Kelet Magyarország, 2005. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-13 / 240. szám

2005. október 13., csütörtök KELET SZOLGÁLTATÁS /19 HOROSZKÓP ** ^Vc 1*1 * 1UU? 4á Itt tik III. 21.-IV. 20. _______________________________ Kissé gondban van, fő a feje valamiért. Azonban ha csupán ma­gában fortyog és elégedetlenkedik, nem jut ötről a hatra, tegyen tehát lépéseket is annak érdekében,, hogy jobb legyen önnek. IV. 21.-V. 20. ____ Úgy tűnik, hogy megint fejjel akar a falnak menni, s ettől senki nem fogja tudni eltántorítani. Még akkor sem gondolkodik majd el, ha rájön, hogy talán nem volt helyes ez a lépése. V. 21.-VI. 21. A mai napja minden szempontból jól alakulhat. Amennyiben ha­laszthatatlan elintéznivalói vannak, azt vegye előre, és csak azt kö­vetően szentelje a családnak, a barátoknak az idejét. VI. 22.-VII. 22. Sok olyan sejtése beigazolódni látszik, amelyen a környezetében élők csak mosolyogtak. Nem szabad azonban ebből messzemenő következtetéseket levonnia, mert még nincs vége a dolognak. VII. 23.-VIII. 23. Vigyázzon jobban az egészségére, ne könnyelműsködjön, mert többel kötheti be. A partnerkapcsolata is inogni látszik kissé, ugyan­is az utóbbi időben eléggé félvállról vette a párját. Vili. 24.-«. 23. ______.________________________ Ne hallgasson most azokra, akik le akarják beszélni valamiről. Csak a saját érzései legyenek irányadók, ugyanis csak ön tudja, hogy mire van igazából szüksége. Mellőzzön mindenkit. IX. 24.-X. 23. Vegye végre észre, ami a környezetében történik, ne üljön szemel­lenzővel a kényelmes fotelben. Ha nem vesz részt semmilyen ese­ményben, egyszerűen kimarad minden jóból. Ezt nem akarja. X. 24.-XI. 22. Kissé kilátástalannak érzi most az életét, pedig már a küszöbön van a megoldás, illetve a változás, csak ki kell várnia. Ne zárkóz­zon el olyan mereven minden új kezdeményezés elől. XI. 23.-XII. 21. A hangulatváltozásai olyanok, mint a szeszélyes áprilisi időjárás. Nem tud senki a kedvében járni, és nem is hallgatna senkire. Csak azt tartja helyesnek, követendőnek, amit elgondol. XII. 22.-I. 20. Ne kongassa még meg a vészharangot, mert semmi nincs még veszve. Ha ön is úgy akarja, sok minden megváltozhat pozitív irány­ban, ennek érdekében azonban önnek is sokat kellene tennie. I. 21.-II. 20. _ I____ • ______ Nem tudja eldönteni, hogy melyik úton induljon el, tanácsot azon­ban nem kér, és nem is fogadna el senkitől. Egyedül pedig nem igazán boldogul most az útvesztőben, ezt be kellene látnia. II. 21.—III. 20. A napnál is világosabban kínálkozik most önnek egy ragyogó al­kalom, ha nem használja ki, örök életében bánni fogja. Ne le­gyen annyira szemérmes, visszahúzódó, éljen a lehetőséggel. SEGELY Sürgős esetekben a betegeket Nyíregy­házán, a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a 42/465- 666 és a 42/402-377-es számokon hívha­tó. _______________________ GYÓGYSZERTÁRI ügyelet A héten a Főnix gyógyszertár Nyíregyhá­zán, a Dózsa Gy. u. 12. sz. alatt tart ügye­letet. GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop diszpécserszol­qálatának száma: 42/504-618 _______ A megyei UTINFORM éjjel-nappal hív­ható telefonszáma: 42/504-308, 42/504­309 (fax is) _____________ A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyek­ben a 42/421-111-es számon nyújt felvi­lágosítást ________ A MAGYAR AUTÓKLUB országúti se­qélyhivószáma: 188______________ A T-Com-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 OLVASÓINK ÍRJAK Félbemaradt Nyíregyháza-Borbányán, az Alma utcán lakom. Szeptember első napjaiban különböző útfelbontással kapcsolatos munkálatok kezdődtek egy bizonyos szakaszon. Valójában az ed­dig még földútként funkcio­náló rész csapadékvíz-elve­zetéséről és azt követően az aszfaltozásáról lenne szó. A mai napon (október 8-a van) annyi történt, hogy az utat felbontották, a közlekedés ezen a szaka­szon nehézkes, esős időjá­ráskor egyszerűen járhatat­lan. Figyelmen kívül hagy­va az itt közlekedő gépjár­művek anyagi értékét és a rossz útviszonyokból eredő károkat, akkor sem hagy­hatjuk azt szó nélkül, hogy mindez a Petőfi Sándor Ál­talános Iskola előtti útsza­kasz, ahol a gyerekek biz­tonságára és testi épségére is gondolni kellett volna a kivitelezést elnyert cégnek. Gondolom, a munkaterület­re úgy vonult fel a kivite­lező, hogy a feladat elvég­zésére járó anyagi fedezet NYERŐSZÁMOK Kenő, 2005. október 11.: 6, 7, 9, 13, 19, 28, 32, 45, 47, 53, 54, 58, 59, 60, 63, 64, 66, 70, 72, 77. Az adatok tájékoztató jellegűek. A VOLÁN-információ száma: 42/598­177 ________________________ Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310-456. Szennyvíztelep, hibabejelentő: 430-004 _____________________________ Nyírtávhő Kft., távhészolgáltatási hiba­bejelentés: 451-644 _____________ TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelenté­se: 460-764 ________________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hiba- bejelentés: 06-80/210-310 Szüreti szombat Jóízű szüreti mulatság­ban volt részük szomba­ton a Borbányai Művelő­dési Házba látogatóknak. A Baráti Kör irodalmi délutánja után (melyen dr. Balogh István főisko­lai tanár verseskötetét, Demeter Sándor szőlő- gyökér-szobrászati kreá­cióit, Sárosi Attila pedig festményeit mutatta be) ■ immár nem kultúrára, hanem mustra szomja­san vágtunk neki a prog­ramnak. Vidám műsor­ral kedveskedett a borbá­Nemcsak a húszéveseké a világ! (Fotó: amatőr) nyai Nyugdíjasklub, majd csőszök védték a termést a mulatozó tol­vajok elől. November 12- én Ladányi András bor­bányai születésű író-új­ságíró lesz a 14 órától kezdődő Irodalmi Kávé­ház vendége. Novak Gyula, szervező a rendelkezésére lett bo­csátva. Viszont, ha ez nem okoz akadályt, akkor kér­dezem én és a lakótársaim, hogy mi a probléma oka, és mi jelenthet akkora gon­dot, hogy kb. 3 hete már a munkásokat sem lehet lát­ni? Az általuk kiásott ak­nákat a heves esőzések te­lemosták sárral, valamint megnyitottak egy olyan földútszakaszt, amely eddig védőkorláttal volt lezárva. Kérem az illetékesek vála­szát! E-mail címem: muci- ka22@t-online.hu Kikapcsolják Végső elkeseredésemben fordultam Önökhöz. Egy hatgyermekes- családanya vagyok. A férjem súlyos beteg, a havi jövedelmünk nagyon kévést, mivel az utóbbi időben nyugdíjat sem kap. A rezsi 35^40 ezer, ebből a felhalmozó­SMS A KELETNEK 08-20/9646-666 A biztonság színe, most már tudjuk milyen. A reálbérek 30%-kal nőttek egy sajtótájé­koztató szerint. Csak az igazmondással na- qyon fakul ez a szín. (309078441) Kedves ellenzékiek! Nem volt elég a kakaós számítógép? Akkor itt van a lágy fagylalt napozóágyon szervírozva! És mi lesz a 101. lépés? Kérdezi Jimbi. (302068847)_____ 203137237-nek! Ott kezdődik a hatalom­vágy, mikor egy párt már szeptemberben elkezd fizetett politikai hirdetésekkel bom­bázni. Populizmus az, amikor pl.: CD-t ad ki a munkahelyek teremtése helyett. Diktá- tori hajlamai annak vannak, aki ilyeneket mond: „az ellenzék csak ne szóljon bele a költségvetésbe ...I" (203485528)______ ÉrTakkor is szívesen adok elsőbbséget a gyalogosoknak, ha nem feltétlenül jár ne­kik. Pár másodperc és kész, nem nagy do­log. Még jól is érzem magam ettől. (202217789) __________________ Csupán két évig jár a GYED, utána csak GYES, ez igazságtalan, mert mióta elvégez­tem az iskolát, dolgozom és adózom. Ho­va tegyem a gyerekem 2 év után? Az ovi­ba 3 évesen mehet csak. (304365751) Büszke vagyok a belváros új járdáira! Bár­csak a mi utcánkban borították volna le a felszedett kövezetei, mert térdig járunk a sárban! Nyírpazony, Diófa utca. (204259757) _________________ Tisztelt Giba Tamás alpolgármester! On té­ved, amikor azt hirdeti, megoldást jelent­hetnek a közlekedési problémákra pl. az el­kerülő utak létrejötte. A lengyel, a cseh, a szlovák és a Borsod megyei járművek - ka­mionok is - a 38-as főúton érkeznek a vá­rosba, ahol véletlenül sem épül a nyugati elkerülő út. Erről miért hallgat mindenki? (703792100) _______________ A Tesco Áruházban, ha 12-en állnak az em­ber előtt a pénztárnál, akkor sem képesek újat nyitni! (302050565) ___________ Szeretném megkérdezni a Távhő-t, május és szeptember hónapban „csak" az alapdí­jat, vagy hődíjat is fizetnünk kell? „Csök­ken", vagy nő? Vagy ez a két hónap „aján­dék"? Köszönöm! (304733679) _______ Nem a láb a hibás, ami a gázt nyomja! Az a hülye fa! Minek áll az útba! 100 m vé- dősávot mindenhova! Üdv: Padlógáz. (305971468) dott villanyszámla-adóssá­gunk százezer forint. Ezt, ha nem tudjuk kifizetni, ki­kapcsolják az áramot, holott erről működik min­den. Négy gyermeket indí­tok iskolába, kettő még ki­csi. Már kölcsönt is próbál­tunk felvenni, de minden­hol elutasítottak. Tudom, vannak jóérzésű emberek, akik segíthetnek! Várom! T.számom: 06-20/548-2117. Név és cím a szerkesztőségben Köszönet annak a két 12/f-es srácnak, akik visszajuttatták papírjaimat a Báthory István Gimnáziumba! (204551560) _________ A Júlia fürdőben hagyott órámért akár öt­ezer forintot is ajánlanék! Csak mihama­rabb kapjam vissza! (706308178) _____ Szakolyi fiatal focista! Ha játszani szeret­ne, mennie kell! Mert profi csapat, profi eredmény, a szakolyi mutató! Ő nem fér a keretbe! HRS szurkolók. (302097093) Kedves madaiak, ott sem nőnek az égig a fák! Amíg pénz van, addig vannak játéko­sok, akikhez edző sem kell! Régen ez nem így volt. Akik az alapokat lerakták, azok­nak még érmet sem adtak! Van még min javítani! Az elfeledett megyei 2-es csapat volt játékosai! (208094884) _________ Nagy Brigittának Dombrádra nagyon sok boldog névnapot kíván: keresztlánya, Bog­lárka és családja! (306381161) _______ Isten áldását kérjük édesanyánkra, Bakó Lászlónéra névnapja alkalmából! Vámosoro- sziból lányai: Emi és Ági! (205938273) Néha azért keress meg, mint régi jó isme­rősöd. A többit pedig úgyis tudjuk mind a ketten. Puszi. (203315007) VIZBŐMÉSt IÉKLETEI Duna 11-15 "C Tisza 13-16°C Balaton 15 “C Velencei-tó 14 CC Fertő 14 °C POLLEN Libatop alacsony Csalánfélék alacsony Gombák közepes Parlagfű alacsony ZOOS. október 13. csütörtök A NAP kel: 6:45 nyugszik: 17:44 17 °C ' 7 °C Ma a ködfoltok csak lassan tűnnek el. Délelőtt országszerte Börongos lesz az ég. Elszórtan gyenge zápor is elő­fordul. Délután a Dunántúlon kisüt a nap. A jellemző hőmérséklet dél­utánra 17, északkeleten 15 fok köré várható. LEVE6ÓSZENNYEIETTSEG Az egészségügyi határérték kb: 12%-a. Ei.QBElEi.XES A Nyírségben ma a ködfoltok ismét lassan tűnnek el. Borongós lesz az ég. Kisebb zápor is előfordul. A jel­lemző hőmérséklet délutánra 15, pén­tek reggelre 7 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: pénteken reggel záporok várhatók, de napközben kisül a nap. A hét végén erős szél és jelentős le­hűlés lesz! (Az Északi-középhegység keleti részen hózápor is előfordul.) Általában napos. Kelet-Magyarorszá- gon, vasárnap délután borongós idő várható. A jövő hét elején hideg, zömmel fel­hős, szeles napok következnek. Péntek: 7,15 “C | borús 'Ä* Szombat: 5,15 °C I felhős Vasárnap: 3, 8 °C j borús » HÓHŐ: 2,6 "C ~ I borús htte^idojaras.szott.bM Xj Kedd: 2,8 “C Óránként frissülő információkkal! borús MA: borús 16 "C 8 °C Záhony Az előrejelzés bizonytalansága: szombatig „KICSI” 16 °C Szél: déli 14°C| . 8 °C Tiszavasvári # Nyíregyháza 15 °C Nyírbátor . 9 °C Vásárosnamény 16 °C Mátészalka _ • 9 C. 15 C Csenger 8 °C 8 °C déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu). ÉVFORDULÓ KEMÉNY EGON Száz éve született Becsben Kemény Egon, Erkel-díjas zeneszerző. (Meg­halt: 1969. 07. 23-án Budapesten.) Zenei tanulmányait Bécsben folytat­ta, s csak az 1930-as évek közepé­től élt Magyarországon. Szerzemé­nyeiben később is ápolta az osztrák és német zenei hagyományokat. Egyik alapítója volt a Magyar Ze­neművészek Szövetségének. NÉVNAP KÁLMÁN VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA vízállása Tiszabecsnél -242 cm, áradó, a mederteltség 2%, víz­hőfok 12,6 C-fok; Vásárosna- ménynál -141 cm, állandó, 7%, 15,1 C-fok; Záhonynál -261 cm, ál­landó, 7%, 14,2 C-fok; Dombrádnál 11 cm, áradó, 22%, 12,6 C-fok; a SZAMOS Csengetnél -53 cm, apa­dó, 5%, 13,2 C-fok; a KRASZNA Ágerdőnél 110 cm, apadó, 23%, 13,6 C-fok, a TÚR Garbóknál -73 cm, állandó, 10%, 12,7 C-fok. UTINFO Burkolatfenntartási munkálatok miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az alábbi helyeken kell útszűkületre és sebességkorláto­zásra számítani: Vásárosnamény- Ópályi (4117. sz. ok. út) Ópályi— Szamosszeg (4118. sz. ők. út) Tu- nyogmatolcs-Szamosszeg (4120. sz. ők. út). A Tiszán Tiszadob és Tiszalúc kö­zött pontonhídon lehet közlekedni. TRAFFIPAX Nyíregyháza és környéke. Menü kiszállítás mar 480 Ft-tol! Napi ajánlat: Extra menü: 520 Ft. Jókai bableves, túrógombóc pirított zsemlemorzsával Családi, vállalati rendezvények, esküvők, eljegyzék színvonalas lebonyolítása. Hidegtálak készítése és szállítása. Menü 490 Ft-tól! Napi 12 féle ételből választhat! Olcsó szállás: 3800Ft-tál/nap/2fö. 50 Iliig zárt körű rendezvény lebonyolításét vállaljuk! Menüétkeztetés akár kiszállítással! T.: 42/444-200, 20/583-4319 m Telefon: 42/440-9i4/i42 Tölgyes étterem, Megújult őszi étlapkínálatunkbólll mérsékelt árakon a megszokott színvonalon várjuk meglévő és leendő vendégeinket. Vállaljuk bankettek, családi 1 rendezvények, esküvők színvonalas L lebonyolítását Hidegtálak elkészítését. Korona Kodály Étterem Nyháza, Dózsa Gy. u. 1. Tel.: 409-300, Fax: 409-339 Lebbencsleves, rántott csirkemell, zöldséges rizs, saláta Lebbencsleves, hentes tokány, tarhonya, gyümölcs Vállaljuk családi rendezvények, bankettek, osztálytalálkozók ill. esküvők lebonyolítását. Nyíri Fészek Étterem 10.11. csütörtök: Csontleves eperlevéllel I A: Toros s.szelet, hagymás tört burgonya I B: Kávés tokány, rizs Olcsó menü mindennap 14-19 óráig: Csontleves finom metélttel A: Rántott s.szelet, rizs, savanyúság B: Rántott s.niáj, burgonya, sav. C: Zúzapörkölt, burgonya, sav. D: Magyaros csirkemáj, burgonya, sav.1 Kenyér és szóda ingyenes! Nyháza, Rákóczi u. 26. Tel.: 42/310-916 Október 13., csütörtök: Magyaros burgonyaleves A: Rakott kelkáposzta B: Csirkepörkölt, tészta, sav. Az egytálételek kivételével korlátlan levesfogyasztás. Az ár tartalmazza a kenyérárat is. Ebédrendelés reggel 9-ig. Helyben történő étkezés esetén: 550 Ft. Elhordás esetén: 500 Ft. Telefon: 42/317-893, 30/9357-673 HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents