Kelet Magyarország, 2006. március (63. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-01 / 51. szám

2006. március 1., szerda • A molekulák világa. A Nyíregyházi Főis­kola központi könyvtárában, március 2-án 17 órakor „A molekulák világa" címmel dr. Máté Endre, az Agrár és Molekuláris Kutató Intézet vezetője tart előadást. • Ezüstkert. Kocsis Csaba író, szerkesztő, március 2-án 17 órától, a nyíregyházi Evan­gélikus Kossuth Lajos Gimnázium dísztermé­ben mutatja be Ezüstkert című színjátékát. A Bessenyei életét idéző darab bemutatóján közreműködik Venyige Sándor. Mesterek útján Nyéki Zsolt nyeki@kelet.szon.hu Mester! - csattant fel az őrmester, s en­gem kimondottan jóleső érzés öntött el, amikor érettségi után épp csak mundérba bújva így szólított meg a laktanyában. Ba­rátkozó mosolyom láttán gyorsan nyilván­valóvá tette, ezzel csupán újonci mivoltom iránti megvetésének adott hangot, mivel még a „honvéd" vagy a „katona" jelzőre is méltatlannak tartott. A mesteri szó tehát a ranglétra legalsó foka alatti állapotot tük­rözte - de leszerelve a helyére billent kissé megroggyant értékrendem. E meghitt jelenet jut eszembe, amikor a szakemberré, mesterré válás évszázados hagyományaihoz térnek vissza azok a szakiskolák, amelyek egyre bővítik kapcso­lataikat a külföldi társintézményekkel. Egy­más szokásainak, munkakultúrájának, tech­nológiájának és termékeinek, szolgáltatá­sainak megismerése mindig azt teszi gaz­dagabbá, aki nyitott a tanulásra, kész és képes befogadni mások tudásának esszen­ciáját. A készség sokáig nem volt elegendő a boldoguláshoz: ma már szinte nem illik emlékezni arra, hogy nem is olyan régen kimondottan gyanússá vált, ha valaki né­metül, angolul, olaszul, vagyis számos szakma nagy mesterének nyelvén tanult. Nagy szerencse, hogy ez az időszak ma már történelmünk egyik sötét fejezete, s napjaink gyakorlata arról szól, hogy te­hetséges szakember-palántáinkat külföldre is küldjük tanulni. A hazai oktatás vala­mennyi szintjén kialakult az az együttmű­ködés, amelyre épp a napokban szakkö­zépiskola és főiskola is példát szolgáltatott megyénkben. A Mikeczek címmel jelent meg dr. Bene János (jobbról) kötete, melynek bemutatóját kedden délelőtt tartották Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban. Az ezeréves múlt­ra visszatekintő család egyik sarjával, Mi- kecz Lászlóval beszélget a szerző. (Fotó: Racskó Tibor) Ön szerint sokan élnek vissza a rokkant- igazolvánnyal? Szavazók száma: 297 2006. 02. 28. 18 óra Következő kérdésünk: Ön elmegy csütörtökön fél áron étkezni egy étterembe? wwvw.tzon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Igen 88,89% Nem 11,11% V Félezerben és fél áron A Torkos Csütörtö­kön csak a számla felét kell kifizetni az akciós éttermekben. Nyíregyháza (KM) - Főúr, fizetek! Aki csütörtökön az akciós éttermekben így rende­li magához a pincért, annak kellemes meglepetésben lesz része. A számlának csak a fe­lét kell majd kifizetnie. Miért? Mivel az idei esztendő a bor és a gasztronómia éve, a kü­lönböző régiók által kínált ha­gyományos magyar ételeket, italokat, valamint a gasztro­nómiához kötődő tradicioná­lis magyar népszokások felfe­dezéséhez egész éves program- sorozatot kínál a Magyar Tu­rizmus Rt. A Nagy ízutazás kampány nyitánya, a Torkos Csütörtök lesz. Ez a hamvazószerda utá­ni első csütörtök, ami idén március 2-re esik. Idén első alkalommal, de hagyományte­remtő céllal ezen a napon az MíASJ• Étteremkínálat. Az akcióban részt vevő éttermek Csütörtökön lesz az ízkampány nyitánya (Fotó: Sipeki ftláhóntf fonts?# lóiifillAnfi árfAlUftlr Nyírséqi qombócleves Beregi libás kása Szabolcsi töltött káposzta Puliszka savanyúkáposztával Juhtúrós sztrapacska Bereqi kötött tésztaieves Tiszai halászlé Kukoricadarás töltike Vállaji sváb disznóságok Szatmári kukuricamálés töltött káposzta akcióhoz csatlakozott 500 étte­rem országszerte minden be­térő vendégnek elengedi vég­számlája felét. Megyénkben Nyíregyházán, Sóstón, Baktalórántházán, Nyírbátorban, Kocsordon, Vásárosnaményban és Túr- istvándiban, összesen tizen­egy étterem kapcsolódott az akcióhoz. Tolmácsképzés Brüsszelben Franc de Laet és dr. Balogh Árpád (jobbra) (Fotó: sipeki Péter) Két év múlva a mes­terképzés teljesítéséről az intézmény diplomá­ját veszi át a hallgató. Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - Kedden délelőtt együtt­működési megállapodást írt alá Franc de Laet, a brüssze­li Fordító és Tolmácsképző In­tézet igazgatója és dr. Balogh Árpád, a Nyíregyházi Főisko­la rektora. Olcsóbb az ittenitől A megállapodás tartalma szerint a főiskolán végzett nyelvszakos hallgatóknak le­hetőségük lesz végzés után a mesterképzésben Brüsszelben részt venni. A pályázónak francia és valamilyen más idegen nyelvszakosnak (angol, német, orosz) kell lennie. kmtippek.szon.hu Liverpoolban. A következő projektnek 2007-ben Nyíregyháza ad otthont, letölthető (PDF 34 kB) Brüsszelben tandíjat kell fizet­nie, félévenként 40-50 000 fo­rintot, illetve gondoskodnia kell az ellátásáról. (Az ilyen jellegű képzésben részt vevők tandíja Magyarországon Bara­bás László tanszékvezető sze­rint ennek a többszöröse.) Két év múlva a mesterképzés teljesítéséről az intézmény diplomáját veszi át a hallga­tó. Ebből a szándékból há­rom év múlva lesz realitás, de a Nyíregyházi Főiskola kép­zési rendszere már most eh­hez a lehetőséghez igazodik, hiszen azt közösen dolgozták ki a brüsszeli Fordító és Tol­mácsképző Intézet munkatár­saival. Együtt a stuttgartiakkal ' Nyíregyháza (KM ­Ny. Zs.) - Együttműkö­dési megállapodást írt alá Halász Zoltán igaz­gató, illetve Andreas Kof- ler üzleti vezető a nyír­egyházi Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakkö­zépiskola és Szakiskola, valamint a németországi (Stuttgart) Württember- gische Bäckerfachschule között a Budapesten ren­dezett UKBA Nemzetközi Cukrászati, Sütőipari és Gasztronómiai Szakkiál­lításon. A megállapodás a szak­munkástanulóink számá­ra lehetőséget teremt a német nyelv tanulására, ezen belül a szaknyelv el­sajátítására. Kim UKBA. Háttérinformációk a szakmai kiál- lításról (PDF 54 kB) Újra támad Tél tábornok, lefagyott a belvíz Kedden hajnalban a megye több pontján is mértek -15 fokot, a hegyekben több is volt. Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Mindenütt kemény fagy­ra ébredtünk: a Nyírségben és Szatmárban -14-15, a Kárpá­tokban Ökörmezőnél -18 fokot mértek. Emiatt a felszíni lefo­lyás nem volt számottevő. A Felső-Tisza-vidéken folytató­dott a lassú apadás valamen­Ktlü^SSS--------­Ár- és belvíz. Részletes tájékoztató letölthető (PDF 91 kB) Csatornatisztítás Kemecse hatá­rában (Fotó: Racskó Tibor) nyi folyónkon - tudtuk meg Bodnár Gáspártól, a Fetikö- vízig igazgatójától. A Kraszna Ágerdőmajornál 24 óra alatt mindössze 16, Kocsordnál 12 centit apadt, s még mindig II. fokú árvízvé­delmi készültség van érvény­ben. A többi folyón nincs ké­szültség, a a Szamos hazai, középső szakaszán a jéghely­zet miatt nagyobb az apadás intenzitása. Másodfokú készültségek Minden belvízvédelmi sza­kaszon készültség van érvény­ben, hármon II. fokú. Az elön­tések lefagytak, a belvíz 15 ezer hektárt borít. Tizenegy szivattyútelep hétfőn 1 millió köbméter belvizet emelt át a befogadókba. Az Ecsedi-láp környékén II. fokú belvízvé­delmi készültséget rendelt el az illetékes vízgazdálkodási társulás. ff ............................ A Felső-Tisza-vidéken folytatódott a lassú apadás valamennyi folyónkon. Bodnár Gáspár ...............................ff Három vízgazdálkodási tár­sulat és 13 települési önkor­mányzat végez a kezelésében lévő műveken védekezési te­vékenységet. Kijöhetnek a kórházból A betegnek joga van a gyógyintézet elha­gyására, de másokat nem veszélyeztethet. Nyíregyháza (KM) - Mikor hagyhatja el a beteg saját felelősségére a kórházat, és mikor nem? - kérdezte egy ol­vasónk. A gyógyintézet elhagyásá­nak a joga egyike az egészség­ügyi törvényben felsorolt ki­lenc betegjognak - tudtuk meg. E szerint a betegnek joga van a gyógyin­tézet elhagyá­sára, de nyil­vánvalóan csak abban az esetben, ha ez­zel mások egészségét, testi ép­ségét nem veszélyezteti. (Pl. nem fertőző, vagy beszámítha­tatlan.) Az önkéntes távozás rendes módja, hogy a beteg a szándékát a kezelőorvosának bejelenti, aki ezt a tényt fel­tünteti az egészségügyi doku­mentációjában. így jár el a kezelőorvos ak­kor is, amikor a beteg a gyógyintézetből bejelentés nél­kül távozik, de - amennyiben a beteg állapota indokolja - a gyógyintézet elhagyásának a tényéről értesíti az illetékes hatóságokat, valamint cse­lekvőképtelen beteg esetében a törvényes képviselőt. Repülés a főiskola szi- I mulátorában. (Fotó: Beregszászi János) .,,,--------—___— ---------2

Next

/
Thumbnails
Contents