Kelet Magyarország, 2005. szeptember (62. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-13 / 214. szám

2005. szeptember 13., kedd MINDENFELŐL /2 r,.7?.* • Katonahalál Csecsenföldön. Nyolc orosz katona vesztette életét különböző har­ci cselekményekben az utóbbi 24 órában Csecsenföldön. A lázadók 14 alkalommal vették tűz alá az orosz erők állásait; a lövöl­dözések öt halott és egy sebesült áldozatot követeltek a katonák között. • Egyetértenek. A Külügyminisztérium egyetért azzal, hogy Tóth Tamás, Magyaror­szág malajziai nagykövete kivonult egy Kua­la Lumpur-i emberi jogi konferenciáról, miu­tán a malajziai exkormányfő gyilkosoknak minősítette az Irak ügyében létrejött nem­zetközi koalíció országainak katonáit. „A populizmus a közös ellenség" ■ A miniszterelnök fel­szólította Orbánt, hogy támassza alá a gazda­ságot érintő állításait. Budapest (ÉKN - Sz. P.) - Gyurcsány Ferenc beszédével kezdődött meg tegnap az Or­szággyűlés őszi ülésszaka. A miniszterelnök felszólalásá­ban szót emelt a populizmus ellen, összefoglalta a kormány eddigi tevékenységét, illetve arra kérte Orbán Viktort, hogy egyenes demokratához méltóan tényekkel és adatok­kal támassza alá a gazdaság válságáról szóló kijelentéseit. Az ellenzékiségről „Nincsen szüksége Ma­gyarországnak populistákra. Törölnünk kell a hazaárulás szót a szótárunkból” - mond­ta, majd idézte a jelen lévő Só­lyom László köztársasági el­nök ezzel kapcsolatos gondo­latait. Mint fogalmazott: egy liberálisnak, szociáldemokra­tának vagy konzervatívnak nem a másik irányzat, hanem a populizmus az ellenfele. Gyurcsány Ferenc felszólalt a Fidesz elnökének több, a gaz­daság válságát sulykoló kije­lentése miatt. A miniszterel­nök sérelmezte, hogy nyilvá­nos tévévitájuk alkalmával elődje nem volt hajlandó a kérdésről tárgyalni, és ada­tokkal alátámasztani, miért gondolja úgy, hogy a magyar gazdaság válságban van. A miniszterelnök bírálta a Fi- desz-elnök privatizációellenes kijelentését is, szerinte az nem megy, hogy amerikai be­fektetők előtt tiszteli a magán- tulajdont, „Kőszegen, az övéi előtt” pedig államosításról be­szél. „Szeptember 30-án benyújt­juk a 2006-os költségvetés ter­vezetét” - mondta a kormány­fő, aki igazságos és biztonsá­gos Magyarországot ígért, még azon az áron is, hogy hozzá­nyúlnak bizonyos előjogokhoz. híj; forum.szon.hu v Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja. V Évnyitó Budapest (ÉKN) - Tegnap Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök politikai évadnyitó be­szédével megkezdődött a vá­lasztások előtti utolsó teljes országgyűlési ülésszak. Az Országgyűlés házsza­bálytól való eltéréssel a jövő hétfőn tárgyal és végszavaz az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását kezdeményező kormányjavas­latról. Szétválik László Bog­lár és Batiz András kormány- szóvivők feladata. A jövőben László Boglár a miniszterel­nök sajtófőnöke lesz, míg Batiz András megmarad szó­vivőnek. km_lippek$.zQnhu A szeptember havi ülésterv letölthető a Szabolcs Online portáljáról (DOC, 85 KB). Kizártak további 28 képviselőjelöltet az afgán parla­menti választásokból, jórészt törvénytelen fegyveres cso­portokkal fenntartott állítólagos kapcsolataik miatt. Az első szabad parlamenti választásokat szeptember 18-án rendezik meg. (Fotó: epa) Előre meghirdetett árak Budapest (EKN) - Gyur­csány Ferenc bejelentette, hogy nemzeti kárbiztosítási alapot akarnak létrehozni az agráriumban. „Előre meghir­detjük az árakat és a támoga­tásokat a sertés- és a baromfi- tenyésztőknek” - mondta a mi­niszterelnök, aki szerint két ki­hívással kell szembenéznie az országnak, a foglalkoztatással és a költségvetéssel. 100 ezren vannak, akik munkát szeretné­nek, akiket a kormány több programmal és lépéssel segíti. A költségvetés „recseg-ropog”- fogalmazott. A kormány fe­gyelmezett és szigorú gazda­ságpolitikát akar követni, és Gyurcsány szerint a 100 lépés programja ennek az elvnek tesz eleget. Szerinte a gazdaság legtöbb problémáját a politiku­sok okozták; az 1996-tól egyre erőteljesebben fejlődő gazdaság- a választások miatt - 2001- ben tért le egyensúlyt tartó nö­vekedési útjáról. Incidensekkel Hiller István (Fotó: Archív) Hiller is kész Budapest (MTI) - Hiller István, az MSZP elnöke hétfőn azt mondta az MTI-nek, kész egy asztalhoz ül­ni Pokomi Zoltán Fi- desz-alelnökkel, hogy a privatizációról tár­gyaljanak. Híve va­gyok a párbeszédnek és minden értelmes megbeszélésnek - fo­galmazott Hiller Ist­ván. Ha ezt Pokomi Zoltán el akarja mon­dani, szívesen meg­hallgatom, szívesen lá­tom - mondta az MSZP elnöke. Pokomi Zoltán a Fi­desz által javasolt nemzeti vagyonszer- ződés kapcsán bízik abban, hogy megálla­podnak arról is, ho­gyan alkossák meg az erre vonatkozó két­harmados törvényt. PARLAMENT Megvédték A Tatabányai Városi Bíró­ság megsértette Kövér László fideszes képviselő mentelmi jo­gát, amikor anélkül idézte be a honatyát egy rágalmazási ügyben, hogy mentelmi jogá­nak felfüggesztését kérte vol­na a parlamenttől. Géczi Jó­zsef Alajos, az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának szo­cialista elnöke elmondta, állás­pontjuk szerint a bíróság hi­bázott. A bizottság a bíróságot is figyelmeztette, hogy a men­telmi jog kikéréséig az eljárást fel kell függeszteni. KELET VIGYÁZ A GYEREKEKRE Vigyázzunk yci r a gyerekekre! ÍAS i. Demjén Georgina (6) Több SZáZ, főleg il­legális határátlépésért bebörtönzött halász és paraszt kölcsönös szaba­don bocsátását kezdte meg hétfőn India és Pa­kisztán. (Fotó: EPA) Budapest (FH) - Az egyiptomi elnöki hivatal a leghatározottabban cá­folta, hogy egyiptomi ha­tárőrök lőtték volna le azt a palesztin férfit, aki hétfő délután a gázai ha­tár kerítésénél kapott golyót a fejébe. A palesz­tinok közben az egész Gázai övezetben ünnep­ük azt, hogy 38 évnyi megszállás után Izrael végleg kivonult a terü­letről. A féktelen tombo- lásnak azonban már vannak áldozatai is. Öt palesztin fiatal beleful­ladt a tengerbe. Találkoznak Budapest (FH) - Pokorni Zoltán szerdán találkozik Hiller István­nal; a szocialista pártel­nök az MSZP székházá­ba invitálta a fideszes politikust - tudta meg a Független Hírügynök­ség. A Fidesz alelnöke (képünkön) a múlt héten kez­deményezett konzultációt a privatizá­ció ügyé­ben az MSZP el­nökével. Nem volt szavazás a rádióelnök-jelöltekről Budapest (FH) - Mind a nyolc rádióelnök-jelöltet meghallgatta hétfőn a Ma­gyar Rádió kuratóriumának elnöksége. Az előzetes ter­vekkel ellentétben azonban nem szavaztak senkiről: egy hét gondolkodási időt kap­tak az elnökség tagjai - mondta a Független Hírügy­nökségnek a kuratórium el­nöke. Gellért Kis Gábor szerint erre azért volt szükség, hogy jövő hétfőn valamelyik pályázó mindenképpen meg­szerezze a minimális 6 sza­vazatot a hivatalos jelölés­hez. Ennek alapján szeptem­ber 19-én reggel voksol a ku­ratórium, majd délelőtt a nagykuratórium dönt végle­gesen a Magyar Rádió új el­nökéről - mondta a közrá­dió kuratóriumának elnöke. Támogatottsággal Gellért Kis Gábor úgy lát­ja: több olyan pályázó is van, aki megfelel a követel­ményeknek, ezért jó esély van arra, hogy jövő hétfőn ­több sikertelen forduló után - megválasszák az új elnö­köt. Lapinformációk szerint Balogh Gábor ügyvéd, Ben­da László, az MTV külpoliti­kai szerkesztője, Bendikty Béla rádiós szerkesztő, Cs. Tóth János, a Móra Könyv­kiadó vezérigazgatója, Hol­lós János, a rádió alelnöke, Pálffy István, az MTV mű­sorvezetője, Szomráky Béla volt szerkesztőségi vezető és Világi Gyula, az MTV mun­katársa szeretne a Magyar Rádió első embere lenni. ,yff fi 1 Folytatódnak a tüntetések a Fülöp-szigeteki elnök, Gloria Macapagal Arroyo elnök ellen, aki ellenzéki képviselők szerint „lopott, csalt és hazudott”. Az állam­főt ez aligha zavarja, hisz éppen a Biztonsági Tanács so­ros elnökeként világpolitikában „utazik”. (Fotó: epa) A zsidó telepesek után az izraeli hadse­reg utolsó katonája is elhagyta a Gázai öve­zetet. Ugyanakkor egy második elektromos kerítést is emelnek 50 kilométer hosszan a övezet mentén, hogy megakadályozzák pa­lesztinok beszivárgását Izraelbe. (Fotó: epa) Mire ez a hevület? Budapest (MTI) - Kapko­dó, ideges beszédmód, hada­ró stílus - elemezte a kor­mányfői beszédet Áder Já­nos, a Fidesz frakcióvezető­je. - Miért ez a kipirult arc? Mire ez a hevület? - kérdez­te, majd figyelmeztette a kormányfőt, hogy „messze még a kampány”, ugyanak­kor üdvözölte a benzinadó csökkentését. Dávid Ibolya, az MDF elnöke arról be­szélt, hogy 1998 és 2002 kö­zött az MSZP és az SZDSZ ellenzékben nem szavazott meg egy sor fontos tör­vényt, csak hogy keresztbe tehessen a jobboldali koa­líciónak. Az MDF elnöke szerint most a koalíció ezt kapja vissza. Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezetö: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25 Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 ^ATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents