Kelet Magyarország, 2005. szeptember (62. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-16 / 217. szám

2005. szeptember 16., péntek KELET MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Vízumkönnyítést javasolnak. A három hónapos tartózkodást lehetővé tévő vízumok kiadásának könnyítését lehetővé tévő egyez­mény kötésére tett javaslatot az Európai Bi­zottság az Európai Unió és Ukrajna között. Ukrajna már lehetővé tette az uniós állam­polgároknak, hogy vízum nélkül utazzanak a területére. • Beleszólt. Védekezni kényszerült csütörtö­kön az Európai Bizottság versenyügyi felelő­se, a holland Neelie Kroes, miután a keresz­ténydemokrata Angela Merkel németországi választási győzelme mellett foglalt állást. A biztos asszony úgy vélte, Európának aján­dék lenne Merkel győzelme (amely a válasz­tási előrejelzések szerint valószínűsíthető is). Sólyom László magyar elnök Bródi Gábor magyar ENSZ-nagykövet (b.) társa­ságában az ENSZ megalakulásának 60. év­fordulója alkalmából rendezett csúcstalál­kozó második napi ülésén. A háromnapos értekezlet a legnagyobb csúcstalálkozó az ENSZ történetében. (Fotó: epa) Nem a sajátja Budapest (MTI) - Or­bán Viktornak, a Fidesz elnökének nincs saját véleménye a gazdaság- politikáról és a privati­zációról - mondta Élő Norbert, az MSZP or­szággyűlési képviselője sajtótájékoztatóján. A kormánypárti poli­tikus szerint ellentmon­dás van az ellenzéki pártvezér nyilatkozatai­ban, ugyanis amikor az emberekkel beszél, ak­kor mint szakszervezetis lép fel, amikor pedig a gazdasági élet szereplői­vel, akkor a tőkének ad meg minden támogatást. A nők jogaiért Budapest (MTI) - Az SZDSZ nem ért egyet semmilyen akcióval és törekvéssel, amely a nők önrendelkezési jogát bármilyen módon csor­bíthatja - jelentette ki Kuncze Gábor pártel­nök. A terhességmegsza­kítás, illetve az abor­tusztabletta esetleges ma­gyarországi bevezetése ellen tünte­tett több ci-| vil szerve zet. Putyin orosz el­nök (Fotó: EPA) Örökség New York (MTI) - Az ENSZ-nek a terro­rizmus elleni küzde­lem alapvető koordi­nációs központjává kell válnia - jelentette ki a világszervezet csúcsértekezletén Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki a terrorizmust a náciz­mus ideológiai örö­kösének nevezte. Putyin úgy véleke­dett, hogy éppen emiatt az ENSZ-nek és Biztonsági Taná­csának kell a terroriz­mus - „mint a náciz­mus ideológiai örö­köse" - elleni küzde­lem alapvető koordi­nációs központjává válnia. A világszerve­zetnek kell összehan­golnia a múltból fennmaradt regioná­lis konfliktusok ren­dezését is, hiszen a terroristák és a szél­sőségesek ezeken „élősködnek". Barna Szabina (14) A KELET VIGYÁZ A GYEREKEKRE Nagy, de csökken a Fidesz előnye Javult a kormányoldal megítélése, de még min­dig 9 pontos a nagyob­bik ellenzéki párt előnye. Budapest (ÉKN) - Az elő­ző hónapok tendenciájába il­leszkedve ismét számottevően javultak a lakosság gazdasá­gi várakozásai - derül ki a Medián legutóbbi országos fel­méréséből. Jelentősebb A gazdasági optimizmus erősödése ezúttal a politikai közhangulatra is hatással le­hetett, mert ha szerényen is, de javult a kormányoldal megítélése: egy hónap alatt 43- ról 46 pontra nőtt például a miniszterelnök népszerűsége, miközben az ellenzéki vezér Orbán Viktoré 53-ról 51-re csökkent. Ennél is jelentősebb változások történtek a pártok támogatottságában. A teljes szavazókorú népességben 4 ponttal csökkent a Fidesz tá­mogatottsága, 2-vel nőtt az MSZP-é (33-29), és ugyan­ennyivel a pártpreferencia nélküliek tábora is. A nagyob­bik ellenzéki párt szimpati­zánsai közül továbbra is töb­ben mennének el szavazni, mint az MSZP hívei közül, így a választani tudó biztos sza­vazók körében most is jelen­tős, 9 pontos a Fidesz előnye (50-41). Az SZDSZ szeptember elején is biztos parlamenti be­futónak számított. A Medián A pártok támogatottsága 2005 szeptemberében A választani tudó biztos szavazók körében, százalék múlt havi, augusztusi kutatá- ...... kmtin'lek.szon hu Sábán még a Fidesz 54, az A pártok támogatottsága részletesen MSZP 37 százalékon állt. ®oc, 251 kb> PARLAMENT Négypártian Négypárti javaslatként ke­rül az Országgyűlés elé a par­lamenti tévéközvetítések rend­jének szabályozására vonatko­zó házszabály-módosítási in­dítvány, amelynek sürgős tár­gyalását kezdeményezik az előterjesztők. A Házszabály a javaslat értelmében egy, a te­levíziós közvetítés rendje cí­met viselő melléklettel egészül ki. Ez egyebek mellett rögzí­ti, hogy a parlamenti tévéköz­vetítések célja a nézők pártat­lan, kiegyensúlyozott, pontos és tényszerű tájékoztatása az Országgyűlés tevékenységéről. Kimondja továbbá, hogy a közvetítésnek a parlament tényleges történéseire, munká­jára kell irányulnia. Házon belül A melléklet tartalmazza azt is, hogy a tévéközvetítés a kiépített zárt láncú televíziós rendszeren keresztül, az Or­szággyűlés Hivatala tévéstú­diójának eszközeivel és dolgo­zói közreműködésével valósul meg. Öngyilkos merénylet: tizenöt halott Budapest (FH) - Legalább 15 iraki halt meg csütörtök reggel Bagdadban egy ön­gyilkos autóbomba-merény- letben. A támadás célpontja egy rendőrjárőr volt. A me­rényletben 10 rendőr és 5 ci­vil halt meg, és tizenketten sérültek meg. A támadás azután történt, hogy szerdán Abu Muszab al-Zarkavi, az Al-Kaida iraki frontembere totális háborút hirdetett az országban többségben lévő síiták és a kormány ellen. Felszólította az Irakban ki­sebbségben élő szunnita mo­hamedánokat, hogy „ébred­jenek szendergésükből”, mert a síiták ki akarják őket irtani. Zarkavi emberei elis­merték, hogy ők követték el a szerdai ötös öngyilkos me­rényletsorozatot. Totális háborút hirdettek a többségben lévő síiták és a kormány ellen (Fotó: epa) LAPSZEMLE Népi javaslat „Mintha valóban foglalkozna velük" Hétfőn szavaz a Ház egy, az Értelmi sérültek és Családjaik Jogvédő Egyesülete által kez­deményezett népi kezdemé­nyezésről. Pozitív döntés ese­tén a parlament felvállalná, hogy foglalkozik azzal a felve­téssel: a minimálbérrel meg­egyező összeget kapja ápolási díjként az a hozzátartozó, aki súlyosan fogyatékos rokona 24 órás gondozását ellátja, és tevékenységét ismerjék el tel­jes értékű munkavégzésként. ■ Német Zsolt szerint valódi tartalom nélküliek a határon túliaknak tett Gyurcsány-javaslatok. Belgrád (MTI) - Tartalmat­lannak nevezte Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bi­zottságának fideszes elnöke a magyar miniszterelnök hatá­ron túli magyaroknak tett há­rom javaslatát abban a nyilat­kozatában, amelyet csütörtö­kön közölt a Magyar Szó. Cinizmusnak nevezte Az újvidéki lapnak adott nyilatkozata szerint e szeptem­ber 5-én elhangzott javaslatok csak látszatot akarnak kelteni, olyan látszatot, mintha a kor­mány valóban foglalkozna a határon túli magyarokkal. A politikus szerint „szemfény­vesztés, sőt cinizmus” a szocia­listák részéről a határon túlia­kért viselt felelősség alkot­mányba foglalása. A határon túli magyarok ügyeivel mind a külügyi, mind az emberjogi bizottság foglalkozik, ezért nincs égető szükség új bizott­ságra. Sokkal nagyobb szükség lenne olyan fórumok működte­tésére, amelyeken „a határon túliakkal együtt és az egyen­jogúság jegyében tárgyaljuk meg a közös ügyeket”. „Tökéletesen ellenőrzik" Rafah (MTI) - A Palesztin Hatóság „tökéletesen ellenőr­zi” a gázai övezetbeli helyze­tet - jelentette ki csütörtökön Mahmúd Abbász palesztin el­nök, válaszul az izraeli kor­mányfőnek azon nyilatkozatá­ra, amelyben a békefolyamat előrevitelét az övezetben ural­kodó helyzettől tette függővé. Abbász a Gázai övezet és Egyiptom határán fekvő Rafahban újságíróknak nyilat­kozva kijelentette: úgy gondol­ja, hogy a palesztinok tökéle­tesen ellenőrzés alatt tartják a helyzetet a Gázai övezetben. Izrael és a Palesztin Ható­ság illetékesei egyaránt azon félelmüknek adtak hangot csütörtökön, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat emberei beszivároghatnak a Gázai övezetbe az elmúlt na­pokban szabadon átjárható egyiptomi határon keresztül. Vége (lesz) a zűrzavarnak? (Fotó: EPA) Új tömegsír Budapest (FH) - Egy olyan tömegsír feltárását kezdték meg Kelet-Bosz- niában, amely valószínű­leg a tíz évvel ezelőtti, srebrenicai mészárlás ál­dozatainak egy részét rej­ti. Az ENSZ-erők szeme láttára akkor a boszniai szerbek több mint 7 ezer bosnyák fiút és férfit öl­tek meg. Több tömegsírt is találtak már a délszláv háború befejezése óta. Liplje környékén koráb­ban már négy tömegsírt tártak föl, amelyekben összesen csaknem ezer holttestet találtak. Megkezdték fegy­vereik átadását a külföl­di megfigyelőknek az in­donéziai Aceh tarto­mány korábbi lázadói a békemegállapodás alap­ján. (Fotó: EPA) KELET Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet,szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeiadás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATES.Z, Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 A ^ÄATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents