Kelet Magyarország, 2005. október (62. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-27 / 252. szám
2005. október 27., csütörtök KIÜT KÖRNYEZETVÉDELEM /14 Összeállításunk a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium „Környezetvédelem és vízügyi cél- előirányzat" (KÖVICE) című pályázatán elnyert támogatással készült. RÖVIDEN • Költségvetés. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2006-ban várhatóan 106 milliárd forinttal gazdálkodhat. A fejezeti költségvetést tekintve ez 56 százalékkal haladja meg a 2005-ben rendelkezésre álló összeget. JEGYZET Csak úgy füstölgők... Sípos Béla bela.sipos@kelet.szon.hu Fotós kollégámat arra kértem, készítsen felvételt füstölő autóról, autóbuszról, vagy tehergépkocsiról. Azt hittem, egyszerű lesz. Magam is beültem a volán mögé, jártam a várost, s csodálkoztam. Nincs füst a járművek mögött, a korábban „megszokott" kipufogógáz szaga is átalakult. Valahogy má- sabb, mint régen. (Persze, ma már ólmozatlan benzinnel működnek a motorok.) Aztán megláttam azt a bizonyos teherautót. Ez az, amit kerestem! Akkora füstfelhőt bocsátott ki, hogy a Család és Bocskai utcai kereszteződést teljesen befedte. Szinte vakon indultam utána, csak a felezővonal nyújtott némi támpontot. Követtem, de nagyon lassan haladhattam, mert a rakománnyal teli szállítójármű is igfen lassan ment. A sofőr annak rendje-módja szerint kapcsolta a sebességfokozatokat, a kipufogócsőből pedig ennek arányában hol több, hol kevesebb koromfekete füst tört elő. Vajon mikor lehetett ez az autó környezetvédelmi vizsgálaton? - morfondíroztam, de időm sem volt végiggondolni, mert a szembejövő sávban egy újabb füstölgő borzadály jelent meg. Aztán még egy... Okádták magukból a szennyet. Egyes felmérések szerint az autók közül még mindig a kétütemű Trabantokból és Wartburgokból van a legtöbb forgalomban. Szerencsére ezt nem érezzük, mert jó néhányat csak elvétve használnak a tulajdonosok. Viszont a trabik helyett itt vannak a régi teherautók, autóbuszok. Ugyan kihalófélben vannak ezek is, de egy-egy ilyen jármű felér tíz másikkal! Amióta megláttam azt a teherautót, egyfolytában csak füstölgők magamban - de ennek legalább nincs káros következménye a környezetre. Gondolom, sokad- magammal szeretnénk, ha egyre kevesebb jármű füstölögne az utakon, a mai kornak megfelelő autókban is hatékonyabb katalizátort alkalmaznának. Addig is, amíg elérkezik ez az idő, többet megyek a zöldbe, az erdőbe, a hegyekbe - gépkocsival... Kímélik a szennytől a talajt Búj (KM) - A talaj terhelés csökkentésének szép példáját szolgáltatja Búj, ahol három hónap alatt 40-ről közel 70 százalékra emelkedett a szennyvízcsatorna-rákötési arány. Közel kétszázan csatlakoztak a rendszerhez, így Frank Sándor polgármester joggal nevezte példaértékűnek azt a lakossági hozzáállást, amelyet a helyiek tanúsítottak az akciós felhívásra. A buji önkormányzat ugyanis a Nyírségvíz Rt.-vel közösen július végén hirdetett szennyvízbekötési akciót. Bujon a környezet védelmét ajándékok sorsolásával is elismerték. http kmtipuek.szon.hu Csatornázás. Információ a megye közcsatorna-ellátottságáról (DOC, 20 kB) (Fotó: Balázs Attila) Szemét. Teljesen mindegy, hol készült a fotó: no comment... Hódtelepítés Poroszló (MTI) - Eurázsiái hódokat engedtek szabadon a WWF (Természetvédelmi Világalap) munkatársai a hét közepén a Tisza-tó egyik szigetén. A Németországból származó 26 hód telepítése része annak a programnak, amelynek keretében a természetvédők újra meghonosítják a hódot. Az 1996 óta tartó telepítés során a WWF 186 egyedet engedett szabadon Magyarországon, és az állomány, amelyet a spontán bevándorlás is szaporít, eléri az 500 állatot. Az eurázsiai hód élőhelyének beszűkülése és a nagymértékű vadászata nyomán a XX. századra szinte egész Európából kipusztult. Magyarországon 1954-ben figyelték meg a legutolsó állatot. Visszatelepítésük a 90-es évek elején kezdődött meg a kontinensen. Magyarországon elsőként Európa legnagyobb hullámtéri erdőségében, a gemen- ci erdőben indult újrahonosí- tásuk. Később a kiterjedt lápterületekkel rendelkező Hanságban, majd a Tisza vidékén engedtek szabadon hódokat. Középpontban a Zöld Pont ■ A nyíregyházi Zöld Pont Iroda, berendezésével is példát mutat a környezet védelmére. Nyéki Zsolt anyagokat. Ennek eredményeként itt 167 ezer forinton maradt a kiadás. Kétirányú információ nyeki@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Pénztárcát kímélő módon kezdett a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a Zöld Pont Szolgálat országos hálózatának kiépítéséhez. így történt ez Nyíregyházán is, ahol W ...................... A környezet védelmét érintő bejelentéseket ingyenes telefonszámon is fogadjuk. Őri István ................................................ff a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség központjában alakították ki az új irodát.- A hálózatnak jelenleg 22 tagja van, jövőre 35-re bővül, s egységes arculattal, de Az iroda papírból készült bútorai kiállták a próbát (Fotók: Nyéki Zsolt) különálló szervezetként látják el feladataikat. A szolgáltatás kiterjed a lakossági panaszok, közérdekű bejelentések ügyintézésére, hatósági intézkedés szükségessége esetén az ügy azonnali továbbítására a területileg illetékes hatóságokhoz. Jelentős mérséklés- Az irodáknál tájékoztatást adnak az aktuális környezeti adatokról, információkat gyűjtenek és kezelnek - emelt ki néhány elemet a munkából Nyíregyházán Őri István, a minisztérium államtitkára. A hálózat építése eddig 6 millió forintba került, a költségek jelentős mérséklése érdekében többnyire már meglévő épületekben alakították ki az irodákat, s ezeket újrahasznosított anyagokból rendezték be. Az államtitkár és Szentesi Péter, a felügyelőség igazgatója helyet is foglalt a papírból készített asztaloknál, bizonyítva: milyen egyszerűen lehet alkalmazni, használni a hulladékként kezelt- A Zöld Pont Irodák a lakossági bejelentéseket ingyenesen hívható telefonszámon (80/40-11-11) is fogadják, ingyenes tájékoztató füzeteket, kiadványokat bocsátanak rendelkezésre, pályázati tanácsadással szolgálnak. Emellett a környezet védelméhez köthető jeles eseményekre, nagyobb rendezvényekre ki is települnek, ezzel is elősegítve, hogy az információk minél szélesebb társadalmi körben váljanak ismertté - hangsúlyozta az államtitkár. A minisztérium egy éve határozta el, hogy az ügyintézés korszerűsítése mellett megerősíti a kétirányú információáramlás feltételeit. A hálózat építéséhez alapítványok is jelezték csatlakozási szándékukat, de a vállalkozói körből is érdeklődtek, ahol a minisztériumnak nincs intézménye. KELET kmtiDDPk,,on.hu Forráselemzés. Háttérinformáció a környezetvédel- mi feladatokról (DOC, 24 kB) A KM MEGKÉRDEZTE: Autómentes nap, szelektív hulladékgyűjtés - Lehetne sikeresebb? M eggyőződésem, hogy a szülőnek és a pedagógusnak együttes munkával kell helyes szemlélet- módra, környezettudatosságra nevelnie a mai ifjúságot. A társadalom többsége fontosnak véli a környezet egészségéért rendezett akciónapokat, a baj az, hogy tettek helyett mindenki a másiktól vár cselekvést. SzilvAsi Józsefné NYUGDÍJAS H a a média nagyobb tájékoztató szerepet vállalna a különféle „zöld” kampányokban, talán előbbre juthatnánk. Sajnos, sok ember a kényelme, önnön lustasága miatt hagyja figyelmen kívül a környezetféltők törekvéseit. Inkább elha- jigálják a szemetet, minthogy felvennék a földről, vagy szelektíven gyűjtenék. Miklós Magdolna nyugdíjas S okat hallottam már ezekről a dolgokról. A tévéhíradóból tudom, hogy sikertelen volt a budapesti autómentes nap, mert a kényelmes vezetők fütyültek az egészre. A szüleimnek van autója, de csak akkor használjuk, ha tényleg szükséges. Ha nekem is lesz jogsim és kocsim, figyelek majd a környezetbarát napokra. Dobák ÁdAm diAk A nyíregyházi Evangélikus Általános Iskolába járok, a biológiaórákon nem esik sok szó a környezetvédelemről, mégis tudom, ez fontos. A szándék jó, de legtöbben nem veszik komolyan. Lustaságból, vagy mert mindennap meló van, kell az autó, illetve túl messze van a lakóhelytől a szelektív hulladékgyűjtő konténer. Zsoldos Attila diAk K udarcra van ítélve a környezetvédők munkája, amíg az emberek szemlélete nem változik. Akinek minden nap munkanap, hidegen hagyja az autómentes akció. Egyre környezetbarátabbak az autók, számuk mára hatalmasra nőtt. Azt mondják, Szabolcsban szegénység van. Akkor ki tarja fenn ezt a sok négykerekűt? SZALANICS ANDRASNÉ NYUGDÍJAS