Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-28 / 175. szám

2005. július 28., csütörtök KIÜT SZOLGÁLTATÁS /13 HOROSZKÓP ' VSSc éb III. 21.-IV. 20. Nem érdemes elsietnie semmit sem. Ha úgy érzi, hogy még nem érkezett el az ideje egy bizonyos lépés megtételének, akkor maradjon egyelőre várakozó állásponton. Az idő mindent megold. IV. 21.-V. 20. Ne féljen annyira a nagy érzelmektől. Ön most ugyanis nagyon tart attól, hogy megégetheti magát egy kapcsolatban. Meg­van rá a reális esély, az tény, de a szerelem az már csak ilyen. V. 21.-VI. 21._______________________________ Nagyon felpezsdült ön körül az élet. Vitába keveredhet egy olyan illetővel, akit nemrégiben még barátjának mondhatott, ám a saját kárán kell megtanulnia, hogy üzletben nincs barátság. VI. 22.-VII. 22. _____ Ne higgyen a szép szavaknak, mert most valaki alaposan át akar­ja önt verni. Ez természetesen csak egy illetőtől való ódzkodást jelent, ám nem tudja, kitől is kell igazából tartania. VII. 23.—Vili. 23. Nem akar lemondani semmiről és senkiről, mégis meg kell vál­nia egy ön számára igen kedves illetőtől, mert az üzleti érdekek ezt kívánják. Az is lehet, hogy csak átmeneti lesz a dolog. Vili. 24.-IX. 23. A közelmúlt eseményei eléggé megviselték az idegrendszerét. Próbálja meg minél hamarabb túltenni magát a válságon, pihen­jen, kapcsolódjon ki igazi barátok társaságában. Töltődjön fel! IX. 24.-X. 23. Sok mindent szeretne egyszerre tisztázni, ez azonban nem fog sikerülni. Meg kell tanulnia együtt élni a problémákkal, és csak lépésről lépésre megoldani a gondokat, nem pedig egyszerre. X. 24.-XI. 22. A türelem az ön esetében nem rózsát, hanem idegeskedést terem. Úgy érzi ugyanis, hogy minél tovább vár, halogat egy eseményt, annál többen akarják önt lebeszélni eredeti szándé­káról. XI. 23.-X1I. 21.______________________________ Azzal aztán nem fog megoldani semmit, ha látványosan szidja az ellenfelét. Próbáljon meg diplomatikus eszközökhöz folya­modni, higgye el, sokkal hamarabb célt ér, mint erőszakkal. XII. 22.-I. 20. A partnerével kissé elhidegültek egymástól az utóbbi időben. Va­lószínűleg a féktelen munkatempó okolható mindezért, ezért ta­lán nem ártana, ha sürgősen elmennének valahová kettesben. I. 21.-II. 20. Nem tudja megmagyarázni, mitől olyan feszült az utóbbi napok­ban. Jó lenne, ha minél előbb pontot tudna tenni egy régóta húzódó peres ügyre, és a magánéleti válságait is kezelni tudná. II. 21.-III. 20. Úgy érzi, hogy előbb-utóbb felőrlődik egy kapcsolatban. Men­ne is, meg maradna is, ezt a magatartását azonban a partnere most már netn igazán akarja tolerálni, s választás elé állíthatja. SEGELY Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyhá­zán, a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a 42/465-666 és a 42/402-377-es számokon hívható. GYÓGYSZERTÁRI ügyelet A héten a Korona Gyógyszertár Nyíregyházán, a Szabadsáq tér 2. sz. alatt tart üqyeletet. GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefonszámok hív­hatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőr­ség: 107. OLVASÓINK IMÁK Mari néni tyúkjai Az okos ember a más kárán tanul, nem úgy mint én. Volt egy hirde­tés, hogy „otthon végezhe­tő” munkát ajánlanak. Nos, gondoltam, van időm, miért ne kereshetnék pár forintot. Postafordultával jött egy levél, hogy majd meglátom, ők nem olya­nok mint a többi ilyen hirdető. Belevágtam, 4500 forintot kértek a csoma­gért. Jobban mondva eb­ből ezer forint a postáé lett. Ráadásul a háztól há­zig borsosán felszámított díj ellenében, nekem kell érte menni 2 km-re, vagy 520 Ft-ért oda-vissza elvisz a busz a postára. Szóval küldtek pár nyomtatványt, hogy én osszam szét olya­nok között, akik inter­neten hirdetni szeretné­nek. Uram Isten, a nyírsé­gi tanyavilágban? Hogy Mari néni eladna esetleg egy pár tyúkot, netán 20 tojást? A csel az, nem ír­ják meg, hogy hirdetés- szervezéssel kell foglalkoz­ni. Az ostoba halandó pe­NYERŐSZÁMOK Kenő, 2005. július 26. 4, 13, 20, 21, 22, 29, 30, 33, 37, 40, 42, 45, 47, 48, 51, 54, 60, 62, 63, 72. Az adatok tájékoztató jellegűek. Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Pe­riféria Egyesület nonstop diszpécserszolgála­tának száma: 42/504-618 _________ A megyei UTINFORM éjjel-nappal hívható te­lefonszáma: 42/504-308, 42/504-309 (fax is) A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/421-111-es számon nyújt felvilágosítást. A MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhí­vószáma: 188 ______ A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 Ötven év után Harmincnyolc egykori diák és négy tanár vett részt azon az ötvenéves érettségi találkozón, amelyet Nyíregyházán, a mai ÉVISZ-ben tartottak az egykori 7-es számú Építőipari Technikum diákjai. 1951-ben öt osz­tályt indítottak, mert a megye építőiparának sok szakemberre volt szüksé­ge. 1955-re három osztály maradt, s 86-an kaptak technikusi oklevelet. Azóta együtt rendezik érettségi találkozóikat. A többségében már nyugdí­jas volt diák közül sokan tanultak tovább, s lettek tervezők, kivitelezők, magas- és mélyépítő mérnökök szerte az or­szágban. A volt tanárok közül nem lehetett köz­Együtt a csapat tűk dr. Bánkuti Ferenc, aki néhány héttel a talál­kozó előtt, 95 éves korá­ban hunyt el, de köszön­thették dr. Gyarmati Já- nosné, Erzsiké nénit, Ko­lozsvári Kiss Árpádot, Szabó Sándort és Újvári Sándor bácsit, aki a ta­nításon kívül nevelésük­ből is kivette részét mint kollégiumi tanár. Saját (Fotó: amatőr) maguknak még most is fogalmaztak meg tenni­valókat, mert fontosnak tartják, hogy a mai fiata­lokat munkára, egymás szeretetére, megbecsülé­sére, minél nagyobb tu­dás megszerzésére ösztö­nözzék. Mert ezek az ér­tékek nem veszhetnek ki a mai világból sem. Volt diákok dig azt hiheti, hogy való­ban munkát kínálnak. Nagyné, Nyíregyháza Kedves Olvasóink! Köszönjük megkeresésüket. Várjuk to­vábbra is közérdekű észrevéte­leiket, magánjellegű kérdései­ket személyesen, levélben vagy telefonon. Szerkesztőségünk fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött írásokat rövi­dítve közölje. E rovatunk az ol­vasók fóruma, a levelek tartal­mával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet. Csak név­vel és címmel érkező észrevéte­leket teszünk közzé lapunkban! SMS A KELETNEK 06-20/9646-666 PANNON <3$M A VOLAN-információ száma: 42/598-177 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310- 456. Szennyvíztelep, hibabejelentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabeje­lentés: 451-644 ____________ TIGÄZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764 ________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabe- jelentés: 06-80/210-310 304981983-nak üzenem, tökéletesen igazad van. Az államnak csak a pénzünkre van szüksége, ránk nincs. De ha mi nem len- nénk, ki tartaná el az országot? (302063328) Hagyják már abba az Orbán Viktorral kap­csolatos gyűlölködő SMS-ek írását, közlését! (303227394) __________________ Orbán Viktor lejáratja saját hazáját az egész világon. Az ilyen ember nem miniszterel­nöknek, de még magyar állampolgárnak sem való. (203140349) ____________ Tisztelt fényeslitkei polgárok, eljutottunk addig, hogy az öregfiúkmeccs után döntik el a falu sorsát, a sport sorsát, de még az igazgatói állás is itt dől el! (209589827) A vízzel hajtott autómotort kb. 12 éve vé­dette le a feltalálója! Azóta pbből sincs semmi! A kormányt, a MOL-t nem érdekli, illúzió azt hinni, hogy az alapítványi befize­tések 100 forintjaiból gyárépítés lesz! (203112513) __________________ A Szegedi Tudományegyetem Budapest Mé­dia Intézet hallgatóit keresem ismerkedés, illetve közös albérletkeresés (vagy közösal- bérlet-keresés) céljából! (709432642) Régen keresem, de eddig nem találtam se­hol a Cobra 11 filmzenéjét! A mobilomra kellene midi vagy mp3 formában! Akinek megvan, vagy tudja hol lehet megszerezni, kérem értesítsen! Üdv., G. (208246098) A betörőnek hiába írok, de kérem azt a be­csületes megtalálót, aki az irataimat netán megtalálta, a címemre juttassa vissza! Kö­szönöm. (305401041) ____________ A motorszervizben egy ETZ-t semmibe se néznek (ezzel dolgozni kell!). Az új, garan­ciális gépek a tutik! Szöszmötölni, beállítani ezt-azt jó pénzért és tiszta maradok! (205480175) __________________ kőlapos környékén gyönyörű tigrismintás picurka szobatiszta cicát találtunk. A gazdá- ja, vagy cicát szerető elviheti. (202041684) Minek a rózsa, ha tövis öleli? Minek az élet, ha könnyekkel teli? Minek a szív, ha rajta gyász lebeg? Minek az életem, ha senki sem szeret? (302619144) ___________ Laskodra Juhász Viktóriának, sok boldog születésnapot kíván a családja! Üzenjük ne­ki, hogy nagyon szeretünk, és csak így to­vább! (202235334) Szamossályiba Borbély Szabolcsnak, nagyon sok boldog névnapot kíván felesége, Anikó és kislánya, Viktória! (706386276) ______ Keresem azt a lányt, akivel boldog lehetek akár egy életre! (305661761) ________ Janek Bélának és feleségének, Oláh Erzsé­betnek Paszabcsúcsra, 21. házassági évfor­dulójuk alkalmából sok boldogságot kíván­nak gyerekei: Timiké, Béci, Erzsiké! (702522925) __________________ Tóth Atillának Dombrádra, sok boldog szü­letésnapot kíván keresztapád és családja! (703878679) __________________ M. Szabinak Gulácsra, sok boldog névnapot kiván: anya, apa és Encsi! (303989886) Bóttáné Tipán Zsuzsának Szabolcsbákára, sok boldog születésnapot kívánnak szülei, Anita és Csaba! (209676819) ________ Jakab Andrásnénak Nyírtassra: nagyon sok boldog névnapot, erőt, egészséget, hosszú életet, kíván fia, Tibi és felesége, Erzsébet! (303945994) _____________ Duszkó Istvánnénak Ujfehértóra, nagyon sok boldog névnapot kíván családja, apus, Brigitta, Kalmi, Orsika! (306620010) 2005. Július 28. csütörtök ft NAP kel: 5:00 nyugszik: 20:10 0RSZÁ60S ELŐREJELZÉS 38 X 21 °C Ma derűs, délután mérsékelten fel­hős idő lesz. (Átmeneti záporok, zi­vatarfoltok előfordulhatnak.) Gyen­ge, Nyugat-Magyarországon élénk délies szél fúj. Délutánra nyugaton 34, Délkelet-Magyarországon 38 fok körüli kánikula várható. Péntek reg­gelre is csupán 24 fok köré süllyed a hőmérséklet. ELOREIELSÉS A Nyírségben és környékén ma derűs, délután erősebben felhős idő lesz. (Átmeneti záporok, zivatarfol- tok előfordulhatnak.) Élénk délies szél fúj. Délutánra 35 fok körüli ká­nikula várható. Péntek reggelre is csupán 21 fok köré süllyed a hő­mérséklet. A legvalószínűbb folytatás: a hét további része zömmel napos, száraz időt, szélsőségesen erős fel­melegedést hoz. Nyugat-Magyaror­szágon 35, a Tiszántúlon 37 fok kö­rül les/ a délutáni hőmérséklet. Vasárnap a Dunántúlon valószínű­leg enyhülni kezd a hőség. Péntek: 21, 35 “C derűs LEVE6ŐSZENNYEIETTSÉ6 Az egészségügyi határérték kb. 18 %-a. http://idojaras.szon.hu Óránként frissülő információkkal! ■>— Szombat: 22, 36 °C derűs Vasárnap: 21, 35 °C derűs Hétfő: 21, 31 ”C záporok Kedd: 17, 27 °C zápor P . IDftjiÜlj 36 f'C >0 C 36 °C . 22 °C Tiszavasvári Az előrejelzés bizonytalansága: vasárnapig „KICSI” 34 °C . 20 °C Vásárosnamény 34 °c m Mátészalka ___ • 20 °C. , * . 36 C Csenger Nyíregyháza 35 °C 21.C 21 °C Nyírbátor déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet ! EMS További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu). ÉVFORDULÓ CSERÉPFALVI IMRE Százöt éve, 1900. július 28-án Cse­répfalván született a híres könyv­kiadó. könyvkereskedő, és 1991. jú­nius 22-én, Budapesten hunyt el. Harmincegy évesen alapította kia­dóját, amely fontos szerepet játszott a magyar könyvkiadásban. 1954-től nyugdíjazásáig a Corvina igazgató­ja volt, 1989-ben újraindíthatta a Cserépfalvi Kiadót. NÉVNAP SZABOLCS VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA vízállása Tiszabecsnél -198 cm, apadó, a mederteltség 6%, víz- hőfok 21,8 C-fok; Vásárosna- ménynál -39 cm, apadó, 16%, 21,8 C-fok; Záhonynál -65 cm, apadó, 19%, 21,6 C-fok; Dombiadnál 97 cm, apadó, 31%, 20 C-fok; a SZA­MOS Csengéméi -6 cm, apadó, 10%, 22,8 C-fok; a KRASZNA Ágerdőnél 150 cm, apadó, 29%, 23,6 C-fok, a TÚR Garbóiénál -60 cm, apadó, 13%, 22,4 C. VIZHÓMERSÉKLETEK Duna 20-22 "C Tisza 21-22°C Velencei-tó 25 °C Fertő 25 "C Balaton 25 °C POLLEN Pázsitfű közepes Csalán közepes Gombák magas Hárs közepes ÚTINFÓ Nyíregyháza több pontján nagy horderejű bontási munkálatokat végeznek. E-on Rt.: Mák utca 10-14. (07. 20.-08. 30.), Virág u. 106. (07. 20.-08. 30.), Tigáz Rt.: Iskola u. (07. 25.-08. 19.), Kéz u., a Csillag u. és a Rózsa u. között (07. 25.-08. 17.). A jelzett útvonalakon 30 km/h sebességkorlátozásra és útszűkületre kell számítani. TRAFFIPAX Záhony és környéke. ÉTTEREM / RESTAURANT Nyíregyháza, Lujza u. 13/B www.stellarose.hu 42/460-060 Menü kiszállítás már 480 Ft-tól! Napi ajánlat: Fitness menü: Göcseji töltött csirkecomb joghurtos burgonyapürével (520 kcal) Minden pénteken és szombaton grill látványkonyha és élőzene. Rendezvények színvonalas lebonyolítása ÍOO főig. Menü 490 Ft-tól! Szerdán este óriáskivetítőn a Debrecen-Hajduk Split mérkőzés! T.: 42/444-200, 20/583-4319 STTIHIM * SÖRÖZŐ irAny Korona Kodály Étterem Nyháza, Dózsa Gy. u. 1. Tel.: 409-300, Fax: 409-339 Kertészleves, bolognai spagetti sajttal, 1 gyümölcs. 6”vnenO; Gombakrémleves, zúzapörkölt, galuska, saláta. Vállaljuk családi rendezvények, bankettek, osztálytalálkozók ill. esküvők lebonyolítását. Stadion éUemm Menüétkeztetés akárkiszállítással! Olcsó szállás: 3800 Ft-tól/nap/2 fő. 50 főig zárt körű rendezvény lebonyolítását vállaljuk) Telefon: 42/440-914/142 étterem: Ha nincs ideje főzni, vendégei érkeztek, de nincs kedve étterembe menni - erre is van megoldás! Vállaljuk családi rendezvények, esküvők színvonalas lebonyolítását \ Állandó étlapunkról rendelhet. / 3 A gyors kiszolgálásról ® a Főtaxi gondoskodik. HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents