Kelet Magyarország, 2005. november (62. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-04 / 258. szám

2005. november 4., péntek KELET HÁTTÉR /3 HÍREK • Dr. Vojnik Mária államtitkár asszony, az 1. sz. választókerület országgyűlési képvise­lője fogadóórát tart november 5-én, 10-12 óra között a nyíregyházi MSZP-székházban, a Bocskai u. 25. sz. alatt. • Kötetbemutató. Mogyorósi László Ugyanaz a szépség című kötetét mutatja be november 4-én 17 órától dr. Elek Tibor iro­dalomtörténész a nagykállói Művelődési Házban. NÉZŐPONT * Akkor most letettem! Mán László man@kelet.szon.hu M a sem maradt el. Reggel a szokásos félálomban botorkáltam ki a konyhába. Út­közben megcsapott a már lefőtt kávé illata. Lehuppantam a székre és még félig álom­ban matattam a pakliban, tettem számba az első szálat, ugyancsak reflexszerűen lobbantottam a lángot és jöhetett az első korty és az első szippantás. Mennyei ér­zés! Aki sohasem cigizett, az persze nem értheti meg, ám a dohányosak egyből aláírják a fentieket. Erre mit hallok reggel értekezleten, sajtó- tájékoztató a rákról, a dohányzásról! Nem azt mondom, hogy erre mint egy varázs­ütésre, elkezdtem gondolkodni a dohány­zásról, de ismét átértékeltem mindent, amit egyébként a dohányosok egy-egy pohara­zással és legalább két doboz koporsószeg elszívásával fűszerezett éjszaka után meg­tesznek. Lehet egyszerűsíteni, hiszen mi áll az egyik oldalon? A fentebb említett reggeli élvezet, plusz a stresszoldás, az időmúlató, megszokásból el-elszívott szálak. Maxi­mum még egy jó ebéd utáni, „emésztést elősegítő", élvezetfokozó szippantgatás. Ennyi. Mind elhagyható, átváltható. A má­sik oldalon viszont ott az egészség, az idő, a jövő, a még hátralévő évek hossza, vagy éppen rövidsége, mert van fiam, akinek a diplomaosztóján úgy szeretnék menni, hogy büszkén mutasson ki a sorból: ő az apukám! Én is szeretnék még sok örömet adni szeretteimnek és persze sokáig kapni is. Ringatni az unokákat, még tíz év múlva is focizni, bringázni, dolgozni, élni! Hogy könnyebb legyen, pénteken reggel már el­hagytam a kávét... Figyelmetlenség Gyakori közlekedési baleset ! helyszíne Nyíregyházán a Bocskai utca vége. a Római ! Katolikus templomnál. Legtöbbször a templom mögötti parkolóból a Bocskai utcára va­ló figyelmetlen kikanyarodás okoz bajt. Ez történt csütörtök dél­előtt is, amikor az elsődleges adatok szerint egy, a Bocskai utcán a centrum felé tartó Nisssan terepjáró elé kanyarodott ki figyel­metlenül a parkolóból egy Trabant, pirr GraFkd (d bd'escl ícílélclezett Icffl VILLAMVOKS Ön egyetért azzal, hogy szilveszterkor se lehessen petárdázni? Szavazók száma: 319 2005. 11. 03. 17 óra Igen 63,01% Nem 36,99% Következő kérdésünk: Ön egyetért azzal, hogy 18 év alattiak nem lottózhatnak? Betegség oka ■ Szomorú világelső­ség a magyaroké, ha a hörgőrák kialakulását vizsgáljuk. Nyíregyháza (KM - K. É.) - A Rákellenes hét keretében Pénzes Mariann, az ÁNTSZ il­letékese a leszokást támogató programokról beszélt, Obbágy Veronika, a megyei-városi tüdőszűrőállomás orvosa pe­dig arra hívta fel a figyelmet: a hörgőrák kialakulásáért - amelyben világelsők vagyunk!- 95 százalékban a dohányzás a felelős. Sajnos, Magyarországon mind nagyobb mértékben, s mind fiatalabb korban nyúl­nak a cigaretta után. Dr. Ba­logh Gábor kardiológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a nikotin nemcsak a daganatos, de a szív- és érrendszeri meg­betegedések kialakulásában is hatalmas szerepet játszik. Ma már bizonyított tény, hogy az érelmeszesedésben, a szívbe­tegségek kialakulásában egy­aránt hibáztatható. Le kell tenni és kész! (Fotó: ÉM) Keresniük kell az állást ■ Jóval aktívabb együttműködést kér az álláskeresőktől a mun­kaügyi központ. Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Nagyobb fennakadás nélkül tértek át a november­től bevezetett, új juttatási rendszerre a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Munka­ügyi Központ kirendeltségei - jelentette be a sajtó képvise­lői előtt csütörtökön Gönczi András, a központ novem­ber 1-jétől kinevezett igaz­gatója. Leszögezte: ezután minden munkanélkülinek ál­láskeresési megállapodást kell kötnie az illetékes kirendelt­séggel.- Ebben többek között rög­zítjük azt, hogy az álláskere­ső milyen munkahelyet keres, mit tesz mielőbbi elhelyezke­dése érdekében, hogyan tart­ja a kapcsolatot a kirendelt­séggel. A megállapodás feltün­teti azt is, hogy a központ mi­lyen szolgáltatásokkal segíti törekvéseiben - ismertette a részleteket Rusin József igaz­gatóhelyettes. A kért szemlé­letváltás jeleként az igényel­hető juttatások nevükben is megváltoztak: álláskeresési já­radékra illetve álláskeresési segélyre. KELET ^.inn^Jhu" Tippek. Az álláskereséshez szükséges önéletrajzról információ a szabolcsjob.hu portálon (DOC 21 kB) Ismét Zorró! Nyíregyháza (KM) - Péntektől látható a mo­zikban a színes, szinkro­nizált amerikai kaland­film, melynek címe: Zor­ró legendája. Martin Campbell rendező a fő­szerepre Antonio Ban­derast kérte fel, hölgy­partnere a mesésen szép Cathrine-Zeta Jones. 1850-et írunk, a helyszín Kalifornia. Világörökségi ölelésben Hauser Adrienne már sokat tett Tiszadobért (Fotó: Racskó Tibor) ■ A tiszadobi projekt megvalósításához jelen­tős mértékben hozzájá­rul az Európai Unió is. Tiszadob (KM - NIA) - A kihelyezett megyei közgyűlé­si ülésen többek között ezt is kiemelték az előadók, miként azt is: a településen marad a gyermeknevelés egyik centru­ma. A programfelelős szakem­berek elmondták a tájékozta­tón, hogy a településen fejlesz­tik a közműhálózatot, új mun­kahelyek teremtődnek, golfpá­lya és wellnes-szálloda épül. Új szakmák művelőire is szükség lesz, ahogyan idegen nyelvet beszélő fiatalokra is. Mivel Tiszadobot három vi­lágörökség veszi körül, joggal számíthat az érdeklődésre. Itt hozzák létre az Európai Kul­turális Utak Intézményét, megmarad a Zongorafesztivál, megszervezik a Természetfilm fesztivált, bemutatják a helyi gasztronómia értékeit, fejlő­désnek indulhat az ökoturiz­mus is. Ma már jó eséllyel gyógyítható ■ A sajtó is segít ab­ban, hogy sokan jelen­jenek meg a szűrővizs­gálaton. Nyíregyháza (KM) - Dr. Varga Erzsébet, a megyei szű­rési-koordinációs osztály ve­zető főorvosa szerint a jó eredmény az ÁNTSZ, az egészségügyi alapellátás és az önkormányzatok összefogásá­nak, illetve a pontos tájékoz­tatásnak, benne a Kelet-Ma- gyarországnak is nagyban kö­szönhető. A szervezők, illet­ve a nyíregyházi önkormány­zat ötlete és anyagi hozzájáru­lás alapján immár havi sorso­lással is igyekeznek fokozni a megjelenési kedvet. Minden hó első hetében két darab öt­ezer forintos vásárlási utal­ványt sorsolnak ki az emlő­szűrésre jelentkezők között. A legközelebbi sorsolásra no­vember 7-én 14 órakor a me­gyei kórház emlőcentrumá­ban kerül sor. Kóstoló Nyíregyháza (KM) - Pizzával és nem utolsó­sorban olaszországi él­ménybeszámolójával, itá­liai fotókkal várja az ér­deklődőket Bella Signora november 4-én 17 órától a Szent István utcai Mus­tárházban. Bízhatunk a hazaiban 9Bfjyarors£jy ■ Óriásplakátokon is hirdetik: Magyarorszá­gon nincs madárin­fluenza. Nyíregyháza (KM) - Egész novemberben tart a Baromfi Termék Tanács tegnap elkez­dődött tájékoztató kampánya. A sajtóban megjelentetett hir­detésekben, vásárlóknak osz­tott szórólapokon, hamarosan pedig óriásplakátokon hívják fel az emberek figyelmét ar­ra, hogy nyugodtan ehetnek baromfihúst, hiszen Ma­gyarországon nincs madárin­fluenza. A kampányra azért van szükség, mert a madárinfluen­zával kapcsolatos rémhírek miatt itthon kevesebb barom­fihús fogy a boltokban. Októ­ber elején 10-15 százalékkal esett vissza a csirkehúsfo­gyasztás, a pulyka és a többi termék forgalma akkor nem csökkent. A kampány nem ke­vés pénzébe, 200 millió forint­jába kerül a Baromfi Termék Tanácsnak. Állatállomány Magyarországon 2()()!>. augusztus 1-jén, ezer darab Tyúkféle Liba Kacsa Pulyka Grafika: Keiet-Maqyarorszáq, forrás: KSH Fényképes lesz a műszaki vizsga WWW.SZQtLhy Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. ■ A szabálytalanságok miatt szigorítani fogják a környezetvédelmi el­lenőrzéseket is. Nyíregyháza (KM) - Úgy hírlik, decembertől fényké­peket kell készíteni a műsza­ki vizsgán áteső járművekről. A kötelező fotózással a visz­szaéléseket akarják kiszűrni, a fénykép lesz ugyanis a bizo­nyíték, hogy a jármüvet va­lóban megvizsgálták. Nyíregy­házi olvasónk, Berecz úr en­nek részleteiről érdeklődött szerkesztőségünkben. A Kelet-Magyarország meg­tudta: A szigorításra a csalók miatt van szükség, egy-egy jobb időket látott négykerekű Az,olvasó ugyanis gya­®%erdez%- ,( papíron felel meg a szigo­rú közleke­désbiztonsá­gi feltételek­nek. Ha nem merülnek fel problémák a Pesten már funk­cionáló új rendszerrel kap­csolatban, akkor országosan is kötelezővé teszik a fényké­pezést. Előreláthatólag december­ben hirdeti ki a szaktárca a változtatást, az átállásra azon­ban 3-4 hónap türelmi időt ad majd. Ugyancsak a sza­bálytalanságok miatt szigorí­tani fogják a környezetvé­delmi ellenőrzéseket is. Az autószerelő helyett kompu­ter vizsgálja ezután a jármű károsanyag-kibocsátását ja­nuártól. i 1

Next

/
Thumbnails
Contents