Kelet Magyarország, 2005. november (62. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-08 / 261. szám
2005. november 8., kedd KIÜT HAZAI TÁJAKON /4 NÉZŐPONT Kalapkúra és védőoltás Sípos Béla ___________ bela.sipos@kelet.szon.hu Ot cent brandy, két evőkanálnyi méz, másfél deci tej. Egy fülespohárban elkeverjük a mézet a brandyvel, majd felöntjük a forró tejjel, s még egyszer újra megkeverjük. Forrón fogyasztjuk, csak így hatásos - javasolja ismerősöm az influenza ellen. Testi-lelki jó barátom esküszik a kalapkúrára. Vagyis: a röviditalok fogyasztása a nátha és az influenza megelőzésére. Bizonyára sokan tudnának az influenza ellen még néhány tuti tippet adni, ám ettől komolyabb az ügy. S ha valaki arra gondol, korai erről beszélni, annak csak any- nyit: nem lehet erről elég korán és eleget szólni. Ugyanis benne vagyunk novemberben, a rossz idő beálltával pedig sokan szenvednek náthában, influenzában. Van, akiket rögtön ágyba dönt, mások viszont könnyebben átvészelik a betegséget. Akik egészségesen élnek, étkeznek, sportolnak, általában rövid idő alatt túlvannak az influenzán. A nátha, a megfázás, az influenza a tél, a hideg betegsége. Mi is egyáltalán az influenza? Olyan heveny légúti megbetegedés, amelyet - és ez különbözteti meg a többi heveny légúti vírusfertőzéstől - az Olthomyxoviridae családba tartozó vírus okoz. A tünetek leginkább lázzal, fejfájással, izomfájdalmakkal, súlyos betegségérzéssel kezdődnek. Á/|ost még kellemes, napos az idő. Ám terv szerint beköszönt a ködös, esős, havas idő. Olyankor vidáman ficánkolnak az influenzavírusok, keresik a megfelelő alanyokat. Viszont van ellenszere a náthának, az influenzának. A már említett egészséges életmód nagyon sokat segíthet a megelőzésben. S ha már végképp úgy érezzük, elkerülhetetlen a baj, az időben kapott védőoltás mentőövként érkezhet. Bárki kaphat a vakcinából Ingyenes influenza elleni oltóanyag 2005-ben, Magyarországon szétosztott oltóanyag ■ 2005-ben, Szabolcs- j Szatmár Bereg megyében | fz-y nnn szétosztott oltóanyag j UUU Fel nem használt oltóanyag évente 5000-10 000 0930033 % 2 ■ A tények szerint, az influenza elleni vakcina csak ritkán okoz mellékhatást. Nyíregyháza (KM) - Az influenza elleni oltóanyagot bárki megkaphatja, aki veszélyben érzi egészségét, a tisztifőorvosi szolgálat szakemberei azonban elsősorban a 60 éven felülieknek, tartós gondozásban részesülőknek, krónikus szívbetegségben vagy anyagcsere-betegségben szenvedőknek, valamint megbetegedésre hajlamos személyeknek és állattartó telepeken dolgozóknak ajánlják. A november elsejétől életbe s lépett kormányrendelet szerint az állam nem vállal kártérítést az oltóanyag használatakor fellépő szövődményekért, az anyagi felelősséget a gyógyszergyártókra hárítja. Bár az egészségügyi törvényből eltűnt <_•> az állam kártalanítási kötelezettségéről szóló részt, a polgári törvénykönyvben ben- nemaradt a rendelkezés, miszerint az állam köteles kártalanítást fizetni, ha valaki „közveszély elhárítása során” sérül meg, így például a kötelező védőoltás során. A tények tanúsága szerint az influenza elleni vakcina csak ritkán okoz mellékhatást, ha mégis, csupán enyhe bőrpírról és kisebb fájdalmakról lehet szó. A KM MEGKÉRDEZTE: Ön beadatná-e magának az influenza elleni vakcinát? N em vagyok beteges típus. Persze, voltam már beteg, de jártam iskolába, nem feküdtem otthon egy kis megfázás miatt. Ritka a beteg gyerek az osztályban. Ha muszáj lenne, vállalnám az oltást. Nem sírom el magam, ha tűt látok! Neuzer Ádám DIÁK R itkán járok orvoshoz, gyógyszereket rendszeresen szedek a sok „nyavalyám” miatt. Ha tényleg megvédene a betegségtől a vakcina, beadatnám az oltást. Kevés a nyugdíjam, ha nem ingyenes, nem tudnám megfizetni az árát. Izsák Imre nyugdíjas Ó vónő vagyok. Fontos az egészségem, táppénzen talán csak egyszer voltam. Sosem igényeltem, idén sem adatom be az influenza elleni szérumot. Félek, úgy járnék, mint egyik kolléganőm: az oltás után betegebb lett, mint előtte... Szabó Mária óvónő G yermekként minden kötelező oltást megkaptam. Azóta semmilyen vakcináért nem álltam sorba, és nem is fogok. Amikor megbetegszem, házilag kúrálom magam, ha nem segít, megyek a gyógyszertárba a megfelelő piruláért. J ó véleménnyel vagyok az influenza elleni védőoltásról, csak ajánlani tudom mindenkinek. Két éve megtámadott az influenzavírus. Gyógyszereket szedtem, beadattam a vakcinát és „lábon hordtam ki a betegséget.” Prekup Bertalan ÁRUHÁZI DOLGOZÓ Halász István gépkezelő Belvárosi Szemészeti rendelés dr. Kiss Miklós Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Telefon: 42/312-166 Nyitva: H-P.: 9-17.00, Szó.: 9-12.00 Dr. Szőke Katalin Bőr és Nemigyógyász Kozmetológus Főorvos MAGÁNRENDELÉS Cím: Sólyom u. 29. Rendelési idő: allergia vizsgálat: hétfő, kedd, szerda: 9.00-12.00 Bőrgyógyászati vizsgálat: hétfő, kedd, szerda: 17.00-20.00, csüt.: 10.00-12.00 Tel.: 42/437-330, 30/9087-947 BIOREZONANCIA Allergia vizsgálat és kezelés ■ Emlő-, has-, fül,- orrplasztika ■ Zsírleszívás^ ■ Ránctala- nítás Dr. Együtt Mihály plasztikai sebész főorvos ’ Tel.: 30/9289-8' Hajnal Nőgyógyászati (1993-tól 6 ággyal, műtővel működő magánintézet) Nyháza, Ér u. 23. sz. T.: 42/315-235 (bejelentkezés alapján): Ingyenes vizsgálat minden de. 8-14 h-ig. Magánrendelés, előjegyzés műtétre du. 17—19-ig. H, Sz, P.: du. Dr. Hajnal Attila T.: 20/4312-484 K, Cs. du. Dr. Zádori Zoltán T.: 30/9381-199. 571827 MON A Y5y s t£m Magánorvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza Szt. István u. 57 E-mail; rendelo(3imonasystem.hu Honlap: www.monasystem.hu Skype: monarendeloOl Belgyógyászati szakrendelés- kardiológiai és hipertónia- diahetológia, endokrinológia- gasztroenterológia- agyi és végtagi artériás érbetegségek- fejfájás ambulancia- értágító infúziós kúrák- viszérbetegségek- ultrahang diagnosztika- rizikófaktorok laboratóriumi szűrése Előjegyzés: 06-20/824-3238 Tárnái Nagy Csilla Old. kineziológus 06 30/9356-073 Nyíregyháza, Tóth Árpád u. 5/a, www.kinezologia-info.hu TERÁPIA ■ stressz önértékelési zavarok tanulási nehézségek dyslexia magatartászavarok depresszió, allergia pánikbetegség félelmek, fóbiák oldása Dr. Kolozsy Zoltán: A potenciazavarokról: idősek is, fiatalok is... Magyarországon félmillió férfi életének átmeneti vagy állandó jellegű kísérője a szexuális élet zavara. A 40 év feletti férfiak mintegy 50%-ának időnkénti vagy mindennapos problémája a nem kielégítő merevedés, 60 éves korban ez az arány már meghaladja a 60%-ot, 70 éves korban pedig a férfiak 75%-a küszködik e panaszokkal. Andrológusok tapasztalata szerint a merevedési zavarok a fiatal korosztályt sem kerülik el. Náluk a rohanó életformából, vagy a teljesítménykényszerből származó stressz a leggyakoribb kóroki tényező. Igen nagy lelki súly nehezedik egy fiatalra, aki - sokszor akaratlanul is - meg akar felelni egy, a médiumok által kritikátlanul sugallt, sikeres és hódító férfi imázsának. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy hazánkban az erekciós zavarokkal küszködő férfiak mindöszsze 10%-a fordul andrológushoz panaszával, a nagy többség önmagában őrlődve, tehetetlenül nézi házassága, párkapcsolatai megromlását. Pedig a merevedési zavarok, már mintegy 7 éve kiemelkedő eredményességgel gyógyíthatók. Az ún. PDE-gátló gyógyszerek megjelenésével sorsdöntő változás következett be a gyógykezelésben. Ma már olyan, szájon át szedhető, készítmény is rendelhető, amely 36 órán át biztosítja a hatóanyag egyenletesen magas szintjét a vérben. így csaknem egy teljes hétvégére biztosítható a jó értelemben vett „készenléti” állapot, amely szexuális inger hatására aktiválódik. E tartós hatás megkíméli a partnereket az együttlét kényszerű ütemezésétől, kikapcsolja az időt, mint sürgető tényezőt, megszűnik a rövid időfaktor okozta stresszhatás. Lehetővé válik így az együttlétek programozhatósága, lényegesen nagyobb a spontaneitás lehetősége. Dr. Szalontai György fogszakorvos Nyíregyháza, Sólyom u. 23. magánrendelés:-Kedd: 18.00-20.00-Péntek: 16.00-20.00-Szombat: 10.00-14.00 Szolgáltatásaim: Fogszínű esztétikus knmpnzit, illetve amalgámtömések. Arany, porcelán, valamint kevert betétek, inlav-k. Professzionális porcelánpótlások, fémkerámia, aranykerámia, koronák, hidak. Fogfehérítés. Fogékszer behelyezése. Fogsorkészítés. I mplantátumkészítés. _________ Bejelentkezés a +36-301385-7884 £ vagy a +36-30/636-5389 számon. ? Dr. Aliné Maróti Rita Kriston Intimtorna tréner- Akaratlan vizeletvesztés (inkontinencia) • Méh-, hólyag-ill. végbél süllyedés *. Szél-széklettartási és aranyér problémák * Szülés előtt ill. utáni rehabilitáció *• Műtéti hatás megtartásában Orvosi beutalóval TB támogatással INGYENES Tel: 06 30/9685-987 Helye: MEGYEI KÓRHÁZ Dr. Ali Tarek Urológus főorvos Magánrendelés Nyíregyháza 17.00-19.00 Hétfő: Ferenc krt. 4/a tel.: 42/402-303 Szerda: Lázár Károly u.l. tel.: 42/500-439 Telefon: 0630/2793-029 • végleges szörtelcnilcs • éreredetíí elváltozások lézeres kezelése (seprűvénák, hajszálértágula tok, tűzfoltok, éreredetű bőrhibák eltávolítása • késői fény ártalom, öregedési foltok, májfoltok eltávolítása • tetoválás megszűntetése • anyajegyek vizsgálata Lézerbőrgyógyászat Dr. Semsei Mária bőrgyógyász-kozmetológus FAMÍLIA Fogászat Dr. Puskás András fog- és szájbetegségek szakorvosa 06-20/460-1512 Ingyenes vizsgálat, családi, nyugdíjas és egészségpénztári kedvezmény, teljes körű fogszakorvosi ellátás délelőtt és délután. Fájdalommentes érzéstelenítés, lézeres fájdalomcsillapítás, fogfehérítés 1 óra alatt, fogsorkészítés akár 2 nap alatt. Allergiamentes fogpótlások, beavatkozások, f“1" fogászati RTG. Lézersebészeti magánrendelés Benőtt körmök, szemölcsök, bőrnövedékek, értágulatok, időskori bőrelváltozások, basaliomák, szem körüli növedékek keloidok, condylomák lézersebészeti megoldása. Rendelési hely: Nyíregyháza, Ungvár sétány 35/A Rendelési idő: hétfő+szerda: 16.00-18.00 Rendel: Dr. Kovács Mária sebész szakorvos Tel.: 42/595-533, 30/9250-387 www.haon.hu/lezersebeszet ír. KOLOZSY ZOLTÁN UROLÓGUS az orvostudomány kandidátusa ANDROLÓGIAI RENDELÉS (merevedési és nemzőképesség-zavarok) Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra. Nyíregyháza, Hősök tere 8. Tel: 06-20/5139-187 Plasztika Dr. Molnár Csaba plasztikai sebész Bejelentkezés: 06 (52) 453-271 06 30 955-1798 HIRDETÉSEK