Kelet Magyarország, 2006. február (63. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-15 / 39. szám
2006. február 15., szerda KitET MINDENFELŐL /2 • Szaddám éhségsztrájkja. Éhségsztrájkba kezdett Szad- dám Húszéin. A volt diktátor ezt az ellene folyó tárgyaláson jelentette be. így tiltakozik a bíróság ellen, amit az Egyesült Államok bábjának tekint. Nem a salátatörvényre A magyar nemzet a minta Washington (MTI) - A magyar nemzet ma az egész világnak mintául szolgál a szabadsággal és demokráciával együtt járó biztonságra, prosperitásra és sikerre Con- doleezza Rice amerikai külügyminiszternek az 1956-os magyar forradalom tiszteletére rendezett washingtoni megemlékezésen, hétfőn elhangzott szavai szerint. Rice volt a házigazdája a külügyminisztérium Franklin-termében mintegy kétszáz vendég részvételével megrendezett megemlékezésnek, amely megnyitotta az egyesült államokbeli ünnepségek sorozatát, a forradalom 50. évfordulója alkamából. A válság ellen Washington (MTI) - Kofi Annan ENSZ-fő- titkár hétfőn, George Bush amerikai elnökkel tartott tárgyalása után felszólította Iránt, döntsön mihamarabb az atomprogramjáról folytatott párbeszéd felújításáról, és sürgette, hogy a Hamász Izraellel együttműködő politikai párttá alakuljon át. Diplomaták hétfőn közölték, hogy Irán újrakezdte az urándúsrtást, amellyel atomerőművek fűtőanyaga és atomrobbanótöltet is előállítható. ■ Döntött az úgynevezett salátatörvény ügyében az Alkotmány- bíróság. Budapest (MTI) - Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a tavalyi költségvetési törvénynek a más törvények módosításáról rendelkező szabályait. Az MDF tavaly januárban fordult az Alkotmánybírósághoz azzal, hogy alkotmány- ellenesnek tartja az akkor elfogadott költségvetési törvényt. Hatályban marad A salátatörvénynek is nevezett jogszabálynak ugyanis csak mintegy a fele foglalkozott a 2005-ös büdzsével, a másik felében viszont összesen 44 más törvényt módosítottak, melyek egy része a beadványo- zó szerint még csak közvetve sincs összefüggésben a költség- vetéssel. Az Ab kedden kihirdetett határozatában az MDF indítványának helyt adva megsemmisítette a tavalyi költségvetési törvénynek azokat a szabályait, amelyek más törvényeket módosítottak. Ugyanakkor a megsemmisítés nem érintette a módosított jogszabályokat, azok továbbra is hatályban vannak. A döntés hírére reagáló politikusok közül Kuncze Gábor, a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ elnöke emlékeztet: várható volt, hogy az Alkotmány- bíróság megsemmisíti a tavaEGY MONDAT j A döntés a jövőre vonatkozóan vissza kell, hogy tartsa a mindenkori kormányzati többséget attól, hogy salátatörvények elfogadását erőltesse át az Országgyűlésben. • Herényi KAroly, AZ MDF FRAKCIÓVEZETŐJE lyi költségvetési törvénynek a más törvények módosításáról rendelkező szabályait, éppen ezért a 2006-os büdzsé már más módon készült, kikerültek belőle a más törvények módosítására vonatkozó részek. Az Alkotmánybíróság keddi döntése nem az egyes törvények tartalmát tartotta alkotmányellenesnek, hanem a módosítás eljárási gyakorlatát - mondta a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a döntést követően. Várfalvi István szerint tanulmányozni kell, hogy a határozat általános érvényűén mondja-e ki, hogy a költségvetési törvényben nem lehet más tárgyú törvényt módosítani, vagy a büdzsével szorosabban összefüggő jogszabályok módosítását nem zárja ki. Az Alkotmánybíróság határozata (DOC 338 kB) Bihari Mihály, az Alkotmány- bíróság elnöke (Fotó: mti) Az Országgyűlés döntései Új törvények, törvénymódosítások, országgyűlési határozatok, politikai nyilatkozatok 2002. V. 15- 2006. II. 13. 2004-ben 2005-ben 2006-ban 298 8 «- r«. Yt O) í a 1 Fi 1 2. -S o 25 G 3 S' « W iá jz m v ■t r* a a> ő :° O CL Két halálos áldozatot követeltek a Mohamed-karikatúrák elleni többezres tüntetések kedden a pakisztáni Lahor városában. Könnygázt kellett bevetni IslamaSzépkorúakkal randevúzott badban is a tüntetők ellen. (Fotó EPA) m Aláírásgyűjtésbe kezdtek a 14. havi nyugdíjért Budapest (MTI) - Közös aláírásgyűjtési akciót indít a Fidesz és a KDNP a 14. havi nyugdíj bevezetéséért - jelentette be Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a két párt keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke elmondta: a várhatóan sok százezer aláírás olyan társadalmi nyomást jelent majd a következő kormány számára, ami garancia lesz a 14. havi nyugdíj bevezetésére. mmmmm Szavazatvásárlási kísérlet a 14. havi nyugdíj, illetve az arról szóló aláírás-gyűjtési akció. Kuncze GAbor, az SZDSZ elnöke ■ Valóban a fiamnál voltam három hétig - állítja lapunknak Dávid Ibolya. Budapest (ÉKN) - Tegnap választási megállapodást kötött az MDF és a nyugdíjasok érdekeiért kiálló Tisztelet Társasága. A három hete „eltűnt” Dávid Ibolya kérdésünkre azt mondta, valóban az ausztráliai Brisbane-ben tartózkodott, ahol a fia tanul. - Azért maradtam viszonylag sokáig, mert szeptember óta nem láttuk egymást, és családszerető emberek lévén már nagyon hiányoztunk egymásnak - mondta a pártelnök, aki szerint teljesen alaptalanok voltak azok a pletykák, melyek szerint elmenekült a pártján belül zajló viszályok elől vagy hogy plasztikai műtétet végeztek volna el rajta. Budai Bernadett politikai elemző: A kampány hadszíntere eddig sem az országgyűlés volt, egyetlen kivételnek talán a kormányfS évértékelő beszéde mondható. Most csak annyi történt, hogy a parlament munkájának befejeztével a hétfők szabaddá váltak a parlamenti munkát már tehernek érző képviselők számára. A politizálás a nagygyűléseken, kongresszusokon folytatódik. Nem hiszem, hogy a közintézményekbe is bekerül, hisz egyik pártnak sem hiányzik a közvélemény ellenszenve. r> tos marad, ahogy korábban. Gyulai Attila politikai elemző: Az ülésszak korai zárása a kormánypártok érdeke volt, hiszen ettől kezdve tudnak úgy kampányolni, ahogy a Fidesz már korábban is tehette: lehet ígéreteket tenni úgy, hogy azt nem kell a parlament elé vinni. A parlamenti zárást követően két irányban erősödik fel a politizálás: helyi szinten egyre fontosabbá válik a jelölt és a választó közötti személyes találkozás. Emellett a médiába kerülés ugyanolyan fon106) / J J J -< YYYJ S J j J WY?YYYJ j j j j j «* YJ- JjJJJjjjJj. HÁTTÉR: SZERVERGATE (HALASZTÁS „Minden pártnak megvannak a gátőrei" VÁLASZTÁS 20BB jjj-J-JjJ'YYYYYJ'YYYYYYYYYYYY^' „A 13. havit sem kapnák" Budapest (MTI) - Nem kapnának idén 13. havi ellátást a nyugdíjasok a Fidesz 14. havi nyugdíjról szóló javaslata értelmében, Korózs Lajos, a szociális tárca államtitkára szerint. A nyugdíjügyekért felelős államtitkár erről a kabinet ülését követően beszélt. Közölte: a fideszes előterjesztés - amelyet hétfőn nem tűzött napirendre az Országgyűlés -, kihagyja a 2006. évi juttatások közül a 13. havira vonatkozót. Mint mondta, az előterjesztés nem jelölte meg a plusz egyhavi nyugdíj forrását. így szerinte vagy az Idősügyi Tanáccsal egyetértésben elfogadott ötéves nyugdíjkorrekciós program terhére, vagy a 13. havi nyugdíj terhére kívánja a Fidesz a kezdeményezést érvényesíteni. ■ A lapunknak nyilatkozó elemző szerint aligha marad emlékezetes a „szervergate". Budapest (ÉKN - BAL) - A Watergate-ügyet emlegetik sokan, hallva a két nagy párt »................................................... Mérföldkő ez, vagy egyetlen elem az egymást követő, botrány- szagú események sorában? Debreczeni József ...................................................M választási küzdelmének legújabb botrányáról: talán éppen „Fidesz-gate” vagy „szervergate” néven kerül majd be az eset a politikai almanachok- ba. Az amerikai példától azonban annyiban erősen eltérhet a hazai sztori, hogy annak komoly következményei lettek (Nixon lemondott), míg mi erre talán már pár nap múlva sem fogunk emlékezni - elhomályosítják újabb kampánybalhék. „Egyetlen elem”- Mérföldkő ez, vagy csak egyetlen elem az egymást követő, botrányszagú események sorában? Az utóbbira hajlok - kommentálta a fejleményeket lapunk érdeklődésére Debreczeni József politikai elemző, közíró. - Műfajilag, persze, mindenképp új, hiszen ilyen még nem volt: korábban a számítástechnika érthetően nem játszott üyen komoly szerepet. Ami a Watergate emlegetését illeti: szerintem megállja a helyét a párhuzam; következményeit illetően azonban nem. Ott és akkor a maga fizikai valójában törtek és lopakodtak be egy pártirodába az ellenfél emberei. Ugyanez informatikai eszköHilüHiRRIHt zökkel: a közvélemény szemében még nem olyan súlyú. Ráadásul az Egyesült Államokban a törvényesség betartatása sokkal szigorúbb; Ni- xonnak nem a lehallgatás miatt kellett lemondania, hanem mert elnök létére hazudott. Az elemző úgy véli, a „szervergate”-ről nem fog kiderülni, ki mit tett jogtalanul. „Minden pártnak megvannak a nyugdíjas szakértői, a gátőrei és egyebek, akik mozgósíthatók, akik üyen vagy olyan szakvéleményt mondanak... Pláne egy üyen nehezen megítélhető ügyben.” „Vihar egy kanál vízben" Áder János kedden úgy minősítette az előző nap nyü- vánosságra került számítógépes behatolási ügyet, hogy az „vihar egy kanál vízben”. Hüler István, az MSZP elnöke hétfőn szóvá tette, hogy a rendelkezésükre áüó adatok szerint február 3-án a Fidesz server.fidesz.hu azonosítójú számítógépes szervéréről behatoltak az MSZP választási anyagaiba, és elvittek onnan terveket, egyéni kép- viselőjelölti kreatív anyagok különböző változatait. Áder János minderre így reagált: olyan „súlyos hadititokhoz” sikerült például hozzáférni, hogy miként néz ki Hiüer István a különböző reklámanyagokon. Tegnap Hiller István, az MSZP elnöke betörésnek nevezte, ami történt, és jelezte: pártja az Országos Választási Bizottsághoz fordult. Az SZDSZ-nevében Horn Gábor azt javasolta, a pártok azonnal állapodjanak meg, hogy semmüyen módon nem próbálják egymás kampányanyagait megszerezni.