Kelet Magyarország, 2005. október (62. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-04 / 232. szám
2005. október 4., kedd GAZDAFIGYELŐ /6 KELET HÍREK • Almanapok. Október 13-15. között rendezik meg Csengerben a Szatmári Almanapokat. A cél ezúttal is az exportképes almatermék minél szélesebb körű megismertetése, az ebben a profilban működő vállalkozások piacra jutásának elősegítése, a hazai, illetve a nemzetközi kapcsolatok bővítése és a regionális, valamint a helyi megjelenés skálájának színesítése. • Kukoricasó. A kukorica világa címmel rendeznek szakmai kiállítást november 17-én Szekszárdon a kukorica „szerelmeseinek" és más érdeklődőknek. Vidám lippais napok Apagy (KM - N. Z.) - A szakmaiság mellett a versenyzés és a vidámság jellemzi majd az október 14-15-én megtartandó „Lip- pai Napok” című eseménysorozatot. A rendezvény programjában szerepel többek között agrár szakmai konferencia, nemzetközi borverseny és népi gasztronómiai főzőverseny is. A helyszín ezúttal is a nyíregyházi Lippai Já- Szakközépiskola Apagyon található agrárökológiai tanüzeme lesz - ismertette Gajdos István igazgató. Jó kapcsolatokat ápolnak hazai és határon túli hasonló jellegű oktatási intézményekkel, aminek eredményeképpen versenyző csapatokkal képviselteti majd magát egy csehországi, egy lengyelországi, két romániai, három szlovákiai és három hazai iskola. A tanüzem lesz a helyszín (Fotó: a szerző) nos Veszélyt éreznek ■ A dohánytemelők érdekvédelmi szervezete félti az ágazatban dolgozó 15 ezer embert. Pócspetri (KM) - Ellehetetlenülhet a hazai dohányágazat, állítja a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége. A MADOSZ elnöksége felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy ezt a munkaerőigényes növényt olyan gyenge adottságú területeken termesztik, ahol egyébként is foglalkoztatási problémákkal küzdenek. A dohánytermelők a termeltető cégekkel együtt tisztában vannak a dohányzás káros hatásaival, ezért fajtaváltásokkal valamint a termeltetők által javasolt szigorú termesztés technológia betartásával igyekeznek enyhíteni ezen a problémán. Aggodalommal tölti el azonban az iparág képviselőit az, hogy a feketekereskedelem egyre nagyobb méreteket ölt, ráadásul a feketepiacon árult cigaretták ismeretlen eredetüknél fogva lényegesen nagyobb veszélyt hordoznak. Továbbá az is elkeseríti a termelőket, hogy a hazai piacon legálisan kapható cigaretták gyártói nem, vagy csak nagyon kis mennyiségben vásárolnak maVersenyképes hazai dohány gyár dohányt, noha minősége európai mércével mérve is jó, felvásárlási ára pedig a legalacsonyabbak egyike. A gyártók e magatartása lehetetlen helyzetbe sodorja a dohányterme(Fotó: Sipeki Péter) lésben foglalkoztatott mintegy 15 ezer embert. A MADOSZ elnöksége a szükségesnek ítélt törvénymódosítási és intézkedési javaslatokat megküldi az FVM-nek. Ellehetetlenít az „otthoni" mag ■ A vetőmagszövetség szerint rosszat sejtető az őszi kalászosok idei vetőmaghelyzete. Nyíregyháza (N. Z.) - Sokan mondják, hogy a kalászos gabonatermesztés az uniós csatlakozásunk sikerágazata. Ez a kijelentés csak akkor lehet igaz a jövőre nézve, ha még többet teszünk ennek érdekében - vélekedik dr. Hullán Tibor, a Vetőmag Szövetség és Terméktanács igazgatója.- Tavaly, csak búzából 60 ezer tonna fémzárolt vetőmag maradt meg, így a vetőmag felújítás 30%-ra esett vissza. A jelenlegi kereslet azt mutatja, hogy idén ez tovább csökken. Sajnos sokan a vetőmagon próbálják spórolni a költségeket, pedig a versenyképességre áldozni kell, mert ellenkező esetben éppen azok a gazdálkodók vethetik vissza saját magukat, akiknek nagyon fontos volna a talpon maradás. Intervencióra is jót- Október az őszi vetések ideje. A kalászos árutermesztés eredményességének feltétele a rendszeres vetőmag-felújítás. Csak ezzel, tehát a fémzárolt, minősített vetőmag használatával lehet elérni az eredetigazolás követelményeinek teljesítését is. Elgondolkodik-e vajon az, aki azt magot veti el, ami „otthon volt” neki, hogy így minőségi romlást idéz elő?- A terméktanács már többször kezdeményezte azt, hogy a fémzárolt vetőmag használatát anyagilag is támogassa a szaktárca. Csehországban ez már működik.- A raktárakban jócskán van még a tavalyi termésből. Jelenleg az intervenció látszik az egyetlen értékesítési lehetőségünknek. 2004-ben az EU intervenciós készletének meghatározó arányát a magyarországi termés tette ki. Ha azonban a rossz minőség is belekerül, akkor nem tőlünk fogják venni a gabonát, mert az intervenciós készletek is versenyeznek az EU-n belül. Nagyon oda kell tehát figyelnünk, mert gabonapiacon versenytárs országok termelői jóval több támogatást kapnak - mondta végezetül dr. Hullán Tibor. KELÍT kmtippek.szon.hu Irányár. A vetőmag terméktanács által javasolt őszi kalászos vetőmag irányár letölthető. (DOC, 20 kB) Traktorok 1 p><=,rl• KereskeclelmlSzolgáitató Kfl. 45-180 LEwww.agrarkapu.hu/zetorvas e-maii: zetorvas@axeiero.hu TkAKl OKVASAk! 25% sojar tiŐ, hitel 5,5%-v* kománál. Gyors ügyintézés - egy hét alatt! Iroda: Nyíregyháza, Búza tér 9. , Keskeny Zetor (54 li) gyümölcsösbe, szőlőbe. • Kerti traktorok (30-35-45 LE) komplett munkagépsorral. • Belorusz traktorok {82-105 LE) • Használt Zetor forgalmazása (hitelre is). Tel./fax: 42/401-628 Mobil: 30/9536-966, 30/466-4936. Telephely: Nyíregyháza, Tiszavasvári út (46. és 47. km között) Tel.: 30/278-6363. Szerviz: Tel.: 42/401 -628 Mobil: 30/635-2739. IJGEHL rakodók, teleszkópos rakodók *■ mezőgazdasági-, építőipari adapterekkel Központ: «00 Nyíregyházi, Kimza u. 2 Tét 42/596460,596461 AGR0 ÁRUHÁZ: Nyíregyháza. Debrecen u, 233. Tel.: 42098-900; Alkatrész üzletig: 42/598-480 Regioni» központok: Nytbátor 4300 Császári u. 178. Tel.: 42/510-014; fehérgymat: 4900 Szalmán u 1 Tel.: 44/5'0-513: MezözrmOor FúretOánya Tel.: 47/398020; Mátészalka: 4700 Jármi u. 57 Tel. 44/500-686; Kijvá/ds: 4600Törők u. 11. Tel.: 45/500-145: Deinem 4031 Kis Emö u. 64-66. Te!.: 52638322; VARDA-GARDEN 2001 KFT. Import műtrágyák forgalmazása 4622 Komoró, Petőfi út 47/b. E-mail: vardagarden@axeiero.hu Telefon: 45/449-003, 45/449-054. Fax: 45/449-003. Műtrágya-forgalmazók és -felhasználók, figyelem! Orosz és ukrán származású műtrágyák nagy választékban kaphatók, megrendelhetők. • NPK3 x16 • NP (MAP) 12 : 52 • NP 27 : 6 • Ammónium-nitrál 34,4% • Karbamid 46% • Kálisó 60% • Mészamonsalétrom Szuperfoszfát NPK 0-10-24 NPK 0-10-30 NPK 6-26-30 NPK 21-0-21 NPK 17-028 Csomagolás: Ömlesztett, 50/I pe/pp zsák, kb. 1 tonna big-bag zsák. Szállítás a vevő telephelyére gépkocsival min. 25 tonna. Nagisz Rt. TAMéMtixvkfvr kő Gazdaságos takarmányozás minden állatfaj részére. FŐ TERMÉKEINK: brojlercsirke-, pulyka-, víziszárnyas-, fácán-, sertés-, szarvasmarha-, juh-, nyúl- takarmánykeverékek,koncentrátumok és premixek minden korcsoport számára. Elérhetőségeink: H-4181 Nádudvar, Határu. 3. Tel.: +36-54/528-510, +36-54/528-514, fax: +36-54/528-526, +36-54/528-528 E-mail: keveroianaoisz.liu Területi képviselőink: Szaboks-Szatmár-Bereg megye: Kosa Gábor 06-30/456-9563 Hajdú-Bihar megye: KovácsZoltán 06-30/456-9564 *> Békés megye: Szecsődi József 06-30/687-0143 AKCIÓ! Talajjavító mészkő-őrlemény, 1600 Ft+áfa/tonna Mészgritt minden méretben. DOLOMIT KFT. 3754. Szalonna, Állomás u. 5. Tel./fax.: 48/158-005. Mobil: 20/9334-515 FRISS IMPORT MŰTRÁGYÁK! Kedvező áron kapható-34,4Us ÍIWIW& “mmónium-nitrát, -3 s 16-os komplex NPK (BB :síkos is) TRANZIT-KER RT. Debrecen, Jókai u. 1. Tel./fax: (52) 412-660, (52) 417-570 Mobil: (20) 9382-693, (30) 9386-478 Jánkmajtis: Tel./fax (44) 366-866 Mobil: (30) 6397-318 Erdészeti facsemeték eladók:- Feketenyár- Szürkenyár- Fehérnyár- Kocsányos tölgy- Feketedió- Akác Szentmihályi-Tiszafa Bt. Tel.: 30/418-49-47 Keresse hirdetésszervezőinket! Csaba Gyöngyi 06-20/9589-940 Cseklán Csaba 06-20/5799-270 Dányiné Román Éva 06-20/4246-805 Dobos Kata 06-20/9739-764 Hankószkiné Vidra Krisztina 20/911-4881 Pataki Sándor Tamás 20/5799-250 Szikszai Csabáné 06-20/3333-923 Juhász Edina 06-20/5119-044 Farkas László 06-20/9589-913 Sipos József 06-20/9589-910 Hegedűs Rita 06-20/3269-125 kr 19 winK • v ■ És Ön milyet szeretne? 12-szer permetezve 4-szer permetezve IDARED REMO FELHÍVÁS! Megkezdtük a telepítési szerződés kötéseket az Integrált Minőségi Almatermesztés rendszerbe! Várunk minden rezisztens almát telepíteni vágyót! Telepítőinknek hosszú távú kamatmentes hitel! Érdeklődni lehet: Koczinger T. Norbert - Tel: 30/475-9464 E-mail: norbert.koczinger@wink.co.hu Cím: 4800 Vásárosnamény, Nyíregyházi út 3. Hirdetések