Kelet Magyarország, 2005. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-30 / 202. szám

2005. augusztus 30., kedd KIÜT k 11 r * i o m i U MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Segíts magadon. A száz lépés programjával a kor­mány azokat a családokat kí­vánja segíteni, amelyek ma­guk is tesznek helyzetük job­bításáért, gyermekeik meg­felelő neveléséért - mondta Kiss Péter kan­celláriaminiszter, aki szerint kiváló eredmé­nyeket produkál a gazdaság; az infláció a jövő évben 1,6 százalék körül várható. • Kormányellenesek. Az előző nap elké­szült iraki alkotmánytervezet ellen tüntetett hétfőn legkevesebb kétezer ember Szaddám Húszéin elűzött diktátor szülővárosában, a Bagdadtól 180 kilométerrel északra fekvő Tikrítben. A rendőrség nem avatkozott köz­be, de az amerikai erők a levegőben köröző helikopterekről figyelték az eseményeket. A vádirat keringője a K and H ügyében Budapest (MTI) - Levették a K and H- ügy vádiratát a Legfőbb Ügyészség honlap­járól, nem sokkal azután, hogy hétfőn nyil­vánosságra hozták azt. Később ismét felke­rült a honlapra a vádirat kivonata. A legfőbb ügyész utasítására vizsgálják, ki a felelős azért, hogy a vádiratban egy szövegszerkesz­tő segítségével visszaállíthatóak voltak a vád­lottak személyes adatai. így az ügy minden szereplőjének személyes adatait - születési helyét, idejét, személyiigazolvány-számát és lakhelyét - megismerhette az, aki elég korán nézte meg a vádiratot az interneten. Tudtak róla Canberra (MTI) - Az ausztrál nemzetbiztonsá­gi szolgálat (ASIO) tu­dott Polgár Lajos nyilas múltjáról, ismerte a Nyi­laskeresztes Pártban el­foglalt helyét, mégis sza­baddá tette számára az utat ausztráliai állam­polgárrá válásához - je­lentette hétfőn a news.com.au ausztráliai internetes újság, Polgár nyilatkozatára hivatkoz­va. A férfi elismerte, hogy ifjúsági vezető volt a nyilas pártban, és az egyik magas rangú pártvezető, a háborús bűnök miatt később ki­végzett Gera József tit­káraként is dolgozott. Korrupció Prága (MTI) — Jirí Paroubek cseh kor­mányfő menesztette ka­binetfőnökét, Zdenek Dolezelt egy korrup­ciógyanús ügy miatt, amely állítólag összefüg­gésben van a leg­nagyobb cseh vegyipari hol­ding, az Unipetrol közelmúlt­ban történt magánosí­tásával. Jacques Chirac (Fotó: EPA) A terror ellen Párizs (MTI) - A vi­lágtól a terrorizmus elleni szakadatlan és kitartó küzdelmet, il­letve a madárinfluen­za elleni szigorú és összehangolt fellé­pést, Irántól vállalásá­nak betartását és együttműködést, Tö­rökországtól Ciprus­sal szembeni állás­pontjának tisztázását, Izraeltől és a paleszti­noktól pedig a ked­vező tárgyalási hely­zet kihasználását kér­te Jacques Chirac francia államfő a francia nagyköveti értekezleten. Chirac a terrorizmusról szólva elmondta, hogy „Franciaországnak - sokkal inkább, mint korábban bármikor - élen kell járnia a cse­lekvésben". Tizenöt irakit végeztek ki El-Dzsazíra (MTI) - Tizenöt irakit végez­tek ki ismeretlen fegyveresek al-Anbár tar­tományban - vált ismertté hétfőn rendőrsé­gi forrásokból. A szemtanúk beszámolóin alapuló jelentés szerint a gyilkosok előbb kirángatták áldozataikat járművükből, fel­sorakoztatták, majd lelőtték őket. A kivég­zés a Bagdadtól 75 kilométerre nyugatra lévő el-Dzsazíra mellett, a Szamarrát és a Ramádit összekötő országúton történt. Mi­után a fegyveresek végeztek áldozataikkal, az egyik helyi törzsfő embereit küldte a helyszínre, hogy szedjék össze a tetemeket. Izraelben és a palesztin területeken tárgyal Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Ezt az alkalmat használták fel palesztin asszonyok, hogy fogva tartott hozzátartozóik szabadon bocsátását követeljék, akiket különböző izraeli börtönök ben őriznek ez idő tájt. (Fotó: EPi WsmgÁ 'É Kármentesít a kormány ■ A miniszterelnök kármentést kért Orbán Viktor hét végi kijelenté­se miatt. Budapest (MTI) - Gyur- csány Ferenc miniszterelnök felkérte a gazdasági tárca ve­zetőjét, illetve a pénzügymi­nisztert, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök hét végén tett Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja. '»>—■* nyilatkozata miatt „tegyen meg mindent a kármentés ér­dekében” - mondta László Boglár hétfői sajtótájékoztató­ján. László Boglár kifejtette: a kármentés célja az lenne, hogy legalább azt a huszonhat nagy- befektetőt, akikkel a két tárca tárgyal és akiktől 23 ezer új munkahely létrehozása várha­tó, ne riassza el „az a néhány mondat, amely vélhetően csak rosszul sikerült mondat volt”. Huszonhat nagy A szóban forgó nagybefek­tetők között a Suzuki, a Cis­co, a Linde, a SAP és a Bridgestone neve hangzott el konkrétumként. A szóban for­gó huszonhat cégtől az idén mintegy 3,5-4 milliárd forint összértékű befektetés remél­hető. Orbán Viktor szombaton Kőszegen azt mondta: kor­mányra kerülése esetén a Fi­desz felülvizsgálja a szabály­talan privatizációs eljáráso­kat, ahol pedig szabályosan magánosítottak, de korrupció, vagy más törvénytelenség ér­hető nyomon a háttérben, szintén vissza kell venni a rosszul privatizált vagyont. PARLAMENT Őszi négypárti Az Országgyűlés szep­tember 12-én kezdődő őszi ülésszakának előké­szítése jegyében ült egy asztalhoz hétfőn Szili Katalin házelnök és a négy parlamenti frakció képviselője. A rendes ülésszak de­cember 15-éig tart majd, de december 20-a körül akkor is befejezhetik a munkát, ha rendkívüli ülésszak összehívása válna szükségessé. Kémtörténet, ■ Még nem érkezett meg a kormányfőhöz a „kémtörténetről" szóló tájékoztatás. Budapest (MTI) - Egyelőre nem érkezett meg a kormány­főhöz a nemzetbiztonsági ál­lamtitkártól az az írásbeli tá­jékoztató, amelyet Gyurcsány Ferenc kért Tóth Andrástól az egyik napilap által tálalt „kémtörténetről”. László Bog­lár kormányszóvivő megje­gyezte: tekintettel arra, hogy Áder kérdései a Budapest (MTI) - Áder Já­nos, a Fidesz frakcióvezetője tíz kérdést intézett a minisz­terelnökhöz a jövő évi költ­ségvetéssel kapcsolatban. Az ellenzéki politikus azt várja Gyurcsány Ferenctől, hogy a kérdésekre a szerdai kormányülést követő sajtótájé­koztatóján válaszoljon. Áder János többek között arra vár rémtörténet? az ügy minden részletének akár megerősítése, akár meg­cáfolása államtitok kategóriá­jába tartozna. Gyurcsány Fe­renc soha, semmilyen módon nem beszélt erről az ügyről - jelentette ki László Boglár. A miniszterelnök pénteken kért tájékoztatást a nemzetbiz­tonsági államtitkártól arról a „kémtörténetről”, amely sze­rint a magyar nemzetbiztonsá­gi szolgálat felderítette, hogy a román titkosszolgálatnak dol­gozott egy Magyarországra át­települt romániai házaspár. kormányfőhöz választ, hogy milyen adóeme­lésekre készül a kormány 2006- tól, milyen mértékben nő majd az államadósság, lesz-e elegen­dő forrás az önkormányzatok számára, valamint hogy mit akar tenni a kabinet a munka­helyteremtés érdekében, illet­ve a mezőgazdaságból élők és a kis- és középvállalkozások helyzetének javítására. Negyedszazada. Lengyelországban 1980. augusz­tus 31-én alakult meg a független Szolidaritás szakszer­vezet, a szovjet tömb első államilag engedélyezett füg­getlen munkásszervezete. Alapítója és első vezetője Lech Walesa volt. (Fotó: EPA) Amerikai katonák vasárnap megölték a Reuters egyik forgatócsoportjának hangtechnikusát, amikor láza­dók megtámadtak egy iraki rendőrkonvojt. „Szerencsét­len ügy... de néha történnek hibák” - kommentált Khalilzad, az Egyesült Államok nagykövete. (Fotó: epa) Ha folytatódik a palesztin terror, Izrael nem tárgyal Jeruzsálem (MTI) - Ha folytatódik a palesztin terror­hullám az izraeli polgárok el­len, Izrael nem tárgyal az „úti­tervről” (az izraeli-palesztin konfliktus rendezésének tervé­ről) - jelentette ki hétfőn Szil­ván Salom izraeli külügymi­niszter. „Ha továbbra is rakétákat lőnek ki a Gázai övezetből iz­raeli városokra, Izrael »a nem­zetközi közösség széles körű támogatásával« fog reagálni a provokációkra - tette hozzá. Legutóbb vasárnap ért palesz­tin támadás egy izraeli telepü­lést; öngyilkos merénylő rob­bantotta fel magát a dél-izrae­li Beér-Seva városának köz­ponti autóbusz-pályaudvarán. Mintegy ötven személy megse­besült, ketten közülük válsá­gos állapotban vannak. Két palesztin fegyveres csoport, a Fatah mozgalomhoz kötődő al- Aksza Mártírjainak Brigádjai és az Iszlám Dzsihád jelentke­zett a merénylet elkövetője- ként. A rendezési elképzelés egyebek közt előirányozza egy független palesztin állam foko­zatos, több szakaszban történő létrehozását. KELET Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós iszabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezetö: Némethné Fórizs Erzsébet inemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970,. e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 ^ATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents