Kelet-Magyarország, 2006. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-17 / 165. szám
2006. július 17., hétfő HÁTTÉR /3 HÍREK • Verac A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete véradást szervez július 17-én Gyürén, az általános iskolában 9 és 12 óra között, valamint Nyíregyházán, az Inkubá- torházban 10 órától 13 óráig. • Ügyié A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár kihelyezett ügyfélszolgálatot tart hétfőn Mátészalkán, a városi művelődési házban 9 és délután 2 óra között, valamint Kisvárdán, a polgármesteri hivatalban 8 és 16 óra között. Rohanunk, de hová? Sípos Béla bela.sipos@kelet.szon.hu Rohanunk. Nincs egy perc nyugodt szabad időnk, mert állandóan rohanunk. Nem találnak meg bennünket, nem találjuk meg a nekünk fontosakat, eltűnünk egymás kereső szeme elől, holott nagyon jól tudjuk, szükségünk van rá, szüksége van ránk. Mégis hajt a motor egyre csak előre, csak előre, nehogy egy szusszanásnyi pihenést engedélyezzünk magunknak. Az olyan fogalom, mint a szabad idő, úgy tűnik, ismeretlen a mai ember számára. Nem szokta meg a Kárpát-medencében eltöltött évszázadok során, most pedig nincs már rá ideje, mert csak rohan és versenyt fut az idővel. Barátom már reggel ötkor az udvaron, a kertben van, szerel, gyomlál és kapál, úgy tűnik, mindig van mit csinálnia, ám az éjfél még talpon találja. Vajon hová rohanunk? Van egy jó magyar mondás: a vesztébe rohan az ember. Fel sem fogjuk, a napi hajszánk során mit cselekszünk, mennyit végeztünk aznap, mert már a másnapi teendőkön jár az eszünk, s még este kis papírfecnire felírjuk magunknak a holnapi teendőket. Olykor tetemes lista lapul a zsebünkben, s előre tudjuk, a felét sem végezzük el, így marad másnapra, harmadnapra, természetesen kibővítve a listát a további teendőkkel. Görgetjük magunk előtt az elvégzendő feladatokat, amikor egyszer csak összecsapnak a fejünk felett a hullámok. Csak azt vesszük észre, hogy nem elegendő a napi két-három kávé, este durvábban beszélünk életünk párjával, nem figyelünk a gyerekre, a tévéhíradót sem bírjuk végignézni és lefekvés után már semmire sem gondolunk. Ma, ez az a pont, amikor megálljt kell parancsolni önmagunknak. A nyár, a szabadság ideje kiválóan alkalmas erre. Fesztivál. Július 22-23-án rendezi meg a | Mustárház I. Performance Fesztivált, amelyre már javában készülnek a szervezők. CSD www.szon.hu (Fotó: Sipeki Péter) V ....................................................^ A taxi a városban gyors és kényelmes (Fotó: sipeki Péter) Forintok és kilométerek Már ezt megelőzően is voltak közös áremelést célzó megbeszélések a cégek között. Nyíregyháza (KM - S. M.)- Nyíregyházi taxitársaságok tárgyalásokat folytattak egymással tavaly a tarifaemelésről. Ez a megbeszélés azonban törvénytelen cselekmény volt- amelyet megerősített határozatában a Gazdasági Versenyhivatal ugyanis az árkartell a versenyt korlátozza. Nyíregyháza személyszállítási piacát túlkínálat jellemzi. Az eljárás alá vont vállalkozások mellett más nem üzemeltet taxitársaságot, azonban itt is működnek úgynevezett mezítlábas taxisok, akik nem tartoznak egyetlen szervezethez sem. A Gazdasági Versenyhivatal hivatalos állásfoglalását - miszerint a vizsgálat során feltárt események egy folyaJJ .................... A vizsgálat során feltárt események egy folyamatot alkotnak, ahol az előzmények is fontosak. Ferku Zsolt ..............................................)! matot alkotnak, ahol az előzmények is fontos szerepet játszanak - Ferku Zsolt egyéni vállalkozó is megerősítette. Elmondta: már ezt megelőzően is voltak közös áremelést célzó megbeszélések a nyíregyházi taxiszervező cégek között. 2005 elején a cégek vezetői azt próbálták elérni, hogy az önkormányzat hatósági árat határozzon meg, méghozzá a hatályos tarifákat lényegesen meghaladó mértékben. A februári megbeszéléseken még volt erre remény, de márciusban már nyilvánvalóvá vált, hogy a taxiskérdés rendezésével megbízott alpolgármester elzárkózik a kezdeményezéstől. A Főtaxi vezetője arról az ominózus zártkörű megbeszélésről így nyilatkozott: az önkormányzati egyeztetést követően az eljárás alá vont vállalkozások vezetői megbeszélést tartottak, melyről hiányzott a Főtaxi, majd a március 22-ei megbeszélésen nem ügyvezetői szinten képviseltette magát a szervezet. Az itt elhatározott tarifaemeléstől a Főtaxi visszalépett. Vonulási út Nyíregyháza (K. T. B.) - Több olvasónk is jelezte: lakásában felbukkantak a hangyák. Miként védekezhetnek ezek ellen a nem kívánatos rovarok ellen?- A hangyák teljesen ártalmatlan rovarok, de a lakásban nem kívánatosak. A konyhában ne hagyjunk ételmaradékot, valamint mindig tartsuk tisztán a kövezetei. Megelőzésképpen szegfűszeget tehetünk ki az ajtókhoz és az ablakokhoz. Ha a hangyák fészke egy üregben van, tiszta kámforolajat önthetünk bele. Figyeljük meg a hangyák vonulási útvonalát, a boly bejáratát parafinolaj- ba mártott vattacsomóval zárjuk el. Nem szeretik a hangyák a fokhagyma, a boróka, a levendulavirág és az ezerjófű illatát sem. Ha megérzik ezeknek a növényeknek az illatát, más útvonalat választanak - mondta egy szakember. Uborkabemutató Őr (KM) - A konzervuborkához kapcsolódó szakmai konzultációnak és fajtabemutatónak ad otthont Őr július 17-én, hétfőn 16 órától. A résztvevők hasznos információt kaphatnak az uborkapiac alakulásáról. A növény- védelmi aktualitások között az atkáról, a levéltetűről, a pe- ronoszpóráról, valamint más gombás és bakteriális fertőzésekről is szót ejtenek. A programok között szerepel a nemrégiben kifejlesztett fajtaújdonságok bemutatása és összehasonlítása, valamint a hőingadozások okozta problémák kiküszöbölésének technológiái is. HÍVJA A KELET-MAGYARORSZAG FOSZERKESZTOIET! Várjuk olvasóink véleményét! Kedden délután egy órán át hívhatják olvasóink Szabó Miklós fő- szerkesztőt. Nyíregyháza (KM) - Szerkesszük együtt a Kelet-Ma- gyarországot! Lapunk készítésének ez a mottója, hiszen célunk az, hogy olvasóink számára fontos információkat, érdekes és tanulságos történeteket adjunk közzé nap mint nap. Éppen ezért kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére, amelyek lehetnek bírálatok, kritikák, javaslatok. Mindazok, akik szívesen mondanák el véleményüket, megtehetik kedden, 18-án délután 4 és 5 óra között, amikor Szabó Miklós főszerkesztő válaFontos Időpont: Július 18., kedd, 16-17 óra között. ___________________ Telefonszám: 42/501-517 vagy 501-510/4200 szol telefonon az érdeklődőknek. Ameny- nyiben a közvetlen vonal foglalt lenne, a melléken felvesszük nevét, telefon számát és visszahívjuk, A KM MEGKÉR ön mivel töltötte a hét végét? K ertes házban lakunk, és szeretek a kiskertünkben tenni- venni. A hét végén is a kertben dolgozgattam. A virágokat ültettem át, hogy szebbek legyenek, valamint a kis kerti tavunkat takarítottam ki, mert már kezdett benne elszaporodni az alga, és a nagy szél telefújta mindenféle falevéllel és száraz füvei, azt szedtem ki belőle. Darkó Mariann Nyíregyháza A hét végén inkább pihentem. Az otthoni tennivalók elvégzése után televíziót néztem, mert éppen olyan filmeket adtak, amelyeket szeretek. A maradék időmet pedig a barátaim társaságában töltöttem, jókat beszélgettünk és sétáltunk a Sóstón és a Bujtosi Városligetben, valamint az ott lévő szabadtéri rendezvényeket is megnéztük. Oláh Hajnalka Nyíregyháza A hét végén a lakásunkat újítgattuk fel. A radiátorok és a csövek festése egy kicsit időrabló munka, de megéri vele fáradozni, mert egy lakáshoz hozzátartoznak a szépen lefestett fűtési alkatrészek is. Emellett szombat este a Szabadtéri Színpadon megnéztük a János vitézt a Mandala Dalszínház előadásában, ami nagyon tetszett. Kanálné Hostisóczki Mária Nyíregyháza S zombaton viszonylag jó idő volt, de vasárnapra nagyon lehűlt a levegő. Ez egy cseppet sem zavart engem, mert nem akartam a strandra menni. Inkább néhány barátom segítségével rendbe tettük a garázsunkat. Kifestettük, s még egy kézmosót is felszereltünk a falra, hogy a kisebb szerelések után gyorsan kezet lehessen mosni. Darkó Attila Nyíregyháza K ifejezetten jól telt a hét vége, mert egy ismerősöm a feleségemmel együtt meghívott minket Hévízre. Csütörtökön indultunk el és vasárnap értünk haza. Jólesett kikapcsolódni, és sokat úsztunk a gyógyvízben. Amin viszont meglepődtem, az az ottani emberekkel kapcsolatos. Sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűntek számomra. Lucza Sándor Nyíregyháza , VILLÁMVOKS Ön került már életveszélyes helyzetbe fürdőzés közben? Szavazók száma: 243 2006. 07. 16. 18 óra Következő kérdésünk: Szokott Ön taxival utazni? —Li n w. szón. hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát.