Kelet Magyarország, 2006. február (63. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-08 / 33. szám
2006. február 8., szerda KIÜT KÖZBIZTONSÁG /6 • Tűz és baleset. Kedden délután a tűzoltókat Bökönybe riasztották, ahol egy családi ház egyik szobájában kapott lángra a bútorzat. Rozsrétszőlőben egy tűzifatároló égett. A tűzoltókat és a mentőket is riasztották egy nagycserkeszi balesethez, amelyben egy Suzuki fának ütközött. Egy könnyű sérültet kellett ellátni. • Lopó. Hatvan liter bort loptak el egy pát- rohai ház kamrájából. Az ismeretlen tettes a lakatpántot feszítette le, a bűncselekménnyel okozott kár 12 ezer forint. Nem segélyt visz, lopni megy! Nyíregyháza (KM) - Egy idős nyíregyházi asszonyt lopott meg trükkös tolvaj. A nénihez egy jól öltözött nő csengetett be azzal, hogy a városházáról jött, és 3000 forint gázszámla-hoz- zájárulást hozott. A sértettet meggyőzte az ismeretlen, és beengedte. A tolvaj azt mondta, hogy csak nagyobb címlet van nála, kéri a visszajárót, majd egy óvatlan pillanatban ellopta az idős asszony 20 ezer forintját. Nagy átverés Nyírbogát (KM) - Egy nyirbogáti házaspárt mobiltelefonon hívták fel rejtett számról, és azt mondták, hogy 750 ezer forintot nyertek. Az állítólagos nyeremény átvételének feltétele volt, hogy vegyenek egy 14 ezer forint értékű mobil feltöltőkártyát, aminek bediktálják a kódját. A számsor megadása után a csalók természetesen nem jelentkeztek többször. CO-mérgezés Nyíregyháza (KM) - Hétfőre virradóan szén- monoxid-mérgezés gyanújával vittek kórházba egy nyíregyházi házaspárt, akikre az éjszaka hazaérkező fiuk talált a lakásukban. A férfi és a nő állapota nem súlyos. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja az esetet. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. Vigyázzanak jobban! Értékek miatt Nyíregyháza, Tisza- vasvári (KM) - Nyíregyházán betörték egy parkoló autó ablakát, és eltulajdonították az ülésen hagyott táskát. A lopással 200 ezer, a rongálással 20 ezer forint kár érte a sértettet. A rendőrség ismeretlen tettes után nyomoz. Tiszavasvári- ban is az utastérben hagyott táska miatt törtek fel egy autót. A tettes a tulajdonos pénze és bankkártyája mellett több kiló gyümölcsöt is ellopott. A tapasztalatok szerint azt a kocsit törik fel, amelyek utasterében jól látható értékek vannak. Átfagyott grúz határsértők Nyírbátor (T. J.) - A Nyírbátori Határőr Igazgatóság kölesei kirendeltségének egyik őrnagya hétfőn kora hajnalban mínusz 20 C-fokban Mánd községnél három átfagyott idegenre lett figyelmes. Kiderült, hogy grúz állampolgárok. Tbilisziből indultak neki a nagyvilágnak. A grúz-török határtól egy török házaspár fejenként 2 ezer dollárért csempészte át őket több államhatáron, míg végül Magyarországnál magukra hagyták őket. A grúz férfiak nem tudták hol járnak. Céltalanul bolyongtak a fogcsikorgató hidegben. Élelmük nem volt. Egyszer tüzet is gyújtottak egy kis erdőben. Gépkocsik fényeit látták, az vezette őket a műútra. Megváltás volt számukra, amikor a határőr tiszt rájuk bukkant. A fűtött helyiség, a meleg tea és a fáradtság hamar álomba ringatta őket. Menekültstátusért folyamodtak. A meleg tea és a fütött szoba álmot hozott (Fotó: a szerző) r — www.szon.hu A régió és a világ hírei. 15 Kamionkoccanó •: imt esa Két kamion ütközött össze Nyíregyházán hétfő délután a Mező utcán. A külsőből ítélve két. ugyanazon céghez tartozó kamion került bajba. A Rákóczi utca felöl a Beth len Gábor utca irányába haladt mindkét jármű a Mező utcán, amikor eddig tisztázatlan okból az elöl haladó vészfékezett, a mögötte érkező társ pedig próbálta a ráfutásos balesetet elkerülni fékezéssel és oldalra kormányzással, de így is belecsúszott a másik vontatmány hátsó részébe. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár tetemes. Grafika (a balesel feltételezel! lefolyása). Kelel-Magyarország, további képek lm Kicsiben utaztak a pénzhamisítók A felderítők és a lefoglalt eszközök, hamisítványok (Fotó: rendőrség) ■ A pénzt egyszerű papírra nyomtatták, tapintásra megállapítható volt, hogy hamis. Vásárosnamény, Nagy- varsány (KM - F. A.) - Hétfőn hamis húszezrest vitt be a vásárosnaményi rendőrségre egy férfi, aki a fiától kapott bankjegyről egy boltban tudta meg, hogy nem valódi. A rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntette miatt indított eljárást négy nagyvarsányi fiatal ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a bankjegyeket az egyik 17 éves fiú nyomtatóval készítette, majd azokat a barátainak adta. A 17-23 éves társai elmondása szerint a rendőrségre bevitt húszezresen kívül több hamis pénzt nem hoztak forgalomba. Ezt a rendőrség a korábban indult nyomozások adataival összehasonlítva, szakértők bevonásával vizsgálja. A gyanúsítottaknál megtartott házkutatások során lefoglalták a készítéshez használt számítás- technikai eszközöket, valamint 6 darab 20 000 Ft-os, 3 db 1000 Ft-os, 1 db 500 Ft-os és 4 db 200 Ft-os címletű hamisgyanús bankjegyet. A pénzt egyszerű papírra nyomtatták, így már tapintásra megállapítható volt, hogy nem valódiak, az egyéb biztonsági elemekről nem is beszélve. Az ügyben a nagyvarsányi SMT“ Pénzhamisítás. Az elmúlt év legnagyobb pénz* hamisítási ügyei letölthetők. (PDF, 709 kB) körzeti megbízotti csoport és a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság munkatársai még tovább folytatják a nyomozást, mivel adataik szerint a hónapok óta tartó pénzhamisításügynek még több résztvevője is van - tájékoztatta lapunkat Tarcsa Csaba alezredes megbízott parancsnok. Átmeneti zűr (Fotó: Pusztai Sándor) Elakadt a kamion Nyíregyháza (KM) - Egy kamion akadt el a dermesztő hidegben Nyíregyháza határában kedd reggel, ezzel alaposan összezavarta a 41-es főút városból ki- és bevezető oldalának közlekedési rendjét. A kamion a belváros felől az Orosi út irányába tartott, amikor az Örökösfóld felől vezető útról kanyarodás közben elakadt és mindkét sávot elzárta. A műszaki hiba elhárításáig egy rendőrjárőr irányította a forgalmat, így nem történt baleset. Lakásbetörések Nyíregyháza, Kisvárda (KM) - Félmillió forintot meghaladó értékben loptak el készpénzt és ékszereket egy nyíregyházi lakásból. Az ismeretlen elkövető az ajtót kifeszítve jutott be. Félmillió forint értékű az a plazmatévé is, melyet egy kisvárdai lakásból vittek el. Az ismeretlen betörő az ablakon keresztül mászott be. Az ön Opel-partnere: Opel Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi út 60. Tel.: (42) 597-666, Fax: (42) 597-667 info@csoszkft.hu, www.opelcsosz.hu Opel Autó Kosbor 4400 Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. Tel.; (42) 59-89-59 info@autokosbor.hu, www.opelautokosbor.hu HIRDETÉS Opel Corsa Bonus már 2 349 000 Ft-tól! Opel Corsa Bonus. 5 ajtó, 1,2 literes benzinmotor, 80 lóerő. Ha egyszer megismerkedik vele, örökre vele szeretne maradni, hisz megbízhatóságának és bőséges felszereltségének köszönhetően Ön most megtalálhatja az ideális társat. Légkondicionáló berendezés elektromos ablakemelők távirányítású központi zár állítható magasságú vezetőülés szervokormány indításgátló. Az ajánlat pénzügyi lízing-hitelkonstrukció esetén 2006. január 1, és március 31. között forgalomba helyezett 1,2 literes benzinmotoros, kézi sebességváltóval felszerelt gépkocsikra, ill. a készlet erejéig érvényes. További részietekért kérjük, keresse fei márkakereskedéseinket. Az ajánlat megváltoztatásának jogát fenntartjuk. A képen látható autó illusztráció. Fagyasztás (kombinált használat esetén): 6 1/100 km, C02-kiboesátás (kombinált használat esetén): 144 g/km fi ' *,