Kelet-Magyarország, 2006. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-08 / 158. szám
2006. július 8., szombat KIÜT ■ tmiemilt TAKARÉKOSSÁG /6 Tankolás a kútfejen túlról Nyíregyháza (K. T. B.) - Arról, hogy miként tankolunk, a legjobban egy benzinkutas tud nyilatkozni. Bálint György már több éve dolgozik benzinkúton.- A legtöbben hónap elején ötödiké és tizenötödike között szoktak tankolni. Ők ilyenkor megtöltik a benzintartályt teljesen, és úgy gazdálkodnak, hogy az kitartson a következő hónap elejéig. Vannak, akik nem igazán törődnek az árral, de olyanokkal is találkozunk, akik naponta akár többször is tankolnak 1-2 ezer forintért. A kamion vezetők az esetek túlnyomó részében teletankolják a tartályt és majd miután újra kiürült, akkor ismét teleengedik azt gázolajjal, de ez érthető is, hiszen nekik minden egyes perc számít - mondta el Bálint György. Márpedig tankolni muszáj... (Fotó: Sipos Béla) • 100 dollár fölé. Hosszú időn át emelkedő tendenciát vár a nyersolajpiacon Jim Rogers, az ismert amerikai befektető. Az ár jóval a 100 dollár fölé fog emelkedni, és csak az a kérdés, hogy mennyivel - fejtette ki egy interjúban. Egy tényező lehet, amely fékezheti az áremelkedést, és ez a madárinf- luenza-járvány kirobbanása lenne. JEGYZET Húszasok a kipufogócsőben Sípos Béla bela.sipos@kelet.szon.hu Kedden tovább csökkent a kőolaj ára a szabadpiacon - röpítették világgá a hírügynökségek. Ugyanaznap a nemzeti hírügynökség benzináremelésről adott hírt. Eszerint szerdán - vagyis a mostani hét közepén - nyolc forinttal emelte a MOL a 95-ös benzin és hét forinttal a gázolaj árát. Az emelést követően a kutaknál 300 forint feletti benzinár és 290 forintos gázolajár alakult ki. Persze jó magyar szokás szerint az egyes üzemanyagállomások árai között 10-15 forintnál nagyobb különbséget is tapasztalhatnak az autósok. Az áremelkedést azzal magyarázták, hogy a forint az elmúlt időszakban jelentősen gyengült a dollárhoz képest. A szakértők pedig még további emelést is elképzelhetőnek tartanak. Ma már nem múlik el úgy szerda, hogy ne emeljék a benzin árát. Sőt, nyaranta ez tendencia, így volt ez tavaly, tavalyelőtt is. Óriási teher ez a magyar autóstársadalom hátán. Hiszen gyors fejszámolással kiderül, egy kilométer autóval való megtétele legalább húsz forintba kerül! Képzeljük el, kilométerenként elhagyunk a kipufogócsövön keresztül egy húszast. Egy átlag autó üzemanyaggal való feltöltése tizenötezer forintba kerül, s akkor nem beszéltünk a biztosításokról, az adókról, a szervizelésről, az amortizációról... Nem túlzók: egy magyar családban a legnagyobb kiadást éppen az autó fenntartása jelenti. Sokan fogcsikorgatva, de megtartják a kedvenc járgányt. Pedig oly sokszor elmondtuk, elmondták: nem luxuscikk már az autó. Mindennapi eszközzé, sokaknak munkaeszközévé vált. Viszont egyre inkább úgy tűnik: ismét luxuscikké kezd válni. Szerdán drágult Nyíregyháza (KM) - Szerda reggelre átlagosan 8 forinttal emelkedtek a benzinárak, de egyes kutaknál 10-11 forintos az emelés. Ennek az az oka, hogy nem minden kútnál érvényesítették a múlt héten az 5 forintos áremelést. (A múlt héten volt olyan kút, amelyik 5 forintot, mások viszont csupán 1-2 forintot emeltek.) A benzinár országszerte 288,40-312,9 között szóródik. A gázolaj ára 273 és 299,9 forint között áll. Az átlagos benzinár 301 forint, az átlagos gázolajár 286,50 forint. A legdrágábban az autópályák mellett tankolhatunk. Az emelés előtti átlagos benzinár 291 forint volt, a legalacsonyabb benzin 279, a legalacsonyabb gázolaj pedig 266 forint volt. Autózzunk - olcsóbban! ■ Az üzemanyag-takarékosságon túl még a környezetet is védi a kipufogott gázoktól. Nyíregyháza (KM) - Megszokni nem lehet, de kénytelen elviselni az autóstársadalom a nyaranta szinte állandó benzináremelést. Mit tehetünk ez ellen? Két megoldás lehetséges. Az egyik: leállítjuk az autónkat, s nem használjuk, a másik pedig, hogy csökkentjük a fogyasztást. Minden bizonnyal ez utóbbi a járhatóbb út. Se szeri, se száma a piacon a benzinmegtakarító készülékeknek - mondta Vajda Albert, egy nyíregyházi szerviz vezetője. Akinek nincs ilyen, az is takarékoskodhat különböző, megszívlelendő trükkökkel. íme néhány: A vezetési technikán nagyon sok múlik. Emlékszünk még a tojásos plakátra, amikor a láb és a gázpedál közé egy tyúktojást raktak. Nos, ez ff..................................... Természetesen az egyik legfontosabb tényező a jól beállított és folyamatosan szervizeit motor. Vajda Albert ....................................1f most is élő, akár ma is kirakhatnák az utcákra. Hiszen döntő az egyenletes sebességgel való közlekedés. Az erőszakos vezetési stílus akár egyharmaddal magasabb üzemanyag-fogyasztást is eredményezhet, főként városban. Talán el sem hisszük, de a megfelelő értékre fújt gumiabroncsoknak is óriási szerepe van, s mindemellett az élettartamuk is megnövekszik, a biztonságról nem is beszélve. Egy gumiabroncs, amelynek nyomása akár csak 0,1 barral is eltér az előírt értéktől, akár 3 százalékkal ronthatja az üzemanyag-fogyasztást. Növeli az üzemanyag-fogyasztást a felesleges terhek szállítása, a nyitott ablakon befújó szél, amely lassítja a jármű sebességét. A tetőcsomagtartó negatív hatással van a jármű aerodinamikai teljesítményére, akár 5 százalékkal is emelheti a fogyasztást. Biztos tipp nincs Hosszú várakozásnál érdemes leállítani a motort. Ez az üzemanyag-takarékosságon túl még a környezetet is védi a fölöslegesen kipufogott gázoktól. A működő légkondicionáló berendezés is - megterheli a motort - növeli az üzemanyag-fogyasztást. Ezért csak forró napokon érdemes használni, mérsékelt napokon hasznosabb a ventilátor. Természetesen az egyik legfontosabb tényező a jól beállított és folyamatosan szervizeit motor. Biztos tippek nincsenek. A legfontosabb, hogy tisztában legyünk vezetői képességünkkel, s ennek megfelelően vezessük járművünket. Nem a mindenáron való előzés a legfontosabb, ott van még a biztonság, s nem utolsósorban a takarékosság. Viszont az biztos: a megfelelő vezetési technikát alkalmazva egyre ritkábban kell tankolnunk, ami nem megvetendő előny. RC&.EI kmtippek, sson-.hu Hol tankoljak? Benzinkutak, benzinárak - adatbázis a neten, letölthető. (PDF 40 kB) A KM MEGKÉRDEZTE: Ön ritkábban ül autóba, mióta egekbe szöktek a benzinárak? j j j j j j j j j -j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j jj j j j j j j j j j j j j j j j j jjjjjjjjjjjjjjj M entősként dolgozom a Jósa András kórházban. A napokban már 307 forintos benzint tankoltam a mentőbe. Van egy autóm, elég sokat vezetek, többnyire dinamikusan, sportosan hajtom a gépet. Ilyen árak mellett ritkábban ülök autóba. Rendbehoztam a kerékpáromat, éljen az egészséges életmód! Füzes Krisztián Kornél, mentős A utóval közlekedem, a napi használat miatt gyakran „megéhezik” a négykerekű. A kisgyermekem és a munkám miatt szükség van rá. Kedvtelésből azonban sosem ülünk autóba, luxus lenne ilyen árak mellett. A kutaknál előfordul néhány forintos eltérés, aligha érdemes a város másik végére utazni néhány forintért. Kertész Attiláné, GVES-es anya M ég néhány nap, és kézhez kapom az első jogosítványomat. Varázslatos érzés, amikor autóba ülök, szeretek vezetni. Remélem, megkapom majd a családi autót egy rövidke útra. A szüleim naponta használják, tudom, milyen sokba kerül a tankolás manapság. És azt mondják, az árak tovább emelkednek majd... Takács Szabina, diák RÖVIDEN Biodízel harcsából Budapest (KM) - Vietnam egyik legjelentősebb cápaharcsa exportőre biodízel előállítását tervezi harcsahájból. Az iparszerű gyártás a tervek szerint jövőre kezdődik, évi 10 millió liter biodízelt fognak előállítani belföldi felhasználásra. A Hanoiban lévő Agifish az Egyesült Államokba és Európába exportál jelentős meny- nyiségű harcsahúst, s a vállalat most egy finomítót tervez építeni az ország déli részén, a Mekong-folyó deltájában a biodízel előállítására. N égy éve vezetek autót, egy hónapja már kismotorom is van. Sosem befolyásolt az utazásban a benzin ára, ha esik, ha fúj, ha rossz idő van, kocsiba ülök, jó időben motorral közlekedem. A kismotor tankja ötliteres, 2 litert eszik százon. Ha az autó szomjazik meg, megállók az első útba eső kútnál, és teletankolom. Riczu Zoltán, diák M unkaidőben a Volán helyi járatú buszait vezetem. Legtöbbjük koros jószág, akár 30 litert is megesznek. A személyautóm beéri 5-6-tal, ám ez sem olcsó 300 Ft-os benzin mellett. Egyre kevesebbet használom, ha lehet, inkább sétálok vagy buszra ülök. Tegnap Ukrajnában jártam a nejemmel, ott tankoltunk. Gulácsi Miklós, Volán-dolgozó Forgalom. Akármennyire is emelik a benzin árát, az autósok nehezen válnak meg jármüvüktől. (Fotó: Olajos Tamás) így drágult az üzemanyag Az üzemanyagok átlagárának alakulása 2006-ban, forint/liter