Kelet Magyarország, 2005. szeptember (62. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-09 / 211. szám
2005. szeptember 9., péntek SPORT /13 KELET Újra otthon az Újfehértó Nyíregyháza (KM) - Ahhoz képest, hogy az Újfehértó négy fellépéséből csupán egyet tudott le saját katlanjában - ennek tükrében veretes eredménynek számít, hogy az újonc hetedik helyen posztói a labdarúgó megyei első osztályban. Az pedig már bebizonyosodott: a harmadik pozícióban nyomuló Nagyecsed főszereplő lesz ebben az évadban. Kranyik István edző (Újfehértó): - Három hét után újra otthon tudunk játszani, remélem, ez feldobja a csapatot. Számunkra rosszul jött az Ecsed legutóbbi veresége, ettől függetlenül természetesen nyerni szeretnénk. Sérült: Ötvös, Lácza F. Berettyán Gábor edző (Nagyecsed): - Bízom benne, hogy az elmúlt heti blama után sikerül rendezni a sorokat. Ellenfelünk eddigi eredményeit tisztelve, ugyanakkor a győzelem reményében lépünk pályára. Kranyik István Berettyán Gábor Tiszalok-Csenqer 3-0 2-1 Nyírmada-Nyirkarász 2-2 Gyulaháza-Naqykálló 0-1 Jánkmajtis-Tiszavasvári 2-2 3-1 Nyírbátor-Tiszabecs 2-1 2-1 Nagyhalász-Záhony 1-1 2-0 Fehérgyarmat-Nyírbéltek 2-1 1-2 A KELET VIGYÁZ A GYEREKEKRE m Szabó Klaudia (9) Vigyázzunk ■# CI C T a gyerekekre! VS Kenyaiak és Bendegúz ■ Színes mezőny várható az I. Eissmann Nemzetközi Utcai Futóversenyen. Nyíregyháza (KM) - Neves személyiségekből, sportolókból és remek atlétákból nem lesz hiány szombaton délelőtt az I. Eissmann Nemzetközi Utcai Futóversenyen, amely a Tölgyestől indul, a cél pedig a Hősök terén lesz. A négy kilométeres távot a gyerekekkel együtt futva teszi meg. A sztárvendég Balogh Gábor olimpiai és vüágbajnok öttusázónk. Jelezte részvételét Dr. Both Előd az ENSZ űrbizottságának alelnöke is. Indul majd egykori remek hosszútávúszónk Kovács Rita, mégpedig kisfiával, Bendegűzzal. Papp Gabriella ifjúsági magyar bajnok atléta is rajthoz áll, Juhász András félmaratoni magyar bajnok és a nyíregyházi Mayer József, aki sokszoros magyar bajnok 10.000 m-en és 49 evesen is felveszi a versenyt a fiatalabbakkal. A magyarok mellett rajthoz állnak kenyai, görög és román versenyzők. Közülük ízelítőnek néhány név: Christina Pomacu (rom.) 5000-10.000 inén román bajnok Calin Han- tau (román bajnok 800 m), Marcel Ionascu (román, U23 EB. 3.), Papuliasz Panaiotis (görög bajnok 1500 m), JackPapp Gabi is < indul (Fotó: KM-sport) LABDARUGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY Az első 700 nevező pólót kap. Nevezési dijat csak a felnőtteknek kell fizetni (ötszáz forint), a gyerekek, iskolások és föiskolások-egyetemisták nevezése díjtalan). Szeptember 9-én 19 óráig lehet nevezni a Városi Stadionban az NYVSC atlétikai szakosztályánál 14-19 óra között. ton Obhianbo (kenyai 10.000 m 28:35 a legjobbja), Moses Chepkway (kenyai 10.000 m 28:46). Miként ismert, a legtöbb diákot megmozgató testnevelő ötvenezer forinttal gazdagodik. III. 5. FORDULÓ Venczelné Európa-bajnok Nyíregyháza (KM) - Remekeltek rókavadászaink a rádióstájfutók Európa-bajnokságán, amelyet a Szerbia-Mon- tenegróban, közelebbről Zlatiborban rendeztek. A főszerepet az ukránok és a csehek játszották, de a mieienk sem panaszkodhatnak. Az első napon urh-kategóriában igen nehéz terepen, nagy küzdelemben a csak ezüstök jutottak a magyraoknak. Aztán rh-ban a nyíregyháziak közül Venczelné Bartha Ildikó csapatban Európa-b ajnok lett, egyéniben pedig a dobogó második fokára állhatott, az aranyat Fent Marianne szerezte meg. —mimin . \\TC http://sport.szon.hu Helyi es nagyvilági sport. Mátészalka (14.Hbrány (12.) Tóth Zoltán, mátészalkai edző: - Remélem, a sátoraljaújhelyi győzelmünk elhiteti fiatal játékosaimmal, hogy erővel, szervezettséggel és akarattal lehet keresnivalónk. Múlt heti veresége ellenére az Ibrányt a csoport egyik legjobb csapatának tartom, amely ellen neA szálkái Szakács (labdával) az Ibrány ellen készülhet hezíti a dolgunkat, hogy a keret nagy része a héten ágynak dőlt. Mindent megteszünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el jónevű ellenfelünkkel szemben. ________________ Németh Károly, ibrányi edző: - Sérültjeink nem jöttek rendbe, Bárdi kiállítása pedig újabb problémát okoz a csapatösszeállítást illetően. Ettől függetlenül megpróbáltuk rendezni sorainkat, és nagyon optimista vagyok, hiszen ismereim játékosaim képességeit és bízom emberi tartásukban.____________________________________, ___________ Hajdúböszörmény (11.)-Volán-Sényő (3.) Rubóczki Tibor, sényői edző: - Az első négy mérkőzésből hármat megnyertünk, ez a teljesítmény fiatal csapatunktól mindenképpen bravúros. Szeretnénk folytatni ezt a soroza- tot, ha nem kapunk ki Böszörményben, az már nagyon jó eredménynek számitana. Mád (9.)-Tuzsér (6.) Révész Attila, tuzséri edző: - Nem akarunk abba a hibába esni, mint tavaly, amikor a bajnokság hasonló szakaszában nagy különbségű győzelmünket némi botladozás követte. Remélem, ezt most letudtuk a legutóbbi sikerünk előtt, és Mádon az elmúlt években mutatott formánkkal rukkolunk elő mi és szurkolóink egyaránt.________________________ Balmazújváros (13.)-Rakamaz (5.) Brekk János, rakamazi edző: - Az elmúlt heti hazai vereségünk okait kielemeztük, és igyekeztünk túllépni a történteken. Minél előbb vissza kell szerezni az elhullajtott pontokat idegenből, éppen ezért vasárnap csak a győzelem az elfogadható számunkra. Mind- ezt nem lesz könnyű kiharcolni, hiszen Domokos és Riczu után Fekete is kidőlt a sorból. A Létavértes-Szakoly (5—0) mérkőzést szerdán lejátszották, a Balkány-Sátoraljaújhely összecsapást szeptember 14-re halasztották. LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY H0SSZ^ ^ÍSpad MHM pl V i 5# S. forduló (kezdés: 16), Kutykó Sport-csoport Tippel: Végéra Attila, a Demecser edzője. ___________________ Szombat. Kemecse (1.)—Kék (6.): - A hazaiak otthon tartják a három pontot a szimpatikus Kék ellen.______________________ Vasárnap. Apagy (14.)-Levelek (13.): - A szomszédok nem bírnak egymással.__________________________________________ Nyírtelek (8.)-Nyírlugos (5.): - A fiatal városok találkozóján a házigazda tűnik esélyesebbnek. Ófehértó (3.)-Kállósemjén (7.): tetlenjét. A Semjén begyűjti negyedik dönEncsencs (9.)-Bököny (16.): - Az újoncnak nem lesz könnyű dolqa, ha pontot akar szerezni idegenben. _____________________ Nyíribrony (12.)—Nyfrgyulaj (2.): - Az új mester „pontosan" fog bemutatkozni az ibronyi kispadon.___________________) ______ Kőtaj (10.)-Nylrmihálydi (4.): - Nagy küzdelem, döntetlennel. Demecser (11 .FKálmánháza (15.): - Hazai környezetben győzni szeretnénk, gondolom, ehhez a vendégeknek is lesz egy-két szavuk. ___________________________________________________ Kerekes Tüzép-Nyfrség Tűzép csoport Tippel: Hamza Endre, a Komoró elnöke. ____________________ Szombat. Rohod (16.Héke (9.): - A Jéke jobbnak tűnik. Komoró (8.)-Mándok (4.): - Jó passzban vagyunk. Nagyon szeretnénk nyerni, _______________________________________ Vasárnap. Várda SE (1.)-Dombrád (10.): - Fix egyes. __________ Tiszamenti SE (14.)-Pusztadobos (12.): - Iksz szagú. __________ Ujdombrád (11.)—Ajak (3.): - Az Ajak képes lehet akár nyerni is. Tiszakanyár (S.pVaja (2.): - A Vaja meglepheti a hazai csapatot. Anarcs (15.)-Nagydobos (7.): - Ideje lenne már az Anarcsnak is nyerni egy meccset..._____________________________________ Fényeslltke (13.)-Pap (6.): - A döntetlen benne van a pakliban. Gáli Travel-csoport Tippel: Kiss Péter, a Nábrád edzője. ________________________ Szombat. Tisztaberek (2.pPorcsalma (9.): - A vendégek pontot szerezhetnek. _______________________________________ Kocsord (5.)-Szatmárcseke (1.): - A Kocsord otthon mindenkire veszélyes, Így a Csekére is... Vámosoroszi (11 .Hurricse (14.): döntetlennel zárul. A szomszédok presztízsmeccse Nábrád (4.)-Jármi (16.): szerzése elfogadható. Számunkra csak a három pont megVasárnap (kezdés: 16.00). Tyúkod (12.)-Tunyogmatolcs (15.): Tyúkod összekapja magát és nyerni fog. ____________________ Tarpa (7.)-Penyiqe (3.): - Az erőviszonyok tarpai sikert sejtetnek. Nyírcsaholy (13.)—Ópályi (6.): - A feltámadó Csaholy ezúttal is am: __________________________________________________ Tiszakóród (8.)-Nyfrmeggyes (10.): - Háromesélyes. TOTQTIPPELO 30. HÉT A tipposzlop 1. Hannover-Frankfurt 2. Kaiserslautem-Bremen 3. Leverkusen-Schalke 04 4 Mainz-Hamburg 5 Mönchengladbach-Duisburg 6 Nürnberg-Bayern München 7. Stuttgart-Bielefeid 8 Dortmund-Köln 9. Cagliarh-Lazio 10. Chievo-Parma __________ 11. ÉmpolHuventus ______ 12. Palermo-lnternazionale 13. Roma-Udinese 14. Hertha BSC-Wolfsburg Falcsik Miklós Fehérgyarmat (KM - K. T.) - A fehérgyarmatiak haja égnek állt az elmúlt bajnoki évad hajrájában - mármint azoké, akik szívükön viselik a második vonalban jegyzett kézilabdatársulat sorsát. Minden jó, ha jó a vége: a Falcsik Miklós gardírozta gárda az utolsó fordulóban győzött, és megúszta a kiesést. Márpedig eme eredmény megsüvegelen- dő attól a legénységtől, amelyben hemzsegnek a fiatalok. Arról nem beszélve, a felettébb „rövid kispad” ugyancsak megnehezítette a szakmai stáb dolgát.- Elméletüeg a csapat jobb, mint a legutóbbi szezonban, minden posztra két játékos áll rendelkezésre - ütött meg optimista hangot Falcsik Miklós. - Nem elhanyagolható tényező, hogy most minőségi csereemberekre számíthatok, ami egy hosszú menetelés közben jelentős segítség. Természetesen nyugodtabb idényt remélek, mert bár továbbra is a biztos bent- maradás a tervünk, ezt sokkal nyugodtabb körülmények között szeretnénk kivívni. A riválisokról nehéz pontos információt szerezni, hallani ezt, meg azt, istenigazából a pályán derül ki, a terjengő híreknek mennyi a valóság- tartalma. MAI SPORTMŰSOR Kézilabda. NB I. B, női: Várda SE-De- recske, kisvárdai sportcsarnok, 18 (ifi: 16). NB II., férfi: Tiszavasvári SE-Bőcs, 19 (ifi: 17). Kalos Amivel mindig jól jár! HŰM*1 Az ötajtós Chevrolet Kalos I mar 2 179 000 R-tól elvihető!* Félszeressé egzsák szervokormány. CD-s rádió, állítható ülésmagasság. 14"-os Chevrolet Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60., Tel.: 42/597-666 Chevrolet Autó Kosbor 4400 Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. Tel.: 42/59-89-59 • Fax: 42/59-89-58 A fotók illusztrációk. Átlagos fogyasztás: 6,3-6,6/100 km, CC>2-kibocsátás: 159-163 g/km. * Az akció lizingrevásárlas esetén, augusztus 1-től szeptember 30-ig érvé HIRDETÉS