Kelet-Magyarország, 2006. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-27 / 174. szám

2006. július 27., csütörtök SZOLGÁLTATÁS /13 HOROSZKÓP III. 21.-IV. 20. Ha a szívére hallgatna, nem lenne olyan sikeres, mint így, hogy kimondottan az esze irányítja. Időnként azonban szívesen lemon­dana ezekről a kétes sikerekről, s szeretne boldog lenni. IV. 21.-V. 20. Ha továbbra sem mer lépni, csak habozik, könnyen elszalaszthat­ja a jobbnál jobb lehetőségeket. Nem biztos, hogy megéri, ka­matozik a hűség, lehet, hogy jobb lenne, ha hátat fordítana. V. 21.-VI. 21. ________________ Nem kell semmiért szégyenkeznie, ön mindent megtett, amit csak lehetett. Ha mégsem úgy sikerűitek a dolgok, nem az ön hibája, ezért ne legyen egy percig sem lelkiismeret-furdalása. VI. 22.-VII. 22. Vizsgálja felül a korábbi döntésért, mert lehet, hogy tévedett egy bizonyos illető megítélésében. Nem biztos, hogy olyan, mint aho­gyan ön akkor látta, és kissé talán el is ítélte őt. VII. 23.—Vili. 23. Még semmi sincs veszve, ne kongassa meg idejekorán a vészha­rangot. Ha ön is igazán akarja, akkor a partnere visszatér önhöz. Ehhez azonban nem csupán neki kell kissé megváltoznia. Vili. 24.HX. 23. Ügyesen taktikázik, elképzelhető, hogy minden pert megnyer, ami­be csak belefog. Ez az időszak igen kedvez önnek, szinte minden sikerül, de tartalékoljon az energiáiból későbbre is. IX. 24.-X. 23. ________ Nem akar valamit tudomásul venni, pedig nagyon sok múlhat azon, hogy hogyan éli meg azt a történetet, ami most nem csak önről szól. Ne ködösítsen, tárja fel a kártyáit mindenki előtt. X. 24.-XI. 22. Önnek most minden eszköz megadatik ahhoz, hogy végre siker­re vigyen egy kezdeményezést mégis habozik. Nem meri bevállal­ni a dolgot, fél, hogy kudarc éri. Kockáztasson csak nyugodtan. XI. 23.-XII. 21. ______ __________ Nem nyugszik már megint. Valami afelé hajtja, ami nem kimon­dottan szabályos, mi több, tiltott. Nem lenne szabad ennyire me­részen felvállalnia mindent mert később megbánhatja a dolgot. XII. 22.H. 20. Minden érdekli, nyitott fogékony most olyan dolgok iránt is, ame­lyek elől nemrégiben még teljesen mereven elzárkózott. Valószí­nűleg egy bizonyos illető befolyására változott ekkorát. I. 21 Hl. 20. Nem szeret mások dolgába beleavatkozni, most azonban kény­telen-kelletlen szenvedő alanyává válhat egy olyan vitának, amely­ben az egyik érintett jó ismerőse, s megpróbálja megvédeni. II. 21.-III. 20. Igyekszik elkerülni a konfliktushelyzeteket. A családjában eddig nem igazán fordult elő hasonló eset, most azonban a párja mint­ha nem bírna magával, állandóan bele akar kötni önbe. REJTVÉNY A megfejtéseket au­gusztus 4-ig lehet be­küldeni. Kérjük, a le­velezőlapra ragasszák fel a hat rejtvény szá­mát és a Kelet-Magyar- ország-logót is. A jó megfejtők között Ford VAGÉP autós ajándé­kot sorsolunk ki. Bekül­dési címünk: Kelet-Ma- gyarország (Rejtvény) Nyíregy­háza, Pf. 25. 4401 NYERŐSZÁMOK Kenó, július 25. 1, 10, 13, 25, 28, 35, 36, 43, 46, 47, 50, 51, 54, 60, 66, 67, 71, 74, 76, 78 Az adatok tájékoztató jellegűek. A hirdetés a legjobb befektetés KIÜT ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Ladányi Tóth Lajost. Tel.: 42/501-510/4243 e-mail: lada@inform.hu Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. SÍÉ 1MP 2008. kel: juhos 4:58 27. csütörtök nyugszik: 20:11 ORSZáiOS ELÓREJELZES £ 33 °C 22 °C Ma és holnap délelőtt derűs, száraz idő lesz. Gyenge, változó irányú szél fúj. Délután gonrolylélhősödés mel­lett zivatarfoltok alakulnak ki, de erős vihar helyi esélye csak 1-8 ezrelék, A jellemző hőmérséklet déluláni maxi­muma 33, reggeli minimuma 22 fok körűi, átokul. LEVE8ÓSZENMYEZETT8ÉG Az egészségügyi határérték kb. 30-60%-a. ELŐREJELZÉS A Nyírségben ma és holnap dél­előtt derűs, száraz idő tesz. Gyen­ge, változó irányú szél fúj. Dél­után gomolyfelhősödés mellett zi- vatarfoltok alakulnak ki, de erős vihar helyi esélye csak 3 ezrelék közelében van. A jellemző hőmér­séklet délutáni maximuma 32, reggeli minimuma 21 fok körül alakul. A legvalószínűbb foly tatás: jövő szerdáig folytatódik a tik­kasztó meleg! Szerdán viszont sok esővel, vi­haros széllel erős hidegfront ér­kezhet!? Péntek: 20, 32 "C ^ derűit Szombat: 18, 32 °C derült Vasárnap: 21, 33‘C „ napos Hétfő: 22,32 X ~ napos Kedd: 20, 33 X napos ____________________ EVF0RD8LÓ LERMONTOV Százhatvanöt esztendeje hunyt el a neves orosz költő, elbeszélő, író, drámaíró. Verseit Puskin és Byron szellemében írta. Tragikus sorsú ember volt. Huszonhét évesen pisz­tolypárbajban halálos sebet kapott. NÉVNAP OLGA, LILIÁNA VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -202 cm, apad, a mederteltség 6%, a víz hő­mérséklete 24 C-fok, Vásáros- naménynál -75 cm, apad, 14%, 24.8 C-fok, Záhonynál -173 cm, apad, 15%, 25,8 C-fok, Dombrád- nál 66 cm, állandó, 28%, 24 C-fok. Tiszabercelnél 280 cm, állandó, 43%, nincs jelezve; a SZAMOS Csengéméi -34 cm, állandó, 8%, 25.9 C-fok, a KRASZNA Ágerdő- majomál 121 cm, apad, 24%, 25,6 C-fok, a TÚR Garbóiénál -72 cm, apad, 11%, 22,6 C-fok. VÍZBŐ1MÉISÉXLETEK Duna _________ 23-26 °C Tisza _________________24-26 ~C Balaton ___________27 °C Velencel-tó _______________27 :’C Fertő ____________________26 “C POLLEN Fúfélék _________________magas Gombák ________________magas Csalán _____________közepes Kender közepes VILÁBVÁMSOK Bangkok 32 :C Buenos Aires _____________15*’C Los Angeles_________________32 °C Miami_______________________32 ~C Moszkva ____________________16 °C New York ___________________33 C Peking ______________________29 °C TRAFPIPAX A 38-as és a 36-os főúton. Kim S FONTOSABB TELEFONSZÁMOK ...... ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 14. sz. alatt. A MAGYAR AUTÓKLUB seqélyhivószáma: 188 ___________ Tel.: 42/465-666 és a 42/402-377. ___________________ A T-Com-tudakozó 198. A hibabejelentő: 194___________ GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. A héten a Korona Gyógyszertár Nyírségvíz Rt., ivóvíz: 310-456. Szennyvíz: 430-004_________ Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. sz. alatt tart ügyeletét. ______ Nyírtávhő Kft.: 451-644_________________________ Mentfilc 104. Tűzoltók 105. Rendőrség: 107. _________■ TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764 A VOLAN-információ: 42/598-177___________________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: 06-80/210-310 UTINFORM: 42/504-308,42/504-309 (fax is)_____________ Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület non­MAV: 06-40/49-49-49-es kékszám. stop száma: 42/504-618 ■ .......J11^ Óránként frissülő információkkal! MA: hőmérséklet + déli felhőzet napos t®OT«H Az előrejelzés bizonytalansága: vasárnapig „KICSI“. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobíle WAP-portálján ( http://wap.t-zones.hu ) SÍÜB5 fefel I'JESST»! HBÜI IMIiiifflIMIWul Dombrád, Dolgozók útja 6. www stéllarose hT ** 42/460-060 /I Napi menüi J8'!l°n.;.45!!!!^!8:.2.0l!6.0l0S! 2ffl| pMB®Tep$zólifoaMere$! : Július 21 ■■ csütörtök "Hús^rnbóclevés^j Esküvők, családi, A.: Paradicsomos kap, főzelék, sült mii | 1 Csontleves finommetélt rakott káposzta’ — ..... ,, l B.: Paprikás krumpli, uborkasaláta Töltött paprika burg., par. márt. ^l.HW1BI1llirfll,lll.!l,Wf''ll'l?T?^ i Érettségi bankettek, diplomaosztók,' Étlap szerinti és menü kiszállítás. B.: Csirkepörkölt, tészta, jA I sl "tasataiag* I s "“aeisiiSrsr""1 i | il cHiBiifiTfflPimiiiiBHriiiBa ...................9l HIRDETÉSEK cőtvorirctő falain, LiaHíV Sxahó Miklós toahnakalat szón hu) Kiadnvazatő: Námethné Fórizs Erzsébet (nemethneiakelet.szon.hu) Főszerkesztő-helvettes: Mán László ( man@kelet.szon.hu ). Terjesztési vezető: Matvasovszkiné Buri Adrienn (adrtenn.burrokelet.5ZBP.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt ( 7snltvama@kelet.sz0n.hu ). Marketingvezető: Gaálné Klénai Laura (laura.aaalneiaikelet.szon.hu). Sm a» la I Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteriaikelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1380 forint, negyedévre 4080 forint, félévre 7880 forint, egy évre 14 980 forint. * * • -«< Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethirdaikelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás az apróhirdetés érát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu MAT=SZ' Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példényszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. •• prim-audit Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dubóczki@kelet,szon.hu). Megjelenés száma: 2006/174. www.informmedia.hu _________________________________________________________*' » T » - :-L

Next

/
Thumbnails
Contents