Kelet Magyarország, 2006. január (63. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-30 / 25. szám

2006. január 30., hétfő MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Sólyom László köztársasági elnök magán­levélben köszöntötte Mádl Ferenc volt állam­főt 75. születésnapja alkalmából - közölte az MTI-vel Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke. Lette az esküt a kuvaiti emir Kuvaitváros (MTI) - Letette vasárnap a hiva­tali esküt Szabah el- Ahmed el-Dzsábir asz- Szabah sejk, Kuvait új emírje. Szabah sejket, az ország miniszterelnökét és erős emberét, aki a évek óta irányítja az or­szágot, kedden nevezte ki a kormány a 75 éves Szaad el-Abdullah esz- Szalem asz-Szabah sejk alig néhány órával ko­rábban megüre­sedett helyéi akit a tő vényhozás megromlott egészségi ál­lapota miatt fel­mentett. Az OPEC nem módosít Bécs/Davos (MTI) - A hónap utolsó nap­ján miniszteri tanács­kozást tartó olajex­portálók, az OPEC többsége a jelenlegi kitermelési szint fenn­tartása mellett van - mondta a hét végén az OPEC jelenlegi el­nöke. Szerinte Irán ellenkező álláspontot vall, csökkentést akar. Edmund Daukoru bécsi nyilat­kozatával egybecsen­gő kijelentést tett Al­géria energiaügyi mi­nisztere is, aki szerint azért valószínű a szinttartás, mert a piacok ellátottsága megfelelő. Nincs nyugalom. Hétvégén újabb autóbomba robßant Irakban. (Fotó: epa) Elnapolták Húszéin perét Bagdad/Ammán (MTI/Reuters/AFP/AP) - Szerdáig elnapolták Szaddám Húszéin megbuktatott iraki diktátor és társai pe­rét, amely a vasárnapi tárgyalás megkezdé­se után röviddel botrányba fulladt, miután a volt iraki vezető, ügyvédei és magas ran­gú vádlott-társai hangoskodásban törtek ki a tárgyalás lefolyása miatt tiltakozva. A Szaddám ügyében ítélkező rendkívüli iraki törvényszék új elnöke, a kurd Rauf Rasid Abdel Rahman a tárgyalást megnyit­va közölte a védelem képviselőivel, hogy nem enged meg politikai nyilatkozatokat. „Ez a bíróság nem politikai beszédek szín­helye“ - szögezte le.- A Tiszán még nincs gond, de a Dunán a Par­lamenthez elkéne néhány jégtörő!... Lengyel gyász Vasárnap délután elkezdődött a háromna­pos nemzeti gyász, ame­lyet Lech Kaczynski államfő hirdetett ki a katowicei katasztrófa miatt. Hétfőn a lengyel kormány a katasztrófa sújtotta kiállítócsarnok közelében, a katowicei nemzetközi vásár terüle­tén tart rendkívüli ülést. A lengyel kor­mány úgy döntött, hogy a katasztrófa áldozatait saját halottainak tekin­ti, és temetésükről gon­doskodik. Az áldozatok kiskorú gyermekeinek különleges járadékot ál­lapítanak meg. (Fotó: EPA ... , _______________4 VÁLASZTÁS 2006 Jön a munkabér-biztosítás ■ Gyurcsány Ferenc: a kormány akkor jár el he­lyesen, ha a munkaválla­lót segíti. Budapest (MTI) - A kor­mány tervei szerint a jövőben valamennyi magyar munka- vállaló munkabér-biztosítás­ban részesül a munkaerőpiaci alapba történő befizetés alap­ján - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szom­baton Budapesten, az MSZOSZ szövetségi tanácsának ülésén. Ha a munkavállaló munka­helyét felszámolják, a biztosí­tás alapján az állam a Munka törvénykönyve szerint járó végkielégítést azonnal kifize­ti a dolgozónak, és a munkál­tató az államnak fog tartozni - közölte a kormányfő, hozzá­téve, hogy a kormány napok­ban döntött az előterjesztésről. Késés után kamat Gyurcsány Ferenc bejelen­tette azt is: kiszélesedik a mun­kaügyi ellenőrzés jogköre, hogy mindenki időben és teljes egé­szében megkaphassa a neki já­ró munkabért. Míg az ellen­őrök ma csak azt vizsgálhatják, hogy a minimálbért kifizették-e, a jövőben már azt is ellenőriz­hetik, a szerződésben rögzített bért kifizették-e a munkavál­lalónak. A miniszterelnök elmondta: lehetővé válik, hogy a munka­bér kifizetésének elmaradása esetén, a munkavállalók a vál­lalkozás felszámolását kezde­ményezhessék. Mint mondta, a munkavállalók egyetértése nélkül késve fizetett munka­bér után a munkáltató a jegy­banki alapkamat kétszeresét kitevő kamatot fizet. Emellett késés esetén munkaügyi bír­ság is kiszabható és köztarto­zásként beszedhető. Ellenőrizhetik Hozzátette: 2007. január 1- jétől a munkavállaló ellenőriz­ni tudja, hogy a munkáltató befizette-e utána a tb-járulé- kot. Erre azután lesz lehető­ség, hogy összekapcsolják az EMMÁ-t és az egyéni járulék- nyilvántartás rendszerét. VÁLASZTÁS 2006 ■> ■■*'* * * * » * * * * * *»»#***»*» • * • • • • • • • • « •"* ut t iiuí'tiuuui iiii „A beletörődés éve volt"' ■ Orbán Viktor: A vá­lasztásokon a 21. szá­zad és a múlt század között kell választani. Budapest (MTI) - Csak akkor sikerülhet a követ­kező néhány esztendő, ha újjáélesztjük a magyar szo­lidaritást, ez a választások tétje, és ez lesz az új kor­mány feladata is - mondta vasárnap Orbán Viktor év­értékelő beszédében. „Elfelejtettük, mi az a magyar szolidaritás, pedig mindig is ismertük, és tud­tuk, hogy ez a legfontosabb érték, hiszen ez a keresz­tény tanítás egyik olyan sa­rokköve, amit a nem hívők vagy a más vallásúak is el­fogadnak és magukénak éreznek, ez az a közös alap, a magyar szolidaritás, ame­lyen együtt állhatnak jobb- és baloldaliak - jelentette ki a Fidesz elnöke a buda­pesti SYMA-csarnokban tartott rendezvényen. Az évértékelőt megelőző országjárás egyik tapaszta­lata az volt - mondta Orbán Viktor -, hogy az elmúlt esz­tendő a beletörődés éve volt Magyarország számára. A Fidesz elnöke szót emelt a kishitűség ellen, és a Fi- desz-kormány által elért eredmények példáival tá­masztotta alá mondandóját. Járulékcsökkentés Orbán Viktor megismé­telte országjárása során tett javaslatait, és ígéretet tett arra, hogy ha a Fidesz jut kormányra a választá­sok után, július 1-jétől a tb járulékot 19 százalékra csökkentik, letörik a luxus­profitot, így kisebb lesz az áram ára, csökkentik a gépkocsival utazás költsé­geit, valamint a három éven aluliak és a hatvan év felettiek számára bizonyos gyógyszereket ingyenessé tesznek, illetve visszaállít­ják a polgári kormány ott­honteremtési támogatását. SZDSZ: sikeres volt a kormányzati ciklus ■ Az SZDSZ szerint bár­ki bármit mond, a tisz­tességes piaci verseny­nek nincs alternatívája. Budapest (MTI) - Az SZD­SZ parlamenti frakciója szerint sikeres volt a kormányzati cik­lus és benne a szabaddemokra­ták működése - közölte a libe­rális párt elnöke a képviselő- csoport választások előtti utol­só, kétnapos ülését követő saj­tótájékoztatón szombaton. Kuncze Gábor a megvaló­sult célkitűzések közül kiemel­te többek között az Országgyű­lés hetenkénti ülésrendjének visszaállítását, a sorkötelezett­ség megszüntetését, az adó- csökkentést, az autópályák építését és a távközlési piac li­beralizálását. „Ezért is van az, hogy ezekre az eredményekre hivatkozva, bizakodással tekin­tünk a következő választás elé és (...) nem vonta kétségbe sen­ki, hogy a kitűzött nyolc szá­zalékos eredmény reálisan elérhető” - mondta. Hozzátette, az SZDSZ képvi­selőtestülete szerint a kam­pánynak az érdemi kérdésekről és a különböző programok meg­vitatásáról kell szólnia. Ezért szerintük szerencséden és álsá­gos, hogy rendre olyan ígére­tek, javaslatok hangzanak el a nyilvánosság előtt, amelyekről biztosan tudható, hogy azokat nem fogják megvalósítani. Szerinte több párt megpró­bál úgy csinálni, mintha „a mindenható jóságos állam“ mindenkor képes lenne gon­doskodni a polgáraikról. Oroszország ■ A szakértő szerint Oroszország közvetíthet az izraeliek és a paleszti­nok között. Moszkva (MTI) - Oroszor­szág közvetíthet palesztinok és izraeliek között, mert nem mi­nősítette terroristának a Hamászt, ellentétben az Egye­sült Államokkal és Európával- mondta egy orosz keletkuta­tó a Rosszijszkaja Gazetának. Ezért a közel-keleti kvartett többi tagja (az Egyesült Álla­mok, az EU és az ENSZ) hét­főn Londonban megbízást ad­hat Szergej Lavrov orosz kül­ügyminiszternek, hogy keres­sen utakat a palesztin törvény­hozási választásokon győztes iszlám radikális mozgalomhoz- latolgatta Vlagyimir Iszajev. Kövér pont A moszkvai Keletkutató In­tézet igazgatóhelyettese sze­rint a választási eredmény közvetíthet több okból határozatlan idő­re kövér pontot tesz a tárgya­lásokra a kvartett által pár­tolt békés rendezési útiterv keretében. Egyrészt az Egyesült Álla­mok és Európai nem bocsát­kozhat párbeszédbe a Hamász terroristáival. Másrészt ha a Hamász vezetői arról beszél­nek, hogy Izraelnek pusztulnia kell, akkor tettek is várhatók tőlük ebben az irányban. En­nek nyomán a Közel-Keleten széles körű harci cselekmé­nyek fenyegetnek. Iszajev kétségbe vonta, hogy a Hamásznak lenne olyan gazdasági, szociális és egyéb programja, amelyet fel­mutathat a palesztinoknak és a világközösségnek. Ha a Hamász nem változtatja meg politikai jelszavait, akkor el­veszíti az EU és az Egyesült Államok pénzügyi segélyeit, és elszigetelődik politikailag és gazdaságilag egyaránt - tet­te hozzá. Választási kerületből \ GäHlTI Iá Hat fenntartva a gj keresztényeknek. rj A töhbi helyre J a pártok lis- Y táira felkerült jelöltek közül választottak. I Dzsemn Tubasz O Tulkarm ® Nabul an Rámálláh □n ® Jerikóin ® Jeruzsálem Betlehem HB ® Hebron EJ Palesztin parlamenti választások eredményei Hely a parlamentben (132) Függetlenek 4 Mártír Abu Ali Musztafa 3 Badil 2, Harmadik Út 2 Független Palesztina 2 Részvétel gá2ai övezet 77,7% /® Észak-Gáza Q Ép U_^_Gáza gin Deir al Balah no Jánnisz öfl vJ • , , t . < \ NYUGATI KERÜLET IZRAEL Kalqilia ® B \ ®7— Rafa ® GRAPHIC NEWS I Hamász fatah Q Egyéb X 16 km

Next

/
Thumbnails
Contents