Kelet Magyarország, 2005. október (62. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-18 / 244. szám
2005. október 18., kedd KELET wtsr«iUMiilii MINDENFELŐL / 2 RÖVIDEN • Gyertyás-könyves felvonulás. Könyves, gyertyás tüntetést szerveztek hétfőn délutántól Erdély négy városában - Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Nagyváradon - a Bolyai Egyetem újraindítás sáért, a Sapientia állami támogatásáért, valamint „az iskolásokat sújtó kisebbségellenes állapotok megszüntetéséért". JEGYZET Most akkor mi van? Kiss László __________________ laszlo.kiss@inform.hu A párthétvégéken elhangzottaktól sokkal okosabbak nem lehettünk. Mármint ha azt próbáltuk volna kihüvelyezni a zengzetes szónoklatokból, hogy mi van az országgal. Most akkor totál tönkremegyünk hamarosan, avagy dübörög a gazdaság? Elfordul minden befektető, közelit a pénzügyi válság, avagy minden oké, hiszen a forint jól tartja magát, ha köhög is néha, az csak az USA felől idefújó hideg szél miatt van. Azt már megszoktuk, hogy a politikai szónoklatoknak a tényékhez - elsősorban a gazdasági tényékhez - érdekes a viszonyuk. Találunk bennünk tényeket, ám a válogatásuk, tálalásuk olyan, hogy be lehet velük bizonyítani bármit és annak az ellenkezőjét is. De botorság lenne a politikusoktól várni azt, hogy olyan tényeket is közöljenek velünk, amelyek ugyan igazak, de nem előnyösek éppen rájuk nézvést. Erre valók az úgymond „független szakértők". Csakhogy ilyenek egy teljesen átpolitizált, négyévenként hisztérikusan átalakított országban nincsenek. Meg ha lennének is, a magyar költségvetés, állami kassza sötét bugyraiba nem láthatnak bele - még az éppen kormányon lévők sem látják sokszor, mi miért történik úgy, ahogy történik a gazdaságban. Marad a külföldi elemzők - Financial Times stb. - idézgetése. No de őket sem teljes terjedelemben! Csak úgy kiragadva. Amúgy is angolul írnak, és egy országban, ahol a nép tíz százaléka sem beszél e nyelven, bármit mondhatunk a nevükben. így hát nem tudjuk, mi van. Azt meg végképp nem, hogy mi lesz. Kóka: Kedvelt célpont Budapest (MTI) - A meglévő és a fejlesztés alatt álló infrastruktúra, a humántőke és a szabályozási környezet miatt Magyarország az egyik legvonzóbb célpontja a befektetéseknek a régióban - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn Budapesten. Közölte azt is egy konferencián: az elmúlt 15 évben Magyarországra csaknem 50 milliárd euró külföldi működő tőke áramlott, ami az egyik legjobb eredmény a régióban. Leépít a köztévé Budapest (MTI) - A közeljövőben 217 munkatárs elbocsátását tervezi a Magyar Televízió (MTV) - tájékoztatott a közszolgálati médium. A Magyar Televízió azt várja a fenti intézkedésektől, hogy az átalakított, csökkentett létszámú szervezet hatékonyabb munkát végez majd, és a közszolgálati nemzeti főadó rugalmasabban működő, szakmailag professzionális, verseny- képes, minőséget megjelenítő modem európai televízióvá válik. Az elbocsátan- dók közül 96 fizikai, 121 szellemi foglalkozású dolgozó. 1+1 MONDAT 2005. OKTÓBER 17. „Kártyavárként omlott össze" az az ígérethalmaz, amely a négyszázezer munkahely megteremtésére, a foglalkoztatás jelentős bővítésére, és általában a régiók közötti különbségek csökkentésére vonatkozott. Balsai István ellenzéki képviselő (Fidesz) A kormányzati időszak végére teljesíthető a vállalt 400 ezer új munkahely; az új és a megszűnő munkahelyek pozitív egyenlege elérheti a 80-100 ezret. Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER ■ Lesz pénz a madárinfluenza elleni védelemre? - firtatja az ellenzék. A válasz: lesz. Budapest (MTI) - Kökény Mihály szerint több mint felelőtlenség elbizonytalanítani az embereket és a szakmát azzal, hogy nincs pénz a madárinfluenza elleni védekezésre. zetet a madáririfluenzával kapcsolatos kihívásokra. »................................................••••• Jó lenne elmagyarázni a miniszterelnöknek, hogy a védekezéshez pénz is kellene. Gógl Árpád „Rendkívül veszélyes” A népegészségügyi kormánybiztos, korábbi egészség- ügyi miniszter hétfőn kifejtette: veszélyes dolognak tartja ff ......................... Jó lenne, ha egy ilyen komoly veszéllyel kapcsolatban nem alakulna ki túlpolitizált vita. Kökény Mihály Rámutatott: egy olyan kihívásra, mint a madárinfluenza, amelyről nem lehet tudni, mikor fog megjelenni, egy normál költségvetési procedúrában nem lehet megtalálni a fedezetet sehol a világon. „Erre a célra való, az ilyen vis maior helyzetekre a költség- vetés tartaléka” - mondta. Kökény Mihály közlése szerint a kormány már eddig is milliárdos nagyságrendű összeget költött a felkészülésre. „Félrevezet...” az ellenzék hangulatkeltését, azt, hogy azt hangsúlyozza, nem látja a költségvetési fedeKjpr http://kmtippek.SZQn.hu A kdrmány intézkedési terve (DOC 165 kB) Gógl Árpád, a Fidesz szakpolitikusa, volt egészségügyi miniszter szerint Kökény Mihály kormánybiztos elismerte, hogy „nagyon komoly közegészségügyi, járványügyi veszélyt” jelent a madárinfluenza. Gógl Árpád közleménye szerint „jó lenne, ha (...) megpróbálnák megmagyarázni miniszterelnöküknek, illetve pénzügyminiszter társuknak, hogy a védekezéshez elegendő pénzt is kell biztosítani”. Ehelyett Kökény Mihály félrevezeti az embereket, magyarázkodik, ígérgeti, Á hogy a költség- vetési tartalékból, vagy máshonnan majd megtalálják a fedezetet. Az ellenzéki politikus szerint Magyarországon nemcsak azért nincs elég pénz a madárinfluenza elleni védekezésre, mert ez egy új dolog, egy új veszély, hanem elsősorban azért, mert a kormány az idei zárolások után jövőre 2,6 milliárd forintot elvesz a járElhűl lőtt madarat vizsgáló egészségügyi szakember: komolyan veszik a megelőzést (Fotó: EPA) ványügytől és 30 milliárdot a gyógyító-megelőző kasszából. Immunválasz Ezen a héten derül ki az eredménye a madárinfluenza elleni kísérleti védőoltásnak, amelyet három héttel ezelőtt injekcióztak be mintegy 100-150 egészségügyben dolgozó önkéntesnek, két miniszternek és a tiszti főorvosnak - közölte Ritoók Emese, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szóvivője hétfőn. Hozzátette: bonyolult laboratóriumi vizsgálat során állapítják meg, hogy a beoltották szervezetében milyen immunválasz jelentkezik. A kormányfő a parlamentben jelentette be, hogy minden magyar ember ingyen kaphatja majd meg a védőoltást. Tömeges vész Tömeges baromfipusztulást észleltek egy délnyugat-macedóniai faluban; az állatorvosok egyelőre vizsgálják, hogy mi okozta a szárnyasok elhullását, de a helybéliek azt állítják, hogy egy jól ismert csirkebetegség okozta a dögvészt. VAN MÁSIK... A nemzeti kincsként számon tartott, őshonos hazai, baromfifajok élő génbankjából pótolni lehet a megritkuló hazai baromfiállományt, ha a madárinfluenza esetleg elérné az országot - közölte a gödöllői Kisállat-tenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet vezetője, Hidas András hétfőn. Valószínűsíthető, hogy ezek a madárinfluenzával szemben ellenállóbbak, mint a ma tartott hibridek többsége. MSZP- ÉS FIDESZ-HÉTVÉGE: így látták a politológusok, az elemzők Pártok új szerepben? Kihez szóltak? Pártvezetők személyisége Gyulai Attila politikai) elemzői * X v Az MSZP rendezvénye a tagságot és a szimpatizánsokat célozta meg. Gyurcsány, Szili és Hiller az MSZP 2006-os győzelmébe vetett hitet kívánta megerősíteni. A Fidesz-rendez- vény azt a célt szolgálta, hogy a „mindenkihez szólunk” imázst a szavazók a nagyobbik ellenzéki párttal kössék össze. A Fidesz azokat is igyekszik elérni, akik az állami szféra nagyobb befolyása helyett a magánszféra megerősítését kívánják, és azokra is számít, akik az állami gondoskodásban látják a biztonságot. Az MSZP is a „mindenkit megszólítunk” hangulatát közvetítette: ha ők nyernek, azzal mindenki nyer. Mindkét politikai vezető kiemelkedik saját táborából. Orbán Viktor új frizurával hirdetett új politikát, a tőle már megszokott retorikai fordulatokkal, Gyurcsány Ferenc ugyanakkor tartalmilag is azt hangsúlyozta, amit az elmúlt hetekben már nem egyszer hallottunk tőle. Az idén új elem, hogy a két nagy párt egy időben tartja a rendezvényeit. Egyikük sem engedheti meg magának, hogy a másik elhúzzon mellette. Az MSZP-nek a szociális érzékenységét kellett megmutatnia, ezért hirdette meg Gyurcsány Ferenc a szegénység elleni programot. Elsődleges cél a törzsszavazók megszólítása volt mindkét párt részéről, ugyanakkor megpróbáltak üzeneteket megfogalmazni a bizonytalanok számára is. Az MSZP elsősorban a fiatalok köréből szeretne új szavazókat szerezni, ezért a fiatalos kampány, a Fidesznek viszont az idősebbek körében kell erősítenie. A két vezető politikus személyisége eltérő, de a feladatuk ugyanaz: el kell adniuk a pártot. A választópolgárok nem a pártok telefonkönyvnyi programját fogják elolvasni, hanem személyekre fognak voksolni. Mindkét politikus meggyőző, saját táborában rendkívül támogatott, az ellentáborban viszon népszerűtlen. Kumh^^^ppjl^ m <cA hétvégihez hasonló nagy rendezvények eddig a Fideszre voltak jellemzőek. Szokatlannak számított tehát az MSZP részéről ez az esemény. A rendezvények tartalmukban azonban nem sok újat hoztak, talán annyiban, hogy Orbán Viktor elismerő szavakat is ejtett a jelenlegi kormányról. A kampánynak ebben az időszakában a törzsszavazók megszólítása a cél. Azonban mindkét párt kinyújtotta a kezét az ellenfél szavazói felé is. A Fidesz Pozsgai Imre szerepeltetésével az idősebbeket próbálta megnyerni, az MSZP a fiatalos stílusával a fiatalok felé kacsingatott. A hétvégi rendezvényeken nyilvánvalóvá vált, hogy mindkét vezető politikus alkalmas posztja betöltésére. Mindketten jó szónokok, méltó ellenfelei egymásnak. Orbán Viktor próbált a megjelenésével megújulni: nem túl elegáns öltözék, új frizura. Budai politilJHr Tgk elenu^K-—^ A hétvégi rendezvényen mindkét párt hívószavakat próbált megfogalmazni. Gyurcsány Ferenc ugyan meghirdette a szegénység elleni programot, de ez egyelőre csak jól hangzó szlogen, mert semmi konkrétum nem hangzott el, Orbán Viktor pedig az ország csődközeli helyzetét hangsúlyozta. Mindkét párt rendezvénye a törzsszavazóknak szólt, bár új szimpatizánsokat elsősorban a bizonytalanok köréből tudnak majd szerezni. Az MSZP stílusa ugyan fiatalosabb lett, de a rendezvény közönségét figyelve megállapítható, hogy főleg az idősebb korosztály képviselői. A két politikus egymásnak méltó ellenfele. Az MSZP mindig is küzdött azzal, hogy egy fiatalos, karakteres, médiaképes politikust tudjon kiállítani. Ez most sikerült. A választást a két vezető személyisége fogja eldönteni, a mögöttük álló párt és program csak másodlagos szerepet tölt majd be. KELET Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós ($<tóbQ®kelgt;Szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Mán László (man@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 X yAATESZ