Kelet Magyarország, 2006. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-24 / 47. szám

2006. február 24., péntek KELET HATTER /3 • Elmarad a Bolero. Február 25-én beteg­ség miatt elmarad a Móricz Zsigmond Szín­házban a Táncfarsang keretében meghirde­tett Bolero című előadás. Helyette 19 órától a Krúdy Kamarában a Káin és Ábel című produkciót láthatják. • Oláh Ibolya. Idén is lesz Nyíregyházi Mű­vészeti Hetek a Váci Mihály VMK-ban. Már­cius 16. és április 2. között olyan neves előadóművészeket lát vendégül a rendez­vény, mint Oláh Ibolya és Miklósa Erika ope­raénekes. PONT Mesepótló számítógép Dankó Mihály ____________ danko@kelet.szon.hu Tudom ez a jövő. Nem lehet kitérni a ránk zúduló információk elől. Eljön, ami­kor a számítógép nélkül lehetetlen lesz az élet. Nem is kívánom ezt tovább fokozni. Inkább egy sokakat érintő jelenségre sze­retnék rávilágítani. A gyermek és a számí­tógép, a gyermek és az internet kapcsola­tára. Rengeteg szülő panaszkodik, s jómagam is tapasztalom, valami nincs rendben. Pe­dagógus ismerősöm meséli, amint „besza­badulnak" a tanulói a számítógépterembe, vagy internetlehetőséghez jutnak, vére­sebbnél, véresebb játékokba bonyolódnak. Élvezik a vért, a halált! Bizonyosan nem tudják mit jelent a szomorú valóság, náluk ez egyfajta mesepótló. Csakhogy, amíg a gonosz mostohát mindenki magának kép­zelte el, itt kész tényként kapja a cselek­ményt, és maga fejezheti le az ellenfelét. A kíváncsiság, az életkorból adódó érdeklő­dés hamar enged a csábításnak, s könnyen függőséghez vezet az ellenőrizetlen kalan­dozás. Bizonyosan - legalábbis nagy része - ki­növi ezt a kort, de vajon mennyire sérül a lélek, mennyire viseli meg a tiszta gondo­latot. Már hallom is a magyarázatot: ilyen a világ, ilyen az élet! Ezt szajkózza min­den média, akkor miért a gyermek dugja homokba a fejét? Nos, az arányok megtar­tásában a szülői, nevelői felelősség óriási. Fontos a példa is. Mert megdöbbentő, mi­kor egy anyuka azért háborog: miért vetíte­nek a televízióban 11 óra után erotikus fil­meket. Milyen szégyen számára, hogy a ki­csi fia másnap erről mesél az óvodában. Igen?! Erre nincs mit mondani! Ha már valóban ilyen a világ, ha már nem köthetjük be a szemünket, nem fog- hatjuk'be a fülünket, legalább mi felnőttek gondolkodjunk, s próbáljuk megóvni cse­metéinket a felesleges, romboló hatásoktól! Nincs jo kátyú. Az elmúlt napokban [ megszaporodtak a futómű-meghibásodásos | esetek. Nemcsak a nagyobb kátyúk, hanem a kisebbek is tönkretehetik az autók futó- I műveit. (Fotó: Racskó Tibor) Ön kötelezővé tenné-e a kutyák bőre alá ültetett azonosító chipet? Szavazók száma: 272 2006. 02. 23. 18 óra Igen 62,13% Nem 37,87% Következő kérdésünk: Ön hiányát érezné, ha megszüntetnék az MR nyíregyházi stúdióját? LÜU Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. DÉGE: Beszélgetés Dobrev Klárával j j j j j j j j -j -j j j "J’J'j j j j j j j ¥70 j j j j j* j J’J j j j j j \j j j .j j j’j’j j j j j Nálunk van a bölcsek köve ■ Tele van a megye, az ország csillogó sze­mű emberekkel, akik érzik, van feladatuk. Sípos Marianna sipos.mariann@inform.hu Nyíregyháza (KM) - Ismét a Kelet-Magyarország vendé­ge volt Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök felesége. Szinte már ré­gi ismerősként köszönthettük egymást, hiszen a közelmúlt­ban járt Nyíregyházán, ami­kor az egészséges táplálkozást népszerűsítette Frank Júliá­val. Ezúttal nemcsak a koráb­bi rendezvénysorozat tapasz­talatairól kérdeztük, hanem arról az alapítványi munkáról is faggattuk, mely az egészsé­ges településekért jött létre. Talán elsőként láttuk, és adhatunk hírt arról a könyv­ről mely a közelmúltban ké­szült el. Erről Dobrev Klára Így nyi­latkozott: olyan könyvet készí­tettünk, mely ötvözi a magyar konyha ízeit, de egészségeseb­ben készülnek. Van ebbe a harcsapaprikástól a töltött káposztán át a tepsis csirkéig számtalan magyar étel, kicsit egészségesebben. A program- sorozatról szólva elmondta: Dobrev Klára a szerkesztőségben Nyíregyházán felbátorodva az ország számos területén vol­tak főzések. Az nyilvánvalóvá vált, hogy az egészség is egy olyan dolog, melyhez kellenek partnerek, társak. Nem megy egyedül. Egészséges települések Közösségre van szükség ah­hoz, hogy megoldjuk bajain­kat, ilyenek vagyunk mi em­berek - és ezt nem győzte hangsúlyozni Dobrev Klára, (Fotó: Balázs Attila) hiszen országjárása során ta­pasztalta mindezt. Ez is veze­tett arra, hogy az Alapítvány az Egészséges Településekért keretében, azokat a közössé­geket keresik, melyek együtt tudnak tenni valamit, tehát saját kezükbe veszik az egész­ségüket. Nagyon jó tapaszta­latok vannak - mesélte - csak nem hallunk róla eleget. Tele van a megye és az ország olyan csillogó szemű embe­rekkel, akik érzik, hogy van feladatuk és tenni szeretné­nek a közösségért. Testneve­lők, akiknek nem jár le a munkaidejük tanítás után, nyugdíjasklubok, amelyek he­tente kétszer háromszor is ta­lálkoznak és szerveznek közös programokat. De említette a pletykapadokat, a falukemen­céket, a parasztolimpiát. Azt lehet látni, ahol kialakul egy közösségi érzés, ott képesek jó fejlesztési programokat létre­hozni, ott magasabb a szűrő- vizsgálatokon való részvétel - említette. Kimagasló példa Levelek Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye jó példa arra, hogy nem kell „gazdag” településnek lenni ahhoz, hogy jó pályáza­tokat nyújtsanak be és szín­vonalas közösségi programo­kat szervezhessenek - ragad­ta ki a jó példát. Kimagasló település ebből a szempontból például Levelek. Talán a leg­kreatívabb programokat tőlük tanulták az elmúlt hónapok­ban - említette. Beszélgeté­sünk zárásaként mosolyogva mondta: „mélységesen hiszek abban, hogy ezeknek a telepü­léseknek a kezében van a böl­csek köve”. * S.T.H.! !üö /kmtippek.szon.hu Interjú: Dobrev Klárával korábbi interjú (PDF 60 kB) Téltemetés a múzeumfaluban Nyíregyháza (KM) - Vidékünk feledésbe me­rült gazdag farsangi nép­szokásait elevenítik fel a Sóstói Múzeumfaluban. Március 5-én 15 órától a Szatmárban a legutóbbi időkig fennmaradt farsan­golást a Nyírség Nép­táncegyüttes tagjai jelení­tik meg. A hagyományos farsangi játékok hajda­nán alkalmat adtak az év más időszakaiban „til­tott” tevékenységekre, a dolgok néven nevezésére is, de a téltemetés múzeu­mi bemutatóján e szöve­gek kissé kozmetikázott változatai hangzanak el. Megszűnik a Nyíregyházi Stúdió ■ Egyelőre továbbra is az 54 éve ismert frek­vencián hallható az MR nyíregyházi adása. Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Felröppent a hír az országos sajtóban, hogy takarékossági okokból a Magyar Rádió meg­szünteti a vidéki stúdiókat, köztük a nyíregyházit is. Zsol­dos Barnabás stúdióvezetőtől megtudtuk, hogy már egy ide­je lebegtetik ezt a témát, ugyanakkor a jelenlegi - ideiglenes - vezetésnek nincs felhatalmazása a kuratórium­tól ilyen intézkedés meghoza­talára. Ami biztosnak látszik, egyelőre továbbra is az 54 éve ismert frekvencián hallható az MR nyíregyházi adása. A másik, rádióval kapcsola­tos információ, hogy jövő csü­törtökön 12 és 14 óra között fi­gyelmeztető sztrájkot tartanak a szakszervezet kezdeménye­zésére. Ez gyakorlatilag a vi­déki stúdiók adását nem érin­ti, a rádióhallgatók ebben az időszakban csak híreket és ze­nét hallanak majd. Adásban: Itt (még) a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiója (Fotó: Balázs Attila) Tizenkétezer hektár már víz alatt ■ Újra árad a Kraszna, 11 település belterüle­tén van érvényben vé­delmi készültség. Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Az elmúlt 24 órában nem esett a vízgyűjtőn, viszont az előző napok csapadéka és a hóolvadás tovább duzzasztot­ta folyóinkat - tudtuk meg Bodnár Gáspártól, a Feti- kövízig igazgatójától. A Krasz­na romániai szakaszán újabb árhullám vonul le, ami Dom- ahidánál elérte a III. fokú ár- vízvédelmi készültségi szin­tet, Ágerdőmajornál a vízállás csütörtökön túllépte a II. fo­kot. Jégtorlódás a Szamoson A Túr is árad, a Szamoson Csenger térségében kialakult jégtorlódás miatt 2 métert emelkedett a víz, de nem ér­te el a készültségi szintet. A Tiszán 0,5 és 2 méter közötti emelkedést észleltek, a jelen­tős ingadozást a jégjelenségek Nagyhalászban a Mága soron volt dolguk az ibrányi tűzoltók­nak (Fotó: Györke László) okozzák - készültségi szint alatt. A Fetikövízig teljes műkö­dési területén belvízvédelmi készültség van érvényben: a Felső-Szabolcsban az alsó és felső szakaszon, valamint a Szamos-Kraszna-közi öblözet- ben II. fokú, a többi helyen el­ső fokú. Növelték a szivattyúk teljesítményét: 9 szivattyúte­lep 575 ezer köbméter belvizet emelt át a befogadókba szer­dán. Az elöntött területek nagy­sága tovább nőtt, jelenleg meghaladja a tizenkétezer hektárt. Mindenütt készültség A készültséget tart 3 vízgaz­dálkodási társulat is: a Nyír­ségi, a Felsőszabolcsi II. fokút, az Újberegi I. fokút. Nagyecse- den, Csengerben II. fokú, Ma­gosligeten, Tiszabecsen, Usz- kában, Tyúkodon, Urában, Porcsalmán, Fülesden, Nagy- szekeresen, Sonkádon I. fokú készültség mellett tisztítják a csatornákat, szivattyúzzák a befogadókba a vizet. Ebben az igazgatóság szi­vattyúk biztosításával is se­gíti az önkormányzatokat. Ár- és belvízhelyzet. Részletes tájékoztató letölt- hető. (PDF 74 kB) ___________________________ Helyi tv Vaján? N y ír egy háza-V aj a (KM - Z. D. Z.) - A Kul­turális Közlöny idei 3. számában megjelent, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület is­mét pályázatot írt ki a Vaja 48. elnevezésű helyi televíziós csatornára. Érdeklődésünkre Ba­logh Gyula országgyűlési képviselő elmondta, hogy a vajai önkormányzattal közösen adták be a papí­rokat.- Megkerestem az ORTT illetékesét, és el­mondtam, hogy ha újból meghirdetik, mi pályáz­nánk a csatornára - tá­jékoztatta lapunkat Ba­logh Gyula. - Nekem meg van a teljes Szamos TV-s technikám, a térség­ben működő HA-JÓ Rá­diónál pedig vannak te­hetséges emberek. Hogy a tulajdonviszonyok pon­tosan hogyan alakulnak, az még nem végleges. j

Next

/
Thumbnails
Contents