Kelet-Magyarország, 2006. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-25 / 172. szám
Soldado vált Madrid (MTI) - Az Osasuna egy évre kölcsönveszi Roberto Sol- dadót, a Real Madrid labdarúgócsapatának fiatal csatárát. A 21 éves támadó az elmúlt szezonban 11 találkozón kétszer volt eredményes a spanyol élvonalban, emellett győztes gólt lőtt az Olympiakosz elleni BL- csoportmérkőzésen. 2006. július 25., kedd KELET SPORT /10 Ezt jól kifőzte ■ Göncz Bertalan pacalfőzéssel pihente ki a tuzséri felkészülés eddigi fáradalmait. Nyírtelek (KM - B. T.) - Sport, egész pontosan futball- berkekben is ismerős arc tűnt fel a hétvégi, nyírteleki pacalfőzőversenyen. Göncz Bertalan, az immár tuzséri labdarúgó családi körben próbált kifőzni valami finomat.- Tavaly főztem a versenyen, és bár csak ezúttal külső szemlélőként szerettem volna részt venni az eseményen, egy családi csapatot csak indítottunk - árulta el a rutinos középpályás. - A feleségem révén kötődöm Nyírtelekhez, ezért tűnök ott fel gyakrabban. Ami a főztömet illeti, díjat nem nyertem vele, de akik kóstolták, azok meg voltak elégedve. Vissza a másodvonalba Ezek után más vizekre „kavartunk”, hiszen a játékos csapatváltásának köszönhetően három és fél év után tér vissza a másodosztály vérkeringésébe.- Korábbi sényői és raka- mazi edzőm, Brekk János vetette fel, hogy tartsak vele Tuzsérra, így hát belevágtam - mesélte a váltás történeteit Göncz Bertalan. - Az elmúlt hetekben kemény munkát végeztünk, így társaimhoz hasonlóan én is fáradt vagyok, de ez ilyenkor természetes. Valóban úgy tűnt, hogy nett................................................ Ami a főztömet illeti, díjat nem nyertem vele, de akik kóstolták, azok meg voltak elégedve. Göncz Bertalan .......................................................tt kém már nem adatik meg a másodosztályú szereplés lehetősége, de nem tartok a feladattól. Három megyei csapat is van a mezőnyben, komoly presztízse lesz tehát a bajnokságnak, újoncként igyekszünk majd a lehető legjobban szerepelni. UN£I /kmtippek.szon.hu Jöttek-mentek. A tuzséri csapatnál történt ed- diqi nyári változások, letölthető (PDF 31 kB) Licencügy: a tragikomédia folytatódik HÍREK • Lemondta. Dado Prso, a skót Glasgow Rangers csatára lemondta a további szereplést a horvát labdarúgó-válogatottban. A 29 éves támadó a Jutarnij List című horvát lapnak úgy nyilatkozott, hogy elsősorban hosszú ideje húzódó térdpanaszai miatt hozta,meg döntését, amelyet már közölt a horvát szövetség vezetőivel. • Meglopták. Ellopták az orosz születésű, de már ausztrál állampolgárságú rúdugró, Tatiana Grigorieva legértékesebb érmeit. Többek között a sydneyi olimpián szerzett ezüst-, az 1999-ben kiharcolt világbajnoki bronz-, illetve a 2002-es brit Nemzetközösségi Játékokon nyert aranyérme tűnt el. • Újabb brazil. A görög Olympiakosz Pireusz labdarúgócsapata leigazolta a rutinos brazil hátvédet, Julio Cesart, aki honfitársa, a 34 éves Rivaldo mellett fog szerepelni a gárdában, és az idény végén visszatér Brazíliába, hogy ott fejezze be a pályafutását. Göncz Bertalan a bogrács mellett is bizonyított (Fotó: olajos Tamás) lyon kívül helyezte. Az előző fellebbviteli testületnek az volt a „bűne”, hogy korábbi jogerős döntését megváltoztatva mégis rajtengedélyt adott a Ferencvárosnak és a Vácnak. Serényi Péter arról is tájékoztatta a távirati irodát, hogy a bajnokság pénteken este kezdődik, a párosítás még nem ismert, de az biztos, hogy a Duna Televízió közvetíti a nyitó találkozót. A Magyar Posta Zrt. Logisztikai Szolgáltatások Üzletág Szállítási Igazgatósága a Kelet-magyarországi Szállítási Üzem Nyíregyházi Üzemegységéhez felvételt hirdet GARÁZSVEZETŐ munkakör betöltésére. A munkakört betöltő feladatai: <- a postai feladatokat ellátó gépkocsik és motorkerékpárok üzemeltetése, a javítás és karbantartás megszervezése Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyugati és középső területén,- a postai járati szolgálat és a csomagkézbesítés hatékony és gazdaságos működtetése,- a szállítási feladatok szervezése a rendelkezésre álló kapacitások gazdaságos, hatékony igénybevételével,- a gépkocsivezetők és a garázsszolgálat irányítása, a törvényi előírások szerinti foglalkoztatás biztosítása,- ellenőrzési, oktatási, adminisztrációs feladatok hatékony végrehajtása. A munkakör betöltésének követelményei: • iskolai végzettség:- államilag elismert felsőfokú iskolai végzettség (főiskola vagy egyetem: műszaki/logisztikaí szakirány), • gyakorlati tapasztalat:- legalább egy éves vezetői gyakorlat,- legalább három éves szakmai gyakorlat, • egyéb követelmény;- 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,- „B" kategóriás vezetői engedély,- felhasználói szintű számítógép ismeretek (Outlook, Excel, Word), • a feladat ellátásához elvárt képességek:- önbizalom, határozottság,- konfliktuskezelés,- csapatvezetés,- problémamegoldás. Előnyt jelent:- postai szakirányú végzettség,- logisztikai területen eltöltött gyakorlat,- belföldi árufuvarozási vállalkozói végzettség. A jelentkezés tartalmazza a jelentkező:- szakmai önéletrajzát,- iskolai végzettsége, szakképzettsége meglétének igazolására szolgáló okmányok másolatát. További információk: A munkavégzés helye: Nyíregyháza. Lujza u. 20. Bérezés: megegyezés szerint. A munkakör betölthető: 2006. szeptember 1. Jelentkezési határidő: 2006. augusztus 7. A munkakörrel kapcsolatban további információt ad: Konrád Tibor üzemvezető, tel.: 06-70/466-8234. Jelentkezési cím: Magyar Posta Oktatási Központ, Képzésfejlesztésí-kiválasztási Iroda, Kalocsai Katalin irodavezető, levélcím: Budapest Pf. 1. 1476. www.posta.hu LOVASSPORT Korosztályos minősítő A és B kategóriás versenyek, Nylregyházallonatanya___________________________________________ Első nap ____________________________________________ A1: 2. Bogár Zsolt (Timpex LK) Timpex-Levente nevű lován. A2: 1. Csuka Balázs (Timpex LK) Timpex-Cabale n. I. _________ B1/B: 3. Molnár Róbert (Timpex LK) Timpex Calmár n. I. és Boqár Zsolt (Timpex LK) Timpex-Libbenő n. I. _________________ B1/C: 1. Técsy Attila (Nyíregyházi FSE) Achilleus n. I. és Csuka Balázs (Timpex LK) Timpex-Voks n. I.______________________ B2: 1. Técsy Attila (Nyíregyházi FSE) Kiwi n. I., 2. Minya János Gábor (Nyíregyházi FSE) Emilie n. I. _______________________ B2 ifjúsági: 2. Tóth Mihály (Timpex LK) Timpex Lavina n. I. B3: 1. Asztalos Sándor (Dzsentri LE) Piano n. I., 2. Molnár Róbert (Timpex LK) Timpex-Imaqe n. I. __________________________ B3 ifjúsági: 1 Kiss Zsolt (Nyírségi LTE) Boni n. I. _____________ 7 éves lovak: 1. Técsy Attila (Nyíregyházi FSE) Csepp-Kő n. I., 2. Csuka Balázs (Timpex LK) Timpex-Cabinet n. I., 3. Csuka Balázs (Timpex LK) Timpex-Queen n. I. _________________________ 6 éves lovak: 1. Csuka Balázs (Timpex LK) Timpex-Abránd n. I. Második nap ________________________________________ A1: 3. Janics István (Bíbor Épker Kft.) Bishop Friderika n. I. A2: 2. Csuka Balázs (Timpex LK) Timpex-Cabale n. I. _________ B1/C: 1. Márton Sarolta (Fauna-H Kft.) Cinka Panna n. I., Csuka Balázs (Timpex LK) Timpex-Lamur n. I. és Székelyhídi Ferenc (Dzsentri LE) Kar-Ló Sissy n. I. ___________________________ B2: 1. Técsy Attila (Nyíregyházi FSE) Achilleus n. I., 2. Székelyhídi Ferenc (Dzsentri LE) Kar-Ló Sissy n. I., 3. Técsy Attila (Nyíregyházi FSE) Csepp-Kő n. I. ________________________________ B3: 2. Técsy Attila (Nyíregyházi FSE) Crazy Lady n. I„ 3. Técsy Attila (Nyíregyházi FSE) Kiwi n. I.___________________________ B3 ifjúsági: 1. Barnai Richárd (Timpex LK) Kalla n. I. __________ 7 éves lovak: 3. Csuka Balázs (Timpex LK) Timpex-Queen n. I. 6 éves lovak: 2. Técsy Attila (Nyíregyházi FSE) Camel n. I., 3. Csuka Balázs (Timpex LK) Timpex-Ábránd n. I. ______________ Harmadik nap________________________________________ B1/C: 1. Márton Sarolta (Fauna-H Kft.) Cinka Panna n. I., Tóth Mihály (Timpex LK) Timpex Lavina n. I. és Székelyhídi Ferenc (Dzsentri LE) Kar-Ló Sissy n. I. _________________________________ B2: 1. Técsy Attila (Nyíregyházi FSE) Achilleus n. I., 2. Molnár Ró- bert (Timpex LK) Timpex-Calmár n. I.______________________ 7 éves lovak: 1. Técsy Attila (Nyíregyházi FSE) Kiwi n. I., 2. Barnai Richárd (Timpex LK) Kalla n. I. _____________________ 5 éves lovak: 3. Janics István (Bíbor Épker Kft.) Bishop Friderika n. I.________________________________________________ Militari országos bajnoki forduló, Kisqyőr __________________ CNC* junior: 2. Onder Diána (Nyíregyházi Lovagok LK) Admirális n. I. ______________________;_________________________ A0 amatőr: 7. Stekler Zsuzsa (Nyíregyházi Lovagok LK) mini Mouse n. I. Csuka Balázs remekelt a viadalon (Fotó: km) Új arC. A Hamburgból igazolt van Buyten a Bayem München edzésén bűvöli a labdát. (Fotó: EPA) V ____ _____________ Adriano marad Rio de Janeiro (MTI) - Adriano, a brazil labdarúgóválogatott csatára kijelentette, marad az olasz Inter- nazionale együttesében. A délamerikai támadó az előzetesen vártnál gyengébb szezont tudhat maga mögött válogatott és klubszinten egyaránt. Az Interrel ugyan megnyerte az Olasz Kupát, a bajnokságban azonban csak harmadik lett, míg a Bajnokok Ligájából a nyolc között búcsúzott. A brazil válogatottban két gólt szerzett a németországi világ- bajnokságon, ám a nemzeti együttes meglepetésre már a g negyeddöntőben kiesett. 1 ■ Hétfőn sem dőlt el, hogy a Ferencváros és a Vác indulhat-e az élvonalban. Budapest (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli licencadó bizottságának hétfői ülésén többórás tárgyalás, értékelés, elemzés után sem született döntés a Ferencváros és a Vác élvonalbeli rajtengedélyével kapcsolatban - tájékoztatta az MTI-t Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke. A sajtófőnök elmondta, hogy a licencadó bizottság olyan döntést szeretne hozni, amely minden szempontból, jogilag is támadhatatlan. Az új másodfokú testület pénteken alakult meg, miután az előző fellebbviteli licencadó bizottságot az MLSZ elnöksége szerdai rendkívüli ülésén visszahívta és döntéseit hatáIsmét Hayden. A pontversenyben vezető amerikai Nicky Hayden nyerte a motoros gyorsasági világbajnokság MotoGP- sek számára rendezett Egyesült Államok Nagydíját. (Fotó: EPA) HIRDETÉS