Kelet Magyarország, 2006. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-27 / 49. szám

2006. február 27., hétfő KELET HÁTTÉR 13 • A Mikeczek Február 28-án, kedden 11 órától a Jósa András Múzeumban a „Mikeczek" című könyvet mutatja be dr. Bene János és Mikecz László. • Kiléptek. A Lungo Drom Szabolcs me­gyei szervezetének három elnökségi tagja: Balogh Artúr, Bárdi Kálmán és Balogh Albert kilépett a szervezetből, mert nem értenek egyet az országos központ két képviselője­löltjének személyével. NÉZŐPONT Só és VÍZ Nyéki Zsolt nyeki@kelet.szon.hu Az ember szíve belesajdul, ha magyar nemesi, fejedelmi, királyi vagy éppen hét­köznapi emlékeket lát méltatlan állapotban - márpedig búsulásra van éppen elég okunk, ha a környező országokban járunk. Történelmi viharok után az elszakadt terü­leteken az enyészet martalékaivá váltak kúriák, várak, székházak, emlékművek, vá­rosok és falvak. E folyamatot igyekszik fé­kezni, s lehetőség szerint megállítani az a törekvés, amely hazánk európai integráció­jával kapott új lendületet. Amikor 1994-ben megyénk a decentrali­zált fejlesztési rendszer kiépítésének kísér­leti terepévé vált, s majd az országos háló­zat létrehozásához szolgált mintaként, rög­tön látszott: a határmentiség itt sajátos feladatokat ró a döntéshozókra. Ezt erősí­tette meg az ország uniós csatlakozása, hi­szen az Európai Unió számára nem volt is­meretlen a határ mentén ébredő feszültség, s ezek enyhítésére a közös programok tá­mogatását fogalmazta meg célként. Csak­hogy ez a pénz nem hullik ám magától az itt élők ölébe. A pénzügyi forrásszerzés egyik alapelve a partnerség, vagyis az első feltétel a készség az együttműködésre. A uniós jogharmonizációban és persze az intézményrendszer kiépítésében szerzett lépéselőnyünk kezdeményező szerephez juttatta megyénk területfejlesztési hálóza­tát. Szerencsére elmondható: fogadókészsé­get találnak a határ túloldalán, magyar és nem magyar partnerek ismerik fel egyre in­kább, hogy térségünk felzárkózását szolgá­ló törekvésekben nincs helye történelmi sé­relmeknek. Keleti szomszédainknál szokás a kedves vendéget kenyérrel és sóval fo­gadni, utóbbihoz mi most vizet adhatunk. Aknaszlatina sóbarlangjában, háromszáz méterre a föld felszíne alatt ugyanis már jött a jó ötlet a gyógyvízi kúra és a sóterá­pia összekapcsolására. Folytatjuk... Gitárhangverseny, a vikár Sándor Zeneiskola hangversenytermében csapott a húrokba pénteken Papp Sándor gitárművész, Erdélyi Krisztina zongora-kamaraművész kí­séretében. (Fotó: Sipeki Péter) , VILLÁMVOKS Önt foglalkoztatják a 2006-os magyaror­szági választások? Szavazók száma: 473 2006. 02. 26. 19 óra Igen 66,60% I Nem 33,40% Következő kérdésünk: Ön segítene-e a belvíz-, illetve az árvízkárok elleni védekezésben? www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Tizenötezer hektárt borít a víz ■ A Szamos a jégtorló­dás miatt kilépett med­réből, a Krasznán Ko- csordnál II. foknál apad. Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - A Túron Garbóiénál vasár­nap reggel készültségi szint alatt egy méterrel volt a vízál­lás, a tetőzés óta 64 centimétert apadt a folyó. A Szamoson 24 km hosszban torlódott álló jég alakult ki 1 m vastagságban. A torlódott jeget a víz több sza­kaszon megkerülte és kilépett a hullámtérbe, helyenként a töltést is elérte. A Tisza felső szakasza apad, Záhonytól lefe­lé még lassan árad, készültség elrendelése nem szükséges. A Lónyai-főcsatorna Kótajnál a belvíz következtében megköze­líti a készültségi szintet. Egymillió köbméter Az igazgatóság mind a 12 belvízvédelmi szakaszán véde­kezik, 3 helyen II. fokú a ké­szültség. A belvízzel elöntött te­rületek nagysága 14 500 hektár. SEKfiT hu kmtiDDek.HQn.hu Ár- és belvíz. Országos helyzetkép letölthető. (PDF, 64 kB) __________________________ Naponta több mint egymillió köbméter belvizet szivattyúznak át a befogadókba A talajfagy vastagsága fokoza­tosan csökken, így az olvadó víz egy része a talajba szivárog. Tíz szivattyútelep több, mint 1 millió köbméter belvizet emelt át a befogadókba. A Tisza viszonylag alacsony vízszintje lehetővé teszi a Ti- sza-Szamos-közi és a Beregi- öblözet belvizeinek levezetését. Az igazgatóság folyamatosan végzi a jég és uszadék eltávo­lítását, a meghibásodott zsili­pek javítását, a csatornák kot­(Fotó: Balázs Attila) rását. A vízgazdálkodási társu­latok közül három szervezet úgyszintén belvízvédelmi ké­szültség mellett szivattyúzik. Szombati pihenőnapon össze­sen 229-en vettek részt vízkárel­hárítási feladatok végzésében. Megszépült Viktória rintba került a Hodász külterü Több mint egymilliárd fo- ; külterületén, 1983 óta működő Vik­tória Ápoló-Gondozó Otthon rekonstrukciója. Az immár minden igénynek megfelelő, korszerű épületegyüttest szombaton adták át ünnepélyes keretek között. Nem kötelező a vásár Nyíregyháza (KM) - Sok olvasói panasz érkezik la­punkhoz, hogy a kereskedők a hibás árut nem akarják ki­cserélni. Mindig találnak ki­fogást, hogy elutasítsák a ve­vőt. Mit lehet ilyenkor tenni? Tévhit, hogy a kifogásolt terméket csak akkor kell ki­cserélni, ha már nem lehet megjavítani - erősítette meg az illetékes szakember. Való­jában a vásárlón múlik, hogy javítást vagy cserét kér-e; azaz a cserének nem feltétele az, hogy a termék javíthatat­lan legyen. A kereskedő egyetlen esetben tehet kivé­telt, ha a csere „aránytalan többletköltség­gel” járna a szá­mára. A fo­gyasztókat azon­ban ilyenkor sem lehet az ár levásárlására kötelezni. Ha se javítani, se cserélni nem lehet valamit, akkor a kereskedő az eredeti vételárat köteles visszatéríteni. A jövőben érzényekebbek leszünk a nitrátra Semmiképp ■ A turisztika számos együttműködési lehető­séget kínál a határ mentén. Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Polgármesterek, terület- fejlesztési szakemberek, kistérségi fejlesztési társulá­sok tagjai töltötték megyénk­ből az elmúlt hét második fe­lét Kárpátalján, hogy vendég­látóikkal a közös turisztikai programok lehetőségeit vizs­gálják meg. Az Európai Unió több programmal (Phare CBC, Interreg) is segíti kimondot­tan a határ menti együttmű­ködést, amelynek egyik terü­lete a turisztika. A Megyei Fejlesztési Ügy­nökség Kht. vezette küldött­■ Az EU helyszíni el­lenőrzéseket tart, hogy betartják-e az új jogszabályt. Nyíregyháza (K. T. B) - Változik a vizek mezőgazda- sági eredetű nitrátszennyezés­sel szembeni védelmével kap­csolatos kormányrendelet - közölte Jakab István, a me­gyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Szolgálat talaj- védelmi vezetője. A kormány rendelete feb­ruár 28-án lép életbe. Az új szabályozás - a nagy állat­tartó telepek kivételével - a .lll.IT-------^.iuupknonhu--------------­Nitrátérzékeny területek, illetve települések megyei listája letölthető. (PDF, 53 kB) trágyatárolók építésére új, ké­sőbbi határidőket jelöl ki. To­vábbi könnyebbséget jelent a gazdálkodók számára, hogy az elmúlt évben kapott Környe­zetvédelmi határozat a hatály­ba lépő nitrátrendelet alapján saját kérelmezésére módosít­ható. Kötelező adatszolgáltatás Erre 60 nap áll rendelkezés­re, és a módosításért nem kell igazgatásszolgáltatási díjat fi­zetni. Fontos azonban, hogy a még életben lévő rendelet alapján a kötelező adatszolgál­tatást február 28-ig kell a me­gyei talajvédelmi hatósághoz eljuttatni. Aki nem tesz eleget az adat­szolgáltatási kötelezettségének sem válnak sóbálvánnyá Háromszáz méterrel a föld alatt az aknaszlatinai sóbarlangban (Fotó: Nyéki Zsolt) ség éppen ezért gyűjtött sze­mélyes tapasztalatokat Kár­pátalja idegenforgalmi neve­zetességeiről, a hozzájuk kap­csolódó infrastruktúra színvo­naláról, amelyek alapján a le­hetséges kapcsolódási pontok­ról is kicserélték véleményei­ket. Ungvártól Rahóig járva számos ötlet merült fel, a aknaszlatinai sóbarlang szol­gáltatása például jól illeszthe­tő a magyarországi gyógyvíz­turizmushoz. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települések közigazgatási határai alapján kijelölt nitrátérzékeny területek Grafika; Ketet-Magyarország azt a szolgálat először figyel­mezteti, ha azután sem rea­gál, akkor adatszolgáltatási bírsággal sújtják, melynek összege 10 000 forinttól, 100 000 forintig terjedhet. & Cinkefőzés. A Nem­zetközi Cinkefőző Ver­seny látogatóit szatmári vendégszeretet fogadta. (Fotó: Koncz Nóra) . Nitrátérzékeny I terület

Next

/
Thumbnails
Contents