Kelet Magyarország, 2006. március (63. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-23 / 69. szám

2006. március 23., csütörtök • Sohasem késő. Mireille Mathieu francia énekesnő az első DVD-jét bemutató brüsszeli sajtóértekezleten vesz részt. A pályafutásának 40. évfordulója alkalmából megjelentetett DVD-re a párizsi Olympia színpadán adott egyik koncertjét rögzítették. „Szellentő" szék a katedrán London (MTI) - Egymillió fontra (370 millió forintra) perli volt munkahelyét egy brit tanár, azt kifogásolva, hogy az iskola, amelynek igazgatóhelyettese volt, nem cse­rélte ki „zavarba ejtő” - magyarul: a szel- lentésre megtévesztésig hasonlító - hango­kat produkáló hivatali székét. A 48 éves Sue Storer Bristol egyik leg­nagyobb általános iskolájában dolgozott, és rendre igen kínos helyzetekbe került diá­kok, szülők és kollégák előtt egyaránt, ami­kor renitens irodai forgószéke a legkisebb mozdulatra is harsány, nos, szélhanggal reagált. Sue Storer végül felmondott, és egy­millió fontra beperelte volt munkahelyét, nemi diszkrimináció, valamint kiesett jöve­delem és nyugdíj-hozzájárulás címén. Tyúkmentes krokodilmenü Jeruzsálem (MTI) - Tyúkmentessé szegényí- tették a krokodil ellát­mányát a madárinfluen­za miatt egy izraeli állat­kertben. „Ezentúl csak vörös húst és halat kap­nak, szárnyasokat nem” - mondta David Golan, a Hamat Gader park tulaj­donosa. Izraelben több százezer baromfit sem­misítettek meg azután, hogy négy telepen H5N1 vírussal fertőzött szár­nyasokat találtak. Emlékezni készülnek London (MTI) - Kéz­zel festett zománcozott díszdoboz, amelyet a brit királyi pénzverde 2006. március 21-én mu­tatott be Londonban. Ez egyike azoknak az em­léktárgyaknak, amelye­ket a pénzverde II. Er­zsébet brit ki­rálynő ápri­lis 21-ei 80. szüle­tésnapja alkalmá­ból készül forgalomba hozni. Akár operálna is (Fotó: Archív) Rekordra készül Budapest (FH) - Több mint 6 ezer ki­lométert akar magá­nyosan megtenni az Indiai-óceánon egy francia szörföző. A 45 éves Raphaela le Gouvello (rafaela löguvello) szerdán je­lentette be, hogy Ausztráliából a fran­cia Réunion (réünión) szigetéig akar eljutni 75 nap alatt. A fran­cia szélvitorlás speciá­lisan e célra épített deszkájával már sike­resen átszelte az At­lanti-óceánt és a Földközi-tengert. A francia nő az újság­íróknak elmondta, hogy 15 hónapot tréningezett a nagy szörfözésre, és min­den eshetőségre fel­készült még arra is, hogy szükség esetén operádót is végre­hajtson saját magán. Vörcike filozofikus alkat, szeret az élet komoly kérdésein töprengeni (Fotó: sági Otília) Milyen valójában a házasság?- Olyan, mint egy sivatagi délibáb. A távolban paloták, pálmák, tevék lát­szanak. Aztán amikor közelebb érsz, akkor eltűnik a palota, a pálmák, és kettesben maradsz a tevével. További viccek: humor.szon.hu KELET ramo Picasso Dora Maar macskával című festményét nézi egy láto­gató a Sotheby kiállító­termében. (Fotó: EPA) Leomlott irodaház Budapest (FH) - Afrika leg­nagyobb városában, Lagosban, Nigéria fővárosában szerdán leomlott egy 24 emeletes épü­let felső 16 szintje. Egy halott­ról már biztosan tudnak, és a romhalmaz teljesen eltorla­szolta a belváros egyik főutcá­ját. A Nigériai Iparfejlesztési Bank épülete vasárnap este óta lezárva állt, mert akkor tűz ütött ki a 8. emeleten. Szerdán kora reggel erős vi­har söpört végig a városon, és ez után omlott össze az épület. Egy ember meghalt, kettő megsérült. A katasztrófa sok­kal több áldozatot követelt vol­na a 10-15 milliós Lagosban, ha nem lenne éppen érvény­ben ötnapos nappali kijárási tilalom a népszámlálás miatt. Tűz egy japán atomerőműben Tokió (MTI) - Tűz ütött ki erőmű hármas és négyes egy atomerőműben szerdán reaktorának huHadékmegsem- Japán nyugati részében, de a misítő berendezése gyulladt létesítményt üzemeltető Kan- ki. Egy tartományi tisztviselő sai Electric Power áramszol- szerint két személyt füstmér- gáltató nagyvállalat szerint gezéssel kórházba szállítottak, radioaktív anyag szivárgását A reaktorokat nem érintet­nem észlelték. A társaság szó- t te a tűz, azok normális üzem­vivője közölte, hogy a Fukui ben működnek - közölte az kormányzóságban lévő atom- áramszolgáltató. Sztriptízbárba betotyogó ovis Tulsa (MTI) - Sztriptízbár- lóban a bárban mulatozott, fiát ba totyogott be egy hároméves pedig kint hagyta az utcán az kisfiú az Egyesült Államokban, autójában, ráparancsolva, de nem a saját vére által tüzel- hogy szépen várja meg, és ne- ten, hanem apukáját keresve, hogy kimásszon, mert akkor A személyzet szeme igencsak „megeszik a szörnyek”. Az elkerekedett a zsenge korú apukát őrizetbe vették, de 500 gyerek láttán, rögvest telefo- dollár óvadék fejében elenged- náltak a rendőrségnek. Mint ték, így szabadlábon várhatja kiderült, a gyerek jó helyen ke- tárgyalását, amelynek témája reste apját, a 31 éves férfi va- kiskorú veszélyeztetése. Nem akarta a KEPES v Erdélyi emlékek. A kisvárdai Teremi Nikolett többször járt már Erdélyben, szereti azt a vidéket, az embe­reket, bármikor szíve­sen megy vissza. son.hu (Fotó: Elek Emil) kötelezőt Shabina úgy vélte, nyíltan kiállt az ügyéért, s reméli, ez másokat is felbátorít majd (Fotó: Archív) ■ A semmítőszék az iskolának adott igazat a muszlim viselet ügyében. London (MTI) - Nagy-Bri- tannia legfelsőbb semmítőszé- ke szerdán úgy döntött, hogy iskolája nem akadályozta meg az oktatásban való részvételét annak a muszlim vallású ti­nédzsernek, aki elutasította a kötelező egyenruha viseletét. Hazaküldték A 17 éves Shabina Begum tavaly másodfokon megnyer­te az ügy fellebbviteli tárgya­lását; az akkori döntés szerint a lutoni Denbigh középiskola megsértette a lány emberi jo­gait, amikor 2002 szeptembe­rében hazaküldte őt, nem en­gedve meg neki, hogy egy ha­gyományos - csak a kezét és arcát szabadon hagyó - mu­zulmán öltözetet viseljen a tanórákon. A döntés ellen az iskola a legfelsőbb semmítőszékhez fel­lebbezett, amelynek egyik tag­ja, Bingham bíró ítéletében kulcskérdésnek nevezte, hogy az iskola ténylegesen megaka­dályozta-e a lány részvételét az oktatásban. „Álláspontom szerint a tények azt mutatják, hogy nem” - mondta. A négy­ötöd részben iszlám vallású diákok által látogatott iskola azzal érvelt, hogy a hosszú, lengő ruha - túl azon, hogy egészségügyi és biztonsági kockázatot is jelent - megoszt­hatja a diákokat, azt a képze­tet keltve, hogy akik hagyo­mányos öltözetet viselnek, azok jobb muzulmánok, mint a többiek. Bingham bíró pedig úgy ítélte meg, hogy a Den­bigh középiskola, amelynek vezető tanárja az ügy kipatta­nása idején egy muszlim volt, „minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy az isz­lám hitet figyelembe vevő egyenruhát vezessen be”. Shabina Begum a Sky News televíziónak nyilatkoz­va azt mondta, még nem dön­tötték el, hogy az Európai Bí­rósághoz fordulnak-e majd az ügyben. Nincs vodkagyártás, mert nincs bélyeg Egyes nagy vodka­gyártók egyszerűen nem látják értelmét a terme­lésnek sem. Moszkva (MTI) - A Kom- merszant című orosz lap sze­rint gyakorlatilag leállt a vod­kagyártás Moszkvában. A orosz hatóságok január elejé­től új, a zárjegyhez hasonló igazolóbélyeggel engedik piac­ra a palackozott szeszes italt, jóllehet, az importtermékek esetében a régi jegyek alkal­mazását meghosszabbították. Júliusig használhatók lenné­nek a régi bélyegek is, de a je­lek szerint ezekből sincs elég. A gyártók és forgalmazók emiatt olyan mennyiségben igényelték az új bélyeget, hogy az igényeket az év eleje óta bő egyharmadában tudják kielégíteni a hatóságok, illet­ve a nyomdák. Egyes nagy vodkagyártók egyszerűen a bélyegek akut hiánya miatt nem látják értelmét a terme­lésnek sem, hiszen bizonyta­lan ideig nem mehetnek pa­lackjaik a kereskedelemnek. Dél-afrikai kisgye­rek csapvízzel oltja szomját március 31-én Sowetóban. A víz világ­napjáról március 22-én emlékeztek meg világ­szerte. (Fotó: EPA)

Next

/
Thumbnails
Contents