Kelet Magyarország, 2006. március (63. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-10 / 59. szám
2006. március 10., péntek KEIET SZOLGÁLTATÁS /17 & ' WNc wf tüC III. 21.HV. 20. ________ Ön úgy határozott hogy most jótékony homályt» burkolózik, és nem mond el senkinek semmit az életéről. Ön tudja, hogy mit tesz, de azt tudnia kell, hogy ez nem a legjobb megoldás. IV. 21.-V. 20. Ma esetleg kénytelen lesz egy olyan lépés megtételére, amelyet eddig el sem tudott volna képzelni. A karrierje, az előmenetele szempontjából azonban úgy tűnik, sok mindenre képes. V. 21-VI. 21. ________ ______ Minden követ megmozgat, hogy elérje a célját. Nem szeret nem is tud veszíteni, mindenben az első akar lenni, és ezt a célját általában el is éri. Néha nem túl szimpatikus eszközökkel. VI. 22.-V1I. 22. UHMmMMHI Érdemes megfogadnia egy jó barátja tanácsait Ne döntsön egyedül, ne menjen makacsul a saját feje után, mert nem lesz jó vége. Hallgasson arra, akinek nagyobb a tapasztalata az önénél. V«. 23.-VM. 23. ___________________ Néhány érdekes dologra jött rá nemrégiben, és a mai napja igazán jó alkalmat kínál arra, hogy minden tekintetben ellenőrizze ezek valóságtartalmát. Ha elég ügyes, nem jöhet rá senki. VIII. 24.HX. 23. ___ Ne legyen elbizakodott mert ha a könnyebbik végét fogja meg a dolgoknak, mondván, hogy önnek úgyis simán megy minden, könnyen ráfázhat. Legyen kicsit szerényebb és megfontoltabb. IX. 24.-X. 23. __________ Egy olyan dolog foglalkoztatja most, amit egyáltalán nem tud hová tenni. Semmi esetre se tervezzen a mai napra valamilyen pénzügyi akciót mert annak nem kedvez az idő. Várjon vele. X. 24.-XI. 22. Ne felejtse el, hogy ön minél több szerelmet ad valakinek, annál többet kap az illetőtől is cserébe. Érdemes lenne ezen elgondolkodnia, és aszerint cselekednie, ha nem akar csalódni. XI. 23.—XII- 21. Igyekezzen élvezni a jelenlegi helyzetét ne görcsöljön állandóan minden apróságon. A pesszimista gondolatokat minél előbb hessegesse el magától, és csak a szép dolgokra gondoljon. XII. 22.H. 20. Egy tárgyalás lehet kilátásban a mai nap folyamán, amelynek kimenetele nagymértékben meghatározhatja az ön helyzetét. Igyekezzen minél többet kihozni most önmagából, mással ne törődjön. I. 21 .-II. 20. ___ Szerencsésnek érezheti magát ám ön mint mindig, most is csak dohog. Semmivel sincs igazán megelégedve, nem tud senki a kedvére tenni, s ez előbb-utóbb megmérgezheti a kapcsolatait is. II. 21 Hll. 20. __ ________________ __ Hogy mire lesz jó a jelenleg folytatott eszmecsere egy érdekes személlyel, a jövő dönti majd el. Mindenesetre eléggé biztatóak a kilátások, ezért ne keseredjen el, és ne csüggedjen. Professzionális FOGFEHERITES ^ ^ > Teljeskörü fogászati ellátás Di'. Juhász Antal T£gf — fog- és szájbetegségek szakorvosa V 20/93-47-281 Nyíregyháza, Ószőlő utca 112. HIRDETÉS Családias hangulatban A nyírbogdányi Nyugdíjas Klub is megtartotta hagyományos farsangi mulatságát, melyen „kukoricakásás” töltött káposztával vendégeltük meg a társ nyugdíjas egyesületeket. Nem hiányzott a móka sem, akinek a fánkba rejtett fémpénz jutott, fel kellett öltöznie jelmezbe. Asszonyaink háromfajta táncot adtak elő. Az ebédhez egy kupica „étvágy- gerjesztőt”, majd egy kis borocskát és süteményt szolgáltunk fel. Ezután az „élőzenére” roptuk a táncot. Mindenki nagyon jól érezte magát, az igazi családias hangulatban. Köszönjük ezt „belevaló” vezetőnknek, László Károly- né, nyugdíjas pedagógusnak. Tóthné, Nyírbogdány Másra költötték el Mostanában több SMS is megjelent, ami a nyugdíjakkal, és a nyugdíjasokkal negatívan foglalkozott. Velük szeretnék vitázni. Én úgy gondolom, hogy minden nyugdíjas A nőket köszöntötték A nyírpazonyi Simeon Szeretetotthon a nők napja tiszteletére kedves vendégeket hívott. Az intézmény aulája megtelt érdeklődőkkel. A vendégeket Zsófiné Körösi Andrea köszöntötte. Majd a megjelent írók, költők, akik nem először álltak közönség elé kedvenc költőik verseivel, illetve saját műveikkel: Demeter Sándor, Vengri- nyák János, Pagonyi Szabó János, Mogyorósi Sándor és Oláh Gábor olvastak fel. Nagyon szép gesztus volt, hogy A költők gyakran megfordulnak Borbányán is (Fotó: Palicz István) így emlékeztek meg az idős asszonyokról, akik áhítattal hallgatták, a nőkről, azok megbecsüléséről szóló írásokat. A kötetlen beszélgetés során a vendégek megismerhették az otthon életét, az idős emberek ellátását. A vezető kérte a megjelenteket, hogy máskor is látogassanak el hozzájuk. Lukács József, Nyírpazony társam megelégedne azzal az évtizedek alatt befizetett nyugdíjjárulékkal. Miért ostobaság, amit én leírtam? Továbbra is meggyőződésem, hogy engem senki sem tart el! Csupán visszakapok valamennyit abból a pénzből, amit befizettem. Akik ledolgozták az életüket az ország érdekében, hogy most az elégedetlenkedők lubickoljanak az általunk megteremtett javakban, aligha tolerálnák az elítélő véleményeket. Mi volt itt 1945-ben és mi van ma? Mi tényekkel tudjuk bizonyítani igazunkat. Akik sajnálják a nyugdíjasoktól a kis jövedelmüket, nem ismerik a múltat. Nekünk, annyiért kellett dolgozni, amennyit fizettek. Nem válogathattunk sem a munkában, sem a bérekben. Nem volt sztrájk és nem volt munkanélküli sem. Az ország felépült a romokból, s mára messze túlszárnyaltuk azokat az időket. Különben, azért olyan a nyugdíjrendszerünk, amilyen, mert a mindenkori kormányok, a befizetett nyugdíjjárülé- kunkat más helyre költötték el. Jó lenne, ha a bírálók is tudnák, miről is van szó! Darvas Iván, Csaroda KELET IttfiDólUZÁtl ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ 1 FONTOSABB TELEF0 i j-yy -j- j j jORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 14. sz. alatt. Tel.: 42/465-666 és a 42/402-377. NSZÁM0K vWV V V Ä.VV VVVL X U X "X x -í.\ U'v A MAGYAR AUTÓKLUB seqélyhívósz.: 188 A T-Com-tudakozó: 198. A hibabejelentő: 194 NYERŐSZÁMOK Kenó, március 8.: 1, 4, 8, 20, 21, 27, 29, 31, 33, 38, 39, 46, 48, 52, 68, 69, 71, 73, 76, Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Palicz Istvánt GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. A héten a Korona Gyógyszertár Nyíregyházán, a Szabadsáq tér 2. sz. alatt tart üqyeletet. Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310- 456. Szennyvíztelep, hibabejelentő: 430-004 Nyírtávhö Kft., távhőszolgáltatási hibabeje80 Mentók: 104. Tűzoltók: 105 Rendőrség: lentés: 451-644 Első számsorsolás: Tel.: 42/501-510/4230 107. TIGAZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: e-mail: istvan.palicz@inform.hu A VOLAN-információ: 42/598-177 460-764 6, 9, 13, 16, 24, 33, 35 A megyei UTINFORM éjjel-nappal hívható E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabeMásodik számsorsolás: telefonszáma: 42/504-308, 42/504-309 (fax jelentés: 06-80/210-310 6, 8, 10, 15, 23, 26, 33 Kézbesítési reklamációval hívja a is) Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. 06-40/424-424-es kékszámunkat. A MÁV menetrendi ügyekben a 06-40/ 49-49-49-es kékszámon nyújt felvilágosítást. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618 Az adatok tájékoztató jellegűek. «ÍXBÖMÉBSÍKLETKK Duna 1-3 °C Tisza O o o Balaton 2 °C Velencei-tó 7 °C Fertő 1 °C ■ÉIELEMTÉS Kékes 40-100 cm Bánkút 50-65 cm Chopok-Jasna 100-120 cm DTINF0 Főutak: a főutak szárazak. 1006. március 10. pintsk A MAP kel: 5:52 nyugszik: 17:26 ^ 3°C ^7 -7 °C Ma szerte az országban borús marad az ég. Újra jelentős eső, Észak- Magyarországon esetleg hó hullhat. Elénk déli, a Dunántúlon észak- nyugati szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma +1, a szombat reggeli minimum -2 fok körül alakul. UVBBÖSSBMMYISKTTBÉfl Az egészségügyi határérték kb. 60-90%-a. www.szon.hu> http://idQjaras,H9n!hu Óránként frissülő információkkal! EI.ttBEIEI.liS A Nyírségben ma borús marad az ég. Újra jelentős eső, délután és éjszaka gyenge havazás várható. Élénk déli szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma +2, a szombat reggeli minimum -2 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: szombaton egynapos enyhülés következik. Vasárnap és hétfőn átmeneti, erős lehűlés valószínű, kellemes, napos időszakokkal. Keddtől újra enyhülésre van kilátás. Szombat: -2, 3 °C változó Vasárnap: 0, -1 °C felhős Hétfő: -10,0°C felhős Kedd: -2,1 °C változó Szerda: -2, 5 °C változó ___________ ■DŐSjAJííÍS MA: eső hőmérséklet + déli felhőzet 3°C -7 °C Készíttette: 1 zones 3 °C ’szavasvári Az előrejelzés bizonytalansága: szombatig „KICSI”. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu). ÉTFBBBOLtt MANSFELD PÉTER 65 éve született és 1959. március 21-én hunyt el Mansfeld Péter, az 1956-os forradalom mártírja. 1956 októberében csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz. 1958. november 21- én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Megvárták, míg betölti a 18. életévét, majd halálra ítélték. NÉVNAP ILDIKÓ VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA vízállása Tiszabecsnél -84 cm, apadó, a mederteltség 15%, vízhőfok 0 C-fok; Vásárosnaménynál 482 cm, apadó, 53%, 0,9 C-fok; Záhonynál 400 cm, apadó, 64%, 0 C- fok; Dombrádnál 499 cm, apadó, 70%, 0 C-fok; a SZAMOS vízállása Csengéméi 383 cm, apadó, 29%, 0 C-fok; a KRASZNA vízállása Ágerdőnél 575 cm, apadó, 98%, 0 C-fok, a TÚR vízállása Garbóiénál 343 cm, apadó, 62%, 0,2 C-fok. Mellékutak: Vásárosnamény körzetében felszáradóban, Nyíregyháza térségében szárazak, Kisvárda körzetében keréknyomokban jegesek, Nyírbátor és Mátészalka körzetében jégbordásak. Nyíregyháza és Mátészalka térségében az éjszakai, hajnali órákban 3 gép végezte az utak sózását. TRAFIPAX Fehérgyarmat területén. Menü kiszállítás már 480 Ft-tól! Minden nap normál és extra menüink mellett fimess, Ínyenc és vegetáriánus különlegességeinkből is választhat! Minden pénteken és szombaton élő- zenével és különleges ételekkel várjuk. 100%-ig bio élelmiszerekből készült ételek! \ Válassza az egészséget! jpg Minestrone leves, gombás mangalica paprikás saláta I állatjuk csaliuli és üzleti rendezvények lebonyolítását 60 fáig! Nyháza. Bujtos u. 27. Tel.: 42/402-306. Fax: 42/402-628 Olcsó szállás: 3800 Ft-tál/nap/2 fő. 50 fttlg zárt kürti rendezvény lebonyolítását vállaljuk! Menüótkeztetós akár kiszállítással! Telefon: 42/440-914/142 Maximus söröző Mindennap menü a Maximus sörözőben! A napi menü ára 500 Ft! Hidegtálak készítését olcsón, megegyezés szerint vállaljuk! Kiszállítás. . Telefon: 30/984-99-42 Tölgyes etterem 'Cigiénél Minden pénteken 18-tól 21-ig! A Jó hangulatról gondoskodik Benczi Jenó. \ Vállaljuk bankettek, családi rendezvények, £ esküvők színvonalas lebonyolítását. www.gelatoihiliano.hu Tel.: 30/370-1575 Nyíri Fészek Étterein MkcJOuMntek: Magyaros burgonyaleves I A: Csirkepörkölt cigányosan I B: Rántott s.szelet, rizs, sav. £ I .akodalmak színvonalas lebonyolítását vállaljuk! Éjféli vacsorával együtt! 3200 Ft/fő Kenyér és szóda ingyenes! Nyháza, Rákóczi u. 26. Tel.: 42/310-916 Vár-Kert Etterem Kávézó-pizzéria Hunyadi u. 10 bíh» w—■» ewi ■sem Nyitás; május 1._____________ Egyedi stílusú, I _ _ m faua>lv<fcroa»*»ese». Rendezvények - állófogadások családi-baráti összejövetelek __________lakodalmak_________ színvonalas lebonyolítása 200 főig, szolid árakon. Kösse le időben rendezvényeit! Érdeklődni: 0642/281-657, és a 06-30/956-0125 IßMtato sovhert AÜÉir HÉTVÉGÉM IS! CSALÁDI MENU: (4 leves + 4 ##A" menü + 4 „B" menü) 2990 Ft Menü hétköznapokon kiszállítással. 460 Ft-ért kiszállítással! Aiándí mikrózható andék műanjag i tárolóedényben! Rm<Mh t évéi*: 70/2454-555 HIRDETÉSEK KELET Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós tszahnmkelei szén hul Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethnettkelet.szon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Mén Lészló (manfflkelet.szon.hu!. Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.burliaikelet.szon.hu) Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varoafflkelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethnefflkelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterifflkelet.szon.hu Az előfizetés dija: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethirdfflkelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dub0czkifflkelet.szon.hu). Megjelenés száma: 2006/59 MáT=Sr print-audit