Kelet Magyarország, 2005. december (62. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-06 / 285. szám
2005. december 6., kedd KELET /16 RÖVIDEN • Rötyicsali. A különböző turistahívogató attrakciók (képünkön) után kerti rötyiket idéző vécével csalogatja a vendégeket egy négycsillagos tiroli szálloda. Alpesinek nevezett vécéje lényege, hogy vízeséssel és madárcsicsergéssel a szabad természet érzetét kelti a vendégben. • Földrengés. Erős földrengés volt hétfőn a Tanganyika-tó keleti partvidékén, a Kongói Demokratikus Köztársaság területén, valószínűleg több áldozatot követelve. A földmozgás Kenya fővárosában, Nairobiban is pánikot okozott. Leharapta utasa ujját a taxis Koppenhága (MTI) - Leharapta utasa ujjhegyét vasárnap reggel egy taxisofőr, aki összevitatkozott valamin kuncsaftjával a dán fővárosban. A vita azért tört ki, mert a sofőr ragaszkodott hozzá, hogy csak négy utas fér el autójában. A 48 éves utas állította: azután ragadta galléron a sofőrt, hogy az feldühödött és arcul köpte őt. A sofőr szerint viszont az utas egyik kezével állkapcson ragadta, majd másik kezével behúzott neki egyet, s ő dulakodás közben véletlenül harapta le az illető gyűrűsujjának végét. Kennedy-díj Budapest (FH) - Az egyik legrangosabb amerikai művészeti elismerést, a Kennedy-díjat kapta meg vasárnap este Tina Turner (képünkön) és Robert Red- ford. A washingtoni gálán felesége oldalán megjelent Bush elnök is. Sosem tudhatjuk? (Fotó: Archiv) Rettentő „élményfürdő" Moszkva (MTI) - A Permtől 150 kilométerre délre fekvő Csuszovoj város Delfin nevű uszodájában tíz gyerek és négy asszony vesztette életét vasárnap, miután a tető vasszerkezetének és betonoszlopainak hatalmas darabjai rázuhantak a fürdőzőkre. A szerencsétlenség a moszkvai Transvaal Aquapark élményfürdő kupolájának tavaly februári beomlására emlékeztetett, ami 28 halálos áldozattal járt. Az Aquapark tetejének leomlását - aminek 28 halálos áldozata és száznál több sérültje volt, hanyagság okozta. HIRDETÉS pr CHEVROLET Chevrolet Kalos _ 0 Ft19 600 Ft V III * ^ W havi törlesztés befizetés Chevrolet Chevrolet Csősz Két eb ismerkedik egymással az Arkansas állambeli Searcyben évenként megrendezett kutyaparádén. (Fotó: mti) MEGÉR EGY MOSOLYT Mi történik, amikor havat jósolsz, és mégsem esik? Igaz történet! Az állomás bemondónője, miután mégsem esett az előző nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz: - Nos, Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél? Nemcsak a fickónak, hanem a stáb felének is el kellett hagynia a forgatás helyszínét, annyira röhögtek. További viccek: humor.szon.hu Haakon norvég trónörökös herceg és felesége, Mette-Marit hercegnő újszülött gyermekének első fényképe. Ő áll a harmadik helyen a trón öröklésének sorrendjében. (Fotó: EPA) Tetthely: elalvás! Kassel (MTI) - A tetthelyen elaludt egy 46 éves betörő Kasselben, ahol egy pincéből néhány csomag kávét akart lopni, de balszerencséjére egy üveg pezsgőt talált a polcon. A büntetlen előéletű férfi behatolt egy többlakásos ház pincéjébe, ahol nagyobb mennyiségű kávét tároltak. A kávé élvezetére azonban már nem került sor: félig kiitta a talált üveg pezsgőt - talán már előtte is ivott egy keveset s álomra szenderült a már elvitelre kikészített kávé mellett. Bár aligha alhatta az igazak álmát, mélyen aludhatott, mert a ház egyik lakója megtalálta, kihívta a rendőröket, és a rabló még a közegek érkezésére sem riadt fel. Türelmetlen Potter-rajongók M A rajongókat különböző fórumokon csereberélik egymással a honlapok címeit. Budapest (MTI) - Harry Potter magyar rajongói nem bírták kivárni a legújabb kötet magyar nyelvű kiadását, ezért lefordították és feltették az internetre. A Harry Potter és a félvér herceg (Harry Potter And The Half-Blood Prince) című hatodik, legújabb kötet februárban kerül a magyar könyvesboltokba. A rajongók azonban nem bírták kivárni. Mivel az angol nyelvű kötet már hónapok óta megvásárolható, lefordították a kis varázslótanonc legújabb sztoriját magyar nyelvre, és különböző honlapokon elérhetővé tették a rajongók számára, így bárki letöltheti az internetről. Nem biztos, hogy azonos Elég a keresőbe csak annyit beírni, hogy Harry Potter 6., és a több százezer oldal találat között megtalálhatók a nem hivatalos fordítást tartalmazó honlapok is. Nem biztos, hogy az amatőr fordításokban az új szereplők nevei megegyeznek majd a Tóth T. Boldizsár jegyezte eredeti fordításban megjelenőkkel, de úgy tűnik, ez egyelőre nem zavarja a rajongókat, akik különböző fórumokon csereberélik egymással a honlapok címeit. P'#' Kíváncsian várta Füle Zsanett a Mikulást, hogy mit rakott a csizmájába. csa www.szon.hu (Fotó: Sipeki Péter) Az érintettek örültek a döntésnek (Fotó: Archív) ■ A napokban Nagy-Bri- tanniában várhatóan 1200 meleg pár legalizálja kapcsolatát. London, Johannesburg (MTI) - Megrohamozták a „házasságra” lépni kívánó homoszexuális párok az anya- könyv-vezetői hivatalokat hétfőn Nagy-Britanniában, ahol e naptól fogva nyílik lehetőség az azonos nemű párok „egybekelésére”. A kiszabott határidők miatt az első ilyen szertartásra december 20-án kerül majd sor Skóciában, a következő napokban pedig Nagy-Britanniá- ban várhatóan 1200 meleg pár „legalizálja” kapcsolatát. Azonos jogokkal Ami most lehetővé vált, az afféle házassági szerződés, amely azonban a heteroszexuális házassággal messzemenően azonos elbírálást biztosít a meleg pároknak is, egyebek között az örökösödés és a nyugdíjak terén. A The Times című konzervatív lapban ezen a napon első ízben jelentek meg a melegházasságkötéseket tudtul adó hirdetések. Az egyik ilyenben a 67 éves Graham Ferguson és az 59 éves Christopher Heyd-Smith jelentette be, hogy januárban „házasságot köt”. Ferguson a lapnak elmondta: „34 éve élünk boldogan, elkészítettük végrendeleteinket egymás javára, és most úgy érezzük, nagy öröm, hogy végre jogilag is elismerik kapcsolatunkat”. Majdnem házasság Hollandiában, Kanadában, Belgiumban, Spanyolországban már a heteroszexuálisokkal azonos jogokat élveznek a melegek, s az ottani törvények szerint házasságra léphetnek. Angliában Tony Blair és balközép kormánya eltekintett a „házasság” szó alkalmazásától a törvényben, hogy ne sértsék azon képviselők érzéseit, akik szerint a házasságnak vallási vonatkozásai is vannak. Hasonló törvények születtek Németországban, Franciaországban és Svájcban. Dél-Afrikában a tervek szerint jövő év végén nyerik el a heteroszexuálisokkal azonos jogokat a melegek. Még nem tudni a rekordnyeremény sorsát Budapest (FH) - Egy hónappal a sorsolás után még nem tudni semmi biztosat minden idők harmadik legnagyobb magyar lottónyereményének sorsáról. A Szerencse- játék Rt. kedden sajtótájékoztatót tart a nyereményről. Somorai László szóvivő hétfőn azt mondta: nem tudja még, hogy jelentkezett-e már a nyertes a 2 milliárd 56 millió forintért. Kedd délelőtt kiderül. Csak két ember tudja, hogy jelentkeztek-e már a pénzért - közölte a Független Hírügynökséggel Somorai László. Elmondta, őt csak arról értesítették, hogy kedden sajtótájékoztatót tarthat, de a tartalmát még nem tudja. Nem is tudhatja - tette hozzá. A szóvivőt arról sem tájékoztatták, hogy hol adták fel a szelvényt a nyerőszámokkal. A lottónyeremények felvételére a sorsolástól számított 90 napig van lehetőség. A szerencsések valóban annyit vihetnek haza, amennyi a reklámozott összeg, mivel abból a 20 százalék nyereményadót minden esetben előre levonják. A világszerte népszerű Simply Red brit rockegyüttes - élén Mick Hucknall énekessel - Budapesten, a Papp László- sportarénában koncertezett. (Fotó: EPA) * '