Kelet Magyarország, 2006. január (63. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-23 / 19. szám
2006. január 23., hétfő KIMET HAZAI TÁJON /8 HÍREK • Wraoetz Fere c a magyar honfoglalás és államalapítás nagyjai idealizált, egész alakos festményeinek tárlata tekint-hető meg a Jósa András Múzeumban január 31-ig. • Fő az egészség! A család és az önsegítő csoportok szerepe az egészségmegőrzésben címmel tart előadást dr. Erdélyi Ágnes pszichiáter, addiktológus főorvos január 25-én Nyírbátorban, az Édesanyák u. 3. szám alatt. • Zongorakoncert. Mándi Ákos és Juhász Tamás zongorakoncertje január 30-án 18 órakor kezdődik a vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Központban. Diplomaosztó. Szombaton 224 fiatal vette át oklevelét, illetve a tanulmányok befejezését igazoló tanúsítványt (akik nyelvvizsga hiánya miatt nem kaphattak diplomát) a Nyíregyházi Főiskolán. (Fotó: Sipeki Péter) OLVASÓINK ÍRJÁK Szeressünk, hogy szeressenek! Felgyorsult világunkban egyre gyakoribb betegség a szeretet hiánya! Emiatt emberi sorsok pecsételődnek meg. Főleg a gyerekeké. Azt tapasztalni, ha például a karácsony ünnepe elmúlik, a szeretet lángja is elhalványul. Előtérbe kerül a pénz hajhászása, a gyors meggazdagodás vágya. Ez nagyban hozzájárul, hogy idős korukra magukra maradnak az emberek. Nagyon sok gyerek úgy cselekszik, ahogy a szüleitől látta. Csak addig kell az „ős”, amíg ad. Pedig mennyire hálásak az idősek egy jó szóért, egy kedves mosolyért. Szívük csordultig tele, ha megsimogathatják, megölelhetik az unokájukat. De ha nem tudsz adni szere- tetet, te sem várd el, hogy szeressenek! LukAcs József, NyIrpazonv Gladiátorképző Sokan szeretnének külföldön, elsősorban nyugaton dolgozni. De ott sincs kolbászból a kerítés. Én mondhatom, hisz lehúztam idegenben jó pár évet. Kizsigereli az embert a félelmetes munkatempó. A napi 10-12 órás műszak egy szalagon. Brutális az emberek teljesítménykényszere, olyan ez, mint a gladiátorképző volt valamikor. S ami szomorú, a legnagyobb kizsigerelőink a Elment Lovas bácsi! Nemrégiben adott hírt a média a 102 éves Lovas János köszöntéséről. Sajnos, most már végleg nyugovóra tért. 1903. november 2- án született Pócspetriben, s 2006. január 18-án halt meg Nyíregyházán. 38 évig dolgozott a nyíregyházi Erzsébet Közkórházban. Nem volt orvos, mégis nagybetűkkel írta be nevét az intézmény történetébe. Eleinte udvari munkás volt, majd a konyhára került. 1929-től hivatalsegéd és a megyei mentőállomást is rábízták, melyet évtizedekig vezetett. 1964-ben ment nyugdíjba. A kórházban 1984 óta már emléktábla is jelzi, hogy Nyíregyházán 1944. október 26-30. között, az újbóli német megszálláskor a kórházi dolgozók Elekfy Lajos (megbízott kórházigazgató) és Lovas János vezetésével 45 sebesült szovjet katonát bújtattak, kezeltek és mentettek meg. Lovas János olyan üzemi szakszervezeti titkár volt, akit a dolgozók is szerettek. Szerinte a hosszú élet titka, a mértékletesség. Orvostörténeti kutatá- * saim egyik legfőbb adatközlőjétől búcsúzom személyében. Dr. Fazekas ÁrpAd A cikk megjelent a Kelet-Magyarország 2005. november 3-i 4. oldalán. eléri a száztizet, j Nyíregyháza (F- Teljes mértékben fel] krízisidőszakra az Oltj retetszolgálat - mond Bartolomeu Inácio szakmai igazgató a' gyarországnak az új] ban, a Kassa köz 3./ Rögtön hozzátette: szeretném felhívni a i hogy nevünk is meg hisz nemcsak hajiul látással foglalkozu Differenciált ellá A szeretetszolgálat ra is a Magyarorszg gélikus Egyház feq ban működik, »-•:.................. saját, ott pozícióba került honfitársaink. Szóval meg kell gondolni mindenkinek, aki ki szeretne menni. Persze itthon sem jobb a helyzet, amióta hazajöttem, két szakmával, többéves gyakorlattal nem tudok elhelyezkedni. 25 éves munkaviszonnyal 60-70 ezer forintot kínálnak. Menjek vidékre? Az utazási költség elviszi a jövedelmem. Két kis gyermekem van, a feleségem GYES-en, ki tartja el őket. Hiába szerettem volna átképezni magam (pl. számítógépre), ehhez viszont érettségi kell. Cs. Zoltán Albérletben Öt kiskorú gyermekemmel, albérletből költözünk albérletbe. A mostani ingatlant eladják, s nem tudunk hova menni. Nagykálló és • környékén szeretnénk otthonra találni. Nehéz anyagi helyzetben élünk. Sok az elmaradt számlánk, nincs tüzelőnk. A háztartási gépeink tönkrementek, szívesen fogadnánk a jószívű emberek felajánlásait. (Szükségünk lenne centrifugára, vagy bármüyen más használt, de még működőképes eszközre!) Egy anya A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN SZOMBATON DIPLOMÁT KAPOTTAK NÉVSORA Szakonként Angol-számítástechnika: Balogh Ferenc, Szabó László _____ Ének-zene, népzene: Golenya Gréta Gyors- és gépírás: Csernyi Csilla, Papp Zita ______________ Hittanár-rajz: File Gabriella, Kéri Katalin ________________ Hrttanár-történelem: Szilassy Péter ____________________ Magyar nyelv és irodalom: Tóthné Szabó Tünde __________ Rajz, vizuális kommunikáció: Matta Zsuzsa, Papp Gábor, Sallós Adél, Takács László______________________________ Történelem: Illés Mihályné ___________________________ Történelem-német: Földi Ferenc ______________________ Biológia-földrajz: llkó Éva____________________________ Biológia-környezetvédelem: Rág Gabriella ______________ Biológia-testnevelés: Bohács András, Budai Irén __________ Földrajz-rajz: Kiss Jácint _____________________________ Földrajz-történelem: Kovács István, Mbczali Tibor, Varga Nikoletta___________________________________________ Matematika: Bencs Zoltán, Henzsel Viktória _____________ Testnevelés: Szabó István, Bányász Barbara Babett, Farkas Roland Norbert, Hencz Dénes, Szabó Zoltánná _____________ Biológia-számítástechnika: Berencsi Márton, Borbás Attila, Karika István, Vezse Tamás Fizika: Kemecseiné Patai Éva, Mészárosné Sugár Erika, Totyikné Borbély Gabriella _________________________________ Fizika-számitástechnika: Gorzsás Attila ____________ Könyvtár: Asztalosné Szűcs Erika _____________ . Könyvtár-számítástechnika: Biró Zsolt, Danó Norbert, Gyulai Lóránd Tibor, Kanyuk Ferenc, Szász Péter, _____________ Számítástechnika-technika: Debreczeni Attila, Szigetfalvi Gábor. Tar Tünde, Tóth László________ ’ _____________ Művelődésszervező: Antal Ildikó, Asztalos István, Bacsó Annamária, Bak Mária Erzsébet, Bakó Mónika, Balázsiné Csécsi Erika, Bálint Erzsébet, Balogh Annamária, Balogh Tiborné, Bartha Gusztáv, Biriki Istvánná, Bocskai Anita Rita, Bódi Bertalanná, Bodnár Ákos, Bódvai Emese, Broda Rita Barbara, Csa- holczi Judit, Csatlós Anikó, Cseh Sándor, Dankóné Kaplonyi Andrea, Dudás Istvánná, Dzsedik Andrea, Éles Andrásné, Endresz Edvárd, Esik Csilla Tímea, Faragó Anett, Fedor Barbara, Fekete Béla, Fekete Lászlóné, Gliba Anita, Gönczi András, Görbedi Péter, Gyulainé Kopasz Ágnes, Fiamar Mónika, Harsányiné Reszegi Gabriella, Helmecziné Csobolya Krisztina, Hercegfalvi Marianna, Horváthné Kővári Nóra, Jablonkai Gábor, Jakab Renáta Éva, Kasturáné Balogh Mariann, Kéninger Ildikó, Képíróné Lojka Ildikó, Kerékgyártó Zoltán, Kertész Pál Csaba, Kiss Bálint, Kiss Emerencia, Kiss Krisztina, Klicsu Péter, Knobloch Mária, Kovács Attila, Kovács Zsolt, Kovácsné Szűcs Katalin, Lőrincz Anett Edina, Lőrinczi Ágnes, Lukács Elek, Madarassy Réka, Majoros Ferencné, Makiári Balázs Bertalan, Máté Bernadett, Mátó Rudolfné, Medve Anikó, Mészáros Andrea, Müller Viktória, Nagy Zsófia, Nagyné Vojsánszki Judit, Németh László, Oláhné Illő Valéria, Oláhné Nagy Piroska Ágnes, Oláhné Pólik Gabriella, Orosz Imréné, Orosz Zoltán, Palatínus-Jobbágy András, Pandula József, Pécsi Henrietta, Perger Éva, Pinkóczy Norbert Károly, Ráti Miklós, Sándor Zoltán, Schuller Istvánná, Soltészné Béréi Csilla, Sujszterics Emese, Szabó Csilla, Szabó Sándorné, Szabóné Valkó Anna, Szanyi János, Szedlár András Gáborné, Széles Péter Dusán, Szerepiné Biró Tünde, Szigetvári Anett, Szilágyi, Ferenc, Szűcs Nikoletta, Szűrös Béla, Takácsné Bodnár Klára, Taligás Gabriella,Tamás László, Tarjányi Enikő, Tasnádiné Vida Zsuzsa, Timmer Zsuzsanna, Tóth Attila István, Tóth Béla, Tóth Boglárka, Tóth Eszter, Tölcsér Mónika, Tugya János, Varga Csaba, Vass Anita, Veres Gábor, Vértesi Ilona, Wencz Miklós Gazdálkodási szak: Baranyi Katalin, Barta Irina, Csipi Ilona, File Viktória, Győri Éva, Hon Melinda, Ivandel Tatyjána, Kerékgyártó Dávid, Ködöböcz Angéla, dr. Matisz Natália, Molnár József, Nagy Anita, Oravecz Józsefné, Pálóczi Éva, Pálóczi Gabriella, Puskás Linda, Serfőző Alexandra, Takács Erzsébet, Tóth Katalin, Törökné Riqler Ibolya Anita _______________ TQM szakirányú továbbképzési szak: Borbíró Veronika, Gajdos Zsuzsanna, llcsik Tímea, Ligetfalvi Tímea, Váradi László, Volenszki Marianna, Vass Attila _______________________ Vállalkozásmenedzser szakirányú továbbképzési szak: Bállá Ildikó, Hadházi Ildikó, Hadházy László, Hegedűsné Varga Zsuzsanna, Kiss Anikó Ilona, Kovácsné Nagy Gabriella, Oláh Csaba, Oláh Ilona Orsolya, Serényi Zoltán József, Taschek Andrea, Tóth Anita, Újvári Zsolt, Urbán Ágnes, Váradi János, Varga Szilvia, Vgisz Árpád ___________________________ Tanulási zavarok felismerése és kezelése pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés: Ákli Mártonná, Hu- nya Béláné, Kövér Lászlóné, Pájerné Veleczki Katalin, Sedensz- ky Csilla, Szabóné Lakatos Erzsébet, Tóthné Kruppa Anita Egészségfejlesztő mentálhigiénikus pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés: Béres Imre Csabáné, Gáll- né Garai Andrea, Kallósné Kiss Anita, Nagyné Fekete Erika, Nyesténé Bodnár Zsuzsanna, Pristyák Lászlóné, Szűcs-Szabó Elza, Tóthné Bezzegh Andrea, dr. Tóthné Vinnai Andrea, Zimán Edvin SMS A KELETNEK Figyelem! 19-én oviba menet, a kisfiam elhagyta a kedvenc pókemberét, Tisza- vasvári, Mátyás király és az Ifjúsági utca környékén, melyre ö gyűjtötte a pénzt. A játék tartozéka egy motor, önmagában nem használható. Kérem, aki megtalálta, hívjon az alábbi számon! Köszönöm. (307402799) _____________________ „Bulipénz" a Mórában, „mindenki fizet" vajon, a pedagógus is? Kell a bevétel, széket vásároljanak belőle, hogy legyen a gyereknek mire leülni óra alatt. (208069678) 00-20/0040-068 Tóth Lackónak Baktalórántházára, boldog legyen életed míg élsz e világon, ne zavarjon téged, se bú, se fájdalom. Légy jókedvű, ne érezz bánatot, így kívánunk neked nagyon sok boldog szülinapot: ma- máék, Vicuskáék és Jánosék! (309633995) Balkányba Kovács Sanyikának, sok boldog szülinapot kíván: apa, anya, mama és Judit! Ne feledd, tanulni kell! (305233952) _____________________ Gaál Ágnesnek Csengersimába! Nagyon sok boldog névnapot kívánnak szülei és barátja, Zsolti! (202638945) Fehér Istvánnak, boldog legyen életed míg élsz e világon, ne zavarjon téged, se bú, se fájdalom! Légy jókedvű, ne érezz bánatot, így kívánunk neked nagyon sok boldog születésnapot: anyáék és Emese! (202084661) _____________________ Czap Boglárkának, 2. születésnapod alkalmából kívánjuk neked, járjál mindig az élet bársonyán! Virágok nyíljanak a kis lábaid nyomán. Este, ha álomra hajtod kicsiny fejed, angyalok őrködjenek álmaid felett. Mama, papa, Sanyi. (209837388) MBUKfeBfciHüi Szeretnénk anyukámnak és apukámnak, Csabának és Rozikának megköszönni azt, hogy felnevelnek bennünket, szerető lányaitok: Judit és Enikő! (203463721) Üdvözlöm azt a fekete hajú, szép lányt, akivel először december 30-án a Comon- bóban találkoztam és „ablaknak" nézett, de január 13-án a Colorádóban már „ajtó" voltam. (204981455) ___________ Nagyon sok boldog névnapot kívánunk Orosz Józsefnénak Agnes-nap alkalmából Rakamazra! A Ribár család apraja-nagy- ja. (205559812) www.voikswaeen.hu Autó Széles 10%-kal segítünk az indulásban Polo, Golf, Golf Plus és Touran raktári modellek már 90%-os áron elvihetők. Várjuk márkakereskedésünkben! Nyíregyháza, Hunyadi u. 57. Tel.: 42/508-280/111 m. A Volkswagen személygépkocsik motorizáltságtól függő kombinált átlagfogyasztása: 4,4-7,6 l/100km, CCVkibocsátása: 116-230 g/km. Ajánlatunk 2006. január 1-től a raktárkészlet erejéig, vagy visszavonásig érvényes. Részletekről érdeklődjön a márkakereskedésekben. Keresse hirdetésszervezőinket! Csaba Gyöngyi 06-20/9589-940 Dányiné Román Éva 06-20/4246-805 Dobos Kata 06-20/9739-764 Hankószkiné Vidra Krisztina 20/911-4881 Papp Szilvia 06-20/434-3550 Pataki Sándor Tamás 20/5799-250 Juhász Edina 06-20/5119-044 Szikszai Csabáné 06-20/3333-923 Farkas László 06-20/9589-913 Sipos József 06-20/9589-910/ 105 VERSENYKÉPES TUDÁS BIZTOS EGZISZTENCIA fOlSICCXA 100%-os akkreditációs minősítés Nemzetközi elismertség Székesfehérvár Fürstenfeld Siófok Budapest i/ Nyíregyháza Orosháza Andragógia-müvelődésszervező • Turizmus-vendéglátás Gazdálkodás és menedzsment • Nemzetközi tanulmányok Kommunikáció és médiatudomány • Germanisztika (német) Szociális munka • Romanisztika (francia) • Anglisztika Idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátói szakmenedzser • Intézményi kommunikátor INFORMÁCIÓ KÉPZÉSEINKRŐL (06-80) 203-769, (06-22) 543-379 www.kodolanyi.hu HIRDETÉSEK