Kelet Magyarország, 2005. december (62. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-03 / 283. szám

2005. december 3., szombat KELET AUTO /11 HÍREK • A hétvégén kezdődő Bolognai Autókiállí­táson leplezik le a Citroen legújabb, C-AirPlay névre keresztelt koncepcióautóját. A kétsze­mélyes 2,23 méteres tengelytávú minikocsi mindössze 3,3 méter hosszú, 1,68 méter szé­les és 1,39 méterrel magasodik az út fölé. • A Porsche most jelentette be, hogy meg­válik a CTS Autó-Tetőrendszerek Kft.-tői, amit a kanadai Nemzetközi Magna Részvénytársa­ság vásárol meg. A vételár 170 millió euró. A céget a világ vezető, tetőrendszereket gyártó vállalatai között tartották számon. IEGYZET Piros: TILOS! Sípos Béla bela.sipos@kelet.szon.hu Iszonyatos fékezésre kapták fel a kereszte­ződésben álló autósok a fejüket. Csikorogtak a kerekek, füstöltek a gumik, szinte blokko­lásig, nyomta a féket az Opel vezetője. A történet azzal kezdődött, hogy a balra - nagy ívben - kanyarodó Opelnek rendje és módja szerint zöldre váltott a lámpa. A veze­tő elindult, ám a keresztező forgalomban egye­nesen még megpróbált átsuhanni, vagy inkább őrült tempóban átrobogni egy ifjonc az apuka hatalmas batárjával - már jócskán pirosnál. Ez utóbbi sofőr mit sem törődve a forgalom­mal, csak a gázt nyomta. De azt tövig. Az Opel vezetője, amikor neki zöldre váltott a lámpa, elindult. S ugyanabban a pillanatban már ő is tövig nyomta a pedált, csak éppen a közép­sőt. Talán centimétereken múlott a baleset. „Természetesen" a vétkes autós csak a kipufogófüstjét hagyta maga után. Nem egyedi a fentebb leírt eset. Nyíregy­házán - bátran írhatom - nagyon sokan sportot űznek a piroson való áthaladásból. Semmi nem számít, csakhogy minél hama­rabb maguk mögött tudják a kereszteződést. Minél hamarabb - nyomatékosítom -, de nem biztos, hogy mindig sikerül. Itt pedig elég egyszer tévedni, elvéteni a távolságot, kész a baj. Akkor pedig már késő bánat azon bánkódni, miért nem álltam meg...! Jó lenne véget vetni az ilyen bravúroknak, megálljt parancsolni az ön- és közpusztító sofőröknek, egyáltalán biztonságossá tenni a közutakat. Természetesen nem a rendőrök számát kell emelni, sokkal inkább a fejekben kell rendet teremteni. Azoknak az autóveze­tőknek a fejében, akik fittyet hánynak min­den szabályra, akik úgy érzik, övék a pálya, a szabályosan közlekedők is értük vannak. Mert ideig-óráig lehet más fejével gondol­kodni, ha kell, „előrelátni" az eseményeket. De mi van akkor, ha két hasonló gondolko­dású, az elsőbbséget mindig magának tudó vezető találkozik a kereszteződésben?! A Suzuki Új szabadidő-autója (Fotó: gyári) Jön a családi Suzuki Nyíregyháza (KM) - Kis késéssel, de a Fiat után a Suzuki szabadidő-autójáról is megje­lentek az első hivatalos képek. A közösen fejlesztett és Esztergomban gyártott járművek - ahogy testvérekhez illik - nagyon hasonlí­tanak egymásra. Az SX4-re keresztelt Suzu­ki csak részletekben tér el a Fiattól. Más a hűtőmaszk és kissé a lökhárító is. Kevesebb helyen találunk alumínium betétet, viszont az ajtókat masszív ütköző védi és a Suzuki lökhárítóját szinte teljesen a karosszéria szí­néhez igazították. Alaphelyzetben az SX4 4,1 méter hosszú, 1,73 méter széles, illetve 1,565 méter magas. Ám lesz egy terepjárósabb ki­nézetű változata, amely négy centivel hosz- szabb, 2,5 centiméterrel szélesebb és 5,5 cen­timéterrel magasabb. Pluszlóerő, kisebb súly Volvo XC90 185 lóerős motorral (Fotó: Balázs Attila) A minőség, a bizton­ság és a felszereltség az továbbra is a már legen­dásnak számító volvós. Nyíregyháza (KM - S. B.) - Az idén tavasszal mutatkozott be a Volvo legújabb dízelmo­torja, az új D5, amely előbb külföldön, majd itthon is meg­jelent. A motor hamarosan már nem csak az S60, V70, XC70 és XC90 modellekhez lesz rendelhető, de a V50-es sorozat­ba is beszerelik. A 2006-os mo- dellév autóiban a 2,4 literes közös nyomócsöves erőforrás 180 lóerőt tud. Hogy megma­radjon az autók közötti hierar-' chia, a kisebb típusba szerelt motor esetében nemcsak a tel­jesítmény lett kisebb, de a mo­tor forgatónyomatéka itt csak 350 newtonméter. Óriási nyomaték A Volvo zászlóshajójába, az XC90-esbe a nagyobb, 185 ló­erős és 400 newtonméter nyo- matékot leadó dízelmotort sze­relik. (Ez a korábban használt D5 dízelmotortól 22 lóerővel tud többet.) Az új, teljes egé­szében alumíniumból öntött turbódízel motor csendes járá­sával és óriási nyomatékával emelkedik ki. Természetesen továbbfejlesztett elektronika .vezérli a motort, megújult a common rail üzemanyag-be- fecskendező rendszer, a turbó­feltöltő pedig egy egészen új generációt képvisel. Mindez azt jelenti, hogy a motor telje­sítmény- és nyomatékgörbéje még egyenletesebb, fogyasztá­sa és károsanyag-kibocsátása pedig alacsonyabb lett. Növe­kedett a forgatónyomaték és a teljesítmény is. S hogy bizto­sabb legyen az üzemanyag-ta­karékosság, a mérnökök csök­kentették a motor súlyát is. Mindehhez hatfokozatú kézi vagy hatfokozatú Geartronic automata sebességváltó tarto­zik. Még az új dízelmotorhoz tartozik az az információ is, hogy jövö év nyarától az idén bemutatott fémtetős kabriót, a C70-et is felszerelik ezzel a mo­torral. Egy biztos: a korábbi és az új D5-ÖS dízelmotorral szerelt autók menettulajdonsága kö­zött valóban nagy a különbség. Próba során rögtön jelentkez­nek a különbségek: leginkább a gyorsulásban, a végsebesség­ben és a fogyasztásban jelent­kezik pozitívan. Természetesen a minőség, a biztonság és a fel­szereltség az továbbra is a már legendásnak számító volvós. kmtipgfik-wpn.hM Luxus földi szinten. A vezetés külön élmény a Volvo XC90-nel: legyen az városi, vagy országúti asz­falt, terepen homokos út, vagy kavicsos hegyi emel- kedö. (DOC, 28 kB) _____________________________ Volkswagen-Skoda készül Kínában A legújabb helyi Passat nem más, mint egy kissé átalakított Skoda Superb. Budapest (KM) - Izgalmas körfolyamat játszódott le a Volkswägen konszernben. Öt éve, 2000 óta lehet kapni Volkswagen Passatot Kíná­ban, amely az előző, 1996-ban bemutatott B5-ös Passat for­mai elemeire épült, de annál jóval hosszabb volt. Fejedelmi kínálat Az autó hatalmas lábte­ret kínált a hátul utazóknak. Ennek a modellnek az alap­jaira építették 2001-ben a Sko­da nagyautóját, a Superbet, amely megörökölte a fejedelmi A hütőmaszk tipikus volkswa- genes (Fotó: Gyári) helykínálatot. Hogy bonyolód­jon a helyzet, Kínában most bemutatkozott a legújabb he­lyi Passat, amely nem más, mint egy kissé átalakított Sko­da Superb. Ezzel a kínai piac új autót kap ugyan, de még­sem az európaiaknak készített Passatot. Az SVW Design Cen­ter az új VW modellekre jel­lemző hűtőmaszkkal vértezte fel a Skodát, és új első továb­bá hátsó lámpákat tervezett hozzá. Négyezer megrendelés Hat variációban készül majd a Passat Lingyu névre keresztelt jármű. Négy ezek közül négyhengeres, 1,8-as turbómotort kap, kézi vagy automata váltóval. Ezeken kí­vül még 2.8-as V6-os motorral is megvehető a kocsi, ám a 193 lóerős motor csak auto­mata váltóval kombinálha­tó. Eddig több mint 410 ezer Passatot gyártottak Sanghaj­ban, és az új modellre is már több mint 4000 megrendelés érkezett. A Volkswagen Lingyu mel­lett további 10-12 új modellt mutat be Kínában 2009-ig. OPEL ZAFIRA Az új Zafira az idei jubileumi 30. „Arany kormánykerék" díj­átadón elnyerte a kö­zönség bizalmát, hiszen a kompakt egyterű ka­tegóriában a Zafíréra szavaztak a legtöbben. Az 1999-es bevezetése óta több mint 1,4 millió példányi ban eladott első generációs Zafira teljesen megújult. Meg­maradt a jól bevált Flex-7 ülésrendszer, amit a világon elsőként alkalmazott az Opel. Ez a rendszer lehetővé teszi bármilyen komolyabb szere­lés vagy beemelés nélkül hét személy szállítását, és még így is marad a csomagoknak tér. Emellett megkapta az új Astrában jól bevált IDS Plus (Interactive Driving System) elektronikáját. Ez az intelli­gens rendszer képes az útfelü­lethez és a vezetési stílushoz igazítani az autó összes elekt­ronikusan vezérelt, vezetést segítő berendezését, mint pél­dául a blokkolásgátlót, a ka­nyarodási fékrendszert, vagy az alulkormányozottság kivé­dését is segítő kitörésgátlót. A Sport gomb benyomásával az autó feszesebbre hangolja a futóművet, a gázpedál direk- tebb módon reagál és az auto­mata váltóval szerelt verziók­nál a sebességváltó is sporto­sabban váltogatja a fokozato­kat. A motorválaszték igen gaz­dag. Négy benzines és három dízel erőforrás áll a vásárlók rendelkezésére, így mindenki megtalálja a számára legmeg­felelőbb motort a 105 és a 240 lóerős között. Ügyfeleink leg­kedveltebb motorja a 120 LE 1.9-es dízel 8 szelepes. Az 1.9- es motor csúcsdízel 150 LE, 320 Nm, 16 szelepes, common rail. A váltók is széles válasz­tékot kínálnak: négy- és hat- sebességes automata, illetve öt- és hatfokozatú kézi vál­tók csatlakozhatnak a moto­rokhoz. A belső térben a felhasznált anyagok minősége és a kap­csolók elrendezése harmoni­kus. A csomagtér padlózata a könnyebb pakolhatóság érde­kében alacsonyabb, térfogata 5 személy esetén 645 literes. Az első generációhoz képest 45 literrel nőtt, és az elülső üléssort meghagyva 1820 lite­rig bővíthető. Az első utasülés háttámlája ledöntésével akár egy 2,71 m-es szörfdeszka is Előz a Toyota Budapest (KM) - A Toyota egyre közelebb ke­rül a 2002 áprilisában nyilvánosságra hozott Global Vision nevű, hosszú távú tervében fog­laltak megvalósításához. A 2010-ig előretekintő ter­vek között szerepel a gyár globális piaci részesedésé­nek 15 százalékra növelé­se, a Toyota vásárlóbázi­sának bővítése és a stra­tégiai jelentőségű, techno­lógiai szövetségek megkö­tése is. 2006-ban még nem valószínű a GM trónfosz­tása, annak ellenére, hogy a General Motors az elkö­vetkező három évben egy­millió darabbal fogja csökkenteni észak-ameri­kai termelését. Az idén a veszteséges GM-nél világ­szerte kilencmillió autót gyártanak, míg a kitűnő profitot termelő Toyota várható eredménye 8,1 millió darabra rúg. A Murano a legszebb Budapest (KM) - A Világ Legszebb Autója címet ado­mányozta Olaszországban a művészekből, építészekből, formatervezőkből és autós for­matervekkel foglalkozó szak- újságírókból álló zsűri a Nis­san Muranónak. A második díjat szintén egy Nissan kap­ta: a sportos szabadidőautók között a Pathfinder lett az ezüstérmes. Ebben az időben kezdi forgalmazni a Nissan Olaszországban a Muranót a Grand Turismo felszereltség­gel. A csomagban olyan ext­rák vannak, mint a 20 colos alufelnik, Siemens-VDO Day- ton navigáció és hifi DVD- és mp3-lejátszóval, valamint két, az első ülések fejtámaszába beépített TFT-kiejlzővel. A legszebb autó (Fotó: gyári) kényelmesen elfér. A vezető munkaterülete ergonomikus, a volán, a középkonzolra te­lepített váltó és a kezelőszer­vek egyaránt könnyen elérhe­tőek, emellett a kormány négy, míg az üléslap hat irányban mozgatható. A köny- nyebb kezelhetőség érdekében a kézifékkar formája egy re­pülőgép gázkarjához hasonló, így könnyen lehet pakolni az alatta lévő rekeszekbe, és ké­nyelmesen kezelhető a kartá­masztól. A különleges üvegtető a bel- teret világossá és optikailag tá­gassá teszi. A középső tetőrész­ben öt praktikus tárolórekesz is található. Ha az erős napsü­tés már zavaró, a tetőt elektro­mos mozgatású árnyékolókkal lehet elsötétíteni. Az Opel folytatja az első ge­nerációs Zafirával megkezdett hagyományt, és természetesen elkészítették az OPC változa­tot is, amely továbbra is messze a-kategória leggyor­sabb szériamodellje marad. Ál­ló helyzetből 7,8 másodpercre van szüksége a 100 km/h-ra eléréséhez, és akár 231 km/h- val is száguldhatunk. Ha szeretné megtapasztal­ni a legfrissebb Zafira fantasz­tikus újdonságait, szívesen várjuk az Opel Csősz, illetve az Opel Autó Kosbor szalon­jaiban. (X)

Next

/
Thumbnails
Contents