Kelet Magyarország, 2006. augusztus (63. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-09 / 185. szám

2006. augusztus 9., szerda TAKARÉKOSAN /8 • Különbség. Egy londoni pszichológus 14 országban elvégzett tesztje szerint a férfiak a céltudatos vásárlók. Csakúgy, mint a kőkor­szakban, pontosan tudják, mit akarnak „elej­teni míg a nők, akkor is és most is órákon át kutatnak a még jobb táplálék után. • Férfiálom. Az erősebbik nem álma az online rendelés elterjedése. Genetikailag kó­dolva van bennük, hogy gyorsan döntenek, ezért aztán a világhálón is hamar választa­nak.’ A nők szeretik megérinteni és felpró­bálni a kiszemelt terméket. JEGYZET Csak lestem a svájci módit Mán László man@kelet.szon.hu Majd negyedszázada történt! Javában az átkosban, amikor Csokonay Peti barátommal nekivágtunk a vasfüggönyön túlra. Az első nagy megállónk egy svájci városka volt a Bódeni-tó partján. Talán Ermatingen volt a kisvároska neve, de nem is ez a lényeg. Ak­kor szembesültem a nagy csodákkal: meg­érinthettem egy igazi Porschét, a szupermar­ketekben egymás mellett álltak halomban a görög- és sárgadinnyék, banánok, fügék, ilyen meg olyan, azt sem tudtam mi fán ter­mett déli gyümölcsök. Az uszodás lakás nem volt nagy szám, azt láttam már tévében, viszont az a nyugodt­ság, ami a vendégül látó svájci családot jel­lemezte, az már igen. Egyik nap, éppen ak­kor tértünk vissza egy rövid túráról, amikor a családfő beállt az udvarra a furgonnal. Kinyi­totta a csomagtartó ajtaját, és elkezdte be­hordani a garázs szintjébe a kartonokat, a szatyrokat. A mosókonyha mellett hatalmas spájz volt óriási hűtőládákkal, oda kerültek a húsok, ilyen, meg olyan szatyrok, meg a kar- tonnyi ásványvizek, üdítők, sö'rök. Akkor szembesültem először azzal, hogy bevásárol­ni nem csak egyik napról a másikra lehet. Az esti vacsoránál megtudtuk, hogy ott az a megszokott! Havonta egyszer irány valame­lyik szupermarket, és a hűtőben, vagy spájz- ban eltartható árukat egy hónapra megvették. Egyszer kellett nagy bevásárlást csinálni, és nagy tételben minden olcsóbb volt. Lestem a módit, és akkor bíz aligha gon­doltam, hogy eljön az az idő, amikor mi, itt­hon ugyanezt megtehetjük. Vannak szuper­marketek, akciók, hűtőládák, csak a pénz lenne egy kicsit több.... Sokba kerülhet a figyelmetlenség Mátészalka (KM) - Örömmel olvasom a Kelet-Magyarország új tematikus oldalait. A férjem a kertészeti oldalakért rajong, én az ízvilág és a Takarékoskodjunk oldalakat szeretem. Utóbbihoz szólnék hozzá - kezdte mondan­dóját egy Szálkáról telefonáló hölgy. Elmondta: a közhiede­lemmel ellentétben a városi üz­letek nem mindig drágábbak a vidékieknél, és az olcsónak tartott nagy üzletláncok árai sem mindig verhetetlenek. Az áruházak többnyire a saját nevüket vi­selő termékek árából adnak nagyobb kedvez­ményt, ha a boltba betérvén nem ezeket vá­lasztjuk, az árucikkek közti árkülönbség ke­vésbé szembetűnő. Sőt, esetenként többe ke­rülnek, mint a környékbeli, drágábbnak tar­tott üzletekben. A kedvezményes árú, saját termékek boltonkénti ára nagyjából 20-30 százalékban tér el egymástól, ám háromszor annyit is fizethetünk ugyanazokért az alap­vető fogyasztási cikkekért, ha nem figyelünk oda, mit teszünk a kosarunkba! KELET Takarékoskodjunk bevásárláskor! Bevásárló körútra indulta Kelet-Ma­gyarország. A Ke­letjelképes bevá­sárlókosarába csak alapélelmiszereket tettünk. Nézzük, mennyit keli fizet­nünk mindezért egy nagyáruház­ban, egy országos üzletlánc pénztá­ránál és egy kis csemegeboltban! (Az árak tájékoztató jellegűek, azonos mennyiségekre és típusú termékekre vonatkoznak. Min­denhol, mindenből a legolcsóbbat ke­restük. Az összegek egységnyi termékárát forintban jelölik.) Szupermarketben Országos bolthálózat, ABC Magánkereskedés Kenyér Ásvány­víz Burgonya Grafika és forrás: Kelet-Magyarország Minigarázs vagy hipermarket? Képesek vagyunk órákig vásárolni, majd púposra pakolt kocsival a pénztárra várni. Nyíregyháza (KM) - A há­ziasszonyok jól tudják, legtöb­bet élelmiszerekre költünk. A kosztpénzzel a rutinosak már okosan bánnak, jól tudják, a sikerhez elengedhetetlen a ta­karékos bevásárlás. Hogyan spóroljunk az élelmiszereken? Hol vásároljunk? Korábban ez nem volt kérdés. Útba esett a »....................... A tartós élelmi­szereket nagyobb tételben vásáro­lom meg, így sok­kal kifizetődőbb. Pacza JÓZSEFNÉ lakótelepi ABC, ahol munka után minden családanya be­szerezhette a vacsorára valót. Mára kicsit átalakultak a vá­sárlási szokásaink. Képesek KE LIT 111 *■ 1 kmtinnpL sznn hu Vásárlási szokások. Korábbi cikkünk letölt­hető. (PDF, 60 kB) Az egymást alullicitálni akaró üzletek a mi malmunkra hajtják a vizet (Fotó: Racskó Tibor) vagyunk órákat gyalogolni egy-egy áruházban hétvégen­ként, hogy aztán púposra ra­kott kocsikkal hosszasan áll­dogáljunk a pénztárak előtt. Mindent a vevőért A széles kínálat, az árver­seny, az egymást alullicitálni akaró üzletek a mi malmunk­ra hajtják a vizet. Csak jól kell döntenünk, mikor, hová menjünk, gazdaságos-e né­hány termékért a városszélre autóznunk. Logisztikai feladat ez a javából, de megéri, ha így hónap végére több marad a zsebünkben. A külföldiek nem szégyenük alaposan áttanul­mányozni az akciós újságo­kat. Szorgalmasan gyűjtögetik az ezekben található kupono­kat is, s ezért néhány száza­lék kedvezményt zsebelnek be alkalmanként. A nyíregyházi Pacza József- né a nagy bevásárlásokat a szupermarketekben intézi.- A tartós élelmiszereket nagyobb tételben vásárolom meg, így sokkal kifizetődőbb. A prospektusokból megné­zem, hol, mi olcsó, s ennek alapján indulunk útnak. Tej­ből, ásványvízből, üdítőből, száraz szalámikból így mindig van itthon. Csak kenyérért és friss felvágottért kell a köze­li boltba menni. Nagyon jó­nak tartom, hogy ennyi üzlet csalogatja a vásárlókat, mert igazán széles a kínálat, s ár­ban és minőségben mindenki megtalálja a neki leginkább megfelelőt - mesélte a há­ziasszony. A multik előnye A nagyáruházak egyes termékeket feltűnően ol­csón kínálnak. Azok a kis üzletek kelhetnek ver­senyre velük, amelyek al­kalmazkodni tudnak a megváltozott körülmé­nyekhez, amelyek olyas­mit, s úgy kínálnak, amit a nagyok képtelenek. Akiknek az ár mellett, vagy helyett a személyes vevő eladó közötti kapcso­lat a fontos, biztosan a már megszokott hagyomá­nyos sarki kisboltba jár­nak továbbra is. JÓ TANÁCSOK SPÓROLÁSHOZ • Indulás előtt készítsünk listát a legszükségesebb vennivalókról! ______________________ • A heti menü ismeretében, ne pedig találomra vásároljunk! __________________________ • Jóllakottan induljunk beszerzőkörútra, éhesen ugyanis hajlamosak vagyunk mindent megvenni, amit a szemünk megkíván!______________________________________________ • Ha minden este perselybe dobja a pénztárcájából a 100 Ft-os érméket, hónap végén szép summa üti a markát, amiből fut némi extrára is. ______________________________ • A feltűnően olcsó sajt és tejföl rendszerint növényi zsiradékból, nem pedig tehéntej- ből készült, így spórolunk ugyan, de nem biztos, hogy azt vesszük, amit szeretnénk. • Kisgyermekesek, ha szeretnék kímélni a pénztárcájukat, csemeték nélkül vásároljanak! • Mindenből érdemesebb nagyobb kiszerelésűt venni, így sokkal olcsóbb a termékek egy­ségára. Tizenöt, maradhat? Ha 10 dkg felvágottra van szükségünk a vacsorához, bátran, de udvariasan felel­jük a jól megszokott „ma­radhat?” kérdésre azt, hogy a 15 dkg sok lesz nekünk. Fontoljuk meg azt is, me­lyek azok a termékek, ame­lyeknél megéri megfizetni a márkát, melyek azok, ahol kár költeni erre. A kutyus ugyanis biztosan megeszi a kevésbé ismert jutalomfala­tot is, és a gyerekek is el­rágják hamar a névtelen ropogtatni valót. Nagyáruházakban vagy kisebb boltokban vásárol inkább? G yakrabban válasz­tom a kisboltokat, mivel közelebb van­nak a munkahelyem­hez, mint a nagyobb áruházak. Persze, ha Nyíregyházán járok, bemegyek a multiüzle­tekbe is. A kisboltok­ban családiasabb a hangulat, az eladók kedvesek, hátránya vi­szont, hogy kisebb a kínálat és drágább a termék. Dienes Emőke, pedagógus A vásárlás a szüleim dolga, de gyakran elkísérem őket a bolt­ba. Havonta elme­gyünk valamelyik hipermarketbe Nyír­egyházán. Nincs au­tónk, sokat cipeke- dünk hazafelé. A kör­nyékünkön is vannak kisboltok, a napi dol­gokat (tej, kenyér, üdítő stb.) innen sze­rezzük be, igaz, drá­gábban. Léka Nikoletta, tanuló B ár a kínálat szeré­nyebb és az árak is magasabbak, inkább választom kisebb bevá­sárlásokra a közeli kis­boltot, mint a zord multikat. Az ABC-ben kedvesen elbeszélget­nek az emberrel, ha valami elfogyott, más­napra beszerzik. A benzinárakat és a rá­fordított időt figyelem­be véve nem kifizetődő a hipermarket. Pecsenye László, nyugdíjas S zerencsen lakom, nálunk még nincse­nek multik, de az or­szágos üzletláncok már jelen vannak. Ha Nyíregyházán járunk autóval, nagybevásáro- lünk egy-egy hiper­marketben, egyébként helyben vesszük meg, ami kell. Vigyázni kell a csábító akciók­kal, az ember végül többet költ, mint kel­lene! Orosz RenAta, főiskolás S zupermarketben és kisboltokban is vá­sárolok rendszeresen, s a legtermészetesebb, hogy figyelem az ára­kat. Az alapelvem: ke­nyeret a kenyérboltból, tejet a tejboltból. A nagy áruházakban per­sze megnézem az ak­ciós kínálatot, de nem veszem a terméket csak azért, mert olcsó, ha esetleg minőségi fenntartásaim vannak. SzivAk GAbor, konytárigazgató

Next

/
Thumbnails
Contents