Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-06 / 156. szám

2005. július 6., szerda KELET MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK • Véradás. A Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének véradószervezői a következő településeken és időpontban' várják a vér­adókat: Rétközberencsen az orvosi rendelő­ben 8-13 óra között; Nyíregyházán a KGST- piacon 8-12 óra között; Oroson az általános iskolában 13.30-17.30 óra között; Tisza- becs-Uszka-Magosliget lakói 8-12 óra kö­zött adhatnak vért. • Szünidei ügyelet. Az 1. sz. Tanulási Ké­pességet Vizsgáló Szakértői Bizottság a nyári szünet alatt székhelyén (Nyíregyháza, Szarvas u. 10-12.) szerdánként 8-12 óra között tart ügyeletet. Felmérés Nyíregyháza (KM ­L. Gy.) - A hónap végéig tart az a felmérés, amelynek során kérde­zőbiztosok járják a vas­útállomásokat és a vona­tokat. A MÁV az embe­rek utazási szokásait és elégedettségét szeretné felmérni, amelynek eredményét várhatóan már az új, decemberi menetrend megterve­zésénél is felhasználják. A GFK Hungária kérde­zőbiztosai a tervek szerint 10 ezer interjút készítenek az utasok­kal. A kérdezőbizto­sokra a hét minden nap­ján az ország 20 fővo­nalán számíthatnak az utasok. A bizottság tagja Piacképes Nyíregyháza (KM) - A gyakorlati és írás­beli megmérettetés után, nemrégiben az utolsó, szóbeli vizsgá­jukon is túlestek az Inczédy György Szak- középiskola és Szak­iskola diákjai. A ha­todévesek épületgé­pész-technikus képe­sítést kapnak a bi­zottság előtt tett si­keres vizsga után. Törvénytelen az eladás Nyíregyháza (KM) - A Fidesz keddi saj­tótájékoztatóján bejelentette: nem ért egyet az önkormányzat döntésével, miszerint a Lippai János Szakközépiskola és Szakisko­la Ilonatanyán lévő tanüzemét eladják, és Apagyon alakítsanak ki új gyakorlati helyet a tanulók számára. Parragh Dénes önkor­mányzati képviselő szerint ez a lépés nem megengedhető, mert a közgyűlés egyetlen vásárlót jelölt meg, aki lényegesen a for­galmi érték alatt vásárolhatja meg az ingat­lant. Az értékesítés ráadásul licit nélkül történt. A Fidesz információi szerint a kertészképzés áttelepítése 200-300 millió forintba kerülne az iskolának és az önkor­mányzatnak. Ez jóval meghaladja a tanüzem eladási árát, mely mindössze 52 millió 560 ezer forint. Játsszon és nyerjen mozijegyet a Kelettel! Lapunk segítségével ön is nyerhet mozijegyet a Mr. és Mrs. Smith című film premier előtti vetítésére. Akik az alábbi nyereményszelvényt július 8-ig visszaküldik szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6., jelige: Nyerjen mozijegyet a Kelettel!), azok között 45 darab kétszemélyes mozijegyet sorsolunk ki. A nyertesek nevét a július 11-i újságban közöljük. A nyertesek július 11-12-én vehetik át nyereményüket a szerkesztőségben. A premier előtti vetítés július 13- án este 8 órától lesz a nyíregyházi Hollywood Multi­plex moziban. Név: __________________________________ Cím: Kis lépés a tenyésztőknek ■ A sertéstenyésztők 3,5 millió sertés után darabonként 1800 fo­rintot kapnak jövőre. Nyírkércs (KM) - Baromfi- tartóként semmi újat nem talál a száz lépés program me­zőgazdaságot érintő, a kor­mányfő által bejelentett in­tézkedéseiben, legalábbis ami az állattenyésztést illeti - rea­gált a Gyöngyösről kedden ér­kezett első hírekre a nyír- kércsi Master Good Kft. tulaj­donosa. Virtuális pénzek Bárány László - aki a Ba­romfi Termék Tanács elnök- helyettesi posztját is betölti -, a Kelet-Magyarország érdek­lődésére kommentálta Gyur- csány Ferencnek az állattar­tók versenyképességének fo­kozására vonatkozó bejelenté­sét. Nevezetesen azt, hogy a W ................... Sokkal többre számítottam, olyasmire, ami­vel a kormány két legyet üthe­tett volna egy csapásra. Bárány László ..................................ff sertéstenyésztők 3,5 millió sertés után darabonként 1800 forintos támogatást kapnak jövőre, a baromfitenyésztők pedig 420 ezer tonna baromfi után kilónként 9,5 forintot 2006-tól. Bárány szerint a mi­niszterelnök ezzel csak megerősítette azt a kormány­ígéretet, amelyet az év eleji gazdatüntetéseket követő ag­rárbéke-megállapodásban már rögzítettek. Látszólagos pénz Eszerint a fenti támogatási összegek járnak erre az évre a termelőknek, ám azokat csak 2006. január-februárjá­ban fizetik ki részükre. Az idén tehát ez egy látszólagos pénz, amit ha egy jó bankja van valakinek, tisztességes kamatért faktoráltathatja fo­lyó költségei fedezésére. A Ba­romfi Termék Tanács hatha­tós segítségével ezt teszik most a baromfiágazat szerve­zett résztvevői.- Ugyanis kidolgozhatott volna a kormányzat egy olyan tárolási konstrukciót, amely- lyel ösztönözve a nagy takar­mányfelhasználókat a hat he­lyett tizenkét hónapos gabo­nakészlet megvásárlására, megoldhatta volna egyúttal a gabonatárolási feszültséget - vélekedett Bárány László. Hozzátette: talán a tárolá­si gondok kicsúcsosodását je­lentő kukoricabetakarításra mégis csak elkészülhet egy ilyen megoldás. www.szon.hu http://kmtippek.szon.hu Bővebben a száz lépésről. Letölthe' (DOC, 69 kB) $ Ünnepi étkezés. A Machon Simon Alapítvány támogatásával és közreműködésével hétfőn és kedden több száz rabbi és kísérete a világ minden részéről Szöudá Hodáhát (ünnepi étkezést) rendezett, amelyen a Minden­ható felé fejezték ki hálás köszönetüket. Felvételünk Nyír­tasson készült. (Fotó: Balázs Attila) Siker a pályázaton ■ Régiós szinten sike­resek voltak a me­gyénkből benyújtott pályázatok. A Terület- és Régiófejleszté­si Célelőirányzat támogatásá­ra önkormányzatok és vállal­kozások pályáztak megyénk­ből, s szereztek 1,2 milliárd fo­rintot (a döntési fordulóban felosztott összeg 3,54 milliárd forint volt). Ebből a megye- székhely a Nyíregyházi Ipari Park területére tervezett lo­gisztikai centrum programjá­hoz nyert 100 millió forintot.- A települési hulladék köz­szolgáltatás-fejlesztés címszó alatt Nyíregyháza a hulladék- udvar (Korányi F. u.) kialakí­tása után most járműbeszer­zéshez kapott 27 millió forin­tot. Ugyanilyen kezdeménye­zéshez még három városnak ítéltek támogatást, összesen 77 millió forint értékben - adta meg a négy város „nyeremé­nyét” Giba Tamás alpolgár­mester. A sikeres pályázatok megvalósításához előbb a köz- beszerzési eljárást kell levezé­nyelni, így a munkák augusz­tus végén, szeptember elején kezdődhetnek el. Smithék és ■ A média összeboro­nálta a férjet és felesé­get játszó Brad Pittet és Angelina Jolie-t. Miskolc (ÉM, KM) - Bár alig néhány napja volt a Mr. és Mrs. Smith című film pre­mierje, hatalmas siker a ten­gerentúlon. S ez nemcsak a jó kritikáknak köszönhető, hanem annak is, hogy a mé­dia összeboronálta a két fősze­replőt, a férjet és feleséget ját­szó Brad Pittet és Angelina Jolie-t. Hogy van-e a pletyká­ban igazság vagy sem, talán csak a két érintett tudja, ők viszont ezt erősen tagadják. Az tény, mindkét színész már régóta az érdeklődés közép­pontjában áll. Brad Pitt nem csak a világ legszexisebb pa­sija nevet vívta ki magának, hanem nemrégiben válásával volt tele a sajtó: a nem kevés­bé híres és szexi színésznőtől, Jennifer Anistontól vált el. A sajtó azzal magyarázta az pletykák Brad Pitt és Angelina Jolié az egyik szekszis jelenetben álompár különköltözését, hogy míg a férfi akart gyere­ket, a feleség nem. Angelina Jolié pedig - azon kívül, hogy Lara Croft szerepében a Tomb Raider sztárja - arról is is­mert, hogy örökbe fogadott egy kambodzsai kisfiút. Aki­vel Brad szívesen játszott a forgatásokon... Egy példás életút Dr. Hubay Pál az az ügy­véd volt, aki példát muta­tott környezetének, kollé­gáinak és szülővárosa la­kóinak egész életével, ma­gatartásával, szakmai tudá­sával. Élete 79. évében be­következett hirtelen halála pillanatáig úgy élt és dolgo­zott, hogy kiérdemelte a társadalom megbecsülését. Felkészültségét, idejét nem sajnáló, fáradságot nem ismerő habitusát sen­ki nem vonhatta kétségbe. Olyan ember vezette szemé­lyében a Nyíregyházi 1. sz. Ügyvédi Munkaközösséget, majd Irodát, aki birtokában volt a vezetéshez és nehéz pályájához nélkülözhetet­len tudásnak, kiválóan megfelelt a jogalkotás és al­kalmazás bonyolult feltéte­leinek. Hubay Pál egy két évszá­zados pályát bejárt ügyvéd­dinasztia méltó tagjaként végezte el ötvenhat eszten­dővel ezelőtt a legmagasabb minősítéssel, aranygyűrű­vel alma materét, a Debre­ceni Egyetem jogi fakultá­sát. Ügyvédjelöltek százait készítette fel azóta saját, magas mércéjének megfe­lelni. A Magyar Jogász Szö­vetség alapító tagjaként, a Nyíregyházi Ügyvédi Ka­mara elnökeként, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége és az Egységes Jogi Szak­vizsga Bizottság tagjaként is megbecsülést szerzett szülővárosának, az általa vezetett szervezeteknek. Ki­váló Ügyvédi Munkáért arany- és ezüstjelvénnyel tüntették ki, megkapta a Magyar Köztársasági Ér­demrend Tiszti Keresztjét is. Méltán volt büszke az elismerésekre, csakúgy, mint családjára. Joggal tar­totta ezzel egyenragú kitün­tetésnek a hozzáfordulók ezreinek bizalmát, ügyeik alázatos képviseletét. Példás jogásztól, ember­séges embertől, tudós kol­légától búcsúzunk. Pali bá­csi, emlékedet megőrizzük, példádat követni szeret­nénk. A Nyíregyházi Ügyvédi Kamara tagsAga Táborozok. A megye nevezetességeivel ismerkednek meg azok a diákok, akik részt vesznek a Jósa András Múzeum által szervezett táborban. (Fotó: Balázs Attila) GENERÁLI GHOtP A Generali-Providencia Biztosító Rt. Debreceni Területi Ügy­viteli Központja nyíregyházi telephelyére keres munkatársat: Gépjármű-biztosítási kárszakértő Feladatai: ■ Kárszemlék elvégzése ■ Kárfeldolgozás ■ Kárszámítás, levelezés ■ Partnerekkel történő kapcsolattartás A munkakör betöltésének feltételei: ■ műszaki felsőfokú végzettség ■ felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek ■ megbízhatóság, pozitív beállítottság, lojalitás, nyitottság, cél- tudatosság, jó együttműködő kézsség ■ B típusú jogosítvány, saját gépkocsi Előny: ■ Gépjárműjavításban szerzett gyakorlat. Jelentkezéseket, fényképpel ellátott szakmai önéletrajzokat 2005. július 11-ig várjuk az alábbi címre: Generali-Providencia Biztosító Rt. Debreceni Területi Ügyviteli Központ 4002 Debrecen, Pf. 251. ----------------------------------------------------------------------------HIRDETÉS'

Next

/
Thumbnails
Contents