Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-30 / 177. szám

2005. július 30., szombat KIÜT SZOLGÁLTATÁS /13 HOROSZKÓP III. 21.-IV. 20. ___________ Vágjon neki bátran egy nehéznek tűnő feladatnak, mert csak első látásra megoldhatatlan. Ha jobban megismeri, illet­ve ha rájön a nyitjára, már korántsem tűnik annyira rettene­tesnek. IX. 24.-X. 23. Még mindig nem sikerül lelkileg talpra állnia egy csalódás után, pedig mindent megtesz ennek érdekében. A sors különös sze­szélye folytán azonban még egy darabig szenvednie kell. 4Mb IV. 21 -V. 20. __ ____ ________________________ Várja ki türelemmel egy dolog végét. Ne siettesse, ugyanis az csak olaj lehet a tűzre, és a végén ön húzhatja a rövidebbet. Ha azonban van elég türelme, győztesen távozhat a ringből. V. 21.-VI. 21. Nem akarja elhinni, hogy jóból is megárt a sok, ezért továbbra is halmozza az élvezeteket. Nem kellene pedig olyan nagyon igyekeznie, ugyanis úgy tűnik, hogy maga alatt vágja a fát. VI. 22.—VII. 22. Ä sok beszédnek sok az alja mondás most vonatkozik az ön kö­rül lebzselőkre. Tartsa távol magát ezektől az emberektől, mert csak ártanak az ön jó hírnevének, s magukkal ránthatják. áá X. 24.-XI.22. Nincs túl rózsás hangulatban, de ennek oka is van, amit nem szívesen árul el másoknak. Elég, ha ön tudja, illetve talán egy barátja, aki megpróbálja jó kedvre deríteni, kevés sikerrel. XI. 23.-XII. 21. Képtelen elviselni a kudarcokat, amelyekből bizony bőven kiju­tott önnek az utóbbi időszakban. Most már azonban szebb idők járnak önre, és sikerül majd hamar elfelejteni a sérelmeket. XII. 22.-I. 20. Végezzen számadást, ha nem akar hinni a saját szemének. A számoknak talán hisz, és igyekszik változtatni a költekezési szo­kásain, ha nem akar teljesen eladósodni. Mert ez következne. VII. 23.-Vili. 23. _____ ___ Szeretne egy kis szint vinni a szerelmi életébe, ezt azonban nem egészen úgy képzeli el, mint a párja. Vigyázzon, mert most na­gyon nagy a lebukás veszélye, a nem is éri meg ez egész. I. 21.-II. 20. A tények makacs dolgok, de akaraterővel lehet rajtuk változtat­ni. Most már önön van a sor, ne bízzon semmit a véletlenre, ha boldog akar lenni. Szedje össze magát, és minden sikerül. Vili. 24.-IX._23. Nem szereti, ha bármiben is korlátozzák, most azonban kényte­len lesz egy igen közeli hozzátartozója kérését teljesíteni. Alig várja azonban, hogy véget érjen a kényszerű „küldetése". II. 21.-III. 20. Fogadja meg egy idősebb barátja tanácsát. Higgye el, hogy egy kívülálló sokkal jobban látja, hogy mire van most önnek igazán szüksége, mint ön, aki kissé elvakult egy illetővel szemben. SEGÉLY Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyhá­zán, a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a 42/465-666 és a 42/402-377-es számokon hívható. GYÓGYSZERTAR] ügyelet A héten a Korona Gyógyszertár Nyíregy­házán, a Szabadság tér 2. sz. alatt tart ügye- etet. A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/421-111-es számon nyújt felviláqosítást. A MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhí­vószáma: 188 A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 A VOLÁN-információ száma: 42/598-177 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310- 456. Szennyvíztelep, hibabejelentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabeje­lentés: 451-644 GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefonszámok nívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rend- őrséq: 107. Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop diszpécserszolgá­latának száma: 42/504-618 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764 A megyei ŰTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308, 42/504-309 (fax is) E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabe­jelentés: 06-80/210-310 Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! MUH kelet] 2008. július 20. szombat 8 NAP kel: 5:02 nyugszik: 20:07 ÖREJELZÉS 37 °C 21 X Ma tikkasztó meleg, napos, szá­raz idő lesz. Gyenge délnyugati szél fuj. A jellemző hőmérséklet délutánra a Nyugat-Dunántúlon 34, a Tiszántúlon 36, vasárnap reggelre 19, illetve 25 tok köré várható. LEVEGÖSIENNYEZETTSEG Az egészségügyi határérték kb. 15%-a. www.szon.hut http://idojaras.szon.hu Óránként frissülő információkkal! ELŐREJELZÉS A Nyírségben és környékén ma j tikkasztó meleg, napos, száraz idő lesz. Gyenge délnyugati szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutánra 36, vasárnap reggelre 24 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: i vasárnap a Dunántúlon záporok- ! kai, néhány fokkal mérséklődik a hőség. Hétfőn kisebb záporok kíséretében Kclct-Magyarországon is gyengül kissé a kánikula. Kedd, szerda napos időt cs már „csak" 30, 34 fokos délutánokat ígér. Vasárnap: 23, 36 °C napos Hétfő: 21,34 °C zápor Kedd: 21, 32 °C zápor Szerda: 19, 32 °C változó Csütörtök: 19, 33 °C rs derűs napos 37 X 22 "C Záhorr Az előrejelzés bizonytalansága: vasárnapig „KICSI”, hétfőtől „NAGY” ____ 37 °C rs.svárdai^Mk^ °c Vásárosnamény Csenget déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet EWS További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu). ÉVFORDULÓ ANTAL IMRE Hetven esztendeje, 1935. július 31- én, Hódmezővásárhelyen született az Erkel Ferenc-díjas zongoramű­vész, újságíró, riporter, szerkesztő, érdemes művész, akit tavaly a Ma­gyar Televízió örökös tagjának vá­lasztottak. NÉVNAP JUDIT, XÉNA VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA vízállása Tiszabecsnél -204 cm, apadó, a mederteltség 6%, víz­hőfok 23,4 C-fok; Vásárosnamény- nál -66 cm, apadó, 14%, 22,3 C- fok; Záhonynál -83 cm, apadó, 17%, 23,4 C-fok; Dombrádnál 81 cm, apadó, 29%, 20,6 C-fok; a SZAMOS Csengéméi -14 cm, apa­dó, 9 %, 24,2 C-fok; a KRASZNA Agerdőnél 141 cm, apadó, 28 %, 24,2 C-fok, a TÚR Garbóiénál -64 cm, apadó, 11%, 23,8 C-fok. Duna 21-23 "C Tisza 23-24 °C Velencei-tó 27 °C Fertő 27 "C Balaton 26 °C POLLEN Pázsitfű alacsony Csalán közepes Gombák magas frriNri A Tiszán Tiszadob és Tiszaluc kö­zött pontonhídon lehet közlekedni. Burkolatfenntartási munkálatok mi­att útszűkületre és sebességkorláto­zásra kell számítani az alábbi helye­ken: Kisvárda-Tiszaadony (4109. sz. ök. út), Ajak-Záhony (4145. sz. ök. út), Apagy-Nyírtét (4103. sz. ök. út), Lövőpetri bekötő út (41107. bek. út), Fényeslitkei váv. út (41307. sz. váv. út), Kölcse-Tiszabecs (491. sz. főút), Ombölyi bekötő út (49133. sz. bek. út). TUFFIPAI Nyíregyháza területe. 2005. július 31., vasárnap MTV 05.50 Nap-kelte 09.00 Telesport 10.00 Pipitér 10.03 Bolondbál Sólyom Kati zenés, verses műsora 10.45 így szól az Úr! 11.00 Telesport 12.20 Hírek, időjárás-jelentés 12.25 Főtér 13.20 Héthatár 14.10 Csellengők Eltűntek nyomában Segélytelefon: (06-1)438-08-58 14.30 Örömhír 15.05 Telesport 16.10 József Attila 100 Lassan, tűnődve 16.20 A Názáreti Jézus 3. 18.00 Cinecitta 12. Miközben Noris azon tűnődik, elmenjen-e Belgiumba az ő Albertiével, Glóriát nagyobb gond nyomasztja: a terhességi tesztje pozitív eredményt mu­tat. Francesca fia, Stefano és állapotos barátnője, Linda át­menetileg Poppihoz költöz­nek. 19.00 Híradó este 19.25 Fűre lépni szabad! Kárászék egy meggondolatlan felajánlást kihasználva beköl­töznek a Kéri villába, ahol et­től kezdve tumultuózus jele­netek játszódnak le, és min- dennapi dolog a két család közötti veszekedés. Miközben a szülők marják egymást a fiatalok egymásba szeretnek. A gyerekek boldogsága az egyetlen dolog, aminek ked­véért a sértett szülök hajlan­dók kibékülni... 21.10 Friderikusz ­A szólás szabadsága Friderikusz Sándor műsora olyan témákat dolgoz fel, mely a közönség nagy részét foglalkoztatja. 22.15 Híradó este- Időjárás-jelentés 22.25 Telesport 23.20 Telesport Úszó-és Vízilabda VB Úszás, döntők 02.05 Kárpáti krónika M2 05.50 Nap-kelte 09.00 Az Árpád-kor templomai 9. Őriszentpéter 10. Csempeszkopács 09.20 Örömhír 09.45 Maradj velünk! 10.00 Kajak-kenu EB 11.00 Katolikus krónika 11.25 így szól az Úr! 11.30 Útmutató 12.00 Déli harangszó 12.01 Református ifjúsági műsor 12.10 Aranyfüst avagy: Mit üzen a múlt? 12.55 Virágzó Magyarország 13.20 Harmónia 13.45 Nekem ne lenne hazám? 14.00 Magyar Ház 14.35 A szakma becsülete 8. rész: A bányagépész 15.00 Nyom-On Egy ujjlenyomat, a bűncselek­mény helyszínén lehullott haj­szál, egy eldobott papírzseb­kendő, falba fúródott lövedék. 15.25 Nap-nyugta 18.00 Telesport 19.30 Esti mese Zseb Tv 19.59 József Attila 100 Lassan, tűnődve 20.05 Híradó este 20.30 Literatúra 21.05 Káin és Ábel A Magyar Fesztivál Balett előadása-1. 21.35 Kultúrház 22.15 Gyémántográfia Gyémánt László-portréfilm Rend.: Antók Csaba 23.00 Századforditó magyarok Rácz István (1908-1998) Rend.: Szakály István 23.50 Kultúrház 23.55 Thyl Ulenspiegel Szovjet tévéfilmsorozat, 1976 Fsz.: LembitUlfsak, Natalya Belokhvostova, Jevgenyij Leonov, Mikhail Ulyanov, Larisa Malevannaya 01.15 Friderikusz-A szólás szabadsága (ism.) 02.20 Aranyfüst avagy: Mit üzen a múlt? 03.05 Gyémántográfia Gyémánt László-portréfilm 03.50 Beethoven: II. B-dúr zongoraverseny Op. 19. RTL KLUB 06.00 Ármány és szenvedély 293. 06.25 Ármány és szenvedély 294. 06.40 Gyerekeknek A világ meséi - Lisa - Dibu, a kistesó - Bigyó felügyelő - A szellennirtók légújabb kalandjai - Spiderman - Galidor 09.05 MegaMan Japán animációs sorozat 09.30 Inuyasha Japán animációs sorozat 09.55 Recept Klub 10.15 Arany Ászok Liga 13.15 Forma-1 - Magyar Nagydíj, Hungaroring - Mogyoród Futam 16.10 Papás-mamás A meglepetés-buli 16.20 Hatoslottó-sorsolás 16.30 Medicopter 117- A légimentők A bányaomlás 17.30 Harmadik műszak Fegyverletétel 18.30 RTL Klub Híradó 19.00 Undercover - A titkos csapat Tolvajbecsület Ellopnak három nagyon érté­kes ékszert egy múzeumból. TV2 05.45 Reggeli gondolatok 06.15 Mókás mechanika 06.45 Tv2 matiné Providence - Amerikai kapitá­nyok-Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki-Lassie 10.00 Egyről a kettőre 141. 10.30 Lökött lakótársak 6. 11.00 Stahl konyhája 11.35 Conan, a kalandor Az örökös 12.25 Knight Rider Team 22. A Knight Rider Team egy ti­tokzatos informátortól, az Ár­nyéktól kap üzenetet mely­ben találkozót kér tőlük. 13.25 Sliders Aláz 14.25 Flipper legújabb kalandjai Delfin-pszicho 15.30 Pacific Blue Emberrablók kezében 16.30 Walker, a texasi kopó Csatakiáltás 17.30 J.A.G.- Becsületbeli ügyek Bátorság 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Napló Mériegen a valóság Sváby Andrással 20.00 Láncreakció Amerikai akciófilm, 1996 Fsz.: Keanu Reeves, Morgan Freeman, Rachel Weisz, Fred Ward, Kevin Dunn Néhány kormányközeli, gaz­dasági érdekcsoport semmitől sem riad vissza, hogy eltitkol­jon egy létfontosságú felfede­zést egy kiapadhatatlan ener­giaforrást. 22.05 Delta kommandó: Az új generáció Amerikai akciófilm, 1999 Fsz.: Gary Daniels, Mike Norris, Bentley Mitáum, John Rhys-Davies Arab terroristák nukleáris rob­bantásokat hajtanak végre a sivatagban. A közelben tartóz­kodó békefenntartók négy jár­őrét váratlan támadás éri. 23.50 Fókusz Portré 00.25 Vészhelyzet Váratlan katasztrófa 01.15 Vagány nők klubja Három nővér 20.00 Mint a kámfor Amerikai krimi, 1998 Fsz.: George Clooney, Jennifer Lopez, Ving Rhames, Don Cheadle, Dennis Farina Jack Foley (George Clooney) több bankot rabolt fegyver nélkül, mint bárki más, Há­romszor kapták el, amikor nem volt szerencséje menekü­lés közben. Három évtizedet kellene letöltenie. 22.30 Flashdance Amerikai zenés film, 1983 Fsz.: Jennifer Beals, Michael Nouri, Lilia Skala, Belinda Bauer, Malcolm Danare Alex, a nappal hegesztőmun­kásként dolgozó fiatal lány es­ténként táncosként lép fel. Az minden vágya, hogy egy nap balett-táncosnő lehessen. 00.35 Háború és béke 2. Miután a legyőzhetetfennek tűnő Napóleon egész Európát térdre kényszeritette, figyel­mét Oroszország felé fordítja. DUNA TV 08.35 Andi-Bandi és barátai Trfó és a botocska 08.40 Szutyi, a kis kéményseprő Kánikula 08.50 Az ikrek Ki kicsoda 09.00 Zuhanó zóna - Az álomcsapat A kardfogú 09.30 Hungarorama 09.40 János vitéz 10.55 Rév Lívia zongora- művész, Párizs 11.45 Híradó, időjárás-jelentés 12.00 Déli harangszó 12.01 Vers 12.05 Élő egyház I 12.35 Csellengők j 12.55 Nótacsokor 13.10 Szerelmi láz 14.25 Hires párok, híres párosok 14.55 A világkultúrák színterei 15.55 Egy nomád világutazó nyomában 16.25 Századunk 16.50 A világörökség kincsei 17.05 Titkok kertjei 18.00 Híradó, időjárás-jelentés 18.25 Heti Hírmondó 19.25 Mese Csutak úrfi: A párizsi utazás 20.00 A postások iskolája Francia vígjáték Fsz.: Jacques Táti, Paul Demange Egy kis faluban három postás hordja ki naponta az embereknek a küldemé­nyeket biciklivel. Szinte egy koreográfia szerint mesteri tökéletességre viszik a levélkihordás techni­káját és sebességét. 20.15 Omega koncert Marosvásárhelyen 21.00 Aurélien Francia romantikus dráma 22.40 Dunasport 22.55 Prokrusztész-ágy Román filmdráma, 2001 00.55 Vers 01.00 Himnusz, műsorismertetés 01.05 Heti Híradó 01.35 Mese Sipka manó, Jankó és az óriás 01.45 Szerelem csütörtök 03.20 Vitatott személyek Kállay Miklós ATV 7.00 Egyenes beszéd 9.05 Gon- ! dolat 11.00 700-as klub 13.05 ! Laci bácsi konyhája gasztronómiai magazin 13.30 > Térkép 13.40 Klipek 14.00 Indaba 14.30 A szűz és a gödö- : lye 16.05 WorldNet - amerikai tudományos magazin 16.30 Equus, a lovak világa 17.05 Ha- | szón 18.00 Jim Lehrer világhír­adója 18.30 ATV Híradó 19.00 Vasárnapi Polshow 21.05 Arc- Élek 22.05 WorldNet 23.00 ■ Játszma - telefonos interaktív játék 0.00 Kulturális tallózó 0.10 Himnusz 0.15 700-as klub - amerikai közéleti magazin 0.55 Vasárnapi Polshow 2.50 Gondolat VIASAT3 7.10 Nyerő vonal 8.15 Z-akták 9.15 Csillagközi szökevények 10.15 Star Trek - Az új nemze­dék 12.10 NASCAR 13.00 Start 13.30 Acapulco akciócsoport 14.30 Űrbalekok 15.30 Kalifor- I niába jöttem 16.30 Will és Grace 17.00 Família Kft. 18.15 őrangyalok 20.00 Forró szél 21.10 Linda 22.25 X-akták 23.25 Angel 0.25 A bolygó ne- J ve: Föld 1.25 A bolygó neve: Föld 2.25 Melegítő KOSSUTH RÁDIÓ 5.35 Rákóczi induló 5.40 Szülő­földünk 6.00 Vasárnapi újság 6.33 Egy csepp emberség 7.00 Kárpát-medencei Krónika 8.25 Édes anyanyelvűnk 8.30 A mú­zsák kertjében 9.05 Világóra 10.04 Istentisztelet közvetítése J Paksról 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli harangszó 12.02 Dé­li krónika. Sport 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 12.55 Va­sárnapi levél 13.05 Névjegy 14.04 Szonda 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.04 Hajszálgyökerek 15.35 Művészlemezek 16.04 Magyar örökség 17.00 A mi időnk 18.00 Esti krónika 19.04 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 l-lll. Operett 20.00 Hírek. Időjárás 20.04 Mi | a titka? 20.30 Közvetítés a Ka­tona József Színházból 22.00 Késő esti krónika 23.18 Mozart: { Esz-dúr szimfónia K.543 23.59 Pontos idő­jelzés 0.00 Himnusz 0.10 ÉJ­SZAKA PETŐFI RÁDIÓ 4.03 Rákóczi induló 4.09 Folk- óra 5.03 Gramofonalbum 6.03 Jó reggelt Európa! 8.00 Hírper- j cek 8.15 Az érzelem húrjain j 8.30 Sportreggel 9.05 Premier 10.00 Sport 11.05 Promenád I 12.00 Jó ebédhez szól a nóta ) 13.00 Hírpercek 13.15 Mese­sziget 14.03 Sport 15.10 Kö- lyökrádió 15.40 Memoriter | 16.00 Zenetörténeteim 17.00 Hírek. Időjárás 17.04 Közleke­dés 17.05 Hazafelé 17.15 Sporthírek 18.38 Sportössze­foglaló. Totó 21.04 Leporoló 22.00 Arcok, emlékek 23.00 Hírpercek 23.15 Zene-java 0.00 ÉJSZAKA 0.00 Himnusz- Hírek. Időjárás BARTÓK RÁDIÓ 6.03 Muzsikáló reggel 7.00 Mi újság? 7.30 Rejtvény 8.05 Or­gonamuzsika 9.05 Magyar operaénekesek 10.04 Új Zenei Újság 10.55 A Magyar Rádió Gyermekkórusának felvételei- : bői 11.05 Világhírű zenekarok lemezeiből 11.45 Versek J 12.05 Kamarahangverseny 13.42 Wllbye madrigálok 13.50 Hangok és visszhangok 14.05 Új lemezeinkből 14.35 Jeles Nap-tár 15.00 Musica Sacra 16.05 Megelevenedő le- j gendák 17.27 Natalie Dessay operaáriákat énekel 18.05 A kamarazene kedvelőinek 19.19 Barokk muzsika - kora­beli hangszereken 20.05 A Debreceni Filharmonikus Zene­kar hangversenye 21.40 Ken­neth Gilbert csembalózik 22.15 Operafelvételeivel köszöntjük Peter Schreiert, születésnap­ján! 23.00 Jazz-különlegessé- gek 0.05 NOTTURNO NYÍREGYHÁZI TV 09.00 Közvetlen ajánlat 09.30 Egészségmagazin 10.00 Trendline 10.30 Kincses Sziget 11.00 Pénzhalász 12.00 Kép­újság 15.00 A Felvidék gyöngyszemei 15.30 Fegyver­nemek a magyar hadseregben régen és ma 16.00 Depó 16.30 Állati élet 16.45 Blue Box 17.00 Halló 18.30 Lelátó 20.00 Komolyzenei Album 21.00 Maksavízió 21.30 Indí­ték: előítélet - amerikai thriller 23.30 Képújság Mint a kámfor tv2 20.00 SZAMOS TV 13.00 Hálaadó Istentisztelet közvetítése Méhtelek reformá­tus templomából, igét hirdet Koós Ákos református lelkipász­tor, Évközi Vasárnapon. Képúj­ság 17.00 SZAMOS HÉT - összeállítás a 30. hét műsorai­nak legérdekesebb anyagaiból 18.00 SZÁMOS-SPORT-A lab­darúgó megyei bajnokság szü­netében. A térségi sportesemé­nyek összefoglalója. A Nagy Sándor Emlékverseny után. A Nemzeti Bajnokságban szereplő szatmári kézilabdások és a teni­szezők 20.00 Képújság MR NYÍREGYHÁZA 5.30 Adáskezdet, tartalomis­mertetés 5.38 Falurádió 6.00 Kossuth-krónika 6.20 Útinfor- mációk 6.25 Lapszemle 6.30 Észak-tiszántúli krónika 6.45 Mikrofon előtt 7.00 Kossuth- krónika 7.20 Ügyeleti hírek 7.30 Észak-tiszántúli krónika 7.45 Aktuális int. 8.00 Kossuth- hírek 8.04 BBC 8.14 Délelőtti magazin (benne: 8.30 Észak-ti­szántúli krónika) 9.00 Kossuth rádió műsora 15.00 Délutáni adáskezdet 15.05 Észak-tiszán­túli krónika 15.15 Leveles kí­vánságműsor 16.00 Kossuth délutáni krónika 16.15 Ma­gyarországról jövök... 17.00 Hírek 17.05 Üzenetrögzítős kí­vánságműsor 17.45 Észak-ti­szántúli krónika 17.55 Elköszö- nés 18.00 Kossuth-krónika 18.30 Nemzetiségi műsorok Forrás: mozi tv színház t i

Next

/
Thumbnails
Contents