Kelet-Magyarország, 2006. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-27 / 174. szám

2006. július 27., csütörtök KEHI iiariiMiiii HIRDETÉS /15 GYASZHIR „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni." A nyíregyházi Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Szakiskola mély fájdalommal tudatja, hogy ZEMPLÉNI ANDRÁS villamosmérnök-tanár, iskolánk pedagógusa életének 52. évében, 2006. július 24-én váratlanul elhunyt. Végső bú­csút 2006. július 31-én 11 órakor az Északi temető ravatalozójában veszünk. Kollégánkat intézményünk saját halottjának tekinti. A Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Szakiskola dolgozói és tanulói. 916043 „Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, nem haltál Te meg, csak álmodni mentél." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, após, testvér, ID. MARTON GABOR volt kemecsei lakos, hosszan tartó, súlyos betegség után, 60. évében csendesen elhunyt. Temetése 2006. július 28-án, pénteken 17 órakor lesz a kemecsei köztemető ravatalozójából, református gyászszertar­tás szerint. Gyászoló családja. 916158 „Megállt egy szív, mely élni vágyott, Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk. És nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. NAGY MIKLÓSNÉ szül. Vass Veronika orosi lakos, 71. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2006. július 28-án, pénteken 10.00 órakor lesz az orosi temető rava­talozójából. Gyászoló gyermekei, g Mély megrendüléssel búcsúzunk TOKÁRSZKY GYULÁNÉ szül. Soós Zita kolléganőnktől, a Demecseri Oktatási Centrum volt igazgatóhelyettesétől. Nagyszerű kollégát, kiváló embert vesztettünk el személyében. Em­lékét kegyelettel megőrizzük. 915533 A Demecseri Oktatási Centrum tantestülete és dolgozói. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy W I BABJAK JÓZSEF Jdsvárdai lakos, méltósággal viselt, hosszú, súlyos betegségében, 53 éves korában, 2006. július 24-én elhunyt. Temetése 2006. július 28- án 10.00 órakor lesz a kisvárdai régi temetőben. A gyászoló család. 9163/1 Megtört szívvel tudatjuk, hogy HIDAS TIBOR 2006. július 19-én, életének 68. évében, türelemmel viselt, súlyos be­tegségben elhunyt. Végakaratának megfelelően családi körben te­mettük el. Gyászoló család. 914399 MEGEMLÉKEZÉS „Nagyon akartam élni még, Érezni szívetek melegét. Legyőzni a betegséget, Legyen enyém még az élet. Búcsú nélkül kellett mennem, Őrizzetek szívetekben!" Fájó szívvel emlékezünk VASS TIBOR volt kótaji lakos halálának 5. évfordulóján. 914500 ______________________________________ Gyászoló család. Tisztelt Előfizetőnk! Bizonyára nem érte­sült még róla, de szeret­ném tájékoztatni, hogy - ha Ön magánszemély -, mennyivel egyszerűbb és mennyivel költséghaté­konyabb, ha átutalással egyenlíti ki Kelet-Ma- gyarország- és/vagy Va­sárnapi Kelet-számláját! Egyszerűbb, mert:- Csak egy terhelési megbízást kell adnia, s utána a mi dolgunk en­nek nyomon követése.- Ha megbízza ezzel pénzintézetét (takarék- szövetkezetét, bankját), nem kell mindig észben tartania lejáró előfizeté­se határidejét.- Jelentős időt és ener­giát takarít meg egyéb­ként is rohanó idejéből, ha előfizetési időszaka le­jártával nem kell várnia kézbesítőnkre, esetleg annak újbóli felkeresésé­re. Költséghatékonyabb, mert:- Minden olyan ügyfe­lünk, aki átutalással egyenlíti ki előfizetési számláját, 100 Ft kedvez­ményben részesül az elő­fizetési díjból.- Az átutalással fizető ügyfeleink között értékes műszaki cikkeket sorsolunk ki. Ne haboz­zon, jelezze átutalási szándékát kézbesítőjénél, vagy levélben, a Kelet-Magyarország szerkesztősé­gébe. Postai cím: 4400 Nyíregyhá­za, Dózsa György utca 4-6. Pf. 25. „Átutalás”. Keresse hirdetés­szervezőinket! Csaba Gyöngyi 06-20/9589-940 Dányiné Román Éva 06-20/4246-805 Dobos Kata 06-20/9739-764 Hankószkiné Vidra Krisztina 20/911-4881 Papp Szilvia 06-20/434-3550 Pataki Sándor Tamás 20/5799-250 Juhász Edina 06-20/5119-044 Szikszai Csabáné 06-20/3333-923 Farkas László 06-20/9589-913 Sipos József 06-20/9589-910 KELET „Még visszavárunk minden este, mikor a csillagok kígyóinak, i, Hívunk sokszor, százezerszer, míg szavaink sírásba borulnak." Fájó szívvel tudatjuk, hogy. SZILVA JOZSEFNE szül. Tócsik Veronika volt nyírteleki lakos, 2006. július 22-én, 46 évesen elhunyt. Temeté­se 2006. július 27-én (csütörtökön) 10.00 órától lesz a nyírteleki te­metőben. Gyászoló család. 915599 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERES ILONA Futó u. 5. sz. alatti lakos, életének 85. évében csendesen elhunyt. Te­metése 2006. július 31-én 14.00 órakor lesz az Északi temető főbe­járati ravatalozójából, görög katolikus szertartás szerint. 916091 Gyászoló család. „Egy kis patak mindig rohant és közben csak énekelt, Egy sziklafal útjába állt, és a dalnak vége lett." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PLOSZ ANDRAS gégényi lakos, 29. éves korában, tragikus balesetben életét vesztet­te. Temetése 2006. július 27-én 16 órakor lesz a gégényi temető ra­vatalozójából. A gyászoló család. 916026 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, AGOCS JANOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. 914253 Gyászoló felesége és lánya családja. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik VASKÓ SZABOLCS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétük­kel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 913534 A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ID. GYETVAI FERENC temetésén részt vettek, gyászunkat enyhíteni igyekeztek. 9l423] Gyászoló felesége és családja. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. HORVÁTH JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. 9)1M4 A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, SZABÓ MIHÁLY temetésén megjelentek, fájdalmunkban részvéttel osztoztak. p A gyászoló család. | A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: http://www.szon.hu f „Egy könnycsepp a szememben még értetek él, I Egy gyertya az asztalon, mely értetek ég. / Egy fénykép, mely őrzi még emléketeket, / s egy út, mely elvette életeteket. / Még fáj, s talán örökké így marad, / de mindig velem lesztek, az idő bár­hogy is halad. / S ha elég a gyertya, akkor sem lesz vége, / mert megfogadom, nem felejtelek el titeket addig, amíg élek." Örökké tartó szeretettel emlékezünk BOGDÁN SÁNDOR halálának 8., és neje LÁSZLÓ KATALIN halálának 3. évfordulóján. 914650 Fájó szívű édesanyád, két gyermeke és két testvére. — .......................;.................................a TERHELESI MEGBÍZÁS ] forintfolyószámláról------------------------------------------------------------------------- i Bank neve:--------------------------------------------------------------------------------­I Címe: ------------------------------------------------------------------------------------------- I I Alulírott név: -----------------------------:----------------------------------------- 1 I cím: ------------------------------------------------------------------------- I I Kérem, hogy a . __________________________________________számú I I folyószámláról szíveskedjenek teljesíteni a díjszámla kiegyenlítését, (havonta, negyedévente, félévente, évente, a megfelelő időszak áthúzandó) Újság Cl Kelet-Magyarország EH Vasárnapi Kelet ___________,______ I Szolgáltatói ügyfélazonosító (előfizetői törzsszám) | I Első teljesítés:--------------------------------200 — év---------------------hó l-------------------------------------------------------------------------------------------------------- I Megbízás megnevezése: HÍRLAP-ELŐFIZETÉSI DÍJ Szolgáltató vállalat: INFORM MÉDIA KFT. I I I A szolgáltató tölti ki! I I Szolgáltató giro azonosító A 12932944T209------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- , Kelt: 200-----év-----------------------hó ------nap ügyfél aláírása i I Á' Inform Média Kft. I * 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. k I

Next

/
Thumbnails
Contents