Kelet-Magyarország, 2006. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-29 / 176. szám
2006. július 29., szombat • Madonna trónja körül szaglászik a New York Daily News című amerikai lap, és sikerült megtudni, hogy a popdíva saját vécéülőkét visz magával minden koncertjének helyszínére. Amelyet aztán azon melegében el is vitet, nehogy elkezdje valaki árulni az interneten. Vissza a dutyiba Ivanhoe (MTI) Rendőrautót stoppolt le három szökött rab Ausztráliában. Elméjük mentségére szolgál, hogy a kocsi nem viselte a rendőri külcsínjegyeket, civilnek tűnt. A 19, 20 és 27 éves szökevényeknek már csaknem 200 kilométerre sikerült ellógniuk a börtöntől, amikor vígjátékba illőn leintették a rendőrautót, amely egykettőre rabomobillá alakult. Gumijárda: a jovo útja? Washington (MTI) - Hamarosan gumírozott járdák könnyítik meg számos amerikai nagyváros lakóinak életét. A szürke és terrakotta járólapokat a Rubberside- walk nevű cég gyártja ócska gumiabroncsok és némi vegyszer felhasználásával. Az efféle járdák ugyan háromszor drágábbak, mint az aszfaltborítás, ám lényegesen tartósabbak. A termék környezetbarát, hiszen leselejtezett gumiabroncsból gyártják. Könnyebb tisztán tartani, s megóvja a csetlő- botló járókelőket a komolyabb sérülésektől. Focicsillag. Ki tudja, még az is lehet, hogy egyszer valamelyik nagy csapat leigazolja Boubout, a hodenhageni vadaspark (Németország) kiselefántját, aki máris roppant ígéretes a labdával. (Fotó: epa) MESS» E8Y MOSOLYT i j Jf j j j J j J J J J J J J J J i j S' j J J' J jr J" jf j j' j j j j J j j j $ J j j J j j- j J j J J Az ötvenes években járunk, két törvény- széki bíró beszélget.- Nem tudsz egy jó viccet?- De tudok!- Akkor mondjad!- Megőrültél? Most adtam érte három évet... További viccek: Új murénát keres- : hetnek (Fotó: Archív) I Megette ; lakótársát Szentpétervár (MTI) ; - A cápa gyomrában ! végezte a helyi ; oceanárium muréná- I ja. Az óriási oceanári- i umban a leopárdcá- I pától az egészen apró : uszonyos-kopoltyús I lényekig 150-féle hal él. A cápa mindaddig I jól megfért a muréná- i val, míg az vetélytár- I sává nem vált. Történt ; ugyanis, hogy a halak I gondozására búvárt i alkalmaztak, akit í olyannyira megkedvelt i a cápa, hogy a férfi j kezéből fogadta el a I táplálékot. Egy napon I azonban észrevette, ; hogy a muréna is ki- j tünteti figyelmével a i férfit. A zöld szemű I szörny, vagyis a félté- ; kenység erősebbnek ; bizonyult a barátság- I nál: a cápa egysze- ; rűen bekapta vetély- i társnőjét. A kánikula tovább tart Európa nagy részén, s az állatkertek lakói különleges bánást igényelnek, mint például ez a dél-amerikai esőerdőkből származó tapir is. (Fotó: EPA) ______________________4 Melegrekord a svájci Alpokban Bern, Rostock, Moszkva (MTI) - Az időjárási adatok mérésének 142 évvel ezelőtti kezdete óta nem fordult elő Svájcban, hogy olyan forró legyen a július, mint az idén. Az Alpoktól északra 4,5-5,5 fokkal magasabb volt eddig a júliusi középhőmérséklet a sokévi átlagnál. A Balti-tenger vizének hőmérséklete 2-3 fokkal magasabb az ilyenkor szokásosnál. A rostocki Balti-tengeri Kutatóintézet szerint az erős hőmérséklet-különbség miatt alig cserélődik a felszíni melegebb és a mélyebben fekvő hideg víz, ezért előfordulhat, hogy a tengerfenéken élő organizmusok oxigénhiány miatt elpusztulnak. Moszkvában viszont ősziesre fordult az idő, pénteken nem emelkedett 14-16 fok fölé a nappali hőmérséklet. Huszonöt éven át vadászott emberekre San Francisco (MTI) - További 48 gyilkosságban vallotta magát bűnösnek egy férfi, aki tíz éve ül rács mögött egy 13 éves lány meggyilkolása miatt az egyesült államokbeli Colorado államban - adta hírül pénteken egy helyi lap. Az 53 éves Robert Charles Browne 1991-ben Coloradóban elrabolt és meggyilkolt egy 13 éves lányt. Négy évvel később letartóztatták, majd elítélték. A férfi azonban nemrég vallomást tett arról, hogy 1970 és 1995-ös letartóztatása között 47 másik embert ölt meg az Egyesült Államok különböző részein, egyet pedig Dél-Ko- reában - számolt be a The Gazette of Colorado Springs. A rendőrség nem kételkedik a vallomásban, mivel az abban szereplő 48 gyilkosság közül 19 esetében már korábban is Browne-ra terelődött a gyanú. Ha az állításokat a bíróság is bizonyítottnak találja, akkor ő lesz az Egyesült Államok egyik legtöbb emberéletet kioltó sorozat- gyilkosa. |tts KRÓNIKA /20 Versenytáncos „A” kategóriás latintáncos a debreceni Miklósi Ivett, aki a Miss Kelet 2006 mai döntőjében kecses mozgásával biztosan feltűnő jelenség lesz. Ö* CS) www.szori.hu j (Fotó: Racskó Tibor) Betelt a pohár a melósoknál Még a rendőrökkel is összecsaptak a siralmas munkakörülményeken felháborodott dolgozók. Peking (MTI) - Több mint ezer alkalmazott lázadt fel a siralmas munkakörülményeik miatt a múlt hét végén abban a dél-kínai gyárban, amely többek között a McDonald’s Happy Meals-figuráit állítja elő - közölte egy amerikai szervezet. A China Labor Watch szerint a rendbontások szombaton kezdődtek a Hengli gyárban, Kuangtung tartományban és vasárnapig tartottak. A munkások az alacsony, átszámítva havi 75-100 dolláros munkabér, a meg nem adott fizetett szabadság és a siralmas munkakörülmények ellen tiltakoztak. A rendvédelmi erők mintegy Az üzemben a McDonald's-nak is dolgoztak (Fotó: EPA) száz tagját vezényelték a helyszínre, s az összecsapásokban számosán megsérültek, tucatnyi munkást őrizetbe vettek. Az üzem tulajdonosának, a hongkongi Merton cégnek az egyik vezetője megerősítette, hogy „incidens történt”, de a részletekre nem volt hajlandó kitérni. Munka éhbérért A China Labor Watch szerint a gyár alkalmazottai napi 11 órát és heti hat napot dolgoznak, a túlóráik száma havonta a 70-et is eléri, míg a kínai törvények 40 órás munkahetet írnak elő, és havi 35 túlórát engedélyeznek. A túlóra megtagadását bércsökkentéssel büntetik, a betegállományt és a szabadságot nem fizetik ki, a munkások amúgy is alacsony béréből a szállás- és az étkezési költségeket is levonják az amerikai szervezet szerint. A McDonald’s kivizsgálja az ügyet - jelentette be az amerikai gyorsétteremlánc egyik illetékese. Egy csodával kevesebb Lengyelországban Hétköznapi oka van annak, hogy víz fakad II. János Pál szobrának talapzatából... Wadowice (MTI) - Vége a wadowicei csodának: nem természetfeletti erő, hanem „mezei” vízcső fakasztott vizet a néhai II. János Pál pápa szobrának talapzatából, ráadásul nem véletlen repedés okán, hanem a városi önkormányzat által tervezetten. Lengyelországban hamar híre kélt, hogy csoda történt Wadowicében, II. János Pál szülővárosában: vízsugár fakadt a szoborból. Érkeztek is zarándokok buzgón inni, meg palackokat töltögetni a vízből, és bizonyára még az ízét is egészen különlegesnek érezték. A minap azonban Éva Filipiak, a város polgármester asszonya felfedte, hogy az önkormányzat telepített vízcsövet a szobor alá. Mint elmondta, senkit sem akartak becsapni, csupán azért kreálták a vízsugarat, hogy a szobor hatása még esz- tétikusabb legyen. Több ezer embert kellett kimenekíteni Indonézia keleti részén, miután a Karantegang-vul- kán nagy tömegben lávát és gázfelhőket lövellt ki csütörtökön. Sérülésekről egyelőre nem érkezett jelentés. (Fotó: Archív) KIÜT lmSbIbiik ■