Kelet Magyarország, 2005. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-18 / 193. szám
2005. augusztus 18., csütörtök KIÜT GENERÁCIÓK /8 HÍREK • Hangverseny. Vasárnap 19 órától orgonahangverseny lesz a Kossuth téri római katolikus társszékesegyházban. Orgonán játszik Vá- radi Antal orgonaművész Stuttgartból, közreműködik a Cantus Decorus Énekegyüttes. • Hazatérnek a cserkészek. Ma ér véget a XI. Magyar Öregcserkész Találkozó Nyíregyházán, amelyet a szabolcs-szatmár-beregieket tömörítő XI. Cserkészkerület szervezett. • Neoton-sztárok. Élő koncertet adnak Ti- * szavasváriban vasárnap este kilenctől a Neoton-sztárok, akik a művelődési központ parkjában szórakoztatják az érdeklődőket az ingyenes program során. Ősbemutató Nyíregyháza (KM) - A tiszalöki kötődésű Oláh Ibolya újdonsággal jelentkezett a zenei palettán. Renais Duprees és Geszti Péter Magyar- ország című dalának élő ősbemutatóját ma tartják a budapesti Felvonulási téren, az ARC óriásplakát-kiállítás zárókoncertjén. Szombaton a lánchídi tűzijáték nyitányaként is elhangzik a dal, amit élőben közvetít néhány országos sugárzású televízió. A Magyarország Oláh Ibolya októberben megjelenő új stúdióalbumának egyik slágergyanús száma. Irány Ugornya! (Fotó: magánarchívum) Irigy-parti Vásárosnamény (KM) - Fesztiválokban, rendezvényekben, eseményekben gazdag az Irigy Hónaljmirigy nyara. Ambrus Zoltán, Kábái László, Molnár Imre, Pap Ferenc, Sipos Péter, Sipos Tamás, Uszkó László és Varga György nevével fémjelzett népszerű együttes, ma este kilenctől a gergelyiugomyai Tisza Party 2005 színpadán lép fel élőben. Átadják az utakat Gávavencsellő (KM) - Ünnepélyes keretek között adják át a felújított Kölcsey, Szabadság, Széchenyi és Zrínyi utakat Gáva- vencsellőn ma tíz órától. Felerősödő Clapton-mánia Nyíregyháza (KM) - Másfél hét múlva megjelenik a Back Home, Eric Clapton új albuma. Öt év után teljesen új anyaggal jelenik meg a hallgatók előtt a „Lassú kezű”. A tizenkét dalból ötnek Clapton a szerzője - szokás szerint Simon Cli- mie közreműködésével. Az albumon hallhatóak olyan feldolgozások is, mint a „Love Comes To Everyone” George Harrisontól, a Spinners slágere a „Lőve Don’t Love Nobody”, Stevie Wonder és Syretta Wrights „I’m Going Left” című dalának átdolgozása, néhány Vince Gill és Doyle Bramhall II dal, és még néhány feldolgozás. A Back Home-on zenészek remek csapata áll Clapton mögött, olyanok, akikkel az évek hosszú során keresztül zenélt együtt. Köztük a dobos Steve Gadd, a basszusgitáros Nathan East, a gitáros Andy Fair- weather Low és Doyle Bramhall II és a billentyűs Billy Preston és Simon Climie. A fent említett szerzőpáros jegyzi az album debütáló kislemezét, a „Revolution”-t is. A vendégművészek között feltűnik Steve Winwood (szintetizátor), John Mayer (gitár), Robert Randolph (dobro), Chris Stainton (Fender Rhodes) Stephen Marley (ütősök), Abraham Laboriel Jr. (dobok), Pino Pala- dino (baszus) és Toby Bakes (billentyűsök). A Back Home-on hallhatunk vonós hangszerelést Nick Ingmantól, és Kick Horns is hallható az albumon. A Lassúkezű (Fotó: magánarchívum) (Fotó: magánarchívum) Unisex ■ Az új lemezről adnak elő ízelítőt Mátészalkán szombaton. Ladányi Tóth Lajos __________ lada@kelet.szon.hu Mátészalka (KM) - A piros betűs szombaton az Unisex is színesíti a programot a mátészalkai Kelet-napon. Fotóztak Lapunk megyei barangolásának aktuális állomása ezúttal a szatmári város lesz. Az ff .............................................. Még nyaralni sem volt időnk. Erdélyi László .............................................ff egész napos rendezvényen többek között fellép az Unisex (este kilenctől) és a Kerozin (azt követően, fél tíztől), mindkét formáció gyakori vendégnek számit Szabolcs- Szatmár-Beregben. Szerdán egy fotózáson értük utol Erdélyi Lászlót, az Unisex frontemberét, aki elmondta, hogy Szabó Mariann újra visszatér éppen a hamarosan elkészülő lemezük borítóját készítik.- Egyelőre még nem döntöttük el, hogy mi legyen az új album címe. Az elmúlt időszakban a fellépések sűrűjében csakis a lemezre összpontosítottunk, nyaralni sem volt időnk. Ugyanakkor a közönség fogadtatása kárpótol bennünket, jó érzés azt tapasztalni, hogy mennyire ismerik a számainkat. A mátészalkai fellépés unikum lesz, hiszen a slágereink mellett már ízelítőt adunk az új lemezről is - ígérte Erdélyi László. Talpalávaló Tarpa (KM) - Két éve tűnt fel a beregi térség zenei életében a tarpai Varga Zsolt. Az ifjú zenész szintetizátoron játssza a régi és az új slágereket, cigánydalokat és magyar nótákat. Baráti összejövetelek, lakodalmak, jótékonysági estek hangulatfelelőse, és tehetségének, valamint szorgalmának köszönhetően egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Zeneszeretetét édesapjától örökölte, hiszen Varga László, illetve két nagybátyja is játszott egykoron a hetvenes években a tarpai Vox együttesben. Igaz, amikor Zsolt megszületett, a csapat abban az évben oszlott fel, de ^pp|^ az alma Ka nem esett f” messze a fájától... Kórusban kezdte Két és fél éve tagja az Unisex együttesnek Szabó Mariann, aki azt megelőzően a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium ZIG Singers nevű kórusában énekelt. Mariann tehát hazalátogat a megyébe szombaton. Virtuskodó veresmartiak „Viktóriája f# A szabolcsveresmar- tiak végeztek az első, az encsencsiek a harmadik helyen. Kartal (KM - L. T. L.) - Kicsi a falu, de erős... Ez a jellemzés illik Szabolcsveresmart- ra is, aminek a népes és fölöttébb lelkes küldöttsége az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség Vándorkupájával térhetett haza Kartalról. „A Magyarország legerősebb faluP.Í.T.íll ht A verseny teljes eredménylistája (DOC, 26 kB) ja” elnevezésű verseny egy kitörési lehetőség a benevezett települések számára, ~~ ff.................................. es a Községünkben nagy hagyománya van a virtuskodásnak. Nagy Béla fi kktlfi ..............................................ff veresmartiak már nem először tettek ki magukért az országos vetélkedősorozat során.- Községünkben nagy hagyománya van a virtuskodásnak. A lányok, asszonyok és a férfiak kívülről tudják a feladatokat, jól ismerik a gyakorlatokat, komoly rutint szereztek az évek alatt. Petren- césrúd-tartás, sodrófahajítás, zsákcipelés, talicskatolás, rönkcipelés, gumihajítás - egyre megy, ezekben a versenyszámokban nagyszerűen teljesítenek a versenyzőink. Nagy volt az öröm még úgy is, hogy korábban már volt részünk hasonló sikerben - említette Nagy Béla, Szabolcs- veresmart polgármestere, aki megjegyezte, hogy kategóriájukban az encsencsiek végeztek a harmadik helyen, számukra úgyszintén kijár a gratuláció. KÜLÖNDÍJAK A III. kategória (1501-3000 fős települések) végeredménye: 1. Szabolcsveresmart, 2. Köröstar- csa, 3. Encsencs, 4. Bölcske, 5. Csátalja, 6. Táplánszentkereszt, 7. Vácszentlászló, 8. Alattyán. Különdíjas lett a szabolcsveresmarti Molnár Anita talicskatolásban, és az encsencsi Balogh Mónika rönkci- pelésben, míg a hordólovaglás számát a veresmartiak nyerték. Barátok közt. A fiatalok körében az idén nyáron is nagy népszerűségnek örvendett a sátorozás és a vele együtt járó nomád életmód. (Fotó: Palicz István) Pozsonyba készül a HIM ■ Idén egyetlen alkalommal lépnek fel Kelet-Európábán, mégpedig szeptember 10-én. Nyíregyháza (KM) - Miután meghódították az egész világot és a slágerlistákat a lemezeikkel, telt házas koncerteket adtak szinte mindenütt, a legjobb finn együttes, a HIM most készen áll rá, hogy végre megjelenjen az amerikai debütáló albuma, a Dark Light. „A nevem, Való, finnül fényt jelent. És a dark, ha szó szerint fordítod, azt jelenti, hogy az őrült lény. A dark finnül valami olyasmit jelent, hogy elA legjobb finn együttes (Fotó: magánarchívum) veszíteni a fonalat. Úgyhogy az egész olyan, mint egy szóvicc a két nyelv között.” - magyarázta Való, az együttes meghatározó tagja. A szeptember végén új lemezzel jelentkező HIM idén egyetlen alkalommal lép fel Kelet-Európábán, mégpedig szeptember 10-én Pozsonyban. Örömzene Nyíregyháza (KM) - Ingyenesen látogatható szombaton az az ünnepi örömzene, amelyet a Művészetek Palotája hagyományteremtő szándékkal hirdetett meg. A kiadósra tervezett koncerten fellépnek a dzsessz legkiválóbb magyar művészei. A program már kora este elkezdődik és éjfélig tart. A palota előtti téren és az előcsarnokban este hattól a Pege Quartett, a Sárik, illetve a Sramkó Trió zenél. Később fellép a Határőrség Zenekara és a Back II Black. A szervezők azt szeretnék elérni, hogy az amatőr muzsikosok hozzák magukkal a hangszerüket, hogy minél többen részesei legyenek az örömzenélésnek. Érettségi találkozó. A Vadász csárdában tartották szombaton 15 éves osztálytalálkozójukat az 1990-ben érettségizett Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközépiskola 4. a osztály volt diákjai. (Fotó: amatőr)