Kelet Magyarország, 2006. augusztus (63. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-11 / 187. szám

2006. augusztus 11., péntek • Angelina Jolié és Brad Pitt kapcsolata - a pletykák szerint - nem túl fényes, mióta (má­jus végén) megszületett a kis­lányuk, Shiloh. A színésznőn enyhe depresszió lett úrrá a pici születése után, amit még féltékenység is tetéz. Ráadásul Pitt újra forgatni kezdett. Halálos buszbaleset Peking (MTI) - Két gyerek meghalt, húsz társuk és két felnőtt eltűnt Kínában, miu­tán szerencsétlenség ért egy felső tagoza­tos általános iskolásokat szállító buszt a déli országrészben. A busz egy kanyarban kicsúszott az útról, és belezuhant a 100 mé­ter mélyen fekvő Niulan folyóba a Mian- marral, Laosszal és Vietnammal határos hegyvidéki Jünnan tartomány egyik telepü­lésén, Csaotungban. Tizenegy embert szál­lítottak kórházba a szerdai szerencsétlen­ség után - kilenc diákot, egy szülőt és a buszvezetőt. Állapotuk súlyos - jelentette csütörtökön az Új Kína hírügynökség. Szándékos gyújtogatásra is gyanakszanak (Fotó: EPA) Erdőtüzek pusztítanak Crecient (MTI) - Képünkön egy portugál tűzoltó oltja a lángokat az észak-spanyolor­szági Crecient város közelében lévő Amei- xeira település egyik erdejében augusztus 9-én. Portugál és spanyol tűzoltók együttes erővel próbálják megfékezni a térségben ke­letkezett erdőtüzeket. A hatóságok szerint a száztíz helyen észlelt tűzből néhányat szándékos gyújtogatás okozott. Szerencsére ez csak játék, nincs olyan rossz sorunk, mint azt a kép mutatja... (Fotó: Magánarchívum) j MEGÉR EGY MOSOLYT Sose bízz a férfiban, aki azt mondja, hogy ő az úr a háznál. Az ilyen valószínűleg más­ban is hazudik. További viccek: humor.szon.hu KELET «»»ÍM #*»ut Kéretlen „ufonauták Nem az égiek okozták a kárt (Fotó: EPA) Meensen (MTI) - Tizenkét különböző méretű gabonakor látható egy búzatáblában a németországi Meensenben au­gusztus 7-én. Az ismeretlen tettesek által elkövetett gabo­nairtás 500 eurós kárt okozott a terület tulajdonosának. Az idén először észleltek gabona­köröket a németországi gaz­dák. Kalapácsos gránátbontó Rio de Janeiro (MTI) - Jó­kora kalapáccsal próbált szét­bontani tüzérségi gránátot Brazíliában egy férfi. Túllőtt a célon: a lövedék felrobbant, ő pedig meghalt. A meglehetősen ésszerűtlen művelet egy műhelyben tör­tént, amely ugyancsak a leve­gőbe repült, a közelben parko­ló autók közül pedig több ki­gyulladt. A bontásnak van egy súlyos égési sérültje is, a bontogató kollégája, ő kórházba került. Hogy miért akarta felnyitni a gránátot a kalapáló, nem tudni. Baszk bálnavadász ősök ■ Az expedíció hat hét alatt tette meg a bő ezer kilométeres utat evezve és vitorlával. Madrid (MTI) - XVI. szá­zadi bálnavadász ősök nyomá­ban járt Labradoron és Új- Fundlandon egy baszk expedí­ció időutazásszerűen, csak­nem „eredeti” csónakkal. 1565- ben a San Juan bálnavadász hajó és hat csónakja elsüllyedt Red Bay észak-amerikai, ma kanadai település közelében. Harminc évvel ezelőtt a kana­dai kormány a hajó kiemelé­séről és vizsgálatáról hozott döntést. A kutatás során vé­gül csak az egyik csónakot ta­lálták meg, de azt tökéletesen konzerválódott állapotban. A csónakot a baszkföldi hajóépí­tő központba, Guipuzcoába küldték tanulmányozásra, ahol a 8 méter hosszú és 2 mé­ter széles vízi jármű pontos mását készítették el - írta az El País című spanyol napilap. Ebben kelt aztán útra egy hét­tagú expedíció most június elején Québecből. Öltözékük, élelmük pontosan olyan volt, mint őseiké. Hat hét alatt tet­ték meg a bő ezer kilométe­res utat evezve és vitorlával. Halászkunyhókban aludtak, vagy fedél híján sokszor a ten­gerparton, a szabad ég alatt, és egy mikmag törzsbeli ősla­kó volt a kísérőjük. Angolos. A Deb­receni Egyetem angol szakán tanul a nyír­egyházi Farkas Niko­letta (19), aki kicsit szomorú, mert lassan véget ér a nyár. C33 www.szon.hu (■Fotó: Racskó Tibor) .JÉL ______ Kispapa-depresszió szülés után Indiai kislány; a szólás szerint a kisgyerek kis gond, nagygyerek nagy gond (Fotó: Archív) ■ A tudósok csak a kis­mamák rossz lelkiállapo­táról tudtak, a férfigon­dok okát nem ismerik. Washington (MTI) - A szülés utáni depresszió nem csupán a kismamák „kivált­sága” - egy amerikai kutatás szerint az újdonsült apákat is gyakorta előveszi a búsko­morság. A norfolki Eastern Virgi­nia Medical School kutatói 5000, kilenc hónaposnál fia­talabb gyermeket nevelő há­zaspár adatait elemezték. Kü­lönböző súlyosságú dep­ressziót az újdonsült anyák 14 százalékánál diagnosztizál­tak, de a kispapák egytizedé- nél ugyancsak megmutatko­zott a jelenség. A kutatás, amelynek eredményeit a Pediatrics (Gyermekgyógyá­szat) című amerikai szaklap­ban publikálták, nem hozott semmi újat a kismamákat sújtó depressziót illetőleg. Ám igazi szenzációként ha­tott a kispapák búskomorsá­ga, hiszen körükben kétszer oly gyakori a depresszió, mint az amerikai férfilakos­ság átlagosan 5 százalékos érintettsége. A kutatást koordináló Ja­mes Paulson szerint a szülés utáni depresszió időben való felismerése és kezelése nem­csak a betegek, hanem gyer­mekeik szempontjából is rendkívül fontos. A dep­ressziós szülők ugyanis lé­nyegesen kevesebb figyelmet fordítanak gyermekeik neve­lésére, mint az egészségesek. James Paulson szerint a nők szülés utáni depresszió­jának ugyan egyre több fi­gyelmet szentelnek, az esetek nagy részében nem ismerik fel a kórképet. Még siralma­sabb a helyzet, ha a kispapák depressziójáról van szó, amelyről a közelmúltig még a szakemberek sem tudtak semmit, magukról az érintet­tekről nem is beszélve. Kínai menekülők Peking (FH) - Csaknem félmillió ember kényszerült elhagyni otthonát ideiglene­sen Kína délkeleti részén. A hatóságok az evakuálást az­zal indokolták, hogy csütör­tökön a szaomai tájfun vár­hatóan eléri a kínai parto­kat. itt a nyár mire várt 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvárl út 37/D. Tel.: 06-42/420-273 4600 Klsvárda, Árpád u. 27. Tel.: 06-45/416-142 • 3950 Sárospatak, Wesselényi út 36. Tel.: 06-47/511-418

Next

/
Thumbnails
Contents