Kelet Magyarország, 2006. március (63. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-21 / 67. szám
2006. március 21., kedd KELET SZOLGÁLTATÁS /13 HOROSZKÓP- ^ 1*1 * mn ék éX fik III. 21 -IV 20 Talán még nincs túl késő ahhoz, hogy elmeneküljön egy olyan helyzetből, amelyben csak gyötrődik. A partnere valószínűleg nem becsüli meg eléggé. Miért nem keres más párt magának? IV. 21.-V. 20. Ön azon gondolkodik, hogy talán mégsem választotta meg jól a partnerét. Esetleg olyan ember kellene ön mellé, aki mindenben a támasza lenne, és nem fordítva. Még talán nincs késő. V. 21 -VI. 21. Minden körülmények között vállalja a tetteiért a felelősséget, de ugyanezt másoktól is elvárja. Most olyan helyzetbe kerülhet, hogy döntenie kell, az érzelmeire, vagy az eszére hallgat. VI. 22.-V1I. 22. A mai nap érdekes fordulatot hozhat egy már meglévő peres sában. Lehet, hogy újabb tanúk meghallgatására lez szükség ahl végre megnyugtatóan tisztázódjon a helyzet. VII. 23.—Vili. 23. lefolyáhogy Nem lenne szabad a mai nap folyamán semmin sem mérgelődnie, mert az esetleg olaj lehet a tűzre. Vegye fel az álarcot, és ne mutassa ki az érzelmeit mert egyesek visszaélhetnek vele. Vili. 24HX 23. Túl sokat nem tehet most valakiért de megpróbálhat befolyásolni egy illetőt Ha nem sikerűi a terve, ne magát okolja, hanem a körülményeket. Az ismerőse valamit nagyon elronthatott. PC 24.-X- 23. _________r—™_________ Vita helyett az lenne a legjobb, ha megbeszélnék a partnerével, mit lehet tenni a helyzet rendezése érdekében. Viselkedjen megértőén, hiszen az ön érdeke is, hogy minden jól alakuljon. X 24.-XI. 22. Ne engedje, hogy mások cselekedjenek ön helyett, illetve hogy beleszóljanak az életébe, és megszabják, hogy mit tegyen, és mit nem. Ön tudja, hogy önnek mi a jó, merje is ezt vállalni. XI. 23.-XII. 21. __________________________________________ Most nem árt ha minden erejét latba veti, sőt a kapcsolatait sem ártana kihasználni, ugyanis egyedül nemigen fog boldogulni egy bonyolult ügyben. A mai nap alkalmas az intézkedésre. XII. 22.-L 20. Higgyen a saját szemének és fülének is, ne mindig más fejével gondolkodjon. Nem lesz jó vége, ha más után megy, hiszen így teljesen önállótlan lesz Nem olyan nagyok az elvárások sem. I. 21 .Hl. 20. ____________________________________________ On most nagyon kis igényű lett. Nem akar szinte semmilyen újdonságot elfogadni, és szinte retteg attól, hogy nagyobb társaságba menjen. Meg kellene pedig próbálni változtatni az életén. II. 21 HM. 20. _______ ___________________ Valamikor olyan vidám volt most szinte nyoma sem látszik ennek a régi korszaknak. Csak komor illúziókba ringatja magát és csak a múltba fordul. Azt hiszi, már nem érheti sikerélmény. TELEFONSZAMOK > t i t > j j i j'j'j J' J' j j j j J j j j j j j ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 14. sz. alatt. Tel.: 42/465-666 és a 42/402-377. __________ GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. A héten a Korona Gyógyszertár Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. sz. alatt _______________ Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. VOLÁN-információ: 42/598-177 ÚTINFORM: 42/504-308, 42/504-309 (fax is) MÄV: 06-40/49-49-49-es kékszám. Nyírségvíz Rt.: 310-456. Szennyvíz: 430-004 ' .......... OLVASÓINK ÍRJAK A MAGYAR AUTÓKLUB segélyhívószáma: 188_______________________________ A T-Com-tudakozó: 198. A hibabejelentő: 194_______________________________ Nyírtávhő Kft.: 451-644 ______________ •»IGAZ: 460-764 E.ON: 06-80/210-310 _________________ Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618 Sír a gyerek Hallok: a gyermekem összetéveszti az éjszakát a nappallal. Kisbabáknál a sírás testi szükséglet. Itt vagyok, számoljatok velem. De a legfontosabb az lehet, hogy fáj valamilye, éhes, régóta nem tették tisztába. Itt jön a legnagyobb gond, felvegyük-e vagy sem? Ha nem jogos a sírás, várjunk türelmesen tíz percet. A saját tapasztalatomból tudom, három gyermekemmel soha nem éjszakáztunk. Az első néhány nap fájdalmas csak a családnak, a megszokás segített. Amennyiben az első pillanattól felkapkodják a csecsemőt, villanyt gyújtanak, jeleneteket rendeznek a szülők, a kicsi nagyon sokáig megkeseríti az éjszakájukat. Keresztessy Attila, Ófehértó Tiszta vizet Ma jött el az ideje annak (az ügynökök, besúgók kapcsán), hogy „tiszta vizet” öntsünk a pohárba, s induljunk el a nemzeti megbékélés felé vezető úton. Mióta a vüág, a világ, mindenkor információkra támaszkodtak, amit különféle módon, szépszóval, árHulladékgyűjtés A közelmúltban egy SMS-t küldtem a lapnak, amiben a régi újságok felvásárlásával kapcsolatban kértem tanácsot. Elszomorító amit megtudtam a hulladék átvételéről. Nyíregyházán, a Du- napack Rt. 3 Ft/kg, Nyírbátorban 2 Ft/kg, ami meglepő, a napkori iskola, ahol még őrzik a régi tradíciót, a hulladékgyűjtést, de sajnálatos módon ők is csak 2 Ft-ot kapnak kg-ként. A 60-80-as években a kisdobosok és úttörők szorgosan járták a házakat. Abban az időben tudtuk, hogy a rozsdás fémhulladék feltétlenül A gyerekek még ma is gyűjtik a papírt (illusztráció: sipeki Péter) szükséges az acélgyártáshoz, vagy a hulladék papírt újra hasznosítják. Sajnos, úgy látszik érdemesebb fákat kivágni. A szelektív hulladékgyűjtésről még álmodni se merünk e térségben, mivel nagyobb városokban sincs megoldva. Emiatt is látunk az út melletti árkokban zsákokkal tele hulladékot. Ezen a területen szerintem mi még egy kicsit távol vagyunk az UNIÓ-tól. Ifj. Szabó GAbor, Tarpa mánykodással, vagy erőszakkal, kínzással, zsarolással, próbáltak beszerezni. Demokrácia, mint rendszer, mint fogalom, kimondottan jogi vonatkozásban létezik a politikában. De egyébként napjainkban a kapitalizmust értjük alatta. A kapitalizmust, a mindenkori tőke, a pénz diktatúráját! Ami kemény, vad és kíméletlen, főleg a nincstelenekkel szemben. Ma, sajnos még itt tartunk. Tehát ez a „sunyi” várakozási álláspont, az esetleges besúgó személyek kiléte felől, nem egyéb mint „fából vaskarika”, mert egyrészt nem old meg semmit sem, másrészt viszont szándékosan felkorbácsolja a kedélyeket, alárendelve mindent, mindenkit a politikai hatalom megszerzésére irányuló KELET ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Kiss Bélát Tel.: 42/501-510/4231 e-mail: bela.kiss@inform.hu Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. SMS A KELETNEK 06-20/9646-666 A nagy pártok milliókat szórnak el kampányra, óriásplakátokra. Milliós bérleti díjakkal, feleslegesen! Hány rászoruló család lakhatna jól, vagy fizethetné ki számláit abból a pénz- ből, amit elszórnak! (203112513) Schmidt Pál hazafiasságáról annyit, hogy hol volt az olimpián, amikor a magyarokért ki kellett volna állni? (306555764) __________________ Tukacs úr! Nagyon jól mutat a Káliói úton, de a plakátokból 1 db is elég lett volna, a megspórolt pénzből az Alma utcát helyre lehetett volna hozni. Lehet még szimpatikusabb lenne az MSZP. Laci. (302391295) Forró nyomon sikeres munkát végeztek a dombrádi rendőrőrs dolgozói. Már másnap reggel elkapták a tolvajt, aki márc. 15-én, éjjel meglopott. Hálásan köszönöm a kiváló, gyors munkájukat! Dr. Teremy Ágnes. (302996744) küzdelemnek. Az lenne a jó, a becsületes dolog, ha hazánk minden rendű, rangú pártjai beismernék, hogy hatalmuk birtokában, megtartása érdekében bizony ők is alkalmazták a fent említett elítélendő eszközöket. Az iratfeldolgozás már a történészek feladata kell, hogy legyen alkotmányos garanciával, felelősséggel. E. Nagy IstvAn, Nábrád NYEREMÉNYEK Ötös lottó, 10. hét Az 5 találatos nem volt, a 4-es 2 587 932 forint, a 3-as 20 178 forint, a 2-es nyereménye 1222 forint. Hatos lottó, 10. hét. 6 találatos szelvény nem volt, az 5+1-es 6 859 415 forint, az 5-ös 685 941 forint, a 4-es 6996 forint, a 3-as nyereménye 1327 forint. Az adatok tájékoztató jellegűek. VIZHŐMERSÉKLETEK Duna 2-4 °C Tisza 3-4 °C Balaton 2 °C Velencei-tó 5 °C Fertő 2 °C HÓIELENTÉS Kékes 45-90 cm Bánkút 50-80 cm Chopok-Jasna 100-120 cm 2006. máicius 21. kedd A NAP kel: 5:57 nyugszik: 18:09 ORSZÁGOS ELOREIELZES 12 °C -1 °C Ma a reggeli ködfoltok eltűnése után, napsütéses, tavaszias idő lesz. Gyenge, változó irányú szél fúj. Csapadék nem hullik. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma +11, a szerda reggeli minimuma Délnyugat-Ma- gyarországon +5, északkeleten +1 fok körül alakul. LEUEG0SIENNYEIETTSÉ6 Az egészségügyi határérték kb. 70-80%-a. www.szon.hu http://idojaras.szon.hu Óránként frissülő információkkal! ELÖBE1EI.ZÉS A Nyírségben ma a reggeli ködfoltok eltűnése után, kellemes, tavaszias idő lesz. Gyenge, változó irányú szél fúj. Csapadék nem hullik. Éjszaka erős felhősödés kezdődik. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma +8, a szerda reggeli minimuma +1 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: szerdán, csütörtökön beborul és sok esőre, a Dunántúlon és az Északi- középhegységben esetleges havazásra, átmeneti lehűlésre, csütörtökön viharos szélre célszerű számítani. Pénteken ismét csökkenő felhőzet, gyengülő szél várható. Szerda: 1, 6 °C eső Csütörtök: 3, 3 °C havas eső Péntek: -2, 9’C napos Szombat: 0, 10 °C napos Vasárnap: 5, 8 °C borús Jfl I)JÍAIiÍA£j déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet MA: vátlozó 8 °C 0°C Vásárosnál Mátészalka 1 w 7"C 2^n, 1 Nyirbál . Az előrejelzés bizonytalansága: Készíttette: KICSI”, csütörtöktől „NAGY” zones További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu). ÉVFOBDOLÓ GYULAI ISTVÁN 63 éve született Budapesten, a napokban elhunyt Gyulai István sportember, és sportújságíró. Pályáját 1967-ben nyelvtanárként kezdte. 1970 óta a Magyar Televízió sport- riportere volt. 1991-től a Magyar Atlétikai Szövetségnek volt az alel- nöke. NÉVNAP BENEDEK,NAPSUGÁR VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA vízállása Tiszabecsnél -142 cm, apadó, a mederteltség 13%, vízhőfok 3,6 C-fok; Vásárosnaménynál 127 cm, apadó, 33%, 3,2 C-fok; Záhonynál 83 cm, apadó, 41%, 3,4 C- fok; Dombrádnál 272 cm, apadó, 48%, 3 C-fok; Tiszabercelnél 412, apadó, 56%; a SZAMOS vízállása Csengéméi 121 cm, apadó, 22%, 4,6 C-fok; a KRASZNA vízállása Ágerdőnél 488 cm, apadó, 85%, 4,2 C-fok, a TŰR vízállása Garbóiénál 103 cm, apadó, 35%, 4,1 C-fok. Csorba-tó 140-200 cm VILÁGVÁROSOK Bangkok 31 °C Buenos Aires 25 °C Los Angeles 17 °C Miami 27 °C UTINF0 Főutak: szárazak. Mellékutak: szárazak, Vásárosna- mény térségében felszáradóban. TRAFFIPAX Vásárosnaményban és környékén. ÉTTEREM / RESTAURANT Nyíregyháza, Lujza u. 13/B www.stellarose.hu 42/460-060 Menü kiszállítás már 480 Ft-tól! Minden nap normál és extra menüink mellett fitness, ínyenc és vegetáriánus különlegességeinkből is választhat! Minden pénteken és szombaton élő- zenével és különleges ételekkel várjuk. 100%-ig bio élelmiszerekből készült ételek! Válassza az egészséget! ISUAI Zöldségleves, rakott burgonya I állatjuk családi és tüzleti rendezvények lebonyolítását 60 Jőifi! . Nyháza. Bujtos u. 27. Tel.: 42/402-306, Fax: 42/402-628 Olcsó szállás: 3800 Ft-tál/nap/2 lő. 50 főig tárt kttrtt rendezvény lebonyolítását véllnllukl Menüótkeztetés akár kiszállítással! Telefon: 42/440-914/142 Tölgyes étterem Cigí%ene! Minden pénteken 18-tól 21491 A jé Hangulatról gondoskodik Bencxi Jené. í Vállaljuk bankettek, családi rendezvények, L esküvők tzfnvonalks lábonyolltálát. Hidegtálak tlUászttáaát. ítmmmntmunvimi Nyíri Fészek Étterem Márc, tUJiSdsL Gomba leves A: Kávés m.tokány, párizsi rizs B: Csülök Pékné módra OLCSO ETELEK! Pirított sertésmáj 220 Et Körömpörkölt 220 Et Szívpörkölt 220 Et Babgulyás 450 Ft Nyháza, Rákóczi u. 26. Tel.: 42/310-916 Vár-Kert Étterem Kávézó-pizzéria Nyírbátor, Hunyadi u. 10. / tyfe*». i BiMW VlBMII —W ■>—tU < 4 < I Rendezvények - állófogadások családi-baráti összejövetelek lakodalmak színvonalas lebonyolítása 200 főig, szolid árakon. Kösse le időben rendezvényeit! 1 Érd.; 06-42/281-657, és a 06-30/958-01251 AiÁff HÉTVÉGÉN MSI CSJkLÄBf MENUs (4 imvmm -+- + „4" menv + 4 menü} 2990 Ft Menü hétköznapokon kiszállítással. 460 Ft-ért kiszállítással! Ajándék műanyag milaronaté tárolóedényben! Rendiléi reggel 9 óráig: 70/2454-555 HIRDETÉSEK KELET MAOVAROnezid Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (5zabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Mán László (man@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn,búrí@kelel.SZQn,hú)- Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás at apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dubóczki@kelet.szon.hu). Megjelenés száma: 2006/67. www.informmedia.hu MATESZ *• print-audit 1