Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-25 / 172. szám
2005. július 25., hétfő MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Rice elutazása után. Palesztin fegyveresek két izraeli személlyel végeztek vasárnapra virradóra a gázai zsidó telepekhez vezető főútvonal mentén. A palesztinok a házaspárt szállító autóra lőttek - közölték helyi mentőalakulatok. A támadást akkor hajtották végre, amikor Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter elhagyta a térséget. • Isztambuli robbantás. Pokolgép robbant szombat este egy isztambuli kávéháznál; a detonációban hárman megsebesültek - közölte a helyi rendőrség. A sérültek egyike egy holland turista, a másik kettő a kávéház török alkalmazottja. Egy sebesült állapota súlyos. • Jó úton járnak. Találkozót tartott a két Korea küldöttsége vasárnap reggel Pekingben, két nappal az észak-koreai atomprogram befagyasztásáról korábban folytatott tárgyalások keddre tervezett felújítása előtt. Olasz katona sebesült olasz vakáció- zót kísér, aki katonai repülőgépen érkezett haza Rómába a Sarm-es-Sejkben július 24-én hajnalban történt pokolgépes robbantás Után. (Fotó: EPA) Kisebbségben Szófia (MTI) - Kisebbségi kormányt alakítottak a bolgár szocialisták, akik egy török nemzetiségi párttal léptek szövetségre. A korábban partnerként számításba vett centristák visszaléptek, s ezzel ingatag belpolitikai helyzet alakult ki az uniós tagság küszöbén álló országban. Bárhol, bárki Brüsszel (MTI) - A terrorizmus elleni harcra szólította fel a nemzetközi közösséget az egyiptomi merényletek nyomán Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára. Nyilatkozatában rámutatott: a merényletek azt bizonyítják, hogy a terroristák nem tesznek különbséget nemzetiségek és val- w lások között. Minden nemzet, illetve vallás * ' h képviselői áldó- ' zatai lehetnek a terrorizmusnak. 1* A sérült szaúdi turista (Fotó: EPA) Ne utazzanak! Róma, Stochlom, Jeruzsálem (MTI) - Olaszország eltanácsolja állampolgárait a sarm-es-sejki utazásoktól. A római külügyminisztérium az interneten megjelent közleményében felszólította az utazókat, hogy tanúsítsanak fokozott óvatosságot Egyiptom más tájain tett látogatásaikkor is. Svédország ugyancsak a sí- nai-félszigeti utazások lemondását tanácsolja állampolgárainak, ugyanígy Danny Arditi, az izraeli terrorizmusellenes hivatal vezetője. Az autonómiáról Tusnádfürdő (MTI) - Kormányváltásra, gazdaságpolitikai szemléletváltásra, hatékonyabb államigazgatásra van szükség Magyarországon - fejtette ki szombaton Tus- nádfürdőn elhangzott beszédében Orbán Viktor, aki cselekvésképtelennek, szakmailag gyengének minősítette a jelenlegi kormányt, „nemzeti fordulatra” szólítva fel a baloldalt, szorgalmazva a Kárpát-medencei magyarság teljes összefogását. Ugyanitt Orbán Viktor, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke arról tanácskoztak, miként lehetne előmozdítani a párbeszédet a romániai magyarságot képviselő szervezetek között. Kiégett, romba dőlt hotel ■ Jól koordinált merényletsorozat volt; a szervezők kihasználták a „biztonsági réseket". Sarm-es-Sejk (MTI, Kairó) - Az egyiptomi belügyminiszter egy vasárnapi nyilatkozatában azt hangoztatta: a mostani őrizetbe vételek nyomán azt próbálják kideríteni, hogy van- e kapcsolat a szombati sarm-es- sejki és az októberi tábai merényletek között. A tavaly októberi, legkevesebb 34 halálos áldozatot követelő tábai és Összeégett autók a régi bazár előtti parkolóban Kilenc külföldi halott Az eddigi legvéresebb egyiptomi merényletsorozat vasárnapi - ideiglenes - mérlege nyolcvannyolc halott és mintegy kétszáz sebesült. Az áldozatok túlnyomó többsége egyiptomi, de kilenc külföldit is találtak a holttestek között. Egyiptomi rendőrségi források szerint két brit, két olasz, egy ukrán, egy orosz, egy holland és egy izraeli arab vesztette életét, míg a prágai külügyminisztérium azt közölte, hogy egy cseh turista is meghalt. Mintegy harminc holttestet eddig nem sikerült azonosítani. Rasz Sitan-i merényletek után a hatóságok mintegy háromezer személyt vettek őrizetbe, s értesülések szerint közülük mintegy kétszázan még mindig börtönben vannak. A rendőrség elismerte, hogy rendkívül jól koordinált merényletsorozat történt, s a szervezők, illetve a végrehajtók jól kihasználták a „biztonsági réseket”. A régió kormányzója szerint két robbanószerrel megrakott gépkocsit öngyilkos merénylők repítettek a levegőAz idegenforgalom gyöngyszeme ■ Az UNESCO a „béke városa" címet adományozta Sarm-es-Sejknek 2002-ben. Kairó (MTI) - A vörös-tengeri Sarm-es-Sejk az egyiptomi idegenforgalom gyöngyszeme, ahol Hoszni Mubarak elnök előszeretettel szervez nemzetközi fórumokat. A Sinai-félsziget déli csücskén található, hegyek közé beékelt modern városban három szín dominál: a tenger kékje, a hegyek okkersárgája, a villák és a szállodák fehér színe. Alig húsz éve épült ki szinte a semmiből, s azóta számos nemzetközi békekonferencia színhelye volt. A város az évek során a mélytengeri búvárok fellegvárává vált. A sportág kedvelői naponta hajóznak ki bárkáikon a közeli kis szigetekhez és elsüllyedt hajóroncsokhoz. A népszerű, vendéglátóipari létesítményekben bővelkedő tengerparti üdülőhely, ahová teli charterjáratok szállítják a pihenni vágyókat, egyre több európai - közöttük orosz és német valamint Földközi-tenger f # A még sértetlen városról készült a június 1-jei felvétel (Fotó: mti) arab turistát vonz. Az elsősorban idegenforgalmi szempontból fejlesztett város immár több kilométer hosszan elnyúlik. Hoszni Mubarak elnöknek is van itt rezidenciája, ahol az év egy részét tölti és ahol a vendégeit fogadja. A Sinai-félsziget többi részével együtt Sarm-es-Sejket Izrael 1982-ben adta vissza Egyiptomnak az 1978-ban Camp Davidben tető alá hozott és 1979 márciusában aláírt békeszerződésnek megfelelően. A világ négy másik városával együtt az UNESCO a „béke városa” címet adományozta Sarm-es-Sejknek 2002-ben. (Fotó: EPA) be, a harmadik helyszínen feltehetően egy bőröndbomba lépett működésbe. Más források szerint három helyen összesen hét pokolgép robbant. A legtöbb áldozatot követelő robbanás a luxushotelek övezte Naa- ma-öböl partján fekvő Ghazala Gardens négycsillagos szálloda bejáratánál történt. A szálloda szinte teljesen kiégett és romba dőlt. A másik nagy robbantás a város bazárjában, míg a harmadik egy kávéház parkolójában történt. HÁTTÉR HÉ Ideológia Párizs (MTI) - A világ dzsihádista mozgalma túlságosan szétaprózott, decentralizált ahhoz, hogy levezényeljen egy előbb Londont, azután Egyiptomot célba vevő terrorhadjáratot, de a merényletek végrehajtói közötti ideológiai kötelékhez nem fér kétség - vélik a nemzetközi szakértők. „Nincs műveleti vagy logisztikai kapcsolat. Ami kapcsolat fennáll, az abból adódik, hogy az al-Kaida forradalmi ideológiává nőtte ki magát”, amelyre több csoport is hivatkozik. Alain Bauer francia kriminológus szerint „el kell felejteni a klisét a James Bond-os gonoszról, aki titkos bázisáról mozgatja a szálakat. A döntéseket helyi szinten hozzák”. A dzsihád minden egyes mozgalma saját maga végzi a tervező munkát. ml.l.C* http://kmtippek.szon.hu Bővebben a szakértők álláspontja (30 KB) Ártatlant lőttek le London (MTI) - A brit rendőröknek a feltételezett öngyilkos merénylők megölésére szóló parancsa van annak ellenére, hogy pénteken a rendőrök tévedésből lelőttek egy ártatlan személyt. Ian Blair, a Scotland Yard főnöke vasárnap a Sky News hírtévének nyilatkozva erősítette meg, hogy főbelövésről szól a rendőröknek kiadott utasítás. „Semmire se jó valakit mellkason lőni, hiszen valószínű, hogy ott tartja a pokolgépet. Nincs értelme máshova lőni, mert ha elesik, működésbe hozza a robbanószerkezetet” - mondta nemzetközi tapasztalatokra is hivatkozva, konkrétan Sri Lanka példáját hozva fel. Bagdadi sorozat Bagdad (MTI ) - Legkevesebb 22 halottja és 30 sebesültje van egy újabb, vasárnap elkövetett bagdadi öngyilkos merényletnek, amelynek célpontja egy rendőrőrs volt - közölte az iraki belügyminisztérium. Élénkítené a kapcsolatokat MIKI 11,11 |>WW|I>|I|IW'1111 riW *fnw.n kmtippek.szonhy Brazília magyarázatot vár, amiért lelőtték egyik ártatlan állampolgárát (26 KB) Indonéziában Yogjakarta (MTI) - Indonézia legnépesebb szigete, Jáva középső részén tett kirándulást vasárnap délkeletázsiai útja keretében Gyur- csány Ferenc kormányfő, felkeresve a buddhista vallás egyik legjelentősebb, több mint ezeréves nevezetességét, a Borobudur templomot. Ho Si Minh város (MTI) - Legyenek a partnereink, hogy Magyarország újra felfedezhesse magának Délkelet- Ázsiát, s jöjjenek Magyarországra, hogy eljuthassanak Európába - mondta Gyur- csány Ferenc kormányfő szombaton a Ho Si Minh városban rendezett vietnami-magyar üzleti fórum megnyitóján elmondott beszédében, vietnami üzletemberekhez intézve szavait. Nem hagyhatják ki- Az Európai Unió 450 milliós piaca nagyon nagy lehetőség, s nagyon nagy kihívás Vietnam számára - jelentette ki a miniszterelnök. A vietnami üzletemberek nem hagyhatják ki ezt a hatalmas piacot, ahol nagyon magas az életszínvonal és nagyon magas a fogyasztási színvonal toldotta meg, arra bátorítva a vietnami üzletembereket, hogy amikor Európába jönnek, „használják Magyarországot”. Mint mondta, Vietnam bizonyos értelemben többet tanulhat Magyarországtól, mint az Egyesült Államoktól. „Jobban értjük azokat a kihívásokat, amelyekkel önök szembesülnek, mint az Egyesült Államok”. Ho Si Minh városban (Fotó: mti) Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon,hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu) Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 _______________________________________________________ ___________ ^Aatesz