Kelet Magyarország, 2005. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-06 / 183. szám

2005. augusztus 6., szombat SZOLGÁLTATÁS /13 HOROSZKÓP III. 21.-IV. 20. Önt mostanában nem is a túlterheltség, sokkal inkább az a stressz viselte meg, amely alól nem tudta kihúzni magát, bármennyire is szerette volna. Mk| most sincs túl könnyű helyzetben. IX. 24.-X. 23. Sértődöttséggel most nem megy sokra. Ha nem tudja a rossz han­gulatát leplezni, legalább kísérelje meg, higgye el, nem olyan nehéz. Legyen azokkal is toleráns, akik gátolják valamiben. IV. 21 -V. 20. A mostani jó időszakot arra kellene felhasználnia, hogy friss ener­giákkal feltöltődjön, ön azonban már megint a régi sérelmeken rá­gódik. Emiatt nem tud kikapcsolódni, csak bosszankodik. * um X. 24.-XI. 22. _______ Azt tapasztalja, hogy a kenyérharc az ön életében is egyre nagyobb jelentőségű lesz, és ez elkeserítheti. A magánéletében azonban ki­mondottan kellemes órákra számíthat, ez kárpótolja. V. 21.-VI. 21. A mai nap folyamán úgy érezheti, mintha mindenki összeesküdött volna ön ellen, és sajnos úgy is viselkedhet mintha mindenki az el­lensége lenne. Ez nem vezet jóra; nézzen magába. XI.23.-XII.21. ____ A mai nap folyamán komoly kétségei támadhatnak afelől, hogy va­lóban a helyes úton jár-e egy bizonyos ügyben. Az is megfordulhat a fejében, hogy otthagy csapot-papot, és hátat fordít. Wf VI. 22-VII. 22. On körül egy kicsit összezavarodhatnak ma a dolgok, de nem olyan fából faragták, hogy emiatt kétségbe esne. Alaposan számba veszi, hogy mit kell elvégeznie, hogy minden rendbe jöjjön. VII. 23.-VIII. 23. A bajokat csak tetézné azzal, ha most kapkodnia kezdene. Próbálja meg nyugodtan átgondolni, hogy hol ronthatta el, és amikor rájött, igyekezzen változtatni a jelenlegi magatartásán. Vili. 24.-IX. 23. igyekezzen minden körülmények között megőrizni a józanságát, ne az indulatai vezéreljék most a tetteit, mert abban nem lenne köszö­net. Ne hagyja, hogy eluralkodjon önön a bosszúvágy. XII. 22H. 20. ______________________, Elképzelhető, hogy a jelenlegi tervei egy kissé irreálisak, legalábbis egyelőre kivitelezhetetienek. Ez azonban nem keseríti önt el, mert újabb elképzelések is vannak a tarsolyában. 1.21 .-II. 20. Nem érdemes görcsölnie, mert nincs olyan megoldhatatlannak lát­szó feladat, amit eddig ön nem tudott volna sikerre vinni. Most is így lesz; már a legjobb úton van a megvalósítás felé. II. 21.-III. 20. Vegyen részt sokkal aktívabban egy bizonyos dologban, ha tisztán akar látni az ügyben. Ne hallgasson az úgynevezett jóakaróira, mert nem biztos, hogy valóban jót tanácsolnak önnek. SEGÉLY Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyhá­zán, a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a 42/465-666 és a 42/402-377-es számokon hívható. GYÓGYSZERTÁRI ügyelet A héten a Platán Gyógyszertár Nyíregyházán, a Hősök tere 10. sz. alatt tart ügyeletét. GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rend­őrséq: 107. ________________________ Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop diszpécserszolgá­latának száma: 42/504-618 ____________ A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308, 42/504-309 (fax is) ________________________________ A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/421-111-es számon nyújt felvilágosítást. A MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhí­vószáma: 188 ______________________ A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 ___________________ A VOLÁN-információ száma: 42/598-177 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310- 456. Szennyvíztelep, hibabejelentő: 430-004 Nyírtávhö Kft., távhőszolgáltatási hibabeje­lentés: 451-644 _____________________ TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764 ________________________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabe­jelentés: 06-80/210-310 Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! KELET kel: 5:11 nyugszik: 19:57 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A, 25 °c 10 °C Ma reggelre ködfoltok képződnek. Napközben általában napos, kellemes idő lesz, délután 25 fok körüli hőmér­séklettel. de a Nyírségben és környé­kén délelőtt még esik az eső. így csak körülbelül 21 tokig melegszik a leve­gő. A Dunántúlon pedig fokozatos fel- hősödés kezdődik. Élénk északnyu­gati szél fúj. LEVE6ŐSZENNYEZETTSÉG Az egészségügyi határérték kb. 6%-a. 2005. augusztus ». szombat wí m. sz on. In mi ht idojaras.szon.hu Óránként frissülő információkkal! 2005. augusztus 7., vasárnap ELŐREJELZÉS A Nyírségben és környékén ma reg­gelre ködfoltok képződnek. Délelőtt még esik az eső. Déltől, már véko­nyodik a felhőzet. Késő délután már napos, kellemes idő lesz. Mérsékelt északnyugati szél fúj. Délutánra 22, vasárnap reggelre 13 fok körüli hő­mérséklet várható. A legvalószínűbb folytatás: vasárnap északnyugatról újabb hi­degfront érkezik sok esővel, észak­nyugaton erős lehűléssel, de Dclke- let-Magyarországon, a front előtt erős felmelegedés valószínű. Ott dél­után és éjjel esik jelentős eső. A jövő héten fokozatos felmelege­désre, zömmel napos időre számít­hatunk. Vasárnap: 13, 23 °C felhősödé Hétfő: 13, 18 °C eső Kedd: 10, 21 °C napos Szerda: 11, 24 °C derűs Csütörtök: 16, 26 °C derűs Záhon/^fe'*r Az előrejelzés bizonytalansága: vasárnaptól „NAGY” 22 °C isvárda • \ ^ oq Vásárpsnamény 22 °C * * 22 “C pE-orjJ 13 -C Szél: változó déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet iEMS EWS További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu). ÉVFORDULÓ RAVASZ LÁSZLÓ 30 éve hunyt el, református lelkész, püspök, aki a kolozsvári egyete­men doktorált és a Sárospataki Teológiai Akadémián magántanári képesítést szerzett. A budapesti Kálvin téri egyházközség lelki- pásztora, és a Dunamelléki Refor­mátus Egyházkerület püspöke volt. NÉVNAP BERTA, BETTINA VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA vízállása Tiszabecsnél -210 cm, áradó, a mederteltség 5%, vízhőfok 22,2 C-fok; Vásárosnaménynál -85 cm, állandó, 12%, 22,8 C-fok; Záhony­nál -195 cm, apadó, 13%, 23,6 C-fok; Dombrádnál 50 cm, apadó, 26%, 24 C- fok; a SZAMOS vízállása Csengéméi -30 cm/apadó, 7%, 22,8 C-fok; a KRASZNA vízállása Ágerdőnél 190 cm, áradó, 36%, 21 C-fok, a TÚR víz­állása Garbóiénál -66 cm, állandó, ll%, 23,8 C-fok. ftmri Burkolatfenntartási munkálatok mi­att az alábbi helyeken kell útszűkü­letre és sebességkorlátozásra számí­tani: Kölcse-Tiszabecs (491. sz. főút) Kisvárda-Révleányvár (3832. sz. ök. út); Nyírtét-Apagy (4103. sz. ök. út); Sényő-Napkor (4102. sz. ök. út); Öm- bölyi bekötőút (49133. sz. bek. út). Fűkaszálás: Jánd-Gulács-Tarpa (4113. sz. ök. út); Kispalád-Tiszabecs (4143. sz. ök. út); Vámosatya-Gelénes-Beregdaróc (4122. sz. ök. út);^ Vállaj-Mátészalka (4918. sz. ök. út); Őr-Terem (4917. sz. ök. út); Gacsály-Kishódos (4128. sz. ök. út). Hídfelújítás: Záhonyi Tisza-híd teher­forgalmi sáv, egy teherforgalmi sávon váltakozó irányú forgalom. Személy- gépkocsik részére javasolt alternatív határátkelőhely a várható torlódások elkerülése érdekében Lónya, illetve Barabás. A munkálatok várható befe­jezési ideje: 2005. október 1. A Tiszán Tiszadob és Tiszalúc között pontonhídon lehet közlekedni. TMFFIPAX A 41-es főútvonalon várható. MTV 05.50 Nap-kelte Közéleti információs magazin 09.00 Pipitér 09.05 Marco és Gina Az álarcos gondolás 09.35 Károly és a sült pulykák 10.05 Játékszüret 2. 10.55 Kapcsoskönyv Lapok a francia-magyar törté­nelemből 10. 11.35 Magyar Elsők Az első magyar film 11.50 így szól az Úr! A Biblia üzenete 12.00 Déli harangszó 12.01 Hírek, időjárás-jelentés 12.05 Főtér 13.00 Héthatár 13.50 Csellengők Eltűntek nyomában 14.10 Örömhír 14.40 Telesport Magazin 15.35 Telesport 16.05 József Attila 100 Major Tamás József Attiláról 16.15 A Názáreti Jézus 4. 18.05 Cinecitta 14. 19.00 Híradó este Időjárás-jelentés - Sporthírek 19.25 Balfácán 21.00 Friderikusz - A szólás sza­badsága Friderikusz Sándor műsora olyan témákat dolgoz fel, mely a közönség nagy részét foglalkoztatja. A műsor a né zők tömegkommunikációs képviselőjeként lép fel. Struk­túrájában mindenkinek befo­gadható és érthető módon nyújt támpontot az alapvető politikai, gazdasági és kulturá­lis jogok gyakorlásában... 22.10 Híradó este - Időjárás-je­lentés 22.15 Telesport Összefoglaló a hét eseményei­ről 23.05 Telesport 23.45 Wayne világa Amerikai vígjáték, 1992 Rend.: Penelope Spheeris Fsz.: Mike Myers, Dana Carvey, Rob Lowe, Tia Carrere, Brian Doyle-Murray 01.20 Kárpáti krónika 01.30 Műsorzárás M2 05.50 Nap-kelte 09.00 Az Árpád-kor templomai 11. Mánfa 12. Cserkút 09.25 Örömhír A Református Egyház műsora 09.50 Maradj velünk! Találkozás Jézussal 10.00 Katolikus krónika 10.25 Református ifjúsági műsor 10.35 Tanúságtevők Nincs nagyobb szeretet 11.00 Réti József emlékére 12.00 Déli harangszó 12.01 így szól az Úr! A Biblia üzenete 12.05 Aranyfüst avagy: Mit üzen a múlt? 12.55 Virágzó Magyarország Budakeszi 13.15 Harmónia Az ember-állat kapcsolat 13.40 Magyar Ház Palackposta 14.20 A Lassus Énekegyüttes műsora 14.30 A szakma becsülete 15.00 Nyom-On 15.25 Nap-nyugta 18.00 Telesport 19.30 Esti mese Zseb Tv 19.59 József Attila 100 20.05 Híradó este Időjárás-jelentés - Sporthírek 20.30 Telesport Atlétikai VB Közvetítés Helsin­kiből 20.45 Telesport Ifjúsági Kajak-kenu VB Össze­foglaló 21.20 József Attila 100 Ismétlő válogatás 2. rész 21.45 Kultúrház 22.10 Karmesteriskola Jurij Szimonowal Rend.: Apró Attila 23.00 Századfordító magyarok Zolnay László (1916-1984) Rend.: Szakály István 23.50 Kultúrház Kultúra, szórakozás, szabadi­dő napról napra 23.55 Thyl Ulenspiegel Szovjet tévéfilmsorozat 01.25 Friderikusz - A szólás sza­badsága (ism.) 02.30 Aranyfüst avagy: Mit üzen a múlt? 03.15 Liszt: Faust szimfónia RTL KLUB 06.00 Ármány és szenvedély 300. 06.25 Ármány és szenvedély 301. 06.50 Gyerekeknek Dibu, a kistesó - Bigyó felügyelő—A szellemirtók legújabb kalandjai — Spiderman - Galidor 08.40 MegaMan Japán animációs sorozat 09.00 Inuyasha Japán animációs sorozat 09.25 Recept Klub 09.4506-81-320-310 A műsor játékmestere: Beszeda Gábor 10.45 Arany Ászok Liga 13.35 Forma-1- Magazin 14.05 Az elveszett világ Tűzeső 15.00 Papás-mamás Kocsik és csajok 15.30 Mindent bele, angyalok! Közben: Hatoslottó-sorsolás 16.30 Medicopter 117 - A légimentők Pénzt vagy életet! 17.30 Harmadik műszak Adós, fizess! 18.30 RTL Klub Híradó 19.00 Undercover-A titkos csapat 20.00 Hat nap, hét éjszaka Amerikai akció-vígjáték, 1998 Rend.: Ivan Reitman Fsz.: Hamson Ford, Anne Heche, David Schwimmer, Jacqueline Obradors, Temuera Morrison 22.00 Rossz álmok Amerikai pszichothriller, 2000 Fsz.: Cate Blanchett, Giovanni Ribisi, Greg Kinnear, Hilary Swank, Keanu Reeves 00.00 Red Bull Air Race Világkupa Anglia 00.45 Fókusz Portré A Fókuszban már korábban bemutatott riportalanyokkal beszélget egy kicsit másként Marsi Anikó. 01.10 Vészhelyzet Romano halálával szemben majd' mindenki durva részvét­lenséget mutat, egyedül Corday gyászolja. 02.00 Vagány nők klubja Áldatlan viszonyok 03.00 Műsorzárás TV2 05.45 Reggeli gondolatok Vallási magazin 06.15 Mókás mechanika 23. 06.45 Tv2 matiné Providence-Amerikai kapitányok-Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki-Lassie 10.00 Egyről a kettőre 142. 10.30 Lökött lakótársak 7. Befejező rész 11.00 Stahl konyhája 11.35 Conan, a kalandor AhISohn-bar ostroma 12.25 Knight Rider Nehéz örökség 2/1. 13.25 Sliders Az utolsó napok 14.25 Flipper legújabb kalandjai A becsület ára 15.30 Pacific Blue Megérzésé 16.30 Walker, a texasi kopó Rettegés 2/1. 17.30 J.A.G.- Becsületbeli ügyek Eltávozás 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Napló Mérlegen a valóság Sváby Andrással 20.00 Beverly Hills-i zsaru 2. Amerikai akció-vígjáték, 1987 Rend.: Tony Scott Fsz.: Eddie Murphy, John Ashton, Judge Reinhold, Brigitte Nielsen, Ronny Cox 22.10 Hóbortos vakáció Amerikai vígjáték, 1985 Rend.: Cári Reiner Fsz.: John Candy, Bob Wells, Karen Aus­tin, Kerri Green, Joey Lawrence Chester a munkájába belefá­radt légiirányító, miután elvi­selhetetlennek érzi a minden­napi stresszt elhatározza, hogy kikapcsolódás gyanánt elviszi családját egy tenger­parti nyaralásra. 23.50 Egy hölgy arcképe Angol-amerikai filmdráma Rend.: Jane Campion Fsz.: Nicole Kidman, John Malkovich, Barbara Hershey, Mary-Louise Parker, Martin Donovan 02.15 Műsorzárás DUNA TV 08.50 Az ikrek 09.00 Zuhanó zóna - Az álomcsa­pat 09.30 Hungarorama Kitekintő 09.40 Az aranyszőrű antilop 10.10 Vityebszk felett 10.15 Oroszországi Magyar Kultu­rális Évad 2005. 10.45 Álomturné 11.45 Híradó, időjárás-jelentés 12.00 Déli harangszó 12.01 Vers 12.05 Élő egyház Vallási híradó 12.35 Csellengők 12.55 Évforduló 14.40 Jubileumi koncert 16.05 Egy nomád világutazó nyo­mában Kína 4. 16.35 Századunk 17.00 A világ kincsei A Hyderabadi gyöngy 17.05 Titkok kertjei Párizsban értenek engem 18.00 Híradó, időjárás-jelentés 18.25 Heti Hírmondó Közéleti magazin 19.25 Mese Csutak úrfi: Az uszály 20.00 Arthur Amerikai romantikus vígjáték, 1981 Rend.: Stevé Gordon Fsz.: Dudley Moore, Liza Minnelli, John Gielgud, Geraldine Fitz­gerald, Jill Eikenberry 21.35 Respighi: Róma ünnepei - Szimfonikus költemény 22.00 Dunasport Sportösszefoglaló 22.15 Beavatás Rend.: Babos Tamás 22.30 Bábok Japán romantikus dráma, 2002 00.25 Szerelem meg hal 00.55 Vers 01.00 Himnusz, műsorismertetés 01.05 Heti Híradó 01.35 Mese 01.45 Jubileumi koncert Sánta Fe­renc 60. születésnapja tisz­teletére 03.10 Beavatás 03.25 Vitatott személyek Szálasi Ferenc ATV 9.05 Gondolat 11.00 700-as klub - amerikai közéleti maga­zin, házigazda: Pat Robertson 13.05 Laci bácsi konyhája 13.30 Térkép 13.40 Kulturális tallózó 14.00 Afönökasszony­1.15.35 WorldNet 16.00 Ablak Kínára 16.30 Energia 17.05 Ha­szon 18.00 Jim Lehrer világhír­adója 18.30 ATV Híradó 19.00 Vasárnapi Polshow 21.05 Arc- Élek - híresek, érdekesek 22.05 WoridNet 23.00 Játszma - te­lefonos interaktiv játék 0.00 Kulturális tallózó 0.15 700-as klub - amerikai közéleti maga­zin, házigazda: Pat Robertson 0.55 Vasárnapi Polshow 2.50 Gondolat VIASAT3 9.10 Csillagközi szökevények 10.10 Star Trek - Az új nemze­dék 12.10 NASCAR 13.05 Start 13.35 Acapulco akciócsoport 14.35 Űrbalekok (ism.) 15.05 Űrbalekok (ism.) 15.35 Kalifor­niába jöttem 16.05 Kaliforniába jöttem 16.35 Will és Grace 17.05 Família Kft. 17.35 Fa­mília Kft. 18.15 Őrangyalok 19.55 Forró szél 21.10 Linda 23.30 Angel 0.30 A bolygó ne­ve: Föld KOSSUTH RÁDIÓ 6.00 Vasárnapi újság 6.00 Hí­rek. Időjárás 6.33 Egy csepp em­berség 7.00 Kárpát-medencei Krónika 8.25 Édes anyanyel­vűnk 8.30 A múzsák kertjében 9.05 Világóra 10.04 Római ka­tolikus szentmise közvetítése 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli harangszó 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 12.55 Vasár­napi levél 13.05 Névjegy 14.04 Szonda 14.35 Népdalkörök pó­diuma 15.04 Kard és kereszt 15.35 Művészlemezek 16.04 Dokumentumműsor 17.00 A mi időnk 18.00 Esti krónika 18.29 Időjelzés (kapcsolás) 19.04 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Hll. Operett 20.04 Egy rádiós naplójából 20.46 Közvetítés a Madách Színházból 22.00 Késő esti kró­nika 23.46 Sólyom-Nagy Sán­dor Mörike versekre írt dalaiból énekel Fellegi Ádám zongorakí­séretével 0.00 Himnusz 0.10 Éj­szaka PETŐFI RÁDIÓ 5.03 Gramofonalbum 6.03 Jó reggelt Európa! 8.15 A köny- nyűzene csillagai 8.45 Sportreg­gel 9.05 Kitekintő 10.00 Gordiusz magazin 11.05 Pro- menád 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Mesesziget 13.16 Keserű vaká­ció 14.30 Kataposta 15.10 Kö- lyökrádió 15.40 Memoriter 16.00 Zenés összefoglaló a 26. Kaláka Folkfesztivál koncertjei­ből 17.00 Hírek. Időjárás 17.04 Közlekedés 17.05 Hazafelé 17.15 Sporthírek 17.30 Közle­kedés 18.00 Hírek. Időjárás 18.03 Közlekedés 18.30 Közle­kedés 18.38 Sportösszefoglaló. ! Totó 21.04 Emlékzaj 22.00 Ar- , cok, emlékek 23.00 Hírpercek 23.15 Zene-java 0.00 Éjszaka BARTÓK RÁDIÓ 6.03 Muzsikáló reggel 7.00 Mi újság? 7.30 Rejtvény 8.05 Or­gonamuzsika 9.05 Operakar­mesterek 10.04 Új Zenei Újság 10.55 Mozart: Miserere, K. 85. 11.05 Sabine Meyer Fúvós­együttese játszik 11.45 Versek 12.05 Európa hangversenyter­meiből 13.41 Fúvós átiratok 14.05 Kamarazene 15.00 Jubi­late Deo 16.05 Jordi Savall együttesei játszanak 16.30 Radnai György énekel, 85 éves 17.00 A kamarazene kedvelői­nek 18.05 Felejthetetlen hang­versenyek a Magyar Rádió arc­hívumából 19.37 Joan Suther­land művészete, hangfelvételei tükrében 20.03 Emanuel Pa- hud fuvolázik, Stephen Kovace- vich zongorázik 21.00 Kapcsol­: juk a Santanderi Fesztivál-palo­tát 22.04 Műsorismertetés 22.05 versek 23.15 Jazz-külön- ; legességek 0.05 Notturno NYÍREGYHÁZI TV 09.00 Közvetlen ajánlat 09.30 Gyógyulj velünk! 10.00 Sze­meszter 10.30 Business Mix 11.00 Pénzhalász 12.00 Képúj­ság 15.00 A Felvidék gyöngy­szemei 15.30 Fegyvernemek a magyar hadseregben régen és ma 16.00 Alkotás utca 16.30 Szpari TV 17.00 Halló 18.30 Le­látó 20.00 Komolyzenei Album 20.30 Jó bornak is kell a cégér 21.00 Maksavízió 21.30 Python 3. 23.30 Képújság Arthur RTL Klub 20.00 SZAMOS TV 13.00 Hálaadó istentisztelet közvetítése Jánk református templomából. Igét hirdet: Bu- lyáki Gusztáv református lelki- pásztor. Évközi vasárnapon. Képújság 17.00 SZAMOS HÉT összeállítás a 31. hét műsorai­nak legérdekesebb anyagaiból 18.00 SZAMOS SPORTAIabda- rúgó megyei bajnokság szüne­tében. A térségi sportesemé­nyek összefoglalója. A Nemzeti Bajnokságban szereplő szatmá­ri kézilabdások és a teniszezők 20.00 Képújság MR NYÍREGYHÁZA 5.30 Adáskezdet, tartalomis­mertetés 5.38 Falurádió 6.00 Kossuth-krónika 6.20 Útinfor- mációk 6.25 Lapszemle 6.30 Észak-tiszántúli krónika 6.45 Mikrofon előtt 7.00 Kossuth- krónika 7.20 Ügyeleti hírek 7.30 Észak-tiszántúli krónika 7.45 Aktuális int. 8.00 Kossuth- hírek 8.04 BBC 8.14-9.00 Dél­előtti magazin 9.00-15.00 Kos­suth rádió műsora 15.00 Dél­utáni adáskezdet 15.05 Észak­tiszántúli krónika 15.15 Leveles kívánságműsor 16.00 Kossuth délutáni krónika 16.15 Ma­gyarországról jövök... 17.00 Hírek 17.05 Üzenetrögzítős kí­vánságműsor 17.45 Észak-ti­szántúli krónika 17.55 Elköszö- nés 18.00 Kossuth-krónika 18.30-22.00 Nemzetiségi mű­sorok Forrás: mozi tv színházt

Next

/
Thumbnails
Contents