Kelet Magyarország, 2006. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-22 / 45. szám

2006. február 22., szerda • Szívügy A Városmajori Szív-klub szerdán 17 órától tartja következő foglalkozását a Városmajori Közösségi Házban, melynek té­mája: A szívinfarktus megelőzése, előadó: dr. Szilágyi Attila kardiológus, főorvos. • Ki Mit Tud? Az Ibrányi Nyugdíjas Egye­sület szerdán 14 órától Ki Mit Tud? rendez­vényt szervez a helyi Ibrányi László Művelő­dési Központ és Könyvtár színháztermében. Nem tudunk utat építeni. Nem tudunk tartósan jó minőségű utat építeni Ma­gyarországon. Ennek megállapításához pe­dig nem kell nagy szakértelem, elég ki­menni az utcára, az utakra, máris szembe nézhetünk a könyörtelen valósággal. Nem egyszer részeg autósnak tűnnek a járműve­zetők, holott csak a kátyúkat kerülgetik. Amelyiket tudják, látják, kikerülik, amelyik megbúvik a víz jótékony fedése alatt, abba belehajtanak. Mint tette ezt tíz perc lefor­gása során négy autó is a minap a Dózsa György és Vay Ádám utak kereszteződésé­ben Nyíregyházán. Az eredmény: három defekt. Az a legnagyobb baj, hogy a frissen el­készült aszfaltozások sem bírják két-három évnél tovább. Az Orosi úton már mutat­koznak a leendő kátyúk helyei, pedig nincs két éve, hogy átadták. Teknősödnek, kátyúsodnak az utak, miközben az autósok bosszankodnak, és sűrűn keresik fel az au­tószervizeket: jól keresnek a futóműjavítók. Válámi ván, de nem áz igazi! - mon­daná Arkagyij Rajkin, a híres orosz humo­rista. Valami van, de ettől több kell. Lehet itt hivatkozni pénztelenségre, egyéb másra, ám a tények magukért beszélnek: nyugati határunkon túl nem látni ilyen rossz minő­ségű utakat. Hogy több pénzt fordíthatnak rá, hogy más anyagból készítik? Nem tu­dom. Mindenesetre ott öröm autózni télen is. Ám ne menjünk ilyen messzire. Egy hír­adás két napja arról szólt, hogy az MO-ás körgyűrűt nem aszfalttal, hanem betonnal öntik le. Jobb a minősége, tartósabb, igaz tíz százalékkal többe kerül, mint az aszfalt. Nos, nem értek a pénzügyi dolgokhoz, de annyit ki tudok számolni: ha valami többe kerül s ennek következtében tartósabb, az hosszú távon olcsóbb is. Márpedig azt biz­ton állíthatom: nem vagyunk olyan gazda­gok, hogy az olcsóbb eljárást alkalmazzuk. Kedden is szivattyúztak Újfehértón (Fotó: Balázs Attila) Ön szerint pontszerző helyen végez Sebes­tyén Júlia a téli olimpián? Szavazók száma: 122 2006. 02. 21. 19 óra Igen 52,46% I Nem 47,54% Következő kérdésünk: Szeretné, ha visszatérne a havas tél? UNgl hnp; Vwww.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. «III HÁTTÉR /3 Kátyúzás, te drága Ezt a kereket a Polgár felé veze­tő út ütötte ki (Fotó: Balázs Attila) A bejelentett úthibá­kon túl a közút termé­szetesen a maga észlelt kátyúkat is javítja. Nyíregyháza, Kisvárda, Fehérgyarmat (KM) - A Ma­gyar Közút Kht. Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Területi Igazgatóságának adatai sze­rint, január 14-én a nyilván­tartott kátyút száma 2800 volt. Ettől az időponttól él a zöld­vonal is, melyen az állampol­gárok megtehetik bejelentései­ket az érintett útszakaszon ta­pasztalt kátyúk számáról. Szamos István területi fő­mérnök szerint a 201 bejelen­tés eredményeként is mosta­náig 3802 útfelületi hibát re­gisztráltak. A betömött ká­tyúk száma ugyanakkor 3821, mivel az úthibákat észlelés alapján is megszüntetik. Felújítás kellene Kisvárdán a városvezetés vi­lágosan látja, hogy az évente közel 30 millió forintot fel­A helyszínen készült rendőrségi jelentés mellé, fotó is készül bi­zonyítékként. Nyíregyháza (KM) - Egy durva úthiba folytán a gépjár­műben anyagi kár keletkezik, jó ha készül a helyszínen a rendőrségi jelentéshez fotó is bizonyítékként. A megyeszék­emésztő kátyúzás helyett hosz- szabb távon mindenképpen gazdaságosabb (lenne) a rossz állapotú utak felújítása. Min­denesetre az úthibákat lajst­romba vették, s ezek egy ré­szét még ősszel kijavították a saját fenntartású utakon, míg az állami fenntartású utak hi­báit folyamatosan jelzik. Jelen­leg igen gyatra állapotú az autóbuszforgalom zömét a vá­roson átvezető Várday István utca, különös az ominózus asz­faltkígyó felső szakaszán van sok kátyú. Egyébiránt a kátyú­zás helyetti alapos útfelújítási programnak „csupán” a pénz­hiány szab gátat, hiszen az e célra pályázható összeg idén a megyei Fejlesztési Tanácsnál helyen keletkezett kárt a Vá­rosüzemeltetés közterület­fenntartási ágazatának kell je­lezni, ahol adnak egy igazo­lást, hogy az út, amin a kátyú volt, a városüzemeltetés keze­lésében van. Ezzel a dokumentummal le­het érvényesíteni a kárigényt a biztosítónál - tájékoztatott Heinrich László útfenntartá­si ügyintéző. 228 tepelülésre vetítve mind­össze 406 millió forint, miköz­ben csak a kisvárdai útfelújí­tási program 160 millió forint­ra rúg. Idén is pályáztak Fehérgyarmat útjain is jóval több kátyú keletkezett az idei télen, mint korábban. Ezek helyreállítása, ha az idő enge­di, folyamatosan történik. A ta­valyi évhez hasonlóan - ami­kor a Szolnoki, a Sport és a Toldi utcákat újították fel - idén is pályázott az önkor­mányzat burkolatfelújításra: sikeres elbírálás esetén a Bocs­kai utca korszerűsítése, és a hulladéklerakó telep útjának helyreállítása ad tennivalót. Ha a Közútkezelő Kht.. ke­zelésében levő megyei uta­kon található burkolati hibák­ból eredő kár keletkezik a gépjárműben, akkor ezt az kht. illetékes üzemmérnöksé­ge felé kell jelezni, ahol az eljárás folyamata a fentihez hasonló. Ill.IT" Kátyúgondok Korábbi írásaink a kátyúkkal kap- csolatosan letölthető (PDF 47 kb) ______________ Veszélyes út Nyíregyháza (KM) - Mérgelődő autósok lephe­tik el egész Nyíregyházát, mert például a Vay Ádám körút felől a Dózsa György utcára kanyarodó sávot, is mély kátyúk tar­kítják. Az anyagi kár pó­tolható - remélhetőleg az, aki nem végezte el a ja­vítást, meg is fizeti az eb­ből fakadó kárt, - azon­ban súlyosabb következ­mény lehet a balesetve­szély, ami a kátyúk miatt alakult ki a városban. A jelzett útszakaszon a jobbra kanyarodó sávban az út közepén egy 8-10 cm mély, még éppen lát­ható lyuk díszeleg. Azok közül, akik ezt akarták kikerülni, belehajtottak a jobb oldalon lévő, és a víztócsától hétfőig nem is látható mintegy 20 cm mély kátyúba. Az ütős aszfalthiány vasárnap dé­lig négy autó abroncsát végezte ki. A rendőrség felvette az adatokat, az autósok egy része kerék­csere után továbbment. Megszüntetésre váró kátyúk száma 2006. II. 21-én, darab Magyar-' Szabolcs-Szatmár- ország Bereg megye Grafika: Keb* Magyarors7ág, forrás: a Magyar Közül Kht. központi adatai Úthibákból eredő kárérvényesítés A belvíz jelenthet ■ A megye tizenöt te­lepülésén volt szükség beavatkozásra, kitelepí­teni senkit nem kellett. Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - A belvízzel veszélyeztetett településeken az együttműkö­déssel nagy mértékben meg­könnyíthetik a védekezést, hívta fel a lakosság figyelmét Gazda László, a megyei köz­gyűlés és a védelmi bizottság elnöke a keddi tájékoztatón, azt is hangsúlyozva, hogy nincs vészhelyzet. Nyírbátorban például, mint mondta, meglehetősen passzív szemlélői voltak az esemé­nyeknek az érintettek. A vé­dekezés költségeire korábban 2 milliárd forintot különített Hó- és vízhelyzet. A tájékoztatók teljes szövege letölthető PDF 59 kB) el a kormány, melyből a me­gyében a Fetikövízignek 62 millió, a vízgazdálkodási tár­sulatoknak 13 millió (januári 10 millió mellett), az önkor­mányzatoknak 60 millió forint áll rendelkezésére. Ezenkívül országosan kétmilliárdot kü­lönítettek el a pályázható bél­és árvízvédekezési közmunka­programra. Fogy a hó Bodnár Gáspár, a Fetikö- vízig igazgatója elmondta: az elmúlt napokban a Felső-Ti- sza Bodrog-torkolat fölötti víz­gyűjtő területén 300 millió köbméterrel csökkent a hóban tárolt vízmennyiség, mely je­lenleg 1,9 milliárd köbméter. A Kraszna mentén elolvadt a hó, a folyó magyarországi sza­kaszán február 21-én reggel el­rendelték az elsőfokú árvízvé­delmi készültséget, a kedd dél­A kutya még nem ette meg ü Február - itt a nyár!- tartja a fáma, ám a meteorológusok telje­sen mást mondanak. Miskolc, Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - A hét végére lehűl a levegő a tavaszvárók nagy bánatára. Kevésbé jó hír az is, hogy az időjárás várhatóan még március elején is télies jelle­get ölt - tudtuk meg Kovács Attila meteorológustól, az OMSZ Északkelet-magyaror­szági Regionális Központ ve­zetőjétől.- A hét végén már éjszakai fagyra is számíthatunk, s innentől napokon át mínusz 3-5 fok közelében áll be a hő- Az .olvasó mérő higanyszá­Wfyrémh la. A nappali hő- ' i '*"* mérséklet is visz- szaesik, vasár­nap még plusz 2 fok, hétfőn már csak 0 fok várható. A hidegérzetünket fokozza majd a feltámadó szél is, kisebb hóeséssel is számolhatunk majd. Egyszó­val, a kutya még nem ette meg a telet! - sommázott Ko­vács Attila. «IMI e/ftmtlprek.«on.hu Február. Korábbi időjárási furcsaságok. (PDF 63 kB) nagyobb veszélyt Ez a víz évről évre eljön, panaszolja Balástyik János a Baycsy-Zsilin- szki Utcában (Fotó: Balázs Attila) utáni tetőzést követően után­pótlása nincs a víznek. Tíz belvízvédelmi szakaszon van érvényben készültség: az Ecsedi-lápon és környékén II. fokú, a többi I. fokú. Összesen 6500 hektár termőföldön áll víz. Az önkormányzatok ko­molyan veszik a belvízvédeke­zést, a vízügyi igazgatóság szi­vattyúkkal, homokzsákokkal segíti őket. Nem vagyunk versenytársak A határ menti kö­zös programok felér­tékelik térségünket mások szemében. Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A magyar-román ha­tár mentén igyekszik a be­fektetések számát gyarapíta­ni az a program, amelyet a megyei Fejlesztési Ügynök­ség Kht. a szomszédos Szat- már Megyei Vállalkozók Fó­rumával közösen indított.- A projekt célja a térség gazdasági-társadalmi fejlő­désének és felzárkózásának elősegítése. Összefogva sok­kal eredményesebben tud­juk megszerezni és felhasz­nálni az Európai Unió pénzügyi támogatásait, mi­közben azt is tudatosítjuk: mi nem vagyunk egymás versenytársai, éppen ellen­kezőleg. Együtt felvehetjük a versenyt az olyan térsé­gekkel, mint például a Du­nántúl - mondta el a pro­jekt kedden rendezett nyi­tókonferenciáján Filepné dr. Nagy Éva, az MFÜ igaz­gatóhelyettese.

Next

/
Thumbnails
Contents