Kelet Magyarország, 2005. november (62. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-29 / 279. szám

2005. november 29., kedd KELET MEGYEI TÜKÖR /5 • Nőszövetség. A Nőszövetség következő összejövetele a nagykállói II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központban december 1-jén dél­után 5 órakor lesz. • Történelembarátok. A Váci Mihály Váro­si Művelődési Központ december 1-jétől csütörtökönként este fél 6-tól az Ifjú Törté­nelembarátok Körébe várja a fiatalokat. • Új hónap, új lehetőségek. December 1-15-ig a késedelmi díj megfizetése nélkül veszik vissza a könyveket a felújított Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Találkozás a Mikulással Nyíregyháza (KM) - Minden bizonnyal a Mi­kulással is találkoznak mindazok, akik részt vesznek szombaton a nyíregyházi Pedagógus Természetbarát Egyesü­let nyílt túráján. A de­cember 3-i kirándulás helyszíne a Zempléni­hegységben lesz, azon­ban a szervezők a túra pontos, 8-10 kilométer hosszúságú útvonalát - az utóbbi évek hagyomá­nyainak megfelelően - titokban tartják, de azt biztosan ígérték: keresz­tezik a Mikukás útját. A szintemelkedés 150 mé­ter lesz. Az érdeklődők december 2-ig jelentkez­hetnek, azonban az isko­lák, illetve az 5 főnél na­gyobb létszámú csopor­tok november 30-ig je­lentkezhetnek, illetve kérhetnek további tájé­koztatást a 06-20/447- 8707-es telefonszámon. ■Sn Pongó Ernő Roma­kassza Nyíregyháza (KM ­P. I.) - Évértékelő közmeghallgatáson van túl a nyíregyházi cigány kisebbségi ön- kormányzat. A pol­gármesteri hivatal dísztermében Balogh Artúr elnök az idei. programokról, tevé­kenységekről számolt be. - Mintegy 30 ro­mát sikerült foglalkoz­tatni közmunka-prog­ramban, a környezet­védelmi projektnek köszönhetően hulla­déktárolókat kaptak a Huszár lakótelepen élő családok. A jövő­ben kiapadni látsza­nak a pályázati forrá­sok, szűkös esztendő elé néz a kisebbségi önkormányzat, de to­vábbra is gőzerővel küzd a romák életkö­rülményeinek jobbítá­sáért. Pongó Ernő el­nökhelyettes a Huszár lakótelepen élők la­kás- és szociális hely­zetéről számolt be, Csorba Miklósné a Keleti lakótelepen élő­kért emelt szót. Tokody Ilona a Kodályban Nyíregyháza (KM) - A Filharmónia bér­letsorozatában kedden este 19 órakor a Ko­dály Zoltán Általános Iskolában Tokody Ilo­na világhírű opera-énekesnőt hallhatja a kö­zönség. A műsorban többek között Rossini, Bellini, Verdi és Puccini művei hangzanak el. A koncerten közreműködik Vígh Andrea hárfán. Nagykarácsonyi üdvözlet Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - Mivel ked­ves szokásnak tartják, több olvasónk arról érdeklődött, hogy az idén is lehet-e Nagy- karácsonyon keresztül küldeni a karácsonyi üdvözlő lapokat? A kérdéssel Gara Péter kommunikációs menedzserhez fordultunk.- Hagyományosan, im­már 16 éve advent első va­sárnapján nyitja meg kapuit a szeretetposta a Fejér me­gyei Nagykarácsonyban. Itt advent idején „Nagykará­csonyon keresztül” alkalmi bélyegzővel látják el az ünnepi küldeménye­ket. Még a postai irányítószám is Nagyka­rácsony nevére utal: 2425. A karácsonyi la­pokra először 1989-ben került ünnepi bélyeg­zés, akkor azonban még nem Nagykarácso­nyon keresztül mentek a küldemények. A neves falu azt tervezi, hogy 2010-ig Mikulás- falvát építenek, ahol egyébként már most is működik Mikulás-ház. Ide futnak be a Mi­kulásnak címzett levelek, amelyeket évek óta a helyi nyugdíjascsoport kivétel nélkül meg is válaszol - mondta Gara Péter. Európai szinten (Fotó: Pusztai Sándor) ■ Az ellátást egy min­den körülmények kö­zött, bárhová eljutni képes terepjáró segíti. Nyírbátor (KM) - A kor kö­vetelményeinek megfelelő szin­tű ellátásban részesülnek a Nyírbátor környékén élők, az új központi ügyelet létrehozá­sával. Nem kell attól tartani, hogy ellátatlanul maradnak azok, akiknek eddig helyben volt az orvosi ügyelete - nyug­tatja meg olvasóinkat dr. Ács Gábor. Ha eddig mondjuk a szomszéd falu orvosa volt az ügyeletes, akkor el kellett men­Hívja, ha baj van! A központi ügyelet munkanapokon délután 16 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégeken folyamatosan elér­hető a 42/281-720-as telefonszámon, illetve a 06-30/4595932-es mobilszá­mon. A korábbi időszakban azt is tud­ni kellett, hol van az orvos, mostan­tól 10-15 percen belül megérkezik a segítség, így a körzet lakói európai színvonalú ellátást élvezhetnek. ni a betegnek oda, ami lehetett akár 7-8 kilométerre is. A tá­volságok most sem nagyobbak, de az ellátás minősége ugrás­szerűen javult. A RegioMed- Center 2005. Bt. nyerte el pá­lyázaton a Nyírbátor és Von­záskörzete Központi Ügyelet ellátását. Ennek működtetésé­hez a költségeket a társulás ad­ja, az emberi erőforrást pedig mi. Referenciaként megemlít­hetem, hogy Hajdúsámsonban is mi látjuk el az ügyeleti mun­kát. Működési területünk Nyír­bátor és környékén 11 telepü­lésre terjed ki. A beteg jobban jár A körzet orvosai bejárnak Nyírbátorba ügyeletre, ami ha­vonta két napot jelent számuk­ra. A távolságok úgy alakul­tak, hogy sehol nincs nagyobb távolság 10 kilométernél. Ez a terepjáróval percek alatt le­küzdhető. Tudunk olyan me­gyéről, ahol ennek a háromszo­rosát kényszerülnek megtenni, mert ott úgy adódott a szerve­zésből a feladat. Mi sem jellem­Dr. Ács Gábor zőbb a körülményekre, hogy például az ápolói feladatokra úgy kell válogatni a jelentke­zők közt. A kialakult verseny­helyzet pedig a betegnek jó. Miért éri meg? Lényegesen hatékonyabb így az ellátás, ugyanis eddig pél­dául egy ezerlelkes faluban az orvos kaphatott az ellátásra jo­gosultak után mondjuk kettes szorzót alkalmazva 74 ezer fo­rintot, amiről tudjuk mekko­ra megtartó erő, ezt egészítet­te ki az önkormányzat. Ebből kellett egy jól-rosszul felszerelt rendelőt fenntartani, ahová járványmentes időszakban na­ponta benézett 4-5 beteg. Ez drága, és nem kellően haté­kony megoldás. Ehelyett most összevonva az önkormányza­tok támogatását, egy olyan ügyeletén látjuk el a betegeket, ahol két orvos van, mellettük szakápoló, mentőtiszt, és a gép­kocsivezető. Egy újraélesztést hatékonyabban tud két sze­mély megindítani, mint egy. Advent a Krúdy sétányon ■ Újra a Krúdy Vigadó elé jön a karácsony, ka­mionban bábszínházzal és KM-szerencsekerékkel. Nyíregyháza (KM) - A ha­gyományos rendezvényre a Krúdy Vigadó előtti sétányra várják a városlakókat decem­ber 16-án, 17-én és 18-án. Mind­ez a hétfői sajtótájékoztatón hangzott el, ahol Rabóczki Lászlóné mellett Molnár Vik­tória, a szervezésbe és lebonyo­lításba bekapcsolódó Révész- Eurotrans képviselője is kö­szöntötte a megjelenteket. A rendezvény már nem is­meretlen a városlakók előtt, a hagyományápoló napok immár negyedik alkalommal kíván­nak hozzájárulni ahhoz, hogy a karácsonyt megelőző idő­szakban megismerkedhessünk az ünnep eredetével, az ahhoz kapcsolódó szokásokkal. A vi­gadó körül felállított hangula­tos házacskákban téli finomsá­gok, forralt bor várja majd a korgó gyomrúakat, s azokat, . akik egy kis lélekmelegítőre vágynak. Az enni-innivalón kí­vül lesz íjászbemutató, gyerek- programok sora, sétakocsiká­zás és póniszekér, betlehemes játék, s az elmaradhatatlan ka­rácsonyi dallamok. A gyereke­ket bábszínház várja egy hatal­mas kamionban. A vendégeket várja a Kelet-Magyarország szerencsekereke is! KELET í Ul Kmtippek.«Qn.hu Részletesen. A Krúdy Karácsony programja letölt­hető (PDF, 200 kB) Pásztortűz előtt lehet majd me­legedni (Fotó KM-archív) Balogh István (Fotó: HBN)' Születésnapi üdvözlet Nyíregyháza (KM) - No­vember 29-én tölti be 93. élet­évét Balogh István levéltáros, néprajztudós, a történelemtu­dományok doktora. Balogh István debreceni pa­rasztpolgár családban született, de gyermekkorát a város kele­ti végében töltötte. Innen hoz­ta magával a paraszti világ is­meretét és szeretetét. A II. vi­lágháború után Debrecen főis­pánja is volt. 1957-ben megfosz­tották állásától, Nyíregyháza örömmel befogadta, előbb a Jó­sa András Múzeum munkatár­sa, majd a Levéltár igazgatója lett. Napjainkban is rendszere­sen végez kutatást Nyíregyhá­zán, a Levéltárban. FIDESZ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Elfelejtett ígéretek ■ A magyar ifjúságnak tett, máig teljesítetlen MSZP-ígéreteket kérték számon. Nyíregyháza (KM - P. I.) - Elfelejtett ígéretek, avagy mi­lyen jövőképet kínál a Gyur- csány-kormány a fiataloknak? címmel tartott sajtótájékozta­tót a napokban dr. Dobó Lász­ló országgyűlési képviselő és Román István megyei közgyű­lési képviselő. A Fidelitas or­szágos elnökségének tagjai a magyar ifjúságnak tett, máig teljesítetlen MSZP-ígéreteket kérték számon monológjukban. Elhangzott: csupán a rászoru­ló diákok számára vált ingye­nessé az étkezés, a jogosítvány díjmentes megszerzése, a kie­gyensúlyozott otthonteremtés és a fiatalok munkához jutta­tása még mindig csak álom. Minden 4. munkanélküli a 18-25 éves korosztály tagja, a Fészekrakó-program és a Start kártya sem hozott átütő sikert. - A kormány egyenesen hadat üzent az ifjúságnak. A jobb ol­dal fiatalokra fókuszáló javas­latcsomagjáról tárgyalni sem volt hajlandó a kormány, a parlamentben jó ideje a süke­tek párbeszéde folyik - tette hozzá Dobó. Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési prog­ramot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Fényeslitke településen a Táncsics út teljes területén, a Szabadság út 1-81., 2-76., a Hunyadi út 1-51., 2-56., a Gárdonyi utca 1-33., a Dózsa Gy. utca T9., 2-14., az Arany |. utca 1-39., 2-44., a Mező utca 1-19., 2-14., a Kossuth utca 78-214., 201-227., a Petőfi utca 37-67., 22-50., a Zsálya utca 2-28., a Rákóczi utca 27-47., 46-74., a Béke utca 1- 13., 2-6., az Ady utca 1-37., 2-40. szám alatt 2005. december 7-én 9 órától 11 óráig és 13 órától 15 óráig, ■ Tuzsér településen a Nyárfás utca 1-43., 2-40., a Tölgyes utca T9., 2- 30., a Rákóczi utca 1-7., 2-14., az Ady utca 1-9., 2-22., a Bajcsy utca 1- 45., 2-14. szám alatt, a Kossuth utca egész területén, az Arany j. utca 1-7, 2-14, a Lónyai utca 1-39, 2-58, a József A. utca 1-11., 2-16, a Rév utca 1-15, 2-8. szám alatt, a Ravatalozó teljes területén, a Rózsás tér 1-12, a Petőfi tér 1-29, a Gyilkos utca 1-13, 2-8. szám alatt 2005. december 7-én 9 órától 11 óráig és 13 órától 15 óráig, a Márta utca 1-17. szám alatt, a Dózsa utca, a Rózsás tér, a Tiszapart, a Szennyvíz telep, a Nagy tanya teljes területén 2005. december 7-én 9 órától 15 óráig, ■ Dögé településen a József A. utca 1-21., 2-12, a Jókai utca 2-12, az Arany j. utca 2-32, 1-11, a Hunyadi utca 2-40, T35. szám alatt, a Kossuth utca teljes területén, a Hársfa utca 2-20,1-17, Szabadság utca 2-34, 1-43. szám alatt, a Rákóczi utca egész területén, a Petőfi utca 35-73, 34-78, Dózsa utca 1-13, 2-34, Árpád utca 1-19, 2- 30. szám alatt 2005. december 7-én 9 órától 11 óráig, ■ Komoró településen a Táncsics utca Termelőszövetkezet telep, a Petőfi utca Termelőszövetkezet telep, a Petőfi utca teljes területén, a Kossuth utca 1-31, 2-122, a Tölgyes utca 1-21, 2-12, a Rákóczi utca 1-27, 2-26, az Ady utca T9,2-10, a Bajcsy utca 1-21, 2-12. szám alatt 2005. december 7-én 9 órától 15 óráig, ■ Szakoly településen a Dél-Nyírségi KHT. Szilárd Hulladéklerakó telep, a Hadházi Öntöző, a Tóth György Hűtőház teljes területén 2005. december 9-én 8 órától 12 óráig, ■ Balkány településen Abapuszta és Nagykecskés, a Szitás tanya, Kiskecskés egész területén 2005. december 9-én 8 órától 12 óráig, ■ Nagykálló településen Ludastó, a Bölcskei Hütőház, a Ludastó Bölcskei Gyümölcsös, a Ludastó Agrokert Gyümölcsös teljes területén 2005. december 9-én 9 órától 13 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­kimaradásért megértésüket kérjük. &on HIRDETÉS A

Next

/
Thumbnails
Contents