Kelet Magyarország, 2005. szeptember (62. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-29 / 228. szám
2005. szeptember 29., csütörtök KELET HIRDETÉS /7 PÁLYÁZATI KIÍRÁS Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2006. évre ezennel kiírja a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot A) felsőoktatási hallgatók számára B) felsőfokú tanulmányokat a 2006/2007-es tanévben kezdeni kívánó fiatalok számára. A pályázatra Nyíregyháza Megyei Jogú Város közigazgatási határain belül állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű, magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, vagy felső akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesznek részt vagy kívánnak részt venni a 2006/2007. tanévben. Elsősorban azok a hallgatók, tanulók részesülhetnek támogatásban, akiknek havi jövedelme, vagy családjuk egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum mindenkori legkisebb összegét (24 700 Ft), méltányosság esetén az öregségi nyugdíjminimum 110%-át (27 170 Ft). A pályázatot pályázati űrlapon kötelező benyújtani, a pályázó által aláírva, egy példányban, az előírt mellékletekkel együtt. Űrlap és a részletes pályázati kiírás a Polgármesteri Hivatal Szociális Irodáján vehető át. A pályázat benyújtási határideje: 2005. október 31. A benyújtás helye: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Iroda, Nyíregyháza, Kossuth tér 1. sz. AKROPOLISZ 2000 Megújult külsővel és megszépült belsővel téged is vár minden pénteken az Akropolisz 2000 disco Ajakon a 4-es főút mellett / INFORM MÉDIA Kelet-Magyarország és Keleti Apró c. lapok árusítására árushelyek jelentkezését várjuk. Érdeklődni személyesen: Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. Telefonon: Szilágyi Zsoltné 06-20/9739-767 Óriási I minden Péntmkm A lemezjátszóknál: Dj. Suda és Kiss Roland Ezen a héten, pénteken: Dj. Wayko - lemezbemutató est ...A balatoni nyár... ✓ Az Inform Média Kft. a regionális újságpiacon tevékenykedik, a nyomtatott és az on line médiák területén piacvezető Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. S' AKROPOLISZ 2000 Ajándékeső az Opel Magocsánál! 2-t fizet lemezfelniből és könnyűfém felniből, vagy 3-at fizet téligumiabroncsból, 4-et vihet! Ha most vásárol nálunk Michelin vagy Kiéber téligumiabroncsot, csak hármat kell kifizetnie, a negyediket ajándékba adjuk! Gyári lemezfelnikből, illetve néhány gyári könnyűfém felniből pedig csak keltőt kell fizetni, a maradék kettőt pedig szintén ajándékba adjuk Önnek! Lássunk példát autótípusok esetére: A Kelet Cégkatalógus csapatába keresünk munkatársakat hirdetési-tanácsadó munkakörbe. Elvárásaink: • kiváló kommunikációs készség, • jó problémamegoldó készség, • kreativitás, • számítógép-kezelési gyakorlat, • saját gépjármű, • minimum középfokú végzettség. Előnyt jelent: • médiában, reklám és/vagy marketing területén szerzett tapasztalat. Kínálunk ezért: • nyitott, fiatalos munkahelyi légkört, • versenyképes jövedelmet, • új Médiaprogramban való részvételi lehetőséget. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, örömmel fogadjuk írásos, fényképes pályázatát augusztus 12-ig a következő címen: Inform Média Kft., Kelet-Magyarország szerkesztőség Stekler Ágnes 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy u. 4-6. e-mail: agnes.stekler@inform.hu 463842 Autótípus Méret: 'Michelin téligumi (Ft/db) Akciós Michelin garnitúra (3-at fizet, 4-et vihet) 'Kiéber téligumi (Ft/db) Akciós Kiéber garnitúra (3-at fizet, 4-et vihet) 'Gyári lemezfelni Ft/db Akciós lemezfelni- garnitúra (2-t fizet, 4-et vihet) Corsa-C 155/80 R1312 900 Ft 38 700 Ft 10 832 Ft 21 664 Ft 175/65 R14 23 600 Ft 70 800 Ft 15 800 Ft 47 400 Ft 13 061 Ft 26 122 Ft Astra-F 175/70 R1314 000 Ft 42 000 Ft 12 296 Ft 24 592 Ft Astra-G 185/65 R15 27 700 Ft 83 100 Ft 17 800 Ft 53 400 Ft 15 326 Ft 30 652 Ft Astra-H Vectra-B,C Zafira 195/65 R15 27 100 Ft 81 300 Ft 18 300 Ft 54 900 Ft 15 326 Ft 30 652 Ft 'listaárak Valamint szeretném felhívni a figyelmet OPEL könnyűfémfelni-akciónkra: A képen látható 2005-ös modell 15"-os méretben kapható, listaára: 160 424 Ft/gar- nitúra, melyhez az akció ideje alatt csupán 80 212 Ft/garnitúra áron jut hozzá a vevő. Az alábbi táblázatból könnyen kiválaszthatja az Önnek ideális méretet: Csavarok száma: Méret: 'Listaár: Akciós garnitúraár: i (2-t fizet, 4-et vihet) 4 14” 172 096 Ft 86 048 Ft 4 15” 160 424 Ft 80 212 Ft 5 15” 186 232 Ft 93 116 Ft 4 16” 207 136 Ft 103 568 Ft 5 16” 210 360 Ft 105 180 Ft Várjuk szalonunkban! Kovács Attila raktárvezető Opel Magocsa Kft. 4700 Mátészalka, Jármi út 51. Telefon: 44/500-520 Keresse hirdetésszervezőinket! Csaba Gyöngyi 06-20/9589-940 Cseklán Csaba 06-20/5799-270 Dányiné Román Éva 06-20/4246-805 Dobos Kata 06-20/9739-764 Hankószkiné Vidra Krisztina 20/911-4881 Pataki Sándor Tamás 20/5799-250 Juhász Edina 06-20/5119-044 Szikszai Csabáné 06-20/3333-923 / Farkas László 06-20/9589-913 Sipos József J 06-20/9589-910'v\. EGYEB ELADAS 6 hónapos, kitűnő állapotú gázkazán eladó, lár: 90 E Ft. Tel.: 20/3180-213. 771378 Fa almásláda újszerű állapotban és raklap eladó. Tel.: 20/2183-543. 771883 Almásláda (Szabolcs) egyszer használt, magas tőkés, szegeit (500 db) eladó. Tel.: 20/363-5832. 771999 VEGYES Nyárfa széldeszka tüzelőnek 400 Ft/q eladó. Nyárfa deszkavég ömlesztve rakodással 300 Ft/q. Nyírma- da, Cserepes u. 60. 30/9454-406, 30/9158-506. Szállítás nincs. 753537 Lábon álló nyárfaerdőt, letermelt nyárfát vennék azonnali készpénzfi- zetéssel. Tel.: 30/9454-406. 770334 Akác és alma tűzifa méteres és guri- gázott eladó. 30/347-7061. 772064 Autó Zentai Kft. Mátészalka, Meggyesi út. Tel.: 44/315-534; 44/500-285 Használt autó kínálat Típus Évjárat Szín Vételár AUDI A6 2.5 TDI Q 1 SOLE tiptronlc 2001/2002 fekete 5 600 000 Ft FORD FOCUS 1.4 B 5 ajtós klíma 2004 bordó 2 590 000 Ft FORD FOCUS 1.4 B 4 ajtós 2001 bordó 2 190 000 Ft FORD FOCUS 1.4 B 5 ajtós klíma 2001 s.zöld 2 090 000 Ft FORD FOCUS 1.4 B 5 ajtós 1999 ezüst 1 790 000 Ft FORD FOCUS 1.6 B kombi 1999 fehér 1 590 000 Ft FORD KA 1.3 B 3 ajtós 1999 sárga 1 250 000 Ft FORD SIERRA COSWORTH 4X4 1990 szürke 1 390 000 Ft NISSAN ALMERA 1.4 B 4 ajtós 1997 bordó 1 260 000 Ft OPEL ASTRA 1.7 D 5 ajtós dízel 1992 bordó 690 000 Ft OPEL ASTRA 1.4 B 5 ajtós 1992 fehér 720 000 Ft FORD ESCORT 1.8 D kombi dízel 1993 fehér 590 000 Ft AUDI 80 1.6 TD dízel 1989 szürke 490 000 Ft LADA NIVA 1.6 B 1990 bordó 390 000 Ft LADA 2105 1990 fehér 209 000 Ft SUZUKI SWIFTEK: AKÁR 0% BEFIZETÉSTŐL HAVI 15 990 RÉSZLETTŐL IS ELVIHETŐEK! HASZONGÉPJÁRMŰ Ft-os FORD RANGER 2.5 TD 2002 s.zöld 2 872 000 FU Áfa FORD TRANSIT 2.5 D 1997 fehér 990 000 Ft+Áfa FORD TRANSIT 2.5 D 1996 sárga 890 000 Ft+Áfa MERCEDES SPRINTER 2.3 D 1997 kék 1 512 000 Ft+Áfa VW LT 28 1983 sárga 160 000 Ft+Áfa Cserelehetőség! Mozgáskorlátozott utalvány beszámítása! Oßtoßer 1-tó'íminden szomßaton ÉLŐZENÉS Estek •Feséó Csa6a zenésszel • Rendezvények szervezése, lebonyolítása 50 -130 főig • Igényesen kialakított szobáink kedvező áron vehetők igénybe OKT. 14-TŐL MINDEN PÉNTEKEN Promóciók Sztárvendégek Dombrád Tel.: 45/565-026 Kék Laguna “ Dolgozók útja 6. - a benzinküttól'500 m-re Aitc - ablak - kapu 69.000 Ft-ért a megyében házhoz szállítjuk és kicseréljük a régit az újra, azaz: házhozszállítva, beépítve bruttó 69.000 Ft. SASSZ KFT. Kisvárda. Bessenyei utca 14 Tel./fax: 45/411-110; mobil: 20/337-2986 www. ajtoablak-sassz. uw. hu Új Octavia Tour már havi 29 978 Ft-tól! Önerő: 313 300 Ft, THM: 5,1% Akciós szériafelszereltség: • Klímaberendezés • ABS (blokkolásgátló) • Vezető- és utasoldali légzsák • Szervokormány • Elektromos első ablakemelők • Elektromosan állítható és fűthető külső tükör • Symphony rádiós magnó • Központi zár • Magasságban és axiálisan állítható kormányoszlop • Magasságállítható vezetőülés • Multifunkciós kijelző • Elektronikus indításblokkoló • Por- és pollenszűrő • Zöld hővédő üvegezés Bármilyen - akár hitellel terhelt - használt autóját beszámítjuk! Motorválaszték: 1.4 16 V, 1.6,1.8 Turbo, 2.0,1.9 TDI. Az Ön Skoda-márkakereskedője: BABJÁK AUTÓHÁZ - Kisvárda, Árpád u. 119. Tel.: 06-45/500-033 www.babjakauto.hu Tekintse meg akciós beszámított használtautó-kínálatunkat is (50 db): www.babjakauto.hu. A képen látható autó illusztráció. Max. futamidő 120 hó. Vegyes átlagfogyasztás: 5,2-9,21/100 km, CO+kibocsátás: 140-221 g/km.