Kelet Magyarország, 2005. december (62. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-17 / 295. szám
2005. december 17., szombat KELET KULTÚRA 19 • Bemutatkozás. A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola december 21-én 18 órától a Móricz Zsigmond Színházban bemutatkozó estet rendez, amelyen az intézmény tanárai és diákjai is fellépnek. A képzőművészeti munkákat kiállításon mutatják be. • Új szakképzés. Az ÉVISZ 2006. február 1- jével nappali tagozaton akkreditált felsőfokú szakképzést indít hulladékgazdálkodási technológus szakon a Debreceni Egyetemmel közösen. Jelentkezni január közepéig lehet. Könyvek bemutatója Nyíregyháza (KM) - Elek Emil: Képes utazás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Nagy István Attila: Egyetlen érzés mámorában (válogatott versek) című kötetek bemutatója lesz december 17-én 10 órától Nyíregyházán, a Stop Shop Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltjában. Ünnepváró a könyvtárban Nyíregyháza (KM) - A téli szünidőben december 19-től 23-ig különböző programokkal várja a gyermekeket Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár gyermek- részlege. December 19-én 14 órától karácsonyi képeslapokat készíthetnek az érdeklődő gyermekek. Másnap 11 órától az adventi ünnepkör hagyományaival ismerkedhetnek meg a kisebbek és nagyobbak, majd 14 órától gyöngyöket fűzhetnek a fiatalok. December 21-én 11 órától Csendes éj címmel karácsonyi dalok csendülnek majd fel a délelőtti foglalkozáson, 14 órától pedig a nemezelés kapja a főszerepet. Csütörtökön felolvasódélelőttöt rendeznek 11 órától, karácsonyi történetek hangzanak el, míg 14 órától karácsonyfadíszeket lehet majd készíteni. Pénteken 11 órától a karácsonyi hagyományokról lesz beszélgetés, 14 órától pedig karácsonyi történetek alapján illusztrációkat készíthetnek a diákok, akiket , 1 , a szülők, nagy- ^ f v szülők is el- t 45Szabó Dénes Koncert Nyíregyháza (KM) - Nyíregyháza város hagyományos karácsonyi hangversenyét december 22-én - csütörtökön -19 órától rendezik meg a római katolikus társszékesegyházban. Köszöntőt mond Csabai Lászlóné polgármester. A programban először a Cantemus Gyermekkar énekel népszerű karácsonyi dalokat, majd Kocsár Miklós Psallite Deo művét adja elő. A Pro Musica Leánykar Tarik 0' Regan, Nystadt és Franz Biebl műveit szólaltatja meg. Mindkét együttest Szabó Dénes Kossuth-dijas karnagy vezényli. A hangverseny utolsó részében Mozart: Vesperae Solennes De Confessore dmű művét mutatja be a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar és a Cantemus Vegyeskar. Vezényel Somos Csaba, a karigazgató Szabó Soma. Első lett az Egri csillagok Budapest (MTI) - Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye lett Magyarország kedvenc könyve 2005-ben - a csütörtök este zárult szavazás eredményét a Magyar Televízió élő adásában ismertették. Szabó Magda - akinek Abigél című regénye egyike volt a döntőbe jutott három könyvnek - a kórházból telefonon a műsor részvevőinek elmondta, hogy már jobban van. Az írónő szombaton keringési zavarok miatt váratlanul rosszul lett Palermóban, ahová azért érkezett, hogy átvegye Dél-Olaszország legtekintélyesebb irodalmi elismerését, a Mondello-díjat Az ajtó című regényéért. Az írónőt hétfőn, katonai különrepülőgéppel hozták haza. A nagy könyv olvasásnépszerűsítő játék döntőjébe Gárdonyi Géza és Szabó Magda regénye mellett Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című műve jutott be; a legkedveltebb olvasmányra sms-ben és telefonon a műsor végéig lehetett voksolni. A februárban kezdődött mozgalomba, amelyben minden magyarul megjelent regényre lehetett voksolni, különféle programokkal 1400 könyvtár, 500 könyvesbolt 1300 iskola kapcsolódott be. KELET http://www.szon.hu Letölthető a teljes regény. (DOC, 1,04 MB) Aranyos múzeum Zsűrizett kézmű- •vestermékek vására várja az érdeklődőket hét végén a Jósa András Múzeumban, ahol ma nyílik és csak két napig láthatóak az Eu- rópa-szerte legendás újfehértói aranypénzek. (Fotó: Racskó Tibor) „Visszajövök közétek újra" A társaság alapító tagjai (Fotó: amatőr) ■ A Váci Mihály Társaság fiatal tehetségek támogatását is céljául tűzte ki. Nyíregyháza (KM) - Stílusosan a nyíregyházi Váci Panzióban tartotta bemutatkozását a csütörtökön alakult Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület. Az alapítók legfőbb célja, hogy az utóbbi két évtizedben elfeledett és elhallgatott költőt és műveit mind az irodalomban, mind a köz- gondolkodásban visszahelyezzék méltó helyére. A társaság elnökévé Stick Gyulát, a Váci család nevelt fiát, a két Váci fiú, Miska és Andris fogadott testvérét, titkárává Koszta Györgyöt, a nyírbogdányi művelődési ház és könyvtár igazgatóját választották. Váci korának talán legnépszerűbb magyar költője volt, akinek verseit a legtöbbet szavalták dobogóról a 60-as, 70-es években. Talán ez lett később a veszte is. A rendszerváltás után egyre kevesebbet beszéltek róla, csak nemrégiben előkerült '56-os naplójának köszönhetően került egy szűk körben ismét a figyelem középpontjába. A Váci Mihály Társaság alapítói úgy gondolják, hogy hol másutt, mint szülőföldjén kellene újraéleszteni a Vácihagyományt. A társaság folyóiratot is kíván megjelentetni, így céljaik között szerepel a fiatal tehetségek, költők, írók, képzőművészek, muzsikusok támogatása is, a publikációs lehetőség mellett - a lehetőségekhez mérten - akár anyagi értelemben is. A Váci-évfordulók megünneplésén túl tervezik egy Váci-emlékszoba létrehozását is. Az egyesület nyitott, tagjaihoz bárki csatlakozhat. A nagyváros költője Első rendezvényük december 20-án, néhány nappal Váci születésnapja előtt lesz 13 órától a Váci Mihály Művelődési Központ színháztermében. Az ünnepi megemlékezés vendége lesz Baranyi Ferenc költő, Váci felfedezettje, barátja és pályatársa, Ladányi András író, aki új szemszögből, a nagyváros költőjeként mutatja be Vácit új könyvében. Az ünnepi műsorról a megye egyetlen Váciról elnevezett középiskolája, a tisza- vasvári Váci Mihály Gimnázium diákjai gondoskodnak. A megemlékezést 17 órakor koszorúzás zárja a Váci-szobornál. Három alkotása Nyíregyházán ■ Tóth Sándor szobrászművész Kisfaludi Strobl Zsigmond tanítványa volt. Nyíregyháza (Tóth Sándor) - A Városi Galéria már hetedik éve „Mesterek és Mesterművek” kiállításával ajándékozza meg karácsonyra a város lakosságát. Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész kiállítása e sorozat kiemelkedő állomása. Saját stílus A XX. századi magyar művészet mind hazai, mind külföldi sikerekben legismertebb alkotója. A harminc éve halott mester 91 évet élt és a huszadik század elejétől műveivel jelen volt, számos hazai és külföldi kiállításokon díjat nyert alkotásaival a kiállítótermekben és monumentjeivel a köztereken. Munkásságát a két világháErzsébet hercegnő lovas szobra (Fotó: Balázs Attila) ború között a legnagyobb kitüntetéssel, a Corvin-koszorú- val, a háború után többször Kossuth-díjjal jutalmazták. Művészete társadalmi formáktól és stílusirányzatoktól független. A XX. század neo- avantgard stílusai nem hatottak a mesterre, aki 1924-től 1960-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanáraként, számos ismert szobrászt indított útjára, nem stiláris iskolát teremtve, hanem a mesterség csínját-bínját megtanítva. Fiatal korában a gödöllői szecesszió követőjeként indult pályája. A Finálé, A gyík szobra, valamint világhírű portréi közül, Pallavicini őrgróf, G. B. Shaw, köztéri műveinek Kardját néző huszár, Vénusz születése, Szent Imre-emlékmű kis mintája látható. A Benczúr téri Vénusz, a Hősök téri világháborús emlék és a Malom utcai fürdő fogadóterében lévő gyönyörű márvány aktszobra városunk dísze. A mester tanítványaként (1954-1959 között) jó szívvel ajánlva a Városi Galéria kiállítását, amely évszázadok szob- rászi hagyományainak méltó folytatóját, az örök művészet lelket gyönyörködtető szépségét kifejező alkotó, óriási életművéből szemelget. A kegykép Nyíregyházán Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - A máriapócsi kegykép harmadik köny- nyezésének századik évfordulója alkalmából a nyíregyházi görög katolikus esperesi kerület belvárosi püspöki templomába december 17-én, szombaton délelőtt 9 órakor érkezik a kegykép. Ezt egész napos szertartás követi a templomban, sőt éjszakai virrasztást is tartanak. A programban szerepel többek között a Jósavárosi Énekkar, a Cantus Decorus Ének- együttes, papnövendékek, délután 1 órától a Görög Katolikus Általános Iskola színdarabja a kegykép történetét eleveníti meg. kilet .. Kegykép. Korábbi írásunk a máriapócsi kegyképről letölthető. (DOC, 20 kB) A vonós reménységek karácsonyi hangversenyét december 15-én rendezte a Vikár Sándor Zeneisko la. A műsorban Beethoven, Händel, Mozart, Rieding, Romberg, Gárdonyi, Farkas műveit játszották a 2-10. osztályos, hegedű és gordonka tanszakos növendékek. (Fotó: Racskó Tibor)