Kelet Magyarország, 2005. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-03 / 180. szám

Nincs vérhiány Minden segít­séget szívesen vesznek. 15. Csupa 5-ös Folytatjuk a kitű­nő tanulók nevé­nek közlését. /8. Bajnoki ritmus A Bakta vasár­nap Karcagon kezd. 19. Feledtetnék A záhonyiak három játékost vesztettek. /10. MAGYARORSZÁG Független napilap LXII. évf., 180. sz. Ára: 79 Ft, előfizetőknek: 51 Ft 2005. augusztus 3. Szerda Lassan beborul az ég, éjszakára több csapadékra számíthatunk. Reggel Délben Este A nyírségi kiadás tartalmából Kelet-nap Tiszalökön Tiszalök fejlődésében mindig jelentős sze­repet játszott a Tisza, hiszen már a XIII. században komp közlekedett a folyón, s fontos kereskedelmi útvonalat kötött össze a Felvidék és Erdély között. A vá­ros jelenében is meghatározó szerepe van a Tiszának./7. Tiszaberceli halászléünnep Immár hatodik alkalommal népesül be a tiszaberceli Tisza-part, hisz egyhetes programról gondoskodtak a szervezők: a Tiszabercelért Egyesület és az önkor­mányzat. Az eseménysorozat augusztus 6- án, szombaton 20 órakor gátszínházi előadással kezdődik. A Kassai Thália Színház az Anconai szerelmesek című ze­nés vígjátékot hozzák magukkal./7. Táborozok Ep és hátrányos helyzetű gyermekek szociális nevelése és a szülők se­gítése érdekében nyári tábort szervezett az FF Egyesület az Ifjúsági Centrumban. A tá­borozó fiatalokat izgalmas programok vár­ják, így többek között ellátogatnak a tűzol­tóságra, könyvtárba, a Múzeumfaluba és To­kajba ÍS. (Fotó: Sipeki Péter) KEIET-MAGVAR0R5ZÁG E3 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 ® (42) 501-510 A kutatási-fejlesztési tevékenység ráfordításai pénzügyi forrás szerint ráfordításai költségvetés írásunk az 5. oldalon. 'Külföldi, nctmrtká/i Grafika: Kf>l*»T-Magyaror<crág, forrás: KSH ize/v. egyéb hazaifoirái Közellenség lett a parlagfű ■ Hazánk területének húsz százaléka fertő­zött parlagfűvel/ ez na­gyobb, mint korábban. Nyíregyháza (KM - P. I.) - Az intenzívebb irtás ellené­re úgy tűnik, további öt-hat év kell még ahhoz, hogy a parlagfű nagy része kipusztul­jon Magyarországról. Közel 20 millió forint bírság ide, több mint ezer kényszerkaszálás oda, sok területen még szó szerint virágkorát éli a gyű­lölt nyomnövény. A Földmé­rési és Távérzékelési Intézet­ben műhold segítségével nap nap után készülnek térképek a parlagfűvel fertőzött birto­kokról, eddig 20 ezer hektáron leltek irtanivalóra. A megye több településén tartottunk parlagfűszemlét. Ti­szalökön többnyire már búcsút intettek az allergén növény­nek, közel húsz közmunkás dolgozott sikerrel az önkor­mányzati területek megtisztítá­sán. A magánkézben pihenő üdülőtelkek tulajdonosai ked­vezően reagáltak a hivatali fel­szólításra, s inkább kaszájuk­hoz nyúltak pénztárcájuk he­lyett. Tiszaeszláron is „irtó jó” munka folyik, csupán a tisztá­zatlan tulajdonú telkek gazdái hoznak szégyent a közel 3000 lelket számláló falura. Búvársuli. Még csak medencé­ben gyakorolják a búvárkodást Kovács András keze alatt a kü­lönleges hobby szerelmesei, de a sikeres vizsgák után jöhet az iga­zi tengeri mély VÍZ. (Fotó: Sipeki Péter) AZ OLVASÓ KÉRDEZ Láthatatlan üzemanyagárak Ősztől kötelező lesz Tankolni márpedig kell (Illusztráció: Sipeki Péter) egyenlőségi tárca javaslatát, amely szerint a jövőben köte­lezően és jól láthatatóan ki kellene írni minden töltőállo­másnak a benzinárakat. Az ár­rendelet várhatóan eképp egé­szül majd ki: „A töltőállomá­sokon a gépjármű-üzemanyag egységárait a közútról jól lát­ható oszlopon vagy táblán, a fogyasztók által jól látható ma­gasságban és méretben kell feltüntetni”. http://hirek.szon.hu Benzinárat emel a MÓL. szembetűnő hirdető- táblákon ismertetni az üzemanyagárakat. Nyíregyháza (KM - P. I.)- Azért nem látom a kutak mellett a benzin aktuális árát, mert az egekbe szökött? - ér­deklődött kissé humorosan a töltőállomások mellől eltűnt hatalmas hirdetőoszlopok sor­sáról Kristóf József. Hűséges olvasónk főképp azt sérelmez­te, hogy manapság csak akkor szembesül a (helyenként elté­rő!) benzinárakkal, amikor autójával behajt a kútra, és kiszáll leolvasni a tarifát. A Kelet-Magyarország meg­tudta: Az árakat jelenleg nem minden benzinkút tünteti fel az út melletti hirdetőtábláján, de ősztől ezt már kötelező lesz megtenni­ük. A Gazda­sági Mi­nisztérium ugyanis üdvözölte az esély­Elfogták a rablókat Tiszamogyorós (KM ­F. A.) - Tiszamogyoróson hétfőn éjjel rátörték az ajtót egy idős, egyedül élő asszonyra. A táma­dók előbb bántalmazták, majd kirabolták. Egy éber szomszéd és a közel­ben járőröző rendőrök nek köszönhetően még a helyszínen elfogták a két rablót. A 76 éves asszonyt vér­ző fejjel a földön találták, előtte pedig egy férfi állt, a néni törött járóbotját tartva kezében. A 31 éves helybeli férfit ott nyom­ban, míg a 17 éves tár­sát az utcán kapták el. A Záhonyi Rendőrkapitány­ság mindkettőjüket rab­lás bűntettének megala­pozott gyanújával vette őrizetbe. A nénit kórház­ba szállították. A gyanú­sítottak elfogásuk előtt néhány ezer forintot, ezer forint értékű pohár­készletet, és egy 200 fo­rintos kölnit vettek ma­gukhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents