbarcika, v.: Sápi Nagykálló-Bócs, v.: Bodac. Csenger-Putnok, v.: Veizer Előkészületi mérkőzés: Várda SE-Tiszakanyár, 17.30. Másodosztályú ifjúsági bajnokság: Mátészalka-lbrány, U 17, 15, U 19, 17. Nevezhetnek Nyíregyháza (KM) - A megyei asztaliteniszszövetség meghosszabbította a megyei csapatbajnokság nevezési határidejét, az egyesületek szeptember 5-ig jelezhetik részvételi szándékukat a 06-30/466-9296-os vagy a 06-30/5277-199-es telefonszámon. Az újonnan beindítandó körzeti csapatbajnokságra (három-három játékossal) szeptember 15-ig lehet jelentkezni ugyanezeken a számokon. Doppinggyanú Göteborg (MTI) - A göteborgi atlétikai Euró- pa-bajnokság 315 doppingtesztje ugyan negatív eredményt hozott, de a 151 vértesztnek is alávetett minta közül 23- ban megnövekedett hemoglobinszintet mutattak ki. Ez utalhat vérdoppingra, azaz EPO használatára... Nyíregyháza (KM L. T. L.) - Hétfőn sorsolnak a női röplabda NB ll-ben. A Keleti csoport második helyezettje, a Nyíregyházi Főiskola már javában készül a bajnokságra. Kolozsi János edző tizenötös kerettel kalkulálhat. Leigazolták az NRK- Nyíregyházától Sípos Zitát és Sípos Tímeát, a debreceni Eötvösből Riczu Katalint, Haskó Zita pedig új- rakezdte a játékot. A juniorok közül Bihari Bianka, Váradi Dóra és Koroknai Emese készül együtt a felnőttekkel. Találkozó. Vasárnap a fogyatékkal élők sporttalálkozójának keretében több sportágban versenyeztek az érintettek a Városi Stadionban. (Fotó: Racskó Tibor) Győzelmet érhet a döntetlen ■ A labdarúgó Magyar Kupában, szerdán hét megyebeli csapatunk lép pályára. Nyíregyháza (KM) - Nem túl gyakori, hogy a labdarúgó Magyar Kupa országos főtábláján két szabolcsi csapat találkozna egymással. Emlékeink szerint az 1992-es Raka- maz-Nyíregyháza és az 1999- es Baktalórántháza-Nyíregy- háza találkozó alkalmával fordult elő ilyesmi a közelmúltban. Előbbi a hazaiak győzelmét hozta, utóbbi csoportmérkőzés volt, a 2-2-vel mindkét fél továbbjutott. Nagykállóban a Bocs Szerdán (valemennyi mérkőzés 16 órakor kezdődik) egy megyei továbblépő biztosan lesz, hiszen két jól rajtoló pat, a megyei I. osztályú Nyírbátor és az NB Il-es Tuzsér egymás ellen meccsel. Persze, alacsonyan lenne a léc, ha csak ezen a találkozón várnánk szabolcsi győztest, a megyei bajnokságban szereplő A sényői Bodnárra (balra) most a Barcika elleni csata vár (Fotó: Racskó Tibor) A Nyírbátoron kívül három további megyebeli csapat játszik hazai környezetben, és egyik helyzete sem tűnik teljesen reménytelennek. Különösen, hogy az új kupakiírás értelmében az országos főtábla 1-3. fordulójában (a mostani a második kör) is érvényes ff..................................... Az biztos, a bajnoki mérkőzésen látottaknál fegyelmezettebb játékra lesz szükség! Márton István ................................ff a szabály: a döntetlen az alacsonyabb osztályban szereplő gárda továbbjutását jelenti. Magyarán az NB III-as Putno- kot fogadó Csenger, illetve az egyaránt másodosztályú Kazincbarcikát és Bőcsöt vendégül látó Volán-Sényő, illetve Nagykálló számára az iksz győzelemmel érne fel. borsodiak otthonában fellépő másik két NB Il-es gárdánk számára kötelező a továbbjutás. kmtippgkxSranJm Versenykiírás. A 2. fordulóra érvényes kupa- szabályzat, letölthető (PDF, 5 kB) Magyar Kupa, országos 2. forduló: szakvezetői várakozások Nyírbátor-Tuzsér Érdért SE Baracsi János, nyírbátori edző: - A két osztálynyi különbség azt mondatja velem, hogy a Tuzsér egyértelmű esélyese a meccsnek, persze nem adjuk fel, megpróbálunk döntetlent kiharcolni, vagy legalább megnehezíteni az ellenfél dolgát. Annál is inkább, mert egy mérkőzésen, pláne, ha az kupatalálkozó, bármi előfordulhat. Kocsis Pálra eltiltás miatt nem számíthatok. _____________________ Brekk János, a tuzséri szakmai stáb tagja: - Az eddigi eredményeink és a kupamúltunk arra kötelez bennünket, hogy kiharcoljuk a továbbjutást. Nyomon követjük a megyei I. osztály fejleményeit, szerintünk az utóbbi évek legerősebb mezőnye jött össze. Márpedig a Nyírbátor jól indult, hét ponttal a harmadik helyen áll, ami előrevetíti, hogy nem iesz könnyű dolgunk ellene. Olyan téren is kapóra jön a szerdai meccs, hogy a vasárnapi, Karcag elleni, az eddigiektől támadóbb jellegű taktikát is tudjuk gyakorolni, de a továbbjutást semmi esetre sem szeretnénk feláldozni. Volán-Sényő-Kazincbarcika Rubóczki Tibor, sényői játékos-edző: - A bajnoki rajtunk nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük, ugyan játékban egyik ellenfelünkkel szemben sem maradtunk alul, de pont nélkül az utolsó helyen szerénykedünk. Jól jönne egy kis sikerélmény a Magyar Kupában, de tudjuk: a jó csapat hírében álló Kazincbarcika az esélyesebb. Igaz, így viszont nyugodtan játszhatunk. Ha a vasárnap kiállított Pljutyinszkij ügyét nem tárgyalják a meccsig, akkor rá nem számíthatunk__________________________________________ Nagykálló-Bőcs Márton István, nagykálló játékos-edző: - Jól ismerem a Bőcsöt, aligha tud meglepetést okozni. Sajnos, nem vagyunk a legjobb passzban, ráadásul akadnak hiányzóink, így például a sérült Csernijenko, akinek rutinja jól jött volna egy ilyen meccsen. Az biztos, a bajnoki mérkőzéseken látottaknál fegyelmezettebb játékra lesz szükség, ha ez megvalósul, nem vallunk szégyent. Csenger-Putnok Barcsay István, csenged edző: - Az esélytelenek nyugalmával készülünk, ugyanakkor nyilvánvaló, nagyon örülnénk egy szép eredménynek. Az is igaz, nem lesz tragédia, ha végül kiesünk, ez benne van a pakliban. Öt rutinos ember mellett nagyon fiatal játékosok szerepelnek a csapatban, nekik nagy élményt jelentene egy bravúr a magasabb osztályú ellenféllel szemben. _________________________ Encs-Baktalórántháza VSE Madalina György, baktalórántházi edző: - Nagyon szűk kerettel utazunk a mérkőzésre, ráadásul Szabó Róbert a tavalyi sorozatból áthozott eltiltását tölti. Minél előbb szükségünk van a sikerélményre, éppen ezért tovább szeretnénk jutni, illetve egészen addig menetelni a kupában, amíg élvonalbeli csapattal találkozunk.____________________ Bódvavölgyi TE-Nyíregyháza Spartacus Az edelényi, megyei II. osztályú csapat otthonában a Szpari számára kötelező feladat a továbbjutás kiharcolása. Hazai dominancia ■ Az ezúttal csarnokban rendezett Sóstó Kupán az NYVSC nyerte meg a pontversenyt. Nyíregyháza (KM) - A hétvégi már a 32. Sóstó Kupa ökölvívótorna volt a sorban, a viadalon 17 egyesület 57 versenyzője lépett a ringbe, hogy a felnőtt férfi, illetve a junior férfi és női helyezésekért megküzdjön. A legtöbb elsőséget az NYVSC-Szabolcs Volán versenyzői szerezték, ennek megfelelően ők végeztek az élen a pontversenyben is. Fekete János nyerte a 91 kilósok B csoportját (Fotó: Balázs Attila) 32. Sóstó Kupa ökölvivótorna Junior, férfiak 51 kq: 1. Czakó András (DVSC). 57 kg: 1. Kassai Ignác (NYVSC-Szabolcs Volán), 2. Csiklós József (Salqótarián). 54 kq: 1. Kun Gerqő (Békési TE). 60 kg: 1. Siroki Norbert (NYVSC-Szabolcs 57 kg: 1. Notigán Norbert (Újpesti TE), 2. Volán). Lánczi Zoltán (Békési SE). 64 kg: 1. Kovács Márkó (NYVSC-Szabolcs 60 kg: 1. Kovács Gergő (Big-Boxing SE), Volán), 2. Liqeti Gábor (Csenqer). 2. Szabó Béla (MTK). 69 kg: 1. Zámbó Dávid (Győri Gladiátor 64 kg: 1. Pásztor György (Hajdúhadház), 2. Kovács Péter (Balmazújváros). SE), 2. Farkas Márton (Újpesti TE), 3. Nagy Gábor (NYVSC-Szabolcs Volán) és File Ro69 kg: 1. Sipos Balázs (Big-Boxing SE), 2. Deál Szabolcs (DVSC). land (Somi Boksz Klub Debrecen). 75 kg, A csoport: 1. Kelemen Balázs (Győ81 kg: 1. Hosszú Ferenc (NYVSC-Szabolcs Volán). ri Gladiátor SE) 2, Poór Balázs (DVSC), 3. Dorogi Béla (Csenger). B csoport: 1. Far91 kq: 1. Telekdi Balázs (Békési SE). kas Csaba (Újpesti TE), 2. Csibi Gyula Nők (MTK). 46 kg: 1. Németh Csilla (NYVSC-Szabolcs Volán). 81 kg: 1. Horváth Jenő (NYVSC-Szabolcs Volán), 2. Sipos Péter (Újpesti TE). 48 kg: 1. Kiss Kitti Krisztina (NYVSC- Szabolcs Volán). 91 kg, A csoport: 1. Barkaszi Tamás (NYVSC-Szabolcs Volán), 2. Hubert Lász50 kg: 1. Márton Erika (NYVSC-Szabolcs Volán), 2. Lakatos Andrea, 3. Csorvás Krisztina (mindkettő Aranykesztyű Debreló (MTK), 3. Lagzi Kovács Balázs (Győri Gladiátor SE). B csoport: 1. Fekete János (Biq-Boxinq SE), 2. Baloqh Sándor (MTK). cen). +91 kg: 1. Fazekas Ottó (NYVSC-Szabolcs 57 kg: 1. Kovács Klára, 2. Récz Irén Volán). (mindkettő NYVSC-Szabolcs Volán). 60 kq: 1. Veres Anna (Eqri Sl). Különdijak Legeredményesebb junior férfi versenyző: 63 kg: 1. Pécsiné Lázár Melinda (Újpesti TE), 2. Nagy Tímea (NYVSC-Szabolcs Volán). Hosszú Ferenc (NYVSC-Szabolcs Volán). Legeredményesebb junior női versenyző: Plaveczki Krisztina (MTK). 66 kg: 1. Plaveczki Krisztina (MTK), 2. Szkircsák Eszter (Sárospatak). Felnőtt férfi Legeredményesebb felnőtt férfi versenyző: Barkaszi Tamás (NYVSC-Szabolcs Volán). 54 kg: 1. Kalucza Norbert (DVSC). A pontverseny győztese: NYVSC. Augusztusi magyar futam Budapest (MTI) - Au- (FIA) által jóváhagyott 2007- gusztus 5-én lesz a Forma-1- es programtervezet alapján, es Magyar Nagydíj a Nem- A jövő évi világbajnoki so- zetközi Automobil Szövetség rozat 17 futamból áll. Balkány, a Kelet-napon. Kezdje az iskolä a Kelet-Magyarországgal! Keresse a Kelet-Magyarországban és a Vasárnapi Keletber megjelenő nyereményszelvényeket! Gyűjtse össze mind a 10 db mozaikképet, ragassza fel a korábban megkapott játékszelvényre! Egy hiányzó darabot pótolhat jóker-szelvénnyel. Küldje be szeptember 8-áig a következő címre: Kelet-Magyarország, 4401 Nyíregyháza, F>f. 25. Sorsolás: 2006. szeptember 16. 20.30 óra popír-írósser jgmjjjl kelet