Kelet-Magyarország, 2006. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-15 / 164. szám
2006. július 15., szombat KILÉT HORGÁSZOKNAK /9 RÖVIDEN • Halsütőfesztiválra várják a rendezők az érdeklődőket Tiszalökre július 28-30-án. A programban lesz halsütő csapatverseny, egyéni horgászverseny, melyre július 25-ig lehet nevezni. Itt az első díj egy facsónak. A szakmai konzultációkon több neves előadó ad tájékoztatást a horgászat kérdéseiről, a természetes vizek jellemzőiről. Nagy hal. Papp László a Bujtosi Hor- gászíoDan fogta a 13,2 kg-os kapitális tükörpontyot. A 70 cm hosszú, 66 cm kerületű tükrös bojlira kapott. (Fotó: amatőr) Közel a tíz kilogrammhoz Nagykálló (KM) - A nagykállói Sporthorgász Egyesület a múlt héten rendezte a helyi Kis tavon a háziversenyét. A felnőtteknél első: Sándor Zoltán 9,8 kg-mal, 2.: Támba Ferenc 9,5 kg, a 3. Valent József 5 kg-os eredménnyel. Az ifjúsági kategóriában Kovács Ibolya állhatott fel a dobogó felső fokára. Esküt tesznek az újoncok mérhették össze tudásukat, ügyességüket. Éjszakai horgászaton is részt vettek, ahol egy frissen avatott ifjú horgász, Tamás Ádám fogta a hét legnagyobb halát, egy 3,5 kg- os süllőt. A zárónapi horgászversenyen és az ezt követő ünnepségen sok szülő, nagyszülő és rokon is megjelent. Az esemény színvonalát emelte, hogy díszvendégként eljött és díjat adott át Philip J. Skotte, az Amerikai Nagy- követség főkonzulja, Doránt Vilmos, a Laguna 2D Kft. ügyvezetője, dr. Maleczky Imre, a megyei szövetség elnöke és W ..................................................... Ki ügyességével, ki okosságával, ki dolgosságával érdemelte ki az oklevelet és az ajándékot. Oláh KAroly ...............................................................V Szabó Péter, Tiszadob polgár- mestere. Sok értékes horgász- felszerelést osztottak ki díjként a gyerekeknek, de a tá(Fotók: amatőr) borból senki sem távozott üres kézzel. A horgásztábor legünnepélyesebb és talán leg- meghatóbb momentuma volt a sikeres állami horgászvizsgát tett gyerekek eskütétele és avatása kuttyogtatófával. A tábor zárásaként a résztvevők az általuk fogott halakból készült halászlével vendégelték meg a hozzátartozókat. JM*».T,f í í x kmtippek.szon.hu Felhívás. Horgásztábor részletes programja letölthető. (PDF, 37 kB) ■ Az ifjú horgászpalántákat a táborvezetők felkészítették az állami horgászvizsgára is. Tiszadob (KM) - Hetedik éve rendezi meg a megyei szövetség és a tiszadobi Tiszavirág Horgászegyesület a megyei Gyermek és Ifjúsági Horgásztábort.- Az idén is két turnusban érkeztek a megye különböző egyesületeiből a horgászni szerető fiatalok - tájékoztatta lapunkat Oláh Károly táborvezető. - A kezdők elsajátíthatták a horgászat alapvető ismereteit. A gyakorlottabbak a vizek partján gyarapíthat- ták a már meglévő ismereteiket. A hét folyamán a táborlakók célba dobó és etetőanyag célba dobó, horgászversenyen, szellemi vetélkedőn Az amerikai főkonzul átadja a díjat az első helyezettnek Dijat adott át a főkonzul Itthon maradt a Barátság Kupa ■ A jó hangulatú versenyen a szoros küzdelemben a kocsordi halfogók kerekedtek felül. Kocsord (KM) - Nemrégiben rendezte meg a megyei szövetség a 11. Barátság Kupa Nemzetközi Horgászversenyt Kocsordon, melyre érkezett csapat Romániából (Szatmárnémetiből, Désről), Szlovákiából (Rozsnyóról, Bodrogszer- dahelyről), míg a megyénket a házigazda Kocsord képviselte. A jó hangulatú versenyen a szoros küzdelemben a kocsordi halfogók kerekedtek felül, mindössze félpontos különbséggel előzve meg a romániai Dés csapatát. A győztes csapat vezetője: Fesztóry Sándor. Tagjai: Rádi László, Jakab László, Jakab János, Jakab Róbert és Jakab Cs. László. A rendezvény szervezője dr. Maleczky Imre, a szövetség elnöke volt. A versenyt a résztvevők ebéddel zárták. Csúcskísérlet Tiszalök (KM) - Ezerötszáz adagos halpaprikás elkészítését tűzte célul Szoboszlai Gyula, mesterszakács segítőtársaival a tiszalöki halsütőfesztiválon. Ha sikerül a remek ételt elkészíteni, Guinesss-rekord lesz. A csapat. Lapunk múlt heti Horgászoldalában sajnálatos képcsere történt. íme az országos másodosztályt nyerő csapat. (Fotó: amatőr) Tóavató fesztivállal ■ Lesz horgászcikk-kirakodóvásár, sor kerül a Halász-tó ünnepélyes átadására. Nagyhalász (KM) - „Nagy- Halászfesztivál”-ra várják a vendégeket július 29-én a halászi Fertő-tóhoz. Az egész napos program horgászversennyel indul, melyre Tóth Istvánnál lehet jelentkezni. Reggel 8 órakor kezdődik a főzőverseny, ahol bármely módszerrel lehet halételt készíteni. Lesz horgászcikkek kirakodóvására, 11 órakor kerül sor a Halász-tó ünnepélyes átadására és névadására. Az eredményhirdetést ételkóstoló és célbadobó verseny követi, majd a Halász nevű települések és Sarmaság test-' vértelepülés (Románia) bemutatkozó előadásai. Délután strandröplabda-, szkanderbaj- nokság és a Halász Körverseny a Vidám családi-baráti talicskaverseny következik. A napot a V-tech együttes zárja. Jí.ftffiT.T http 1 kmtippgk.uon.hu Szabadidőközpont, a tóról szóló korábbi cikk letölthető. (PDF, 50 kB) Mi már tudjuk, mit fog olvasni vasárnap! Ezotéria, .,, ~ ’ szerencsejatek, na mega keresztrejtvény... Keresse az újságárusoknál, vagy legyen előfizetőnk!