Kelet-Magyarország, 2006. június (63. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-13 / 136. szám

2006. június 13., kedd /» VB-SZAKÉRTŐNK Sár és tíz testőre Jenei Imre kelet@kelet.szon.hu A labdarúgó-vb eddigi legküzdelme­sebb meccse volt a Hollandia-Szerbia és Montenegró találkozó, s ez a hasonlóan jó játékerőt képviselő mindkét csapatnak egyaránt köszönhető. Szerintem az egyen­lítésért nagyon nagy harcot folytató szerbe­ket erősen motiválta a visszavágás lehető­sége is, ugyanis nyolc évvel korábban a Franciaországban rendezett világbajnoksá­gon a nyolcaddöntőben találkozott egy­mással a két legénység. Nagyon jó össze­csapáson akkor is a hollandok nyertek - igaz, 2-1-re, ráadásul a szerbek tizen­egyest hibáztak. A hollandok szövetségi kapitánya most a gyors, veszélyes kontrákra, a betonbiztos vé­delemre alapozta csapata taktikáját, és Van der Sár kapuját a hátvédek, a középpályá­sok, sőt a csatárok is foggal-körömmel óv- ták-védték. Mindezektől függetlenül azon­ban jobbak voltak a narancssárgák a máso­dik játékrészben egyre jobban játszó ellenfe­lüknél. Ugyanekkor nem szabad elfelednünk azt sem, hogy a szerb csapat játékosainak többsége idősebb, 29-30 éves, s ehhez jött még a fantasztikus, Németországban ritka­ságszámba menő meleg. Ez nagyon rányom­ta bélyegét a plávik játékára, akik kénytele­nek voltak rohanni az eredmény után, s hiá­ba volt néhány jó helyzetük, nem tudták azokat gólra váltani. Ami a másik két mecc­set illeti, nem volt számomra meglepetés Mexikó győzelme Irán ellen. Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy a portugálok - igaz, még Deco nélkül - a veterán Figo ré­vén csupán egyszer tudtak megvillanni An­golával szemben. GCRmeny FOOS ­Csúcsra toro brazil sztárok (Fotók:: EPA) megkezdi szereplését a labda­rúgó-világbajnokságon: első­ként legerősebbnek tartott csoportriválisával, Horvátor­szággal találkozik. A meccs egyértelmű esélyese ennek el­lenére a selecao, amely eset­leges sikerével egyedüli csúcs­tartója lenne a leghosszabb győzelmi szériának a vb-k tör­ténetében. Ebben a mutató­ban jelenleg Olaszországgal (1934-1938) holtversenyben áll az élen 7 diadallal. Ronaldo pedig egymaga ál­líthat be, vagy - három szer­zett gólja esetén - dönthet re­kordot. Egyelőre Gerd Müller vezeti a vb-k góllövőlistáját, de 14 találatával csak kettővel jár a dél-amerikai gólzsák előtt. Persze a brazilokat nem igen foglalkoztatják a rekor­dok, nekik csak a győzelem számít, Ronaldo sem volt haj­landó a gólcsúcs esetleges eléréséről beszélni, sokkal in­kább saját javuló formáját bi­zonygatta a sajtónak. Készen áll a rajtra- Nagyon jól érzem magam az edzések során. Kész vagyok a rajtra, szerintem a torna so­rán egyre jobb formába fogok kerülni - mondta a Real Madrid klasszisa. A horvátok ugyanakkor az esélytelenek nyugalmával várhatják a mérkőzést, s ez nagy előny le­het, mint azt a tavalyi példa ff .............................................. A világ 99 száza­léka azt mondja, Brazília a favo­rit. Éppen ezért már a döntetlen is siker lenne. Igor Tudor .............................................ff bizonyítja, akkor ugyanis Splitben 1-1-et játszott egy­mással a két gárda, igaz, an­nak a találkozónak nem volt tétje.- A világ 99 százaléka azt mondja, Brazília a favorit. Ép­pen ezért már a döntetlen is siker lenne - mondta Igor Tu­dor, a horvátok játékosa. BMM'liBiip Eredmények, képek, meccsek élőben. F csoport____________________________________________«_ Ausztrália-Japán 3-1 (0-1) Kaiserslautern, 45 000 néző, v.: Abd El Fatah (egyiptomi). Ausztrália: Schwarzer - Emerton, Neill, Moore (Kennedy, 61.), Chipperfield - Grella, Wilkshire (Aloisi, 75.), Culina, Bresciano (Cahill, 53.)-Viduka, Kewell. Szövetségi kapitány: Guus Hiddink. Japán: Kavagucsi - Cuboj (Terujuki, 56.), (Maszasi 90.), Mijamoto, Nakazava, Komano - Nakata, Nakamura, Takasi, Alex -Takahara, Janagiszava (Ono, 79.). Szövetségi kapitány: Zico. _______________________________ Gól: Cahill (84., 89.), Aloisi (91.), illetve Nakamura (26.) Cahill, a japánölő Kaiserslautern (ÉKN) - A hétfő délutáni fociétlap első fogása egzotikus volt, hiszen az ausztrálok és a japánok léptek pályára. A Nakata vezérelte ázsiai­ak szereztek vezetést és so­káig úgy tűnt, hogy győzelem­mel rajtolnak brazil Zico legé­nyei. Aztán a hajrában jött Cahill, aki öt perc alatt dup­lázott, majd a szintén becse­rélt Aloisi megadta a kegye­lemdöfést, így az auszik örül­hettek. E csoport_________________________________ Egyesült Államok-Csehország 0-3 (0-2) r Gelsenkirchen, 58 000 néző, v.: Amarilla. Egyesült Államok: Keller - Lewis, Onyewu, Pope, Cherundolo (Johnson, a szünetben)- Convev, Reyna, Mas- troeni (O' Brien, a szünetben), Beasley - Donovan, McBride. Sz. kapitány: Bruce Arena. Csehország: Cech - Grygera, Rozehnal, Ujfalusi, Jankulovski - Nedved, Galasek, Rosicky (Stajner, 86.), Plasil, Poborsky (Polak, 83.) - Koller (Lokvenc, 44 ). Sz. kapitány: Karel Brückner. Gól: Koller (5.), Rosicky (36., 76 ). Olaszország-6hána: lapzárta után Kidőlt Koller gólt fejelt, majd az első félidő hajrájában sérülés miatt kivált a cseh csapatból. Pesszimisták a franciák a bemutatkozás előtt ■ Rudolf Gergely, a Nancy profija „második hazája" csapatáért szorít. Nyíregyháza (KM - B. T.) - A világbajnoki címvédő bra­zilok mellett az 1998-as győz­tes francia válogatott is ked­den mutatkozik be. A kékek első ellenfele a svájci csapat lesz. A nyíregyházi nevelésű Ru­dolf Gergely immár hét éve Franciországban, a Nancy szí­neiben szerepel, a legutóbbi bajnokságban az élvonalban is bemutatkozott. A 21 éves támadó természetesen „máso­dik hazája” válogatottjáért szorít.- A közvélemény meglehe­tősen pesszimista, hiszen a legutóbbi két világverseny, a 2002-es vb és két évvel ezelőt­ti kontinensbajnokság nem si­került jól a franciáknak - be­szélt a közhangulatról Rudolf Gergely. - Ehhez jött még, hogy a szurkolói akarat elle­nére Domenech kapitány nem Coupet, hanem Barthez ka­pust favorizálta, minek hatá­sára a Lyon portása ott is hagyta az edzőtábort, és Cis- sé lábtörése sem növelte a bi­zakodók táborát. Ami engem illet, képesnek érzem a fran­cia csapatot arra, hogy meg­szerezze a világbajnoki címet, különösen Zidane visszatéré­se és Henry jó formája mon­datja ezt velem. 1 VB 1HEDMÉNYEI A csoport C csoport E csoport G csoport 06.09., í 8: Németország-Costa Rica I 4 1 [j|j 06.10., 21: Argentína-Elefántcsontpart | 2 1 06.12., 18: USA-Csehország l 0 I ..j 3 | 06.13., 15: Dél-Korea-Togo l__j­06.09., 21: Lengyeiország-Écuador 0 2 06 11., 15: Szerbia-Holíandia 0 1 06.12., 21: Öíaszország-Ghána | í~I 1 Ö6.13., j"&ftan*OB%íiálc 06.14., 21: Németország-Lengyelország [ I __i 06.16., 15: Argentína-Szerbia [__j 06 17., 18: Csehország-Ghána j_ |—| ] 06.18., 21: Franciaorszáq-Dél-Korea Ö6.Í5., 15: Écuador-Costa Rica l i r~l 06.16., 18: Hollandia-EÍefántcsontpart I I j l Ö6.Í7., 21: 0laszorszáq-ÚSA | 1 1 I W.19.AjÍ5:.Togö+Svájc | 1 | 1 06.20., 16: Németország-Ecuador | ' i—| /• j 06.21., 21: Hoílandia-Argentína 06.22., 16: Csehország-Ölaszország f” 06.23., 21: Togo-Franciaország 06.20., 16: Costa Rica-Lengyelorszäg L_. ~ L . 06.21., 21: Elefantcsontpart-Szerbia [_j 06.22., 16: Ghana-USA j—[ 06.23., 21: Svájc-Déi-Korea Az állás: ; M j Gy ; D j V j R | K j P Az állás: ; M ; Gy | D j V | R ; K ; P Az állás: I M ; Gy ; D ; V | R | X j P Az állás: : M i Gy j D I V j R K ; P 1. Németország ! -4 i 1 ] - í - ! 4 | 2 ; 3 í. Argentína j í i í I - ! - I 2 1 I 3 1. Csehország j ) j 1 i - i - í 3 f — ; 3 Franciaország 2. Ecuador 1 1 - 2 0 3 2. Hoiiandia 1 1 - - 1 0:3 2. Olaszország Svájc 3. Costa Rica : 1 ’ -J '.LJ..R...L.Í..1..7... 3. Elefántcsontpart 1 1.2....Le .......(Ghána................[___j......j.......í......j......]......j...... Dél-Korea [......?...... 4. Lengyelország !, 1 I - 1 .- 1 1 • 0 '"j 2 - 4. Szerbia i 1 í — j - I 1 10 ií i - 4. USA I 1 ,! - I! - j. 1 ■ í - > S 3 h - Togo I ! I ! * 1 B csoport O csoport F csoport H csoport 06.10., 15: Anglia-Paraguay __ _ I 11 [3] 06.11., 18: Mexikó-lrán ; .................. I 3 I [~Í~lj06.12.. 15: Ausztrália-Japán......................... í~~3~l FTI 06.14.,15: Spanyolország-UI<rajna...............f )—I I 06.10., 18: Trinidad-Svédország } 0 1—I ÖI 06.11., 21: Angola-Portugália 0 1 06.13., 21: Brazília-Horvátország I l-T I 06.14., 18: Tunézia-Szaúd-Arábia ■ I MK -I 06.15., 18 Anglia—Trinidad 06.16 21 Mexikó-Angola [ 06.18 . 15 Japán-Horvátország j __|~í__: 06.19 , 18 Szaüd-Arabia-Ukrajna I jr*| ! 06.15., 21: Svédország-Paraguay FH [Zj 06.17., 15: Portugália-lrán j~ : > 06.18., 18: Brazília—Ausztrália ................. j J i ' l 06.19., 21: Spanyolország-Tunézia l í j l Ö6.2Ó., 21: Svédország-Anglia EZZI—CZZ] 06.21., 16: Portugália—Mexikó 06.22., 21: Japán-Brazília i l-f J 06.23., 16: Szaúd-Arábia-Spanyolország 06.20., 21: Paraguay-Trinidad L ~l __i 06.21., 16: Irán-Angola i __J I 06.22., 21: Horvátország-Ausztrália í__ 06.23., 16: Úkrajna-Tunézia Az állás: M ; Gy ; D ; V j R K P Az állás: M Gy D V R. P JAz állás: M Gy D V ] R I K : P te állás: M Gy . D j._Vj R K P 1 Anglia 1 1 - - 1 0 3 1. Mexikó 1 1 - - 3 13 1 Ausztrália 1 1 - - 3 13 Spanyolország 2. Trinidad 1 - 1 0 0 12. Portugália 1 1 - - 1 0 3 2. Brazília - - - - Ukrajna j Svédország 1 : - j j : - j 0 0 1 3. Angola [_ j.: 1 0 1 - Horvátország - • - i i,- [ - I 1 - I - Túbézia ..................j.......]......j........[......j.......[......[..... 4. Paraguay j 1 i - i - j 1 ; 0 i 1 ; - 4. Irán i 1 i - i - I 1 ! 1 nPj - <4. Japán ! 1 i - I - l 1 ! 1 j* 3, ll- Szaúd-Arábia ! I SPORfKILÉT VB-HIREK ■ • Nem bunyóztak. A svéd játékosok cáfolják azt a médiaértesülést, hogy s*?£s5nv Ljungberg és Mellberg összeverekedett volna az öltözőben a Trinidad és Tobago elle­ni 0-0-ás szombati mérkőzés után. • Fordulat Visszatért a togói válogatotthoz Otto Pfister szövetségi kapitány, aki szombat hajnalban a prémiumok körüli nézetkülönb­ségek miatt mondott le a vb-újoncnál betöltött posztjáról. Ronaldo a labda bűvöletében ■ Ronaldo és a dél­amerikai válogatott re­kordot dönthet a hor­vátok ellen. Budapest (MTI) - Kedden a címvédő brazil válogatott is Jegyzőkönyvek D csoport_________________ Angola-Portugáiia 0-1 (0-1) Köln, 45 000 néző, v.: Larrionda (uruguayi). ___________ Angola: Joao Ricardo - Loco, Jamba, Kali, Delgado - Macanga, Figueiredo (Miloy, 81.), Mendonca, Mateus - Akwa (Pedro Mantorras, 60.), Ze Kalanga (Edson, 70.). Szövetségi kapitány: Luis Goncalves. Portugália: Ricardo - Miguel, Carvalho, Meira, Valente - Tiago (Viana, 82.), Simao, Petit (Maniche, 72.) - Figo, Pauleta, C. Ronaldo (Costinha, 60.). Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari. Gól: Pauleta (4. perc)

Next

/
Thumbnails
Contents