Kelet Magyarország, 2005. október (62. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-17 / 243. szám
2005. október 17., hétfő HÁTTÉR /3 ÜTI s* T KELET HÍREK • Idősek köszöntése. Az idősek világnapjának megyei ünnepsége október 21-én 10 órakor lesz Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. • Zárva. Nyíregyházán, a Búza téri piac és a vásártér (KGST-piac) október 23-án zárva tart. NÉZŐPONT Ösztönző forintok M. Magyar László magyar@kelet.szon.hu Az ősz nemcsak a tanévkezdés, hanem az ösztöndíjak időszaka is. Önkormányzatok, oktatási intézmények, alapítványok képviselői döntenek ilyenkor arról, kiket is támogatnak forintjaikkal egy újabb tanéven keresztül. Jól jönnek ezek a forintok a tehetséges és hátrányos helyzetben lévő fiatalok számára, hiszen nagyon sok mindenre kell áldozniuk. Van, aki kottákat, festékeket vásárol a tanulását segítő pénzből, mások a különórákat fedezik az így kapott összegből, vagy feljárnak a fővárosba egy-egy nevesebb előadóművészhez órát venni. A különböző alapítványoknak köszönhetően napjainkban már kaphatnak ösztöndíjat általános iskolás diákok, középiskolások, egyetemisták vagy főiskolai hallgatók. Sajnos, egy gond mindig ismétli önmagát: jóval több igénylő van, mint amennyi pénzt szét tudnak osztani közöttük. Ez ugyanakkor jó is, hiszen azt jelzi, hogy megyénkben sok olyan fiatal él, aki valamiben tehetséges, valamiben kiemelkedő, s tudását ráadásul még bővíteni is szeretné. A személyiségük, a tehetségük kibontakoztatásához azonban jóval több munkára, foglalkozásra van szükség, amely nem kevés pénzbe kerül. Szerencsére, az ösztöndíjas fiatalok nem ösztönből cselekednek, nagyon is tudatosan vállalják fel önmagukat. Jól tudják, mivel akarnak foglalkozni, milyen célokat akarnak elérni. ^4űvészek, közéleti emberek is hoznak létre alapítványt, míg máskor a már elhunyt hozzátartozó emlékének és szellemiségének adózva a rokonok a kezdeményezők. Bárhonnan is érkezzenek a tanulás ösztönzésére felajánlott forintok, becsülnünk kell ezeket a kezdeményezéseket, hiszen a mi fiataljaink rögös útját egyengetik. Nyílt nap. Tiszalökön a hajógyártó és -javító üzemet fel szeretnék fejleszteni egy holland partner együttműködésével, s e terveket szombaton az érdeklődők is megismerhették. (Fotó: Elek Emü) VILLAMVOKS Ön megbízik a magyar baromfitermékekben? Szavazók száma: 142 2005. 10. 16. 17 óra Igen 67,61% Nem 32,39% Következő kérdésünk: Ön szerint elég pénzt fordítunk tanulmányi ösztöndíjakra? Átadták a Zilahi-ösztöndíjakat Az alapítványhoz az idén 123 pályázat érkezett a megye minden részéből. Nyíregyháza (KM) - A rászoruló diákok megsegítésére létrehozott dr. Zilahi József Emlékalapítvány kuratóriuma az idén is odaítélte a dr. Zilahi József-ösztöndíjakat, melyet a hat nyertes Giba TaAz ösztöndíjasok Lévai Ramóna Nyíregyháza Kertvárosi Általános Iskola _________ Szabó Tünde Nyíregyháza Kazinczy Ferenc Általános Iskola Csák Andrea Nyírbogát Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola___________________ Sári Alexandra Baktalórántháza Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola___________________ Mindak László^Balkány Debreceni Egyetem Orvos- és Egészséqtudományi Centrum ____________ i Siska Gergő Pusztadobos Szolnoki Főiskola Az idei díjazottak mástól vehetett át az elmúlt héten pénteken. A kuratórium elnöke köszöntőjében méltatta a névadó munkásságát, majd rátért az idei pályamunkákra. Elmondta: az alapítványhoz 123 pályázat érkezett a megye minden részéből. Nem volt könnyű az idén sem odaítélni az ösztöndíjakat, hiszen megyénkben az ismert (Fotó: Racskó Tibor) gazdasági-társadalmi adottságok miatt rendkívül sok a hátrányos helyzetű, ám kiválóan tanuló fiatal. A döntés eredményeként hatan - két általános, két középiskolás és két felsőfokú oktatási intézmény tanulója kap támogatást, amelyet az elkövetkezendő tíz hónapban folyósítanak számukra. SZDSZ-TÁJÉKOZTATÓ Támogatás Nyíregyháza (KM) - Rekordszámú agrárkor - nyezet-gazdálkodási támogatást kapott az ország, s megyénk is. A támogatásokat október 17-től kezdik kifizetni a gazdáknak. Mindezt Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára jelentette be szombaton a Liberális hét keretében Nyíregyházán megtartott sajtótájékoztatón. Mint kiemelte, nagy eredmény, hogy pár évvel ezelőtt bekerült a kormány programjába az agrárkörnye- zet-gazdálkodási program, amelyet később Brüsszel is elfogadott. Az országban 44 milliárd forintot osztottak el 25 ezer 131 igénylőnek. Megyénkben 3575 fő kapta meg. Derékba törhet Záhony jövője Külföldre tereli a szállítmányozókat, ha versenytársuké lesz a szárazföldi kikötő. Záhony (KM - G. B.) - Elfordulhatnak a záhonyi térség jövőjét is jelentő „szárazföldi kikötőtől” a versenysemlegesség uniós elvéhez szokott vasúti árufuvarozó vállalkozások, ha megvalósul az a terv, mely szerint a MÁV szállítmányozó részvénytársasága, a Cargo kerülne a versenytársakkal szemben kiváltságos, monopol helyzetbe a 15 települést érintő logisztikai bázison. w ....................................... Záhony és térsége egyedülállóan verseny- 'JL ^ helyzetben van a ím hasonló adottsá- * gú szlovák és lengyel határátkelőkkel. Rákóczi András mrh ha egy rossz döntés miatt el nem sorvad ez a szárazföldi kikötő - tájékoztatta lapunkat a záhonyi KIÚT Térségfejlesztési Egyesület ügyvezető elnöke. Hatékonyabb forma Rákóczi András a napokban szervezett szakmai konferenciát a térség helyzetének megvitatására, s ott is hangsúlyozta: „Záhony és térsége hazánkban egyedülállóan versenyhelyzetben van a hasonló adottságú szlovák és lengyel határátmeneti pontokkal. Amennyiben az áru és a személyszállítás leghatékonyabb formájának kiválasztását lehetővé tevő széles és normál nyomtávú vasutak, s autópálya találkozópontját jelentő, úgynevezett intermodalitáshoz szükséges feltételeket a versenytársak kormányai hamarabb és szélesebb körben biztosítják, fennáll a veszély, hogy Záhony A Záhony és térsége vasúti csomópont veszít domináns szerepéből 20,4% ,1990 # 2004 és térségének be kell érnie a kelet-nyugati áruszállításból megmaradt mennyiségekkel. A záhonyi térség árufuvarozási teljesítményében az utóbbi másfél évtized alatt történt visszaesés, a kapacitások ez................W Záhony stratégiai pont Kelet, Távol-Kelet és az Európai Unió közötti áru szállításában. Az elmúlt évben közel 6 millió tonna áru szállítását, áruátrakását, tárolását végezték el a térségben. E térségben a logisztikai szolgáltatás 15 települést érint közvetlenül, de közvetve 30-40 község lakosságának jelent biztos megélhetést, Versenytárs A konferencián részt vevő szakemberekben megfogalmazódott: Záhony és térségének logisztikai bázisa nem működtethető egy olyan társaság irányításával, amely versenytársa a vasúti fuvarozási piac szereplőinek. Ha ugyanis egy ilyen cég - a konferencián erősen bírált elképzelések szerint a MÁV Cargo - kapja meg a szárazföldi kikötői infrastruktúrát, az végképp elriasztja és a konkurens szlovák, lengyel „kikötők karjaiba” tereli a szállítmányozókat, s az árut. Ez pedig az egész záhonyi térség fejlődését, sőt egész jövőjét törheti derékba. Giafika Keíet-Magyarország zel járó gyenge kihasználtsága szükségessé teszi a verseny- képesség növelését, szögezte le előadásában dr. Zsákai Tibor EU-mérnök, közlekedési szakértő. A jelenlegi helyzetről megállapította: a térség hosszú időn keresztül - jelentőségével összhangban - önálló gazdasági egysége volt a MÁV-nak, jelenleg a MÁV Cargo Területi Árufuvarozási Központjaként működik, elveszítve korábbi - a piaci alkalmazkodás szempontjából fontos - önállóságát, döntési jogosultságát. www.szon.hu JV| forum.szon.hu Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja. www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Jótállási jegy Nyíregyháza (KM) - Egy DVD-t vett olvasónk, de jótállási jegyet nem adtak hozzá. Később sem kiolvasó kapta meg. Fél, káráé? hogy kizárják «eie« az esetleges Msfiöí reklamációból. Egy kormányrendelet szerint a garanciális igény a jótállási jeggyel érvényesíthető. Ha viszont a jótállási dokumentumokat szabálytalanul állítják ki, vagy, ha a fogyasztónak nem adják át, ez „nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét”. Ennek alapján a fogyasztói szerződés keretében megvásárolt termékre a jótállási igény érvényesítésének nincs akadálya - válaszolt Holló Jánosné, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség igazgatója. Alattomosan támad a gáz szer át kell vizsgáltatni a kéményt. A szén-monoxid-mérge- zést leggyakrabban a kémény, a gázkazán eldugulása okozza. A színtelen, szagtalan gáz alattomosan, észrevétlenül mérgez - mondta Valkó László. Nyíregyháza (KM - L. Gy.)- Bár a fogyasztók évente kötelesek lennének átvizsgáltatni a kazánt, a gázszolgáltató szerint nem ritka, hogy 5-8 év is eltelik anélkül, hogy elvégeznék az ellenőrzést. A biztonságos fűtéshez a gáznál évente legalább egyszer, míg vegyes tüzelésű kazánnál legalább kétSzén-monoxid-mérgezésben életüket vesztettek száma Magyarországon 2000 kmtippek.Hon.hu Korábbi cikk a témában letölthető. (DOC, 24,5 kB) 2001 2002 2003 2004 Grafika KeietMaoyarország. forrás: Kéményseprő-ipari Kft Kinőtték már a kosárfonást Tiszadob (KM) - A hét végi tiszadobi roma fórumon Teleki László, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára is részt vett, aki kifejtette, a mostani tanévben már 26 500 diák kap anyagi segítséget tanulásához a 2001-es 11 ezerrel szemben. Akkor 280 millió forint volt, most pedig 1,1 milliárd a folyósított ösztöndíj összege. Nagy eredmény, hogy az egyetemek és főiskolák nappali és levelező tagozatán mintegy 6 ezer cigány fiatal tanul. Már kinőtték a cigányok a kosárfonást és a fafaragást. Súlyos gond a lakhatás, hisz a 600 ezerből közel 130 ezer roma él telepen.