Kelet Magyarország, 2006. január (63. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-09 / 7. szám
2006. január 9., hétfő MINDENFELŐL /2 .iDüJujj VÁLASZTÁS 2006 • Elhunyt. Kilencvenhárom éves korában szombaton elhunyt Heinrich Harrer (képünkön) osztrák hegymászó, kutató, a dalai Láma egykori oktatója, a Hét év Tibetben szerzője. Harrer nevét 1938-ban kapta szárnyára a világhír, amikor elsőként mászta meg a svájci Alpok egyik legnehezebbnek tartott csúcsát, az Eiger északi falát. Nyolc diák meghalt Manila (MTI/AP) - Tűz pusztított a Fülöp- szigeteki főváros, Manila zsúfolt egyetemi negyedének egy diákkollégiumában vasárnap hajnalban, legkevesebb nyolc ember halálát okozva - közölték a tűzoltók. További négy diák megsérült a tűzben, amely a jelek szerint a földszinti konyhában keletkezett, és több mint egy órán át tombolt, mielőtt sikerült megfékezni a lángokat. A tűzoltók szóvivője szerint a szerencsétlenül jártak közül többnek a vesztét az okozta, hogy éjjel részegen tértek haza, és nem tudtak elég gyorsan menekülni a lángok elől. Mások az utazótáskákkal és egyéb tárgyakkal eltorlaszolt emeleti vészkijáratok közelében lelték halálukat. A Fülöp-szige- tek sűrűn lakott fővárosában több mint négyszáz tűzesetet jegyeztek föl az elmúlt évben. Zyta Gilowska A jelölt Varsó (MTl/Reuters)- Lemondott Teresa Lubinska lengyel pénzügyminiszter, akinek helyére Zyta Gilowskát, a liberális Polgári Platform (PO) volt vezetőjét nevezik majd ki - közölték pénteken varsói kormányzati források. Tájékoztatásuk szerint Lubinska pénteken nyújtotta be lemondását. „Zyta Gilowska lesz az új pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes" - mondta az egyik kormányzati tisztségviselő. A hírt más forrásból is megerősítették. Lubinska három nappal Andrzej Mikosz kincstárügyi miniszter lemondása után távozik a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette kisebbségi kormányból. Mekkái zarándoklat Mekka (MTI/AFP) - Mintegy két és fél millió muzulmán megkezdte vasárnap a had- dzsot, az évenkénti mekkai zarándoklatot, és a szent városból elindult az öt kilométerre lévő Mina sivatagos völgyébe, miközben a szaúdi hatóságokat riadókészültségbe helyezték a csütörtökihez hasonló drámai események megelőzése érdekében. Csütörtökön Mekkában összedőlt egy ötemeletes szálloda, 76 zarándok halálát és 62 sérülését okozva. A haddzs az iszlám hit ötödik oszlopa és legjelentősebb megnyilvánulása, amelyet életében legalább egyszer minden muzulmánnak teljesítenie kell, ha lehetősége van rá. A Minába vezető úton járt Mohamed próféta is 1400 évvel ezelőtt. A hajnali ima után a legkülönfélébb korú, bőrszínű, nemzetiségű férfiak és nők fehér ruhában, lábukon saruval indultak hosszú, tömött sorokban, gyalog vagy buszon a sátorvárossá átalakuló völgybe. Külvilágtól elzárt házak Tokió (MTI/AP/Reuters) - A kisebb megszakításokkal december vége óta tartó havazás vasárnap is fennakadásokat okozott Japán északi és nyugati részének közlekedési rendszerében. Az ország több részén - köztük Niigata és Nagano. prefek- túrában - katonákat vetettek be hólapátolásra, hogy kiszabadítsanak külvilágtól elzárt házakat, településeket a hó fogságából. A Kyodo japán hírügynökség összegzése szerint 63 ember vesztette életét Japánban a december vége óta tartó hideghullámmal és tartós havazással összefüggésben; további 1040 személy szenvedett sérüléseket. A múlt héten például a hó súlyától beomlott háza romjai között vesztette életét két nő. A japán vasutakon több járatot törölni kellett a hóakadályok miatt. A tokiói meteorológiai intézet közlése szerint az ország 42 pontján olyan mennyiségű hó esett le, amilyen még nem fordult elő január hónapban. Az erkölcsös gazdaság víziója ■ Az ország, ahol a gazdag nem gazdagodhat, amikor a szegény szegényedik. Debrecen (HBN - Ra. L.) - A gazdaságnak a versenyre, a gazdaságpolitikának az együttműködésre kell épülnie; kevés győztesre sok vesztes jut, ezért e helyzetet ki kell egyensúlyozni - hangsúlyozta Orbán Viktor a Fidesz évindító nagygyűlésén vasárnap, a zsúfolásig telt Főnix-csarnokban. Hozzátette: a verseny a termékből a legjobbat, a versenyzőkből a legrosszabbat hozza ki, illetve egy erkölcsös gazdaságban a gazdag nem gazdagodhat, amikor a szegény szegényedik. Emberségesebb korszak Nemcsak Orbánra figyeltek, hanem ő is a hallgatóságára Nyolcezer ember előtt tartott beszédében kijelentette: a vadkapitalizmust le kell zárni és új, emberségesebb korszakot kell kezdeni. - Fogyó népesség, munkanélküliség, rossz egészségügy, sebezhető gazdaság, ezeket a problémákat kell megoldani a 21. század Magyarországának, mely beleragadt a huszadikba - mondta Orbán kitért arra is, hogy a világot fenyegető környezetpusztításra, a terrorizmusra a vezetők egyelőre nem találtak megoldást. Orbán szerint a közérzületet ma a beletörődött- ség jellemzi, amit le kellene imiresssss:— Áder János, Kosa Lajos és Orbán Viktor beszéde elolvasható (DOC 15 kB) győzni. - A fülledt levegő helyett életerős fuvallat érkezik; nem viharos, nem romboló, hanem amitől új erőre lehet kapni. E fuvallat a jó dolgokat megkíméli, a rosszakat viszont kirepíti a képzeletbeli ablakon - mondta a pártvezér a választásokra utalva. Ady-idézet „Most percemberkék dáridó- ja tart,/ De építésre készen a kövünk,/ Nagyot végezni mégis mi jövünk,/ Nagyot és szépet, emberit, magyart.” Ezzel az Ady-idézettel nyitotta beszédét Kosa Lajos, Debrecen polgármestere, aki ugyanakkor azt is fontosnak tartotta, hogy haragudás nélkül kell változtam, választásokat nyerni. Kosa az államháztartást és annak alrendszereit értékelve arra jutott: sosem gondolta volna, hogy Horn Gyulára, mint jó államférfira fog emlékezni, lévén, szerinte a Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc nevéhez köthető elmúlt négy esztendő a kormányzat szakmai csődjét hozta. A Fidesz emb- lematikus figurája szerint a közigazgatás az államkincstár, a rendőrség, az egészségügy, a honvédség és az oktatás egyaránt mély válságban van, ahová a jelenlegi országvezetés (Fotó: Iklódy János) taszította. - Az állam szétrohad, de nem eladni kell, hanem lecserélni a vezetőit - jelentette ki többször. Szívhez szólóan Semjén Zsolt, a KDNP elnöke hangsúlyozta: uniópártiak, ám a „brüsszeli bürokrácia almája már eléggé elgurult az alapító atyák almafájától”. - Áder János, a Fidesz ország- gyűlési frakciójának vezetője jó néhányat felsorolt az MSZP, illetve Medgyessy teljesítetlen ígéretei közül.. Megérett a helyzet a változtatásra? - kérdezte a tömegtől. Igen, visszhangzott a csarnok. vatikáni aggodalom (Fotó: EPA) Mélységes ■ A nagybeteg izraeli kormányfőt a közel-keleti békefolyamat kulcsfigurájának tekintik Vatikánváros, Jeruzsálem (MTI/AFP) - A Vatikán mélységes aggodalmát hangoztatta a nagybeteg izraeli miniszterelnök egészségi állapota miatt Giovanni Lajolo, a Szentszék „külügyminisztere”, a közel-keleti békefolyamat kulcsfigurájának nevezve Ariel Saront. Giovanni Lajolo, aki a vatikáni államtitkárságon az államközi kapcsolatok vezetője, Oded Ben-Hur- ral, Izrael vatikáni nagykövetével pénteken folytatott telefonbeszélgetése során tolmácsolta a Vatikán mélységes aggodalmát a súlyos agyvérzést szenvedett Sáron állapota miatt - jelentette az Ansa olasz hírügynökség. Az izraeli diplomata biztosította Lajolót arról, hogy Sáron kezSaronért aggódnak deményezése nyomán a közel- keleti ország tovább fog haladni a béke felé vezető úton, s ezt semmilyen szünet nem szakítja meg. „Az izraeli kormány eltökélt a Sáron által kijelölt békefolyamat továbbvitele mellett, a folytonosság jegyében” - hangoztatta a diplomata. Sáron szerda este óta két agyvérzést szenvedett, és három műtétet hajtottak végre rajta egy jeruzsálemi kórházban. Blair utódja? London (MTI) - Minden eddiginél egyértelműbben utalt Tony Blair (képünkön) brit miniszterelnök arra, hogy utódja a kormány élén Gordon Brown pénzügyminiszter lesz. Blair a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában megerősítette, hogy a következő választások idején már nem ő áll majd az 1997 óta kormányzó baloldali Munkáspárt élén. Arra a kérdésre, hogy ki váltja őt a miniszterelnöki székben, a kormányfő azt mondta: „mondjuk Gordon”. A kormányfő a vasárnapihoz hasonló egyértelműséggel, szinte kijelentő módban még soha nem mondta ezt ki. A török fővárosban is felütötte a fejét (Fotó: EPA) Lezuhant Bagdad (MTI/Reuters- /AP/AFP) - Lezuhant egy amerikai helikopter vasárnapra virradó éjjel, valamennyi utasa és a legénység minden tagja életét vesztette, míg különböző összecsapásokban és pokolgépes merényletekben öt amerikai tengerészgyalogos halt meg a hét végén az arab országban. Az UH-60 Blackhawk típusú helikopter, amelynek fedélzetén az utaslista szerint nyolc utas és négyfőnyi legénység tartózkodott, röviddel éjfél előtt zuhant le Tell- Áfártól 12 kilóméterre. ■ Az ország keleti részében három gyermek halálát okozta a H5N1 vírus. Ankara (MTI/AP/AFP/- dpa) - Három személyt szállítottak kórházba madárinfluenzára utaló tünetekkel a török fővárosban, s mind a háromnál pozitív eredményt mutatott a betegség vírusával kapcsolatos laboratóriumi vizsgálat - jelentették be vasárnap Ankarában. Kemal Onal kormányzó közlése szerint két gyermekről és egy felnőttről van szó. Onal arról nem szólt, hogy a fővárosi betegek esetében is a kór H5N1 vírusát mutatták-e ki, amely Tömeges leöléssel védekeznek Törökország keleti részében három gyermek halálát okozta a múlt héten. Az ankarai bejelentés előtt, vasárnap reggel megkezdődött 1500 házi szárnyas levágása a Feketetenger mentén fekvő Zongul- dak tartomány két falujában.