Kelet Magyarország, 2005. november (62. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-10 / 263. szám

2005. november 10., csütörtök MINDENFÉLE /8 • Segítő verek A Nyírségi Segítő Kéz Ala­pítvány a Kamilliánus Egyesülettel közösen napközben adományokat juttat a rászoruló családok részére Kálmánházán, a Dorogi út 76. alatt. Ugyanakkor az alapítvány a beteg gyermekek részére karácsonyi ajándékokat gyűjt, a felajánlásokat a 42/244-062-es tele­fonszámon tehetik meg. • Játszoház. A nagykállói II. Rákóczi Fe­renc Művelődési Központban november 11- én, pénteken 14 órától játszóházat tartanak, ahol a résztvevők a kosárfonással ismerked­hetnek meg. Erkel-bál Nyíregyháza (KM) - Táncos-zenés műsorral, tombolával és svédaszta­los vacsorával várja a kikapcsolódni vágyókat november 12-én az Erkel Ferenc Tagiskola. A 19 órától kezdődő Erkel-bál bevételét a tanulók jutal­mazására fordítja az in­tézmény. Malmoznak és sakkoznak Nyíregyháza (KM) - Malom- és sakkversenyt rendez november 11-én a vakok és gyengénlátók számára a Nyírségi Lá­tássérült Egyesület. A hagyományteremtő szándékkal útjára indu­ló rendezvénynek a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Művelődési Ház ad otthont pénteken 14 órától. Jámbor István Életmód Nyíregyháza (KM) - Előadások, konzultá­ciók és bemutatók jellemzik majd no­vember 12-én az Alvégesi Művelődési Házban 10 órától kezdődő életmódna­pot, ahol testi-lelki egészségvédő prog­ramok hangzanak el. Önmagunk elfogadá­sára buzdít Huszti Kornélia pszichotera- peuta, Ráczné Simon Zsuzsa frtoterapeuta a Lelkünk a testünk nyelvén szól címmel tart előadást. A lelki traumák feldolgozá­sában Nagyné Ko­vács Valéria segít - tudtuk meg Jámbor István igazgatótól. Xtti.Tkmtipoek-SZonhu Részletesen. Az életmód­nap részletes programterve letölthető. (PDF, 146 kb) Trófeák ajándékba . Felsőfokú okta­tást segíti az az értékes trófeagyűjtemény, amelyet a Nyíregyházi Főiskola Műszaki Mezőgazdasági Kara Állattenyésztési Tan­székének adományoztak a napokban. A ha­gyatékot Csisztu László özvegye és családja ajánlotta fel. (Fotó: Nyéki Zsolt) Fogyatékosok élethelyzete Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Fo­gyatékosok Fóruma „A fogyatékos emberek élethelyzete napjainkban” címmel fotópályá­zatot hirdet. A szervezők olyan pályaművek elkészítését várják, melyek szimbolizálják, megjelenítik, vagy bemutatják a fogyatékos, mozgás, hallás, látás és tanulásban akadá­lyozott emberek élethelyzetét. Pályázni legalább 6 db alkotással lehet. A pályázato­kat 2005. december 10-ig kell eljuttatni a csonkaferenc@vipmail.hu e-mail címre, il­letve a résztvevők elektronikus változatban cd-n is elküldhetik, vagy személyesen eljut­tathatják műveiket az iroda címére: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. Az értékelő bizottság az első három helyezettet díjazza. December 19-én a beérkezett alkotásokból - eredményhirdetéssel egybekötött - kiállítás nyílik Nyíregyházán, a Váci Mihály Műve­lődési Központ és Gyermekcentrumban. Közeleg a Kelet-hét, a szülinap Keressük a legrégeb­bi előfizetőnket, aján­dékozón vár a legjobb levelek beküldőire. Nyíregyháza (KM) - No­vemberben ünnepli hatvan- egyedik születésnapját a Ke- let-Magyarország. A nem jubi­leumi évfordulóra természete­sen megemlékezünk, mégpe­dig amolyan Kelet-hét lesz a következő. Visszapillantunk Ekkor többek között vissza­pillantunk majd az elmúlt év­tizedek lapunkban megjelent történéseire is. Ünnepelni per­sze úgy az igazi, ha olvasóink­kal közösen tesszük ezt. Jó pár előfizetőnknek szeretnénk Tanácskozó tudósok Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - Az idén nem szorítko­zik egyetlen napra a magyar tudomány ünnepe, hanem el­tart egészen december elejéig. A megyében működő tudo­mányos műhelyek önállóan szerveznek programokat, ahol a sajátosságoknak megfelelő területeken előadások hangza­nak el országosan elismert szakemberek közreműködésé­vel. November 17-én Bátorli­geten találkoznak a tudósok, hogy a fenntartható fejlődés és az ökológiai gondolkodás témakörében az érdeklődők­kel együtt közösen gondolkod­janak az aktuális kérdésekről. Ha szép marad az idő, ak­kor a plenáris ülést követően egy kis sétát tesznek a ven­dégek az ősparkban. Kolping akadémia Baktalórántháza, Nyír­egyháza (KM - L. Gy.) - Dr. Bolberitz Pál, a Magyar Kol­ping Szövetség országos prézese „Európa és a keresz­ténység” címmel előadást tart november 12-én, szombaton 14 órától Baktalórántházán, a művelődési központban, míg 16 órától Nyíregyházán, a ró­mai katolikus plébánián. Hűséges előfizetőink, a gyürei Juhász házaspár nyerte nemrégiben a Product Üzletház álomkonyháját (Fotó: Balázs Attila) igazán emlékezetessé tenni ezt a hetet, hiszen ajándék- őzön vár olvasóinkra. Várjuk azok jelentkezését, akik évti­zedek óta előfizetői a Kelet- Magyarországnak. Mindezt egy akkori előfizetői szel­vénnyel kell igazolni. A legré­gebbi, hűséges olvasóinkra ajándékok várnak. Ugyancsak várjuk olvasóink levelét, amelyben a Kelet-Magyaror- szággal kapcsolatos sztoriju­kat írják meg. Főként azok írására számítunk, akik la­punk segítségével elérték cél­jukat, elintéztek olyan ügyet, amit addig nem tudtak. Lapunk segítségével De olyan leveleket is vá­runk, amelyben lapunk adott segítséget munkahelyhez ju­tásban, vagy éppen párválasz­tásban. Egy szó mint száz, várjuk leveleiket. A legérde­kesebb leveleket lapunkban megjelentetjük, a beküldőt pe­dig megjutalmazzuk. A bo­rítékra írják rá: Kelet-szüli- nap! MÁR 2 40» OOO FORINTTÓL! VÁLTS ÉLETET, VÁLTS AUTÓT NOVEMBERBÉN! QD&iClN CITROEN C4 2 890 000 FT-TÓL! AKAR 800 000 FORINT KEDVEZMÉNNYEL! CITROEN XSARA PICASSO 3 260 000 FT-Tóu AKÁR 1 000 000 FORINT KEDVEZMÉNNYEL! CITROEN BERLINGO 2 490 000 ft tóu AKÁR 800 000 FORINT KEDVEZMÉNNYEL! A kwtvvrrn«**»* *r aknóhon wpví rv*irV->kt'm'J<(v«"4PkhFo fné?ó»í> 1 jrtfll *1 késFlft Pfriiüg, ehe RMtembt’r :ío ,1ig _________ 6M9iOlS5, a tófmísTítís által lead«« uegretxlH«-?<*>? vonattoonAar' Ar ifccite aiéislata* mis Kedv«imtov&tKá wem iwwihatök öswe! A nMMZbult Wstr.UJha»4'u-tú*aí.uüt!áüúk. K.iraka -•WASibitüs*Jötisal ÁFÁ-tUfUlíinttik.Jel«! IliidetSs mnnsinSsB ajinidt)u#k; a viltuztitfe jugitftgiiiUitjuk I CITROEN www.citfoen.hu A CITROEN« Töt*».-! CITROEN KOHUT 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 118. Tel.: 42/508-263 CITROEN KOHUT 4700 Mátészalka, Ipari út Tel.: 44/500-780 CITROEN A stilu* útján mm fSE í* iMflflfefeMHBI K&H nem csak három kívánságod teljesítem! © villámgyors megoldás rövidtávú pénzügyi nehézségekre © a megállapított hitelösszeg egy évig nem változik O most rendkívül kedv.ező kamat K&H könnyített gyorshitel vállalkozásoknak mt AzalkatmazoKWftoslWfcföl atoaKÄ«B»r»KmtíHhen «ajk vou f'dm/Anal AAÁ AAA \M\ki\ki khh hit e$etowönái*ö*afé2ám!a$ a sa# telteted A termék fV0,n ucyvuitdi uo «tu r www.Mtu.mi a Hirdetmény tirtaimasa. A kön<J»ctök módosításának jogát a Dank fenntartja MfclminGsftés függvényeden a 8*«k 6 haw ««miamwft (Gazolásan tol ra^anszametyi Mszfóaté karmweg is Wm HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents