Kelet-Magyarország, 2006. június (63. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-22 / 144. szám

2006. június 22., csütörtök KIÜT HAZAI TÁJAKON /4 ÖNÖK MONDTÁK „A jó zenészek abban is segítenek, hogy kialakulhasson egy törzsvendégi kör.” Szanics Rudolf „A megyei turisztikai infrastruktúrában még vannak hiányosságok.” Némethné Kemenes MAria „A jövőre kell gondolnunk és önállónak kell lennünk a programok szervezésében.” Kornherr Tibor „Egy kis odafigyeléssel nemcsak becsa­logathatnák a vendégeket, hanem meg is tarthatnák azokat.” Benkei Krisztián Kalandra fel! Sípos Marianna sípos, mariann@kelet.szon.hu Amikor csak úgy napközben beugrunk egy kávéra, egy bambira, vagy egy korsó hideg sörre a közeli kávézóba - ahol isme­rősként fogadnak és máris hozzák, a „szoká­sosat" mint a nagyoknál - nem is gondolko­dunk el azon, hogy jó helyre jöttünk-e. A jól bejáratott útvonalon már tudjuk, hogy mit, hol érdemes enni és inni. Egészen más a helyzet akkor, hogyha ki akarunk ruccanni kicsit, akár megyén belül is, lutri, hogy mi­lyen étterembe csöppenünk, milyen kiszol­gálásban van részünk. Ha nekünk így hazai tájon is gondot jelent ez, mit mondjon az a messziről jött ember, akire egy új ország, új kultúrája és új konyhája vár. Aki tanácstala­nul mazsolázik az étlapon és szeretné vé­gigjárni, végigenni az új közeget, szakértő irányítással. Hát erről álmodik minden tu­rista. Arról, hogy mondjuk Nyíregyházára érve és betérve egy vendéglátóegységbe olyan iránymutatást kapjon, mely meghatá­rozza másnapi programját. Milyen szép is lenne, ha a belváros éttermében felhívnák a figyelmét a vendégnek arra, hogy a másnapi programja legyen mondjuk Tiszabobon, ahol a háborítatlan természet fogadja, és eb­ben a környezetben hangulatos kisvendéglő várja, hogy szomját olthassa. Ue ha másra vágyik, mondjuk Tivadar­ban muskátlis parasztházban tölthet el né­hány napot. Ébredhet kakasszóra, majd felejthetetlen tojásrántotta várja reggelire, és még a tisztaszoba dunyhájáról nem is be­széltem. Hát ez lenne a cél, de mindehhez az kell, hogy a megyében működő vendég­látóegységek üzemeltetői összefogjanak és kész programcsomagokkal népszerűsítsenek bennünket. Bár nincs tengerünk, vulkánunk, van viszont gyönyörű Tisza-partunk, példát­lan bokortanyáink, és nem utolsósorban nagy szívünk, mellyel mindenkit szeretettel várunk. Fórum. Akik eljöttek, mindenki szerette volna megosztani építő javaslatát kollégáival. Egyedül nem megy ■ A politika egy nagy játék, mely játszik a vállalkozókkal és a szervezetekkel. Nyíregyháza (KM - S. M.) - A megye és hazánk idegenfor­galma elképzelhetetlen a ven­déglátás racionalizálása nél­kül. Kétségtelen, hogy ez utób­bi hiánya miatt nem valósul­hat meg a hatékony vendégcsa­logatás. De, hogy ez a gyakor­latban is megvalósuljon, össze kell, hogy fogjanak a helyi vál­lalkozók és egy olyan „csomag­gal” várják a vendégeket, mely akár egyheti változatos progra­mot, kulináris élvezetet nyújt az ide látogatók számára. Ma már bármilyen egyedi is le­tt ........................................ Törekszünk ar­ra, hogy part­nerré válhas­sunk a kor­mányzat száma. Háber Tamás ..............................................tt gyen a szolgáltatás, melyet kí­nál egy étterem, mégsem iga­zán csalogató - hangzott el azon a fórumon melyet a Ke- let-Magyarország szervezett a megyei kamarák közreműkö­désével. A találkozó vendége volt Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, aki bevezetőjében arról szólt, hogy az elmúlt négy év­ben már eljutottunk annyira, hogy meg vannak a kapcsola­taink, bár csak két éve de­rült ki, hogy szinte nincs gazdája minisztériumi szinten a vendéglátásnak, de törekednek arra, hogy partner­ré válhassanak a kormányzat számára. Mára már látható - mondta -, hogyha a vendéglá­tás kerül előtérbe kormányza­ti szinten, akkor az érdekvédel­mi szervezetet kérdezik meg. A szakember úgy véli: végre van súlya a szavuknak a mé­diában és olyan eredményt tudnak elérni, amit még soha. Ez viszont csak úgy valósítha­tó meg és akkor eredményes - mondta Háber Tamás -, ha van mögöttük tagság, akik er­kölcsileg és anyagilag is támo­gatják a törekvéseket, hiszen Sokak számára ismeretlen volt ezek a munkák a levelezés, a beadványok mind pénzbe ke­rülnek. A politika egy nagy já­ték - emelte ki a szakember - mely játszik a szervezetekkel. Az ügyes szervezet tud sikere­ket elérni, aki pedig nem, az a vesztes marad. Össze kell fogni Azonban nemcsak olyan dol­gokkal foglalkoznak, mely köz­vetlenül kapcsolódik az érdek- védelemhez, nagyon nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy hogyan lehet elmozdulni egyes területeken. Ilyen volt az az érdekvédelmi szervezet (Fotók: Olajos Tamás) étkezési utalványok ügye. Si­került például az étkezési utal­ványok terén eredményeket elérni, és hasonló sikert remél­nek utazási csekkek körüli vi­tatott eseteknél is. Ennek át­gondolása a szervezet részéről jelenleg is zajlik. Úgy gondol­ják, hogy a tankolásra vagy ép­pen az autóversenyen való részvételre való felhasználás el lesz vetve. Háber Tamás igye­kezett rövidre fogni az általá­nos tájékoztatót, hiszen a meg­jelent helyi vendéglátósok számtalan kérdéssel és javas­lattal készültek erre a napra. A kávéhoz víz és jó zene is jár ■ Az összefogás, a képzés, az udvarias ki­szolgálás kulcsszó a vendéglátásban. Nyíregyháza (KM) - Sza­nics Rudolf az Országos Szó­rakoztatózenei Központ helyi kirendeltségének vezetője azt sérelmezte, a vendéglátósok egyáltalán nem keresik őket, megelégszenek olcsó, zenész­nek aligha nevezhető egyszin- tetizátoros muzsikusok szol­gáltatásával. Pedig ők szíve­sen segítenének, s a megyé­ben jó zenészekből is van vá­laszték. Egy bokortanyai nád- fedeles szórakozóhelyre ugyanis eredeti cigányzene való, semmi egyébnek nem lenne helye. Háber Tamás vá­laszában azt emelte ki, nem feltétlenül igényes, hanem szórakoztató és megfizethető zenére van kereslet a vendég­látósok részéről. tt .................... Rendkívül fon­tos lenne, hogy ezen a téren is magasra helyez zük a mércét. Szanics Rudolf ..........................................ff Magas terheik miatt ugyan­is nem tudnak hatalmas fizet­séget ígérni a muzsikusok­nak. Némethné Kemenes Má­ria a turisztikai szövetség me­gyei szervezetének vezetője el­mondta, minden segítséget megadnának ahhoz, hogy a megye vendéglátós vállalkozói megvethessék lábukat a pia­con. Kornherr Tibor a német ki­sebbségi önkormányzat elnö­ke kissé indulatosan szólított összefogásra, úgy tartja, sen­ki nem fog össze helyettünk, ha mi nem tesszük. Csak ne­künk érdekünk ugyanis, hogy a megyei idegenforgalom fej­lődjön. Benkei Krisztián a vendéglátósok felelősségét is felvetette, úgy tartja, sokszor a színvonal rovására megy a spórolás, nyugaton ugyanis elfogadhatatlan például, hogy a kávét víz nélkül kínálják. http://hirek.szon.hu \__J A régió é? a világ hírei. Ambiciózus fiatalokat! Nyíregyháza (K. T. B.) - Rácz Mihály nyírbáto­ri vállakozó a megyei vendéglátás­sal kapcso­latban szó­lalt fel. Úgy véli: a mostani képzési rendszer le­alacsonyítja a vendéglá­tást. Azzal, hogy lehetsé­ges bárkinek 3 hónap alatt vendéglátói végzett­séget szerezni, szerinte sokat ártanak a szakmá­nak. A fiatalok, akik ki­kerülnek az iskolából, teljesen tapasztalatlanok. Rácz Mihály V éleményem szerint hasznosak lenné­nek az ilyen fórumok, mert itt összejöhetnek a megyében dolgozó vendéglátóhelyek üze­meltetői és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatók is. Az ilyen rendezvé­nyekből többet kellene szervezni, mert min­denképpen csak hasz­nálnak a megyei tu­risztikának és vendég­látóiparnak. Én a tu­risztikával foglalko­zom, így látom, hogy a megyében milyen lehe­tőségek rejtőznek. Kalula Ágnes Nyíregyháza MEGKÉRDEZTÜK: Ön szerint hasznosak-e az ilyen fórumok? N agyon jó gondolat volt a Kelet-Ma- gyarországtól, hogy megszervezte ezt a fó­rumot. A megyében sok szép hely és épület van, csak ezt nem tud­ják az emberek, és ezekre kellene felhív­nunk a magyar és a külföldi turisták figyel­mét. Olyan termékeket és szolgáltatásokat kel­lene nyújtanunk, ame­lyek csak erre a tér­ségre és megyénkre jellemzőek. Remélem lesz még folytatása en­nek a fórumnak. Lesch Zsófia Nyíregyháza A kezdeményezés jó, csak az a baj, hogy kevesen jöttek el, pe­dig ez a téma sokakat érint a megyében. Ná­lunk sok érdekes hely és nevezettesség van, és az emberek is ven- dégszeretőek. Azonban a vendéglátóknak kel­lene egy kicsit még fejlődniük. A megfelelő szakmai és infrastruk­turális fejlesztések után már felkészültek lennének arra, hogy minőségi és színvona­las szolgáltatásokat nyújtsanak. Bakk Zsigmond Nyíregyháza N agyon fontos a vendéglátásban és az idegenforgalomban, hogy napi információk­hoz jussunk. Fontosak az érdekképviseleti szervezetek, ha való­ban segítik a vállalko­zókat. A mi munkánk­ban sok az egymásra épülő lépcsőfok, kezdve a képzéstől, az udva­rias kiszolgáláson át a tisztességes piaci ma­gatartásig. S elenged­hetetlen, hogy újra re­neszánszát élje a régi, komótos étkezési kul­túra. Rabóczki LAszlóné, NyhAza M indenféleképpen fontosak, hiszen csak a közösségi mar­ketingnek van ereje a mi szakmánkban is. Nincs szervezet, ami összefogna bennünket, ami segítené a mun­kát, hogy komplett tu­risztikai csomagokat kínáljunk az ide érke­zőknek. Én például egészen Berlinig el­mentem, hogy népsze­rűsítsem a megyénket. Nem kellenének egyéni akciók, ha közösen jut­tatnánk el a turisták­hoz a reklámjainkat. KrivAcs AndrAs, B.lórAnthAza JEGYZET

Next

/
Thumbnails
Contents