Kelet Magyarország, 2005. szeptember (62. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-29 / 228. szám
2005. szeptember 29., csütörtök KELET MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK • Ülés. Az MTA megyei tudományos testületé, a magyar Professzorok Világtanácsa közreműködésével szeptember 30-október 1 -je között megrendezi XIV. közgyűléssel egybekötött tudományos tanácskozását. • Véradás. Csütörtökön Nyíregyházán, az NGYIK-ban 8-12, a városi rendőrkapitányságon 13-16 óra között várják azokat, akik véradással is szeretnének segíteni. Ősz eleji ajándék időseknek Ököritófülpös (KM) - Pénteken ebédre várja Ököritófülpös idős lakóit a települési önkormányzati képviselő-testület. Az önkormányzati konyha dolgozói gondoskodnak az ételek készítéséről, fővárosi művészek pedig a szórakoztatásról. Horváth László polgár- mester köszönti azt a 230 falubelit, akik elfogadták a meghívást. Kalmár Magda és Pere János, illetve Körmendi Péter zenés műsorát a nagyközségi fergeteges program egészíti ki. Őszelőn a vendéglátást az önkormányzat kiegészíti háromezer forint szociális támogatással is. Akik nem lesznek ott a pénteki rendezvényen, azok lakásukon vehetik majd át a képviselő-testület által elfogadott támogatást. Nyílt nap Nyíregyháza (KM) - Pályaválasztási nyílt napot rendez október 10-én a Vásárhelyi Pál ÉVISZ. Az általános iskolák végzősei és szüleik 8 óra 30 perctől kóstolhatnak bele az oktatási intézmény életébe. Október közepétől, hétfőnként felvételi előkészítőt is indít az iskola. Dübörög a suli Nyíregyháza (KM) - Pénteken egy fergeteges buli, a „Rockerek és diszkósok estéje” veszi kezdetét 19 órától a Zrínyi gimnáziumban, ahol a techno, a dram’n’bass és a rockzene rajongói egyaránt megtalálhatják majd kedvenceiket a gazdag zenei repertoárban. A legjobb hazai dj-k és a legdübögősebb rockbandák másnap hajnalig szórakoztatják a köget. Drahos Ferenc (Fotó: Palicz István) Érem Nyíregyháza (KM P. I.) - Nemzetközi szaktekintélyek is elismerték hazánk szenvedélybetegség ellen vívott harcának eredményességét, a nyíregyházi Nagy Lajos egyesületi titkár példaértékű munkássága elismeréseként dr. Arató Emil-emlékér- met kapott - újságolta a szeptember 20-25. között, Egervárban tartott konferencia történéseit Drahos Ferenc, a Szenvedélybetegekért megyei egyesület elnöke. A Francia- és Németországból érkezett előadók örömmel nyugtázták a prevenciót, reszocializációt zászlajukra tűző hazai civil szervezetek egymásra találását. Fesztiválon a záhonyiak Záhony (KM) - Pénteken a fővárosi Pataky Művelődési Központban rendezi meg őszi médiafesztiválját a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete. A programban médiafórumok, közönségtalálkozók szerepelnek olyan neves vendégekkel, mint Kepes András, Várkonyi Andrea. Meghívott szakértők tartanak előadásokat drogprevenciós és fogyasztóvédelmi témakörben, életmód-tanácsadásra kerül sor, divatbemutatót rendez a Triumph cég, fitnessdélutánt tart Schobert Norbert, az első Megasztár győztese, Tóth Vera pedig koncerttel örvendezteti meg a vendégeket. A médiafesztiválon térségünket ezúttal is a záhonyi Dr. Béres József Kollégium médiakörének tucatnyi tagja képviseli. V1LLÁMV0KS Ön szerint elkészül Nyíregyházáig 2006. végére az autópálya? Szavazók száma: 180 2005. 09. 28. 17 óra Nem 52,78% Következő kérdésünk: Szereti Ön a káposztás ételeket? —htt www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. i - . y Hazafelé Horváth Zoltán megpakolva tart hazafelé nyírkátai almáskertjéből. (Fotó: Balázs Attila) Tigáz-bomba ■ Nagy érdeklődés kísérte a város közbiztonságáról szóló beszámolót. Nyíregyháza (KM - S. M.) - Szerdán ülést tartott Nyíregyháza képviselő-testülete. Előtte a testület tagjai egyperces néma felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt Leke Árpádra, valamint megemlékeztek az ön- kormányzatok megalakulásának 15. évfordulójáról is. Majd kellemes kötelességének tett eleget a városvezetés: elismeréseket adtak át. 70. születésnapja alkalmából Bencs László Aranyérmet vehetett át Nagy László, a Közoktatási Közalapítvány kuratóriumának elnöke, és elismerésben részesült Farkas László, a Wesselényi Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója is. A testület megköszönte még a XV. Férfi Junior Világ- bajnokság szervezőinek a munkáját. A napirendek sorában az elsők között kapott helyet a korábban elmaradt Tigáz Rt. beszámolója, melynek tárgyalása igen hosszúra nyúlt. A szolgáltató vezetőit számtalan kérdéssel bombázták a városatyák, amellett, hogy volt hozzászólni valójuk is. Nagy érdeklődés kísérte a város köz- biztonságáról szóló beszámolót és a közbiztonsági koncepció aktuális helyzetét is. Kommandós bevetés ■ Azt mondják, legjobb a fényképekkel alátámasztott helyszíni tettenérés. Felsősima (KM - P. I.) - Október 4-én és 11-én „bevetésre” indul a felsősimái szemétfelderítő, kommandó. A team a település valamennyi problémás területét végigpásztázza, illegálisan lerakott hulladék után kutatva. Bársony János, a Felsősimái Polgárőrség első embere egyike a környezetünk tisztaságáért dolgozó csapatnak.- Ha a szemétben találunk nyomravezető adatot (a szemetelő nevét, címét), felkeressük az ületőt, és felszólítjuk a hulladék eltakarítására, illetve jelentjük a környezetszennyezést az illetékes hatóságnak. Utólag nehéz rábizonyítani a cselekményt az elkövetőre, legjobb a fényképekkel alátámasztott helyszíni tettenérés. Főszerepben a káposzta ■ A határon túlról is várnak vendégeket a hét végi káposztásnapokra Demecserbe. Nyíregyháza (KM) - Hagyományteremtő szándékkal indítottuk el tavaly október első hétvégéjén a Demecseri Káposztásnapokat, s a mostani hétvége már azt jelzi: valóban azzá lett - mondta Kiss Gyula, Demecser polgármestere azon a sajtótájékoztatón, melyen a kétnapos, október 1-2-ai esemény gazdag programját ismertette. Tavaly elsősorban a helyi lakosság szórakoztatását, a kistérségi összefogás erősítését szerették volna elérni, de megye■ Nagyhalászban tanácskoztak, ősszel indul a közmunkaprogram. Nagyhalász (KM) - A romakérdés megoldásához az iskoláztatásukon és munkához juttatásukon át vezet az út. Ez Divatbemutató vasárnap Nyíregyháza (KM) - Október 2-án, vasárnap 18 órától rendezik meg a Városi Művelődési Központ Hangverseny- termében a Vogue Modellügynökség szervezésében az őszi, téli divatkollekció bemutatót. Ezen minden stílus és korosztály divatja képviselteti majd magát. Az est sztárvendége Győzike és a családja lesz, emellett Szakái Miklós is megjelenik az esten az RTL Klubtól. Értékes nyeremények és meglepetések várnak az érdeklődőkre, nem beszélve az impozáns díszletről, amely az ősz jegyében fog pompázni. szerte érdeklődést váltott ki a program, amelyen hétezren vettek részt. Tapossák is Az idei káposztásnapokra már az országhatárokon túlról is érkeznek vendégek, de Tuzsértól Túristvándiig, Nagyecsedtől Nyírpazonyig, Kéktől Ajakig sok-sok település jelezte: bemutatkoznak De- mecserben. Káposztából tavaly ötvenféle étel sült-főtt, csak töltött káposztából 15 félét kóstolhattak a gasztronómiai ínyencségek kedvelői. A két nap gazdag programjából kiemelkednek a káposztához tartozó, vagy azzal összefüggő versenyek, a taposásra már a szomszédos települések is jevolt a vezérgondolata annak a tanácskozásnak, melyet Nagyhalászban tartottak a megyei romaszervezetek vezetői. Gazda László tájékoztatta őket arról, hogy a megyei közgyűlés mind a 229 településen óvodaprogramot kíván végrehajtani, így minden gyereket kellően felkészíthetnek az islentkeztek. Mellesleg az itt taposott káposzta lesz a tombola főnyereménye. Gazda László, a káposztásnapok fővédnöke azt emelte ki, hogy a hagyományok őrzése mellett az esemény a turistaforgalom, az idegenforgalom fellendítése szempontjából is jelentős, ez pedig gazdasági haszonnal jár. Tóth Gáborné, a demecseri oktatási centrum konyhájának vezetője azt hangsúlyozta, hogy a rendezvény a hagyományos, az elfelejtett ételek bemutatásával kívánja népszerűsíteni Rétköz és Demecser fő termékét, a káposztát. KELET kmtinnpk S7nn hu A káposztásnapok teljes programja letölthető (PDF 537 kB)____________________________ romáknak kólára. A kormány ősszel induló közmunkaprogramjáról szólva elmondta: 28 ezer ember jut munkához. A megye négy program indítását tervezi, ezzel szeretnék elérni, hogy a 7,5 milliárdból megyénk 1,5-2 milliárdot elnyerhessen, így juthat több ezer roma munkához. Állatok világnapja Nyíregyháza (KM - Z. D. Z.) - Az állatok világnapját tartják a Nyíregyházi Állatparkban október l-jén, szombaton 10 órától. Ezen látványete- tés vár a kicsikre és nagyokra több helyszínen, majd a Zoo-suliban lehet állatot simogatni, sőt, a tojáskeltető gépet is láthatják működés közben. A medvék egykori lakhelyén egy különleges vendég is bemutatkozik, de kilétét még homály fedi. A szervezők mindössze annyit árultak el, hogy a Föld emberre legveszélyesebb faját mutatják be ez alkalommal. .1.5.! í LÁP kmtippgk^ZQTLtHi Zoóra. A szakkör programja letölthető. (PDF, 35 kB) Mesélőket várnak Nyíregyháza (KM) - Folyamatos felolvasónapot rendez 24 órán keresztül Benedek Elek születésének évfordulója alkalmából a megyei könyvtár gyermekrészlege (Ferenc körút 3.) szeptember 30-án 8 órától. Ezt a napot ugyanis a Magyar Olvasástársaság a népmese napjának nyilvánította. Várnak minden mesélni szerető gyermeket, felnőttet, óvodás és iskolai csoportokat, főiskolásokat, szülőket és nagyszülőket, akik szívesen vállalkoznak arra, hogy felolvassák vagy elmondják legkedvesebb népmeséiket. Jelentkezni a 411-870-es telefonszámon lehet. KELET hit, kmtrppek.szon.hu Teljes szöveg. A meseolvasás felhívásának teljes szövege letölthető. (PDF, 58 kB) Rossz volt a dátum Nyíregyháza (KM) - Nem október 3-án (mint ahogy tévesen írtuk tegnapi lapunkban), hanem szeptember 30-án tartja összejövetelét a Szoc- dem Baráti Kör Egyesület. Iskoláztatás és munka